2023. december 18., hétfő

MINDSZENTY TESTAMENTUMA

 Tiszteletreméltó Mindszenty József hercegprímástól Tiszteletreméltó XII. Piusz pápa Dr. Tóth K. János szentszéki referens által levélben kérte a Natália nővérnek adott magánkinyilatkoztatás ügyében elődje által lefolytatott eljárás felülvizsgálatát. A vizsgálati anyag Dr. Szabó Imre kanonok (későbbi esztergomi segédpüspök) vezetésével készült el, Dr. Bánk József kanonista (későbbi váci érsek–püspök - Pontosan: váci püspök és egri érsek), Dr. Kecskés Pál egyetemi teológiai tanár (ismert tomista bölcselő), és P. Gologi Lajos SJ (Kovacsics Mária Natália nővér akkori lelki vezetője) asszisztálása mellett, és pozitív eredménnyel zárult. Mindezek a Prímási Levéltárba a 6818/1946. és 3437/1948. szám alatt bekerültek.
Már az első vizsgálati kör után az istenrendelte, Natália nővéren keresztül adott leírás mérnöki lejegyzőjének, Hermány Géza építésznek tervrajzkötege első lapjára, melyen a kápolna külső képének elképzelése látható, a következőket írta Tiszteletreméltó Mindszenty József bíboros:
„A Világ Királynője nagy engesztelő mozgalomra főpásztori áldásomat adom.”
Nem, Dr. Erdő Péter bíboros állításával szemben elsődlegesen nem csak és csupán Fatima miatt kezdtek a Szent Anna-rétre járni az engesztelők, hanem ezen főpapi áldás és jóváhagyás miatt, melyben a Natália nővéren keresztül kért engesztelési ájtatosságot (Világ Győzelmes Királynője), és az istenrendelte tervrajz szerinti kápolna felépítését jóváhagyta Tiszteletreméltó Mindszenty József bíboros.
Az istenrendelte terv szerint felépítendő engesztelő szentély új alapkövét ő maga rakta le 1947. szeptember 25-én, csütörtökön, Szent Gellért püspökvértanú ünnepén, egy nappal Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepe után.
Itt is igaz az ördögi mondás és metódus: amit nem tudsz elnyomni, azt hallgasd agyon, s amit már agyonhallgatni sem tudsz, állj annak élére.
Az istentelen kommunisták negyven évig elnyomták a Világ Győzelmes Királynője engesztelő mozgalmat, és a kápolnaépítést. Rendőrök zavarták szét, tartóztatták le, fogták le azokat, akik minden hónap első szombatján összegyűltek a Szent Anna-réten imádkozni… Jól tudták, hogy ez Mindszenty hagyatéka.
Utána harminc évig agyonhallgatták a hivatalos egyházi közegek, akiknek kínos volt Mindszenty egyházi és politikai integrizmusa, köztük az, hogy elvállalta Marcel Lefebvre felkérését, hogy a hagyományhű ellenállás vezetője legyen az Egyházon belül, ami után rutinszerű orvosi műhiba következtében elhunyt a Fehér Vértanú… Gondolták, majd kihal egy generáció, és eltűnik a süllyesztőben a retrográd kultusza a holtában is élő lelkiismeretüknek: Mindszentynek és örökségének.
Ezután eljött Mindszenty „cukisítása” és a kápolna lefedő-masinizmusa, masonizmusa, szabadkőműves bevakolása, átvakolása… „Kell nektek kápolna? Nesztek, adok majd nektek!” – röhög a markába a sátán, a Nagy Plagizátor. Megtörtént az élre állítás, kiforgatás, vagyis az élre állás….
A hagyománnyal szemben egyedül a prófécia és a csoda bizonyít. Ahogy Luther és Kálvin sem tett csodát tanainak bizonyítására, a méltatlan kápolna felépítői sem tudnak semmit sem felhozni. Mindenféle neves és névtelen hamispróféta ilyen olyan állítólagos közlésére hivatkoznak, akik sem jövendöléssel, sem csodával állításukat nem igazolták.
Sokan hápognak, hogy ez micsoda megosztó… Bocsánat, a megosztó, a diabolikus a sufniápolna felhúzása. Jó magam bő húsz éve foglalkozom az üggyel behatóan. Húsz évvel ezelőtt egyhangú vélemény volt, hogy:
1.) A Világ Győzelmes Királynője engesztelő ájtatosság és „mozgalom” kiindulópontja a Natália nővérnek adott égi közlések.
2.) A Szent Anna-réten felépítendő Világ Győzelmes Királynője engesztelő kápolna égi tervrajzon alapul, csak azt lehet felépíteni úgy, és ahogy az építészeti szakszavakkal precízen közölve lett a hat elemit végzett tótajkú Natália nővérrel, ahogy Hermány Géza építész ennek alapján hűen lerajzolta, amit tiszteletreméltó Mindszenty József jóváhagyott és elrendelt, és amit a székesfőváros ennek megfelelően engedélyezett.
Sem új tervrajzra, sem új engedélyre szükség nem volt, mivel jogfosztás történt, az egyházi illetékeseknek csak a jogukkal kellett volna élniük…
Először az azóta gyógyíthatatlan betegségben viszonylag fiatalon elhunyt Köteles László (Uram, irgalmazz neki) kezdte a megosztást azzal, hogy felépül majd ilyen, vagy olyan kápolna, a lényeg az „eccség”, meg a ködös értelemben felfogott [majom-]„szeretet”… Az, hogy aki szereti az Urat, az megtartja, amit parancsol, így a kápolna felépítését is úgy, ahogy azt pontosan lediktálta, már nem is számít ezek után.
Persze valaki fölvetheti, hogy az üdvösség egyik feltétele a teljes nyilvános kinyilatkoztatás igazként való elfogadása, mely az utolsó apostol halálával immár bő tizenkilenc évszázada lezárult. Az egyházilag kivizsgált és elfogadott úgynevezett »magánkinyilatkoztatások« elfogadása az üdvösségnek nem feltétele. Ezek elfogadása csak azt kötelezi belső fórumon, akit erre maga Isten sarkall természetfeletti segítő kegyelmével a lelkiismeretén keresztül. Ha ez így van, márpedig így van, és valaki ezért nem fogadja el a Natália nővérnek adott magánkinyilatkoztatást, akkor miért fogadja el az erre alapuló Szent Anna-réti kápolnaépítést? Hisz akkor ennek nincs semmiféle alapja! Aki ehhez bármilyen szinten asszisztál, vagy csak olyan hasznos hülye, aki az ördög gátló tevékenységét segíti akár jóhiszeműen (amiről külön és kifejezetten van szó a Natália nővérnek adott égi üzenetben), vagy pedig direkt szabadkőműves utasítást hajt végre, hogy ezzel is nehezedjen az istenrendelte kápolna felépítése: épüljön egy akármilyen másik kápolna a helyére, ami ráadásul megoszlást szül.
Azzal, hogy ez az ellen-kápolna felépült, megmutatkozik az ariánus-válsághoz hasonló neomodernista válság. Az, amit Marcel Lefebvre, Athanasius Schneider, Raymond Leo Burke és Barsi Balázs is hangsúlyoz: ’de facto’ egyházszakadás van (nem lesz, vagy volt!) magán az Egyházon belül. A prófétai értelemben vett „utálatosság”, ami az Isten szentélyébe került, csak megnehezíti az istenrendelte terv megvalósulását. Megnehezíti, de meg nem hiúsíthatja. Ez mutatja, hogy akkor fog csak felépülni, ha eljövend a máriás korszak, és megtisztul az Anyaszentegyház a neomodernizmustól. Akkor eljövend egy szentéletű pápa, a Pastor Angelicus, a Regnum Marianum is feltámad, apostoli királyt fog koronázni Magyarország hercegprímása, és közösen fogják megnyomni a felrobbantó gombot, amivel a sufni örökre eltűnik a Szent Anna-rétről, hogy közösen letegyék az alapkövét a Világ Győzelmes Királynője kápolnának. „A” kápolnának, mely az istenrendelte terv szerint meg is fog épülni oltalmuk alatt, és Mária által eljövend Krisztus társadalmi királyságának világméretű diadala a Szent Anna-rétről kiindulva, ahogy ezt maga az Üdvözítő közölte Natália nővérrel:
„Miként a betlehemi istállóban elkezdődött a megváltás, úgy fog elindulni magyar földről az én nagy művem: a bűn megszüntetése, eltörlése a föld színéről, a lelkek megszentelése, a sátán leláncoltatása, és az én országomnak diadalmas uralma. A magyar nép elnyeri tetszésemet Édesanyám iránti
tiszteletéért és szeretetéért. Magyarország engesztelésért kész vagyok az egész világon könyörülni!”
Ezután bemutatta Natália nővérnek Jézus Magyarország és az egész világ reményteljes jövőjét...
Katolikusok, előre! Küzdjünk ezért, végezzük az engesztelést tovább, hogy eljöjjön Krisztus országa Mária országa által! Úgy legyen! Ámen.
Szász Péter
Depositum főszerkesztő (facebook.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése