"Tegnap éjjel rózsafüzér imádkozás közben ismét álmot láttam. Egy meredély szélén térdeltem és imádkoztam, többedmagammal. Sötét volt, de a meredélyről el lehetett látni az előtte lévő völgybe. A völgyben hosszan elterülő folyamként sok apró mécsest tartó embert láttam. Vonultak valami felé, s közben panaszosan jajongtak, fohászkodtak.

A Szűzanya mondta: Gyermekem, fiaim, lányaim a szentséget mellőzve kénytelenek útra kelni. Mondd el az erre rendelteknek, hogy fiatal atyákból álló csoportokat szervezzenek, akik feladják a szentséget, szent kenetet a kórházakban eszméletlenül fekvőknek, annak, akinek a családja kéri, vagy tudható, hogy ő maga is kérné.

Erre ott termettem egy kórteremben a lélegeztetett betegek között és innen is onnan is hallottam őket: Ja,j Istenem segíts meg! Papot, papot, kérem!

A kórházi személyzet ebből semmit sem hallott, de én igen.

Mélységes szomorúsággal töltött el és megfogadtam, hogy a mai napon mind a négy rózsafűzért elmondom majd értük.

Fontos, hogy a hozzátartozók megértsék, hogy a betegek kenetéről van szó, amely nem biztos, hogy az utolsó kenet. Gyógyulást hoz, a lélek gyógyulását. Ne kelljen összezavarodottan szenvedniük. Úgy hat majd rájuk, mint enyhítő, hűsítő balzsam."

 

Az álmot látó megjegyzései: Atyám, nem tudom, hogy van e nálunk ilyen szolgálat, de úgy gondolom, hogy a Szűzanya ennek az egész világra való kiterjesztését kérte, (egy olyan missziót, amihez csatlakozhatnak majd világszerte az erre rendeltek, de inkább fiatalok, gondolom, mivel a járványt kevésbé kapják el.) ezért voltam ott többed magammal. Más imádkozók is voltak és ezért úgy gondolom, hogy hamarosan másoktól is lehet majd hallani ezt a kérést. Most lenne erre a leginkább szükség a járvány idején.

Ha létezik már ilyen misszió, jó lenne kicsit többet hallani róla, mert talán vígaszt nyújthat és többen kérhetik. Ha nincs mód erre akkor imádságos csoportok lehetnének, akik imádkoznak ezekért az összezavarodott lelkekért.

A lelkipásztor megjegyzései: Szerzetesrendek halottakról szóló jegyzékében gyakran szerepel, hogy "a pestises petegek önkéntes ápolójaként" halt meg. Aki tehát ilyen szolgálatra vállalkozik, vagy akit ilyenre vezényelnek, annak számolnia kell azzal is, hogy ő is elkaphatja a betegséget és bele is halhat. Egy olyan valakinek a naplóját lektoráltam, aki sokat imádkozik a Tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Ezek gyakra jelentkeznek is nála, hogy imát kérjenek, és többnyire nem ők szólnak, hanem Jézus szól ehhez az imádkozó lélekhez, sokmindent elárul a tisztítótűz titkaiból. Jártak nála imát kérni olyan orvosok, ápolók is, akik maguk is megkapták a fetrőzést, és meghaltak. Bár nem hívő emberek voltak, de mivel másokért áldozták életüket, csak rövid ideig voltak a Tisztítótűzben. "Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja másokért"..

A "jó lenne, ha lennének imádságos csoportok is, akik imádkoznának ezekért az összezavarodott lelkekekért" annyit, hogy ennél a hölgynél, akihez járnak Tisztítótűzben lévő lelkek, járt egy olyan a járványban frissen meghalt csoport is, akik megköszönték az engesztelők értük rendszeresen mondott imáit.

https://engesztