2025.03.07.

1.

Azon gondolkodtam, hogy az életünkben a tettünk, szeretetünk hogyan építi a lelkünket.

Kép + Érzés: A tettünkkel építjük lelkünk palotáját. A cselekedeteink a vázát alkotják, a hitünk adják az alapot – szikla vagy homok – amire épül a vár. A palota fényét a szeretetünk adja. Szeretet nélkül a palota sötét és fénytelen, mint egy sötét váz. Minél több szeretetet viszünk be, annál fényesebb a palota.

Jézus: Nagyon szép hasonlat, hogy lelkedet, mint palotát építed a földön. Aki sok jót cselekszik, és sok lemondást, áldozatot hoz nemes célokért, annak ragyogó és nagy a palotája. Az egész palota csak akkor lesz ragyogóvá, csak akkor önti el a fény, ha minden cselekedetedet áthatja a felebaráti szeretet és az Isten-szeretet.

2.

Hang: Törekedj arra, hogy mindent megérts Belőlem.

Kép: Irgalmas Jézus.

Jézus: Csak úgy tudod megérteni minden lelki tulajdonságaimat, tisztaságomat, irgalmamat, szeretetemet, melyekben végtelen vagyok, ha mindig, nap mint nap elmerülsz a Szívemben, és tanulmányozol Engem.

3.

Az utolsó vacsoráról gondolkodtam.

Kép: Jézus előtt egy kisgyermek ül, Jézus mesél neki, a kisgyermek rá-rácsodálkozik arra, amit Jézus mond neki.

Jézus: Apostolaimat gyakran szóval tartottam, és csodálattal tekintettek Rám. Csak az tudja értékelni az Én Szent és bölcs szavaimat, aki gyermeki szívét egészen kitárja Előttem.

4.

Az Irgalmas Jézus képet néztem.

Érzés + Kép: Az Úr is, a lélek is akkor a legboldogabb, amikor Isten és a lélek egymásban élnek. De, amikor a lélek meghal a szeretetnek a bűn miatt, elveszíti a szeretetkapcsolatot Istennel, és teljesen sötétté válik, hiába veszi körbe Isten aranyszínű szeretetsugara.

Jézus: Gyermekeim, óvakodjatok a bűnöktől, mert kiszakadtok Belőlem, és magatokra maradtok. Rengeteg ember úgy él köztetek, hogy semmi, de semmi kapcsolata nincs Istennel. A lelke egészen elszárad. Ha nem változik, a végén lehull a mélybe.

5.

A keresztényüldözésben szenvedőkért imádkoztam, akiknek megtiltják az imát, és büntetik őket azért, mert imádkoznak.

Gondolat: Kértem az Urat, ha ezek az emberek nem tudnak imádkozni akaratukon kívüli dolgok miatt, az ő elnyomott hangjukat az én hangom erősítse fel az Úr előtt, és ezerszeresen jutalmazza meg őket az Úr üldözöttségükért.

Kép: Irgalmas Jézus.

Jézus: Nagyon szép tőled, hogy rájuk is gondolsz. Ők az Én szeretett áldozatocskáim, akik vértanúk lesznek. Imáid erősíti őket, hogy tartsanak ki.

6.

Érzés: Az emberi érzelmeim olyan hidegnek és ridegnek tűnik, de a lelkem mélyén más a helyzet.

Érzés: Az emberi érzelmek nagyon csalókák és megtévesztőek, olyan ösztönszerűek.

Hang: Amelyeket ki kell finomítani, ki kell munkálni.

Érzés: Az Úr olykor muszáj, hogy eltakarja lelkünk izzását vagy a valódi érzelmeit, azért, hogy a saját akaratunkat edzzük a jó felé.

Jézus: Az érzelmek nem mindig fejezik ki a lélek fejlettségi szintjét. Sokkal nagyobb szerepe van a lélek működésében az akaratnak. Én sosem az érzelmeket nézem benned, hanem az akaratodat. Ha szilárd az akaratod és az Én akaratomba beleillik, akkor biztos lehetsz, hogy jó úton jársz. Mivel gyarlók vagytok, és ebben nem láttok egészen tisztán, ezért időnként felvidítalak benneteket.

7.

Érzés: Két hasonszőrű lélek érzi a hasonlóságot, és hogy a lelkük hasonló színvonalon van. A lelkek egymással is kommunikálnak, nem emberi nyelven.

Jézus: Választottjaimnak nem kell sokat fecsegni, ha együtt vannak, mert lelkük megérti egymást. Érzik a másik hasonló lelki állapotát.

8.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: A betegség kezdett elhatalmasodni rajta, gyengeséggel. Így számolt be: „Kezdek különösen érzékeny lenni mindenre. Olyan dolgok, melyek egészséges koromban semmi jelentőséget nem tulajdonítottam, most zavarnak.”

Gondolat: Tapasztaltam, hogy az idősebb korúakat is érzékenyebben érintik olyan dolgok, amelyek korábban nem. Ugyanúgy, azt is tapasztaltam, hogy amikor beteg vagyok, lelki szárazság is társulhat, vagy melankólia, depresszió.

Érzés: Amikor beteg az ember, gyengébbé válhat lelkileg is, így a gonosz által sokkal érzékenyebben reagálhatunk a gonosz támadásaira.

Érzés: A hitünk erőssége akkor tűnik ki leginkább, amikor a leggyengébb lelki állapotban vagyunk. Ez is próbatétel.

Jézus: Nagyon fejlettnek kell lenni egy léleknek, hogy nagyobb fájdalmakban, testi-lelki szenvedésben ugyanolyan lelki béke és szeretet áradjon benne, amilyen rendes körülmények között szokott. Tehát, a lelketek fejlettsége a legjobban a szenvedésben mutatkozik meg.

9.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Az Irgalmasság művével kapcsolatban nehézségek akadtak. Jézus ezt mondta: „Én készítem elő ezeket a nehézségeket, s Én győzöm le őket.”

Hang: A nehézségek érdeketekben vannak.

Érzés: Így tűnik ki a lélek kicsinysége, és Isten ereje.

Érzés: Az Úr a lelket próbára teszi ilyen módon, hogy igyekszik-e, próbálkozik-e a dolgokat megvalósítani, vagy feladja.

Jézus: Hogy választottjaimnak nem megy minden olyan flottul, abban Én is szerepet játszok. Próbára teszem a lélek kitartását, állhatatosságát.

10.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővért elküldték 3 hónapra kúrálnia magát a kongregáción kívül. Jézus mondta: „Elkülönítelek, hogy szívedet jövendő terveimhez formáljam.”

Hang: Mindig ez lebegjen a te szemeid előtt is.

Érzés: Ahogy az Úr bennünk él, minden rezdülést lát és érez bennünk, attól függően irányítja dolgainkat.

Érzés: Az Úr az én szívemet is felkészíti valamire, amikor nem sikerülnek a dolgok a feladataim elvégzése során, sőt, bármennyire is igyekszem a jót tenni másoknak, mintha nem lenne értelme.

Jézus: Feladataid végzésében nem megy minden simán. Látom, akadályozva vagy. Ne légy türelmetlen, mert ezzel alázatodat növelem. Az se bántson, amikor a sok jót, amit nyújtasz másoknak, köszönet nélkül fogadják. Ha mindig nagyon hálásak lennének neked a társaid, akkor lassan túl elégedetté válnál. A hálát, ami itt a földön elmarad, Én majd busásan pótolom neked itt az Országomban.

11.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővér írja: „Ezen a napon megláttam egy papot, ragyogás vette körül, amely a Szűzanyáról sugárzott le rá. Nyilvánvaló, hogy ez a lélek szereti a Szeplőtelent.”

Kép + Érzés: Az Úrral egyesülve a szentáldozásban, belülről annyira sugárzunk, amennyire a tiszta életünk engedi. Kívülről bocsátják ránk a sugaraikat azok, akiket szeretünk, akikkel szoros a lelki kapcsolatunk, ez lehet szent vagy angyal is. Így, sokféle sugár keveredik körülöttünk.

Érzés: Ezek a sugarak olyan intenzitással vesznek minket körbe, amennyire mi szeretjük őket.

Érzés: Ha sötét lelkű emberekkel társalgunk, azok sötétsége is elér minket, és ronthat a ragyogásunkban.

Jézus: Egy Isten-szerető lélek tele van szeretetsugarakkal, mert sugarakat kaphatják Tőlem, Édesanyámtól, a Mennyei Atyától, a Szentlélektől és különböző szentektől. De érkezhetnek hozzá olyan sugarak, amelyeket emberek küldenek, akik hasonló érzületűek.

12.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Minden mű csupán egy kis csepp az Úr előtt, csak a szeretetnek van jelentősége, ereje és érdeme. A szeretet kiegyenlíti a szakadékokat.

Hang: Erőpróbád ez.

Hang: A szeretet mindent elnyel.

Jézus: A feladatok, amit kaptok ti választott gyermekeim, csak eszközök a kezemben, melyekkel növelni tudom a szereteteteket, az állhatatosságotokat, az erőtöket és az érdemeiteket. A szeretet segít benneteket, hogy a másokkal való kapcsolatotok simább legyen.

13.

Érzés: Olyan nem fordul elő, hogy az Úr jobban szeret valakit a másiknál. Az igaz, valakinek nagyobb feladatot ad, másnak kisebbet, az ő képességeinek megfelelően, de ugyanúgy értékeli azokat a szeretet mérlegén.

Érzés: Azért van az, hogy mindenki más mértékben kapja a jutalmat, mert az ember az, aki elfogadja vagy elutasítja az Úr kegyelmeit.

Hang: Mindenkinek ugyanolyan esélyeket adok mindenben… Ezért jutalmazom ezt.

Jézus: Mivel Isten mindenkit üdvözíteni akar, egyenlő esélyt ad mindenkinek, de a feladatok különbözőek, a lélek erejétől függően. Mivel az egyik ember erősebb, a másik gyengébb, különbözőképpen jutalmazom őket. De ez nem azért van, mert válogatok a teremtményeim között a szeretet területén.

14.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: „Létezik egy titok, amely engem összeköt az Úrral. Erről senki sem tudhat, még az angyalok sem. Ha akarnám, se tudnám elmondani. Mégis ebből élek, s fogok élni örökké. Ez a titok különböztet meg engem minden más lélektől itt a földön és az örökkévalóságban.”

Érzés: Ez mindenkire érvényes. Mindenkit egy külön-külön titok fűz Istenhez, kivétel nélkül, és másképp.

Érzés: Mindenkinél más a szeretetkapcsolat az Úrral, amely mély titokban van mindenki előtt. Még az ember sem tud róla mélységeiben, így Fausztina nővér sem tudta körül írni, csak tudta és érzékelte, hogy van ilyen.

Jézus: Mennyei Atyámat minden teremtményéhez egy titok kapcsolja. Olyan titok, amit mások nem tudhatnak meg.

15.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus mondta Fausztina nővérnek, hogy a nővér lelki élete valójában az Ő Isteni élete.

Hang: A te életed az Én életem is egyben.

Hang: Milyen szép életünk van nekünk.

Jézus: Mindenkiben benne van az Isteni szikra, amit a teremtéskor kapott. Ezért, higgyétek el, hogy mindenkinek az életében benne van Isten élete. Az egyikben kevésbé látható módon, a másikban pedig észrevehető formában. Aki egészen beleolvad Istenbe, s átadja Neki magát, annak az élete nagyon szép és reményteli, mert Isten életét élheti át.

2025.03.14.

1.

Az töltötte el a gondolataimat, hogy mindent az Úr ad nekem:

Édes Jézusom…

Leírhatatlan szeretetedben részesítesz… még ha nem is érzem mindezt…

Úgy tekintesz rám, mint egy egyedi gyöngyszemedre, hiszen tudod jól, tele vagyok gyarlósággal és gyengeséggel. Nem is rejtem el ezt Tőled, hiszen tudom jól, Tőled való minden lehelet és ihlet, ami engem éltet. Irgalmadat kérem minden időben.

Rajongó szeretetedet adod nékem, mert nagy tüzet akarsz csiholni belőlem.

E tűz nélkül a te Tüzedet nem tudnám magamba fogadni, és nem tudnád égetni bennem.

Fényleni akarsz, ragyogni, a Szíved pompáját beleültetni az enyémbe. Minderre csak annyit kell mondanom, édes Jézusom, költözz be szívembe egészen. A Te akaratod legyen az enyém, és máris nekikezdesz, semmi időt nem vesztegetve.

És folyton sugallod és mondod, a szeretet köt össze minket, mely minden szakadékot betölt és áthidal, csak mindkettőnknek ezt akarni kell.

Így, a gyarlóságaimat is semmissé teszed, teremtesz bennem új szívet és lelket, és újrateremtesz egészen engemet.

Mivel a magasságokat szereted, így magasra repíted lelkemet.

Mivel a lelkem mélyét nézed bennem, arra kérsz, szálljak magamba, a lelkem mélyére, mert ott talállak meg Tégedet egészen.

Csillogsz-villogsz, tüzes táncot jársz, forró szeretetvulkánokat ontasz magadból. Te ezt teszed, forró tűzzé alakítod a fagyos szíveket.

Ezért áldott legyen a Neved mindörökkön örökké, Ki nemcsak a Megváltó vagy nekem, hanem a lelkem éltetője is egyben.

Ezért zengjen hálaénekem, most és az örökkévalóságon át.

Ámen

Jézus: Mély alázat és hála sugárzik szavaidból. Megható, hogy mélyen átérzed, hogy minden szépet és jót Tőlem kapsz. Ezt nagyon szépen fogalmaztad meg ebben az elmélkedésben.

2.

Az jutott eszembe, hogy az Úr a kicsinyeket szereti:

Édes Napom, ragyogj bennem egészen, édes Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek.

Arcomat Feléd fordítom, szüntelen keresem ragyogásodat.

Három Szent Szív összefonódása vagy Lényedben, Ki rajongani, Ki lüktetni akar énbennem.

Szent, Szent, Szent,

Szent a Lényed, szent az Akaratod, szent a végtelen szereteted, mellyel minden gondolatodból született angyali és emberi lényt akarsz éltetni.

De ezt nekem is kell akarni, ha Hozzád akarok tartozni.

Te a porszemet szereted, mely odaajándékozza magát Neked teljesen.

Te azt szereted, ha szabad akaratunkat Neked adjuk, ha alávetjük magunkat Lényednek, Akaratodnak.

Légy oly kedves drága Uram és Királyom, engedd meg, hogy legalább a lábaidnál üljek és láthassam mosolyodat, és Arcodat, mint Napomat szemléljem, rajongva Éretted.

Te nem tudod ezt nem érzékelni és észrevenni, hiszen lángra lobbantottad szívemet, így nemcsak, hogy viszonzod tekintetedet, a Szívedet nyitod meg előttem, és elrejtesz ott, mint egy kis gyöngyszemedet. Ott tartasz, mert ott akarsz tartani, ott akarsz éltetni, mert a legdrágább kincseidet akarod nekem ott megmutatni.

Ott akarsz nekem állandó lakhelyet létesíteni, hogy ott ünnepeljelek Téged, mindentől elrejtve egészen.

Ezért áldom a Neved, most és mindörökké.

Ámen

Jézus: Jól érzed, hogy Én a kicsinyeket szeretem, a gyermekszívűeket.

3.

Hang: Te nem értesz a Lényem tényleges küldetéséről.

Kép: Fény.

Jézus: Ha nem is tudod Lényemet teljességében felfogni, nem kell bánkódnod, és nem kell kíváncsiskodnod sem, mert ha Atyám Haza hív, és belépsz Országomba, akkor az Én tökéletességem, jóságom, irgalmam, szeretetem ténylegesen meg fog nyilvánulni a szemeid előtt. Most még csak homályosan látsz, de odafent kitisztul a látásod.

4.

Kép: Azt a szeretetkapcsolatot az Úrral, amit elkezdtünk a földön, azt folytatjuk olyan mértékben az Égben is. Az angyalokkal is és a szentekkel is.

Érzés: Nagy öröm van a szívemben.

Jézus: Az a szeretet, amit most itt a földön érzel, halvány tükörképe annak a nagy lobogó szeretetnek, amit az Égben fogsz látni, ahogyan érezni fogod az Irántam érzett szeretetedet és az Ég minden lakója iránti szeretetedet.

5. Az életünkről gondolkodtam és a tevékenységeinkről.

Kép: Valaki búzát őröl, és liszt lesz belőle. Sok, fáradtságos munka megy bele.

Kép: Fény.

Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.

Jézus: Ti vagytok a búzaszemek, és az élet, a munka, amit Tőlem kaptok, felőröl benneteket. És ez az őrlemény a teljesen kész, tökéletes lelket jelenti, ahogy Isten elé kerül.

6.

Egy szentmisén Szűzanya segítségét kértem valami okból.

Kép: Szűzanya előtt térdeltem.

Jézus: Tapasztalhatod, hogy amit kérsz, azt mindig meg is kapod. Persze csak akkor, ha lelked javát szolgálja.

7.

Sikertelenségek sokasága ért, így semmire nem volt motivációm, mindentől elment a kedvem.

Hang: Ez az utad gyermekem, a sikertelenséggel teli út.

Kép: Jézus Szent Szíve szobra.

Édesapámmal ilyen lelki állapotban mentem el szentmisére. A szentmisét egy idős pap celebrálta, ki a bevonuláskor lassan közeledett az oltárhoz. Figyeltem a lassú lépteit.

Érzés: Az Úr több kegyelmet ad és nagyobb segítő kezet nyújt az idős papnak, mint a fiatalnak, aki „repülni tud”, hogy megünnepelje a szentmisét, mivel az idős papnak az öregedéssel járó dolgokat is le kell küzdenie. Így több kegyelemben részesül ő, ha megünnepel egy szentmisét, mint egy fiatal pap.

Érzés: Ha bármilyen munkát vagy elfoglaltságot is nézek, az egy dolog, hogy el van végezve, de az is számít, hogy mennyi erő van abba belefektetve, és ezt jutalmazza az Úr, nem csak az elvégzett munkát.

A szentmisén azon sopánkodtam, hogy mennyire nincs motivációm, reggel esett az eső is, a változékony idő szinte mozdulatlanná tesz. De idő közben elállt az eső, és valahogy összeszedtem magam, hogy eljöjjek a misére.

Érzés: Az Úr érdeke is, hogy eljöjjek Hozzá.

Az idős pap az oltárnál volt a szentmise közben. A cselekedetek jutottak eszembe, a sok munka, és a sok hűhó semmiért.

Kép: Nem az a fontos, hogy milyen sok munkát tudunk elvégezni egy nap, hogy így csináljuk vagy úgy.

Kép: Sokszor mozdulatlanul ülök, de lángolva ég a lelkem, és el van merülve Istenben.

Érzés: Az Úr nem szeret engem kevésbé így.

Hang: Isten jobban szeret így téged, mintha 1000 munkát végeznél és nem szeretnél Engem.

Szentáldozás után apukám mellettem foglalt helyet a padban.

Kép: A lelkem feléje fordult, és átölelte őt.

A szentmise után szentségimádásra mentem, és közben azon gondolkodtam, amit átéltem a szentmisén.

Érzés: Az Úr és a munkája sokkal csodálatosabb, mint mi azt gondolnánk, hiszen alig van valami az ember szeme elé tárva a szellemi világból.

Hang: Szinte semmi.

A szentségimádáson szüntelenül hálálkodtam az Úrnak, hogy megmutatta ezeket a rejtett titkokat nekem, ami közül valójában semmi sem tudatosul az emberben.

Hang: Mert el van rejtve előttetek minden.

Kép: Arany fény.

Érzés: A látszat nagyon is csal, mert nagyon sok van mögötte, amit mi nem látunk. Amit mi látunk, az a jéghegy csúcsának a teteje.

Újra a szenvedéseimre gondoltam.

Hangom: Igen Uram, akarom azokat a szenvedéseket, amit nekem adsz. A sikertelenség érzését, hogy úgy kell tevékenykednem, hogy nincsen látszata. Felajánlom ezt azért, hogy mások munkát kapjanak, legyen betevő falatjuk, és hogy rátaláljanak Istenre. Ugyanúgy felajánlom a változókorral járó dolgokat, depressziót és mást, és nem akarom az élet természetes lefolyását befolyásolni semmiféle modernkori fiatalító szerekkel, és mindent felajánlok a lelkekért.

Jézus: Az igaz kislányom, hogy nehezedre esett elmenni a szentmisére, de ez benne volt az Én Akaratomban. Ezen a szentmisén tanítani akartalak téged. Például arra, hogy akinek nehezen megy valami, vagy nem sikerül, azt Én nagy szeretettel segítem. Megtanítottam neked, aki sok sikertelenségen ment át, hogy ezeknek az átélése tulajdonképpen az Én ajándékom. Mert ilyenkor lelkileg szenvedsz, s részt kapsz az Én keresztemből. A munkáról és a mozdulatlan ülésről is tanítottalak téged. A szememben értéktelen az a munka, amit dühösen, kedvtelenül csináltok. Az a munka értékes, amelyet Értem tesztek és szeretettel. De még értékesebb, ha elmerülsz mozdulatlanul az Én szerető Szívemben. Ilyenkor egyesül a lelked az Enyémmel. Értékes időtöltésnek tartom. De azért a munka is fontos, mert aki lusta és folyton heverészik, az másra tolja a munkát, nincs benne szeretet. Az édesapád felé fordulás a köztetek lévő szeretet megnyilvánulása. Szeretem benned, ahogy ővele bánsz. A Szentségimádáson elgondolkoztál azon, hogy milyen keveset tudsz felfogni az Én munkámból. Pedig állandóan tevékenykedek a lelketek érdekében. Csak Én egész keveset mutatok nektek az Én rengeteg munkámból. Elrejtem. A változókorral kapcsolatban azt mondom neked, hogy úgy a helyes, ahogy teszed. Nem csinálsz nagy gondot belőle, csak felajánlod Nekem a lelkekért. Köszönöm, hogy minden szenvedést, a legkisebbet is odaajándékozod Nekem.

8.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővér írja: „Ma átvitt engem az Úr szeretete a túlvilágba. Elmerültem a szeretetben. Szeretek, s érzem, hogy engem is szeretnek.”

Érzés: Amikor meghal az ember, Isten szeretete ragadja ki a testből.

Érzés: Azért érezzük majd, hogy szeretünk, mert valójában Isten szeretete tölt el minket belülről, de annyira, amennyire mi itt a földön kimunkáltuk magunkban.

Jézus: Gyakran előfordul a szentekkel, hogy lelküket felviszem a Mennybe. Ők már előre megtapasztalhatják, hogy milyen lesz a szeretet odafent. A földi szeretet és a mennyei szeretet gyökeresen más. A Mennyben a szeretet végtelen, soha el nem múlik, és Rajtam keresztül szeretitek majd egymást. Bennem szeretitek a másikat. Nincs érdek, nincs haszon. Csak tiszta szeretet van. Bizony úgy van, hogy ha meghaltok, Én azonnal ott vagyok a helyszínen, színről színre láttok. Ontom rátok akkor majd az Én szeretetemet, és szabályosan Belém szerettek. Ez a találkozás egyénenként más és más lesz. Én mindenkit egyformán szeretek majd, de a haldoklók közül bizony lesznek, akik hidegek maradnak. Nem tudok hatni rájuk. Ezek sokkal kevesebben lesznek. Őbelőlük lesznek a kárhozottak. Még az utolsó percben is visszautasítanak. Nem tudok mit kezdeni velük. Könnyek között bocsátom el őket.

9.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Minden kegyelem az Irgalomból jön, és utolsó óránk is telve van Irgalommal részünkre.

Érzés: Mégis az emberek úgy gondolnak Isten kegyelmére, mintha az járna nekik.

Érzés: A purgatóriumi szenvedést is Isten kegyelme és Irgalma enyhíti.

Jézus: Nemcsak akkor vagyok irgalmas hozzátok, amikor testben éltek a földön, hanem halálotok pillanatában is. Mivel Véremet hullattam értetek, életemet adtam oda, hogy kiengeszteljem az Atyát a bűneitek miatt, ezért, ha a Tisztítótűzre is ítéllek, sokkal kisebb lesz a büntetés, mintha Én nem váltottalak volna meg titeket. Tehát, az Irgalmam az oka a vezeklés csökkentésének.

10.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Csak egy a fontos: a bűnös szívének ajtaját legalább egy kissé megnyissa Isten Irgalmának sugara előtt. A többit Isten teljesíti.

Hang: Szétszakíthatatlan szilárdságomban.

Jézus: A szeretet legkisebb rezdülésére már megmentem a haldoklót, bármilyen bűnös.

11.

Hang: Nagyon könnyedén hoztad.

Kép: Egy fehér galamb a levegőben körözött lejjebb és lejjebb repülve a föld felé.

Jézus: Nagyon könnyedén hoztad az áldozatokat, mert érzed, hogy közeledik a Nagyfigyelmeztetés. A képen a fehér galamb a Szentlélek Isten, Aki mikor megérkezik, egészen átvilágít mindenkit.

12.

Hang: Egyetlen célért élsz te, hogy szeress Engem.

Kép: Fény.

Jézus: Az agg Simeon így szólt Jézusra mutatva: „Ez sokak feltámadására és romlására lesz Izraelben.” Tehát, ez azt jelenti, kettéválik az emberiség, az egyik részük imád és szeret Engem, és Értem él. A másik részük gyűlöl, és nem hisz Bennem. Ebből arra következtethetsz, hogy nem mindenkinek az a célja, hogy szeressen Engem. De vannak, akiknek igen. Te kicsim Értem élsz.

2025.03.28.

1.

Az életutamra gondoltam egy alkalommal:

Drága Uram, drága Jézusom, drága Szentháromság egy Isten…

Odahelyeztél az útra, mely egyenesen a Mennyországba vezet. Se nem nézek jobbra, se nem nézek balra, csak egyenesen a lobogó Tűzre, mely a célba vezet.

Olykor el-elbotlok az úton, de mindig úgy sietek Hozzád, mint egy gyermek. Szereteteddel lehajolsz hozzám és leporolsz mindent rólam, mint egy beporosodott kis virágocskádról.

Szeretetcsókot váltasz velem, így, szeretetcsókot vált a Mennyországgal a lelkem.

Ó, én Uram és Királyom, Te Magad vagy a szeretet, így a szeretetedet belém leheled.

Aranysugaraiddal átölelsz engemet, így eszem és iszom fényeidet, mellyel megtöltöd bensőmet.

De hogy is kerültem oda, hogy a karjaidba vegyél és tenyereden hordozz?

Minden pillanatban Irgalmadért esedezek, és könyörgök Neked, hogy teljesen a Tiéd lehessek.

Te nem tudsz észrevétlenül elhaladni e kérés mellett, hiszen Te vagy az Örök Tűz, az örök szeretet, ki még a csepp jót is végtelenné teszed.

Ez a Te akaratod is és a terved.

Ó, édes Királyom, legyen Szent Neved mindig áldott, Ki a porszemből is a legszebb gyöngyszemet kreálod és kimunkálod.

Csak azt kell mondanom Neked, akarom, akarom, akarom mindazt, amit Te tenni akarsz énvelem.

Ámen

Jézus: Megható, amilyen szépen leírod, hogyan vezetlek az életutadon. Hidd el, minden pillanatodra odafigyelek. Egy percre sem hagylak magadra. Szeretetemmel és Irgalmammal gazdagon beborítalak.

2.

Kép: Egy felnőtt egy pici újszülöttet szorít a szívéhez, aki ott aludt a szívén és a karjában.

Jézus: A képpel azt mutatom neked, hogy gyermekeimet úgy ölelem a Szívemre egész életükben, mint ahogy a szülő a saját kisbabáját. Azt akarom, hogy ezt a tényt egyre forróbban érezd a szívedben.

3.

Hang: Fel kell eleveníteni Arcomat.

Jézus: Ebben a böjti időben fel kell eleveníteni előttetek Arcomat, mert az év folyamán eléggé elhomályosodik.

4.

Hang: Aki nem Hozzám hasonló.

Hang: Földet ér.

Kép: Jézus Szent Szíve szobra.

Jézus: Kövessetek Engem minden tekintetben, mert ha nem fogtok hasonlítani Rám, elveszítitek a lelketeket.

5.

Hang: A Szívem titkába…

Jézus: Csak az ismerheti meg Szívem legmélyebb rejtekét, aki mélységesen szeret.

6.

Hang: Közös érdekünk.

Érzés: Az Égiek mind-mind külön-külön segítenek.

Hang: És ez mindannyiunk dicsőségét növeli.

Jézus: Akit a földön élők közül kiválasztottam, azt a Mennyország minden lakója ismeri, figyeli és támogatja, mert az ilyen gyermek minden mennyei lakó dicsőségét növeli.

7.

Hang: Kéznél vagy Nekem.

Jézus: Terveimhez bármikor felhasználhatlak.

8.

Egy este nagyon fáradt voltam, de még imádkoznom is kellett. Arra gondoltam, hogy a lelkeknek szükségünk van az imákra, így nekikezdtem. Minden szóért hálát adtam az Úrnak, amit el tudtam imádkozni.

Hang: Szükségük van a szenvedésedre is.

Jézus: Az ima áldozat. Annál nagyobb az értéke, minél fáradtabb vagy hozzá. Ugyanis, a nagy fáradtság szenvedéssel jár, és ez a lelkek hasznára válik.

9.

Hang: A szemem fogságában vagy te.

Jézus: Állandóan szemmel tartalak.

10.

Kép. Fehér bort töltöttek egy egyszerű boros pohárba színültig. Ez a pohár mellett egy másik pohár is volt, amely nagyon díszes volt és cakkos szélű, de üres.

Jézus: A poharak a lelkeket szimbolizálják. Az a lélek, amelyik a külsőségekkel törődik, szereti a gazdagságot, a feltűnést, az belül értéktelen. Amelyik az egyszerűséget követi, a szememben sokat ér.

