Levelét egy választott gyermekén keresztül adta, akit a Égiek a Nap Gyermekének neveztek el.

Elhangzott a Szent Anna-réten 2025. Mindenszentek napján

Dícsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Paptársaim és kedves Engesztelők! Szeretettel köszöntelek benneteket a Szűzanya és szent József szeretetével. Mint ahogy tudjátok, nehéz idők jönnek. A háború a küszöbön áll, a választás is előttünk van. Sok függ attól is, hogy milyen kézbe kerül Magyarország és a kereszténység, farkasok vagy a Szűzanya kiválasztott fia kezébe. Fentről szomorúan nézünk benneteket, de annál buzgóbban könyörgünk a Szűzanyával, szent Mihály Arkangyallal és a szeretet-sereggel, hogy Magyarország betölthesse a küldetését azzal a jövendöléssel kapcsolatban, amit szeretett Pio atyánk mondott: A kalitka nyíljon ki és repüljön hófehéren a Szentlélek galambja. Árassza a Szentháromság és a Szentcsalád szerető, gyógyító és szabadító lángját, amely magában rejti az igaz hit, remény és szeretet tüzét. Igaz keresztények legyetek magyarok! Nyíljon szívetek az irgalmasság megbocsátó és befogadó lángja felé, hogy megtisztulva be tudjátok fogadni azon testvéreinket, akik hazátokba jönnek. Magyarország a Szentháromság és a Szentcsalád védelmi pecsétje és szeretete alatt van. Magyarok, küldetésetek van! Magyarok ébredjetek! Magyarok, küldetésetek van! Magyarok ébredjetek! Magyarok, küldetésetek van! Magyarok ébredjetek!

Kedves Engesztelő Testvéreim, most hozzátok fordulok. Szeretettel és óvva intelek benneteket. Látom a széthúzást, a gőgöt, a büszkeséget, a megosztottságot, az egymásra mutogatást és a görcsös befeszüléseket közöttetek. Úgy gondoljátok, hogy majd ti döntitek el, hogy melyik a valódi engesztelő kápolna? Megszóljátok, ketrecnek nevezitek ezt a megépült kápolnát. „Nem egyezik a Natália nővér által küldött isteni tervvel. Majd én megmutatom, hogy mégis állni fog az az engesztelő kápolna, amit Isten kiválasztott gyermekén keresztül megálmodott” -mondjátok ti. Újabb és újabb vádak, rágalmak, megosztottságok és átkok zúdulnak az igaz engesztelőkre. Kérdések és kétségek: minek az engesztelés, minek még egy engesztelő kápolna, hisz ott a Regőczi kápolna? Ébredjetek! Emlékezzetek a háború borzalmaira és arra, amikor 1944 decemberében a Szűzanya kimondhatatlan fájdalmak és könnyek közt hagyta el Magyarországot!

A dacos egyház megfélemlítései és akadályoztatásai ellenére felépítettem a kútvölgyi engesztelő kápolnát. Tudtam, hogy ez nem a végső engesztelő kápolna és nem ezt kérte a Mennyei Atya. Az én feladatom és küldetésem az volt hogy könyörögjünk, engeszteljük, és vigasztaljuk az Egyesített Szent Szívet addig, amíg a Szűzanya valódi hajléka fel nem épül. Bárhol lehet engesztelő kápolna, de a Mennyei Atya tervében csak egyetlen olyan engesztelő kápolna létezik, amit Ő kiválaszt, lepecsétel és az Egyház áldása kerül rá. Ezt az engesztelő kápolnát, akárcsak a garganoi Szent Mihály barlangot nem földi ember választotta ki. Nem azt mondom, hogy nem lehet máshol engesztelő kápolna, hisz a saját otthonotok is lehet egy engesztelő hely. De nem mindenütt árad egyformán a kegyelem. Kell egy hely, ahol az engesztelők összegyűlve, testvéri közösségben egymással is kiengesztelődve, szeretetben egy szívvel imádkoznak és könyörögnek. Ezen az áldott helyen megszűnik a világ és beléphetünk a Szentháromság és a Szentcsaládörök szeretetébe, ahol érezhetjük az ő jelenlétüket, a 9 szent angyali kar és a Mennyország jelenlétét.

A Mennyei Atya kiválasztotta Magyarországot és megnyitotta az Eget a kegyelmek záporának. Ezt a helyet nemcsak az ÉG, hanem földi egyháza is hivatalosan elfogadta. Ezt a kápolnát felszentelte Erdő Péter bíboros úr 2023.12.08-án. A Szent Angyalok örvendezve dicsőítettek és gregorián éneket énekeltek, amikor a Szentháromság áldásával és kíséretében visszajött a Mennyek és Magyarországnak a Királynője. Áldott állapotban érkezett erre a szent helyre. A betlehemi istálló jászolába hozta el Szent Józseffel és a 9 szent angyali karral szerető, Megváltó Fiát. Magyarok, ébredjetek! Itt az újjászületés ideje. Engesztelők, ébredjetek, szülessetek újjá! Tisztuljatok meg és legyen köztetek szeretet-egység!

Szeretettel kérem azon engesztelő paptestvéreimet és gyermekeimet, akik küzdenek és nem állnak még készen a szeretet-egységre és az örömben való részesedésre, hogy ébredjenek és a Szentcsalád szeretete előtt leborulva engeszteljenek. Térjenek vissza és legyen egységben az engesztelők közössége, és megújulva, egységben haladjon minden engesztelő a szeretet útján. Legyen ez az áldott hely a találkozás, az öröm, a megújulás és a megtisztulás helye! Majd kegyelemben gazdagodva térjen innen mindenki haza és hozzatok létre kisebb ima-és engesztelő csoportokat, hogy azokhoz a testvérekhez is eljuthasson a kegyelem, akik nem tudnak személyesen ott lenni betegség vagy egyéb okok miatt.

Minden első szombaton engesztelés van ezen a szent helyen. Aki nem tud ott lenni, de bekapcsolódik lélekben és legalább 1 órát együtt imádkozik és engesztel, az is részesül a Mennyei Atya kegyelmeiben és áldásában. Azáltal lehet megmenteni Magyarországot és kikerülni a sátán csapdáit és a háború mérgezett nyilait, hogy az engesztelők szeretet-egységben vannak. Engesztelők, ébredjetek! Engesztelődjetek ki és legyetek szeretet-egységben egymással! Legyen bennetek öröm és béke! Így fejezzétek ki szereteteteket és hálátokat a Világ Győzelmes Királynőjének. Felesleges szavak helyett dicsőítő ének hangozzék ajkatokról. Ébredjetek magyarok! Halljátok meg, hogy kiválasztott bennünket, kicsi magyarokat Mennyei Atyánk az Ő Művébe, lepecsételt szentháromságos, igazságos, irgalmas Szeretetével. Nemcsak a Királynő tért vissza Magyarországra, hanem a Szentháromság és a Szentcsalád is. Felétek nyújtják a szeretet Királyát! Nemcsak az Eucharisztiát veszitek magatokhoz, hanem a teljes SZERETETET és azon kegyelmeket, amelyeket maga Mennyei Atya rátok lehel és megáld. Engesztelők ébredjetek és szülessetek újjá! Ébredjen e kicsiny ország és simuljon a Szentháromság és a Szentcsalád oltalmába és szeretetébe! Magyarország Regnum Marianum. Mindszenty hercegprimás és bíboros úr áldása legyen veletek. Ne engedjétek Szent István örökségét elveszni! Isten veletek, szeretett magyar testvéreim. A ti Regőczi István atyátok. Dicsértessék a Jézus Krisztus.

*  *  *

Regőczí atya leveléhez hozzá tartozik még egy utóirat is, amely konkrét tettekre, áldozathozatalra, imára szólít.

Engesztelő gyermekeim, nem elég csupán a Szentháromság Gyermekei Engesztelő Családjához tartoztok. Tenni is kell, áldozatot hozni, egymásért imádkozni. Imádkozni a szeretet-egységért egymást követő kilencedek, böjt, áldozat, és egyéb apró cselekedetek felajánlásával és állapotbeli kötelességeitek felajánlásával is.

Én most szeretettel hívlak benneteket ezekre az egymást követő kilencedekre.

Az 1.és 2. napon imádkozzátok a fájdalmas rózsafüzért. Ajánljátok fel az engesztelők egységéért, szabadulásért minden világi és láthatatlan kötelékből, a kiengesztelődésért, hogy Jézus sebein keresztül meglássátok a réseket és kérjétek, hogy az Egyesített Szent SZÍV Vére takarja be és gyógyítsa, erősítse a szíveket a szeretet-egységben.

A 3. és a 4. napon imádkozzátok az örvendetes rózsafüzért. Ajánljátok fel az újjászületésért és a megtisztulásért a Kis Jézus végtelen, gyermeki szeretete által. Azért, hogy egységben legyünk a Szentcsalád oltalmában és növekedjünk a kiengesztelődés kegyelmeiben. Engesztelődjünk ki Istennel, önmagunkkal, embertársainkkal. Ne csak személyesen, hanem közösségi szinten is. Minden eltévedt vagy a közösséget elhagyó engesztelő térjen vissza a kegyelem és a szeretet engesztelő lángjához.

Az 5. és 6. napon imádkozzátok a világosság rózsafüzért. Helyezzétek az Eucharisztia mély szeretetébe az engesztelőket és azokat is, akik elhívást kaptak az engesztelésre, de az még nem bontakozott ki bennük. Helyezzetek az Eucharisztia jelenlétébe és szeretetébe minden engesztelőt, hogy a szívükben felgyulladjon az engesztelés lángja. Ez az engesztelő láng gyújtson meg minden szívet és gyűjtse össze az engesztelőket egy akolba.

A 7. és 8. napon imádkozzátok a dicsőséges rózsafüzért. A Szentháromság tüze gyújtsa meg az engesztelők szívét az örök szeretet tüzével, és ez a tűz hozza el a Mennyország békéjét, szeretetét és egységét. Királynőnk Szeplőtelen Szíve rejtse el az engesztelőket. Szent József legyen az engesztelők patrónusa, indítsa meg a szíveket és gyűjtse össze az elkóborolt és más úton járókat Szent Mihály Arkangyal vezetésével. Szent Rafael Arkangyal gyógyító balzsama érintse meg és erősítse meg az engesztelők szívét. Szent Gábriel Arkangyal világosságával és örömének lángjával emelje fel az engesztelőket és ez a láng forrassza össze őket örök egységbe.

A 9. napon imádkozzátok az irgalmasság és szeretetláng rózsafüzért hálaadásul a szívetekbe öntött szeretetért és a Szentháromság és a Szentcsalád oltalmazó és védelmező szeretetéért; az Ő örök pecsétjükért, amivel lepecsételték az engesztelők szívét, és azért, hogy növelték bennünk a kegyelmeket és a szeretet-egységet, továbbá a 9 szent angyali kar közbenjárásáért, a szentek imádságáért, hogy közbenjárnak az engesztelők egységéért és a Regnum Marianumért.

Ráadásként legyen egy 10. nap is, amelyen a Világ Győzelmes Királynője rózsafüzért imádkozzátok, hogy teljessé váljon a Szentháromság és a Szentcsalád egyesített Szívének való odaszentelődésetek.

Ne szűnjék imádságotok, könyörgésetek, áldozathozatalotok! A kilenced befejezése után tartsatok néhány nap szünetet, majd folytassátok ezeket a kilencedeket addig, amíg nem lesz teljes az engesztelők egysége. Találja meg mindenki a helyét az engesztelők családjában. Külön-külön is értékesek vagytok mindannyian, de az erő egységben van.

Szeretettel: Regőczi István atyátok.

Kommentár

Mindezt ne úgy fogadjuk, hogy még egy újabb imateher, amibe csak belerokkanhatunk. Az imába nem belerokkanni kell, hanem bele lépni, és szüntelen imádságban maradni. Minden engesztelő egyébként is elimádkozik napjában egy rózsafüzért. Ez a Regőczy atya által ajánlott imádkozás összerendezheti imáinkat. A rózsafüzér imádkozásnál nem a gépies mondáson van a hangsúly, hanem azon, hogy belelépjünk az imába. Más országokban úgy imádkozzák a rózsafüzért, hogy előre mondják a titkot, és azon elmélkednek. Az az ideális, ha elmélkedünk az egyes titkokon. Ha így elmélkedni tudunk, akkor a tizedből elég lehet egy-két fohász is. Ha az nem menne, akkor segíthet, hogy egymás után mondjuk a Miatyánkokat és az Üdvözlégyeket, vagy a többi fohászokat.

https://engesztelok.hu/regoczi-istvan-atya-imara-aldozatokra-hiv-magyarorszagert-az-engesztelok-egysegeert/