11.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővér arra kérte Jézust, tanítsa meg a lelki életre. Jézus mondta:

- Ne becsülj túl sokra külső dolgokat, még ha drágának tűnnek is neked.

Érzés: Az elvégzendő feladatokra is vonatkozik ez, nemcsak tárgyakra

Hang: Érezz Engem mindvégig.

- Mondj le magadról, s légy Velem állandóan.

- Ne tégy semmit magadtól, így mindig nagy lelki szabadságban maradsz.

- Ne törődj az emberek véleményével. Engedd, hogy saját tetszésük szerint ítéljenek meg. Ne védekezz, nem árthatnak neked.

- (Az embereknek): Igénylésük első jelére adj oda mindent, még ha a legszükségesebb dologról is lenne szó. Engedd, hogy elvegyék tőled azt is, ami megillet: elismerést, jó hírnevet.

- Első helyen álljon a lelked. Így, mindentől megszabadulva nyugodjál Szívemen.

Érzés: Ha így teszünk, akkor csak arra van meghívásunk, hogy zárjunk ki mindent, ami a külvilágból jön, és emberi elvárásból, véleményből. Nem azért teszünk valamit, hogy elismerést kapjunk az emberektől.

- Légy azon, hogy szíved az Én alázatos és szelíd Szívemhez legyen hasonló. Sose hivatkozz a jogaidra. Nyugodtan, türelemmel viselj el mindent, bármi is történik. Ne védekezz, ha ártatlanul megszégyenítenek. Hagyj másokat győzedelmeskedni.

- Maradj jó akkor is, ha úgy látod, visszaélnek jóságoddal. Ha szükséges, Magam védelek meg.

- Légy hálás a legkisebb kegyelemért is, mert ez újabb kegyelmek adományozására kényszerít Engem.

Hang: Busásan megválaszolom neked ezt.

Hang: Szívem fogságában.

Jézus: Fausztina nővért a tökéletes lelki életre buzdítottam, de ez nemcsak neki szól, hanem minden gyermekemnek. Ha ezeket a buzdításokat megszívlelitek, egyre közelebb lesztek a tökéletességhez.

12.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővér látomása: A megfeszített Úr Szíve sebéből értékes gyöngyök és gyémántok hullottak. Sok lélek gyűjtötte össze ezeket az adományokat. Volt köztük egy lélek, aki a legközelebb áll a Szívéhez. Igen sokat gyűjtött belőlük, nemcsak magának, hanem mások részére is, mert ismerte ezen adományok értékét. Jézus mondta: „Ezek a kegyelmek kincsei, amelyek a lelkekre ömlenek, de nem minden lélek tudja kihasználni bőkezűségemet.”

Hang: Jól használjátok ki a bőkezűségemet.

Jézus: A jócselekedetek miatt és az áldozatok hozatala miatt nemcsak saját lelketek gazdagodik, hanem az Én Isteni Szívem is. Minél több az ilyen ajándékozó lélek, annál több kegyelmet tudok adni gyermekeimnek. De sajnos nem mindenkinek van igénye rá. Belemerül a világba, és nem törődik a kincseimmel. Milyen rosszul teszi.

13.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővér a kórház kertjében elmélkedett, amikor látta Jézust, aki megkérdezte tőle, hogy mit csinál ott olyan korán. Fausztina elmélkedett, és válaszolt Jézusnak, majd visszakérdezte Jézust, hogy Ő mit csinál. Jézus mondta: „Azért jöttem, hogy veled találkozzam, és új kegyelmekkel halmozzalak el. Lelkeket keresek, akik elfogadnák kegyelmeimet.”

Hang: Jézust hirdeted egészen.

Érzés: Az Úr folyton árasztja kegyelmeit, és meg akar ajándékozni velük, csak tőlünk függ, hogy elfogadjuk-e.

Kép: Arany fény.

Jézus: Nagyon kevés az a lélek, aki annyira szeret Engem, hogy folyton hirdeti másoknak a Nevem. Szomorú vagyok, vágyom a vigasztalásodra, mert még a vallásukat gyakorló gyermekeim sem fogadják be kegyelmeimet. Imádkozz az ilyenekért, akik észre sem vesznek Engem, hogy milyen adakozó vagyok.

14.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővér kórházban volt, és mondták neki, nem veheti magához az Urat az Oltáriszentségben. Mégis, egy Szeráf jött hozzá egy Szentostyával, és mondta: „Íme, az Angyalok Ura.”

Gondolat: Erre sose gondoltam, de nagyon tetszik.

Érzés: Mivel ember nem hozta el Fausztina nővérnek az Oltáriszentséget, és az Úr nagyon szerette Fausztina nővért, és Fausztina nővér is nagyon szomjazott az Úrra, az Úr megengedte, hogy egy Szeráf elhozza neki az Oltáriszentséget.

Gondolat: Feltettem magamnak a kérdést, vajon az angyalok magukhoz veszik-e az Oltáriszentséget valamilyen formában?

Jézus: Az Én szeretetem végtelen, mert láttam, hogy választottam betegsége közben nem kapott Oltáriszentséget, angyalt küldtem neki, hogy megáldoztassa. Ezt csak a leglángolóbb lelkű gyermekeimmel teszem meg. Az angyalok nem részesülhetnek az Oltáriszentségben, mert Én a Mennyben állandóan ott vagyok mellettük. Mikor üdvözülni fogtok, attól a perctől kezdve nektek sem lesz szükségetek az Oltáriszentségre. Hiszen bármikor ott termek mellettetek, és elhalmozlak szeretetemmel titeket. Színről színre láthattok.

15.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: A Szeráfot nagy fényesség vette körül, Isten áthatotta, s az Ő szeretete tükröződött vissza az angyalról. Aranyöltözet volt rajta.

Érzés: Hogy hasonlóak legyünk mi is, Isten szeretetét teljesen magunkba kell fogadni.

Jézus: Kivételesek az olyan választottjaim, akik látomásaikban az angyalt ragyogó fényben látják. Ezt keveseknek adom meg. Az Én Fényemet árasztják ezek az angyalok a gyermekemre.

16.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Fausztina nővér megkérdezte a Szeráfot, hogy meggyóntatna-e őt. Azt válaszolta a Szeráf: „Az Ég egyetlen szellemének sincs erre hatalma.”

Érzés: Az Úr az embernek adta e hatalmat papi felkenés által.

Érzés: Minket egy világ választ el az angyali világtól, és azért adta nekünk az Úr ezeket a felkenéseket, hatalmat, hogy mi ez által érdemeket tudjunk szerezni. Máskülönben, az Úr pillanatok alatt meg tud oldani mindent.

Jézus: Pap fiaim bizonyára tudják, hogy a gyóntatás kötelességük, és nagy érdemeket szerezhetnek vele. De a mai világban a gyóntatás teljesen ellaposodik.

17.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Ha a lelkek egészen Rám bíznák magukat, Magam tenném szentté őket, s még nagyobb kegyelmekben részesíteném őket.”

Hang: Akarom, akarom, akarom…

Kép: Egy kisgyermek odaszalad az Úrhoz, és átölelte lábát. Az Úr kedvesen lehajolt hozzá.

Jézus: Milyen kár, hogy sokan nem hisznek, és nem bíznak Bennem. Így nem tudok mit kezdeni velük. Pedig annyira várom, hogy kegyelmemmel árasszam el őket. Hogy szeretem az olyanokat, akik örömmel szaladnak Felém, a kegyelmeimért.

18.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Olyan lelkek állítanak Fausztina nővérnek csapdát, akiknek nem kellene. Fausztina nővér nem védekezik, bízik Istenben, aki látja bensőjét. Látja, hogy az illető maga esik a hurokba.

Gondolat: Észrevettem a saját életemben is előfordult, hogy aki rosszat tesz nekem, az valamiképpen pórul jár, mintha az Úr alakítana ezt így.

Jézus: Még a szerzetesnők között is akad olyan, aki árt a másiknak, és az ilyen maga esik a csapdába.

19.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Jézus: „Leányom, tudj róla, hogy élő szereteted s együttérzésed vigaszom volt az Olajfák hegyén.”

Olvastam: Emmerich Katalin: A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése: Az Olajfák hegyén Jézus látta azokat a lelkeket, akik Eléje jöttek csoportosan, hódoltak neki, Őt ünnepelték. Ezek Jézus korától számítva a jövőből való lelkek voltak, azaz a mi korunkból is. Ezek vigasztaló képek voltak Jézusnak, hogy erőt merítsen belőle az emberiség Megváltásához.

Jézus: Vérrel verítékezésem arról szól, hogy végtelenül féltem, hogy hiába áldozom fel Magamat. Közben rettegtem a testi szenvedéstől is. De vigasztalásomra szolgáltatok, ti Engem követő lelkek, akik értékelik szenvedésemet, és szentté válnak. Ha nem váltom meg az emberiséget, a sok milliárd szent nem töltené be a Mennyországot. Szomorú vagyok, hogy nem tudják sokan értékelni, amit itt a földön értük tettem. Némelykor vigasztalj Engem ezért.

20.

Olvastam: Fausztina nővér Naplója: Az Úr tudatta Fausztina nővérrel, hogy mennyire tetszik Neki a tiszta, szabad szív. Milyen gyönyörűség Istennek ilyen szívekbe néznie. De az ilyen szívek hősi szívek. Életük állandó harc.

Gondolat: Ilyen tiszta akarok lenni én is.

Jézus: Bizony hősök azok a gyermekeim, akik kivédik a kísértéseket, és állandóan harcolnak a gonosz ellen. Te is közéjük tartozol.

21.

Kép + Érzés: Mindenkit, akit szeretünk vagy nem szeretünk, a szívünkben hordozzuk. Amikor belénk néz az Úr, mindenkit lát bennünk az Úr közülük.

Jézus: Amikor rátok nézek, mindent és mindenkit látok bennetek.

22.

Jézus: Ha lelkedből beszélsz, akkor igazán tükrözöl Engem.

23.

Jézus: Ha azt látom, hogy kicsit is lanyhul benned a szeretet, újra felgyújtom a lángodat.


https://www.facebook.com/groups/282011972164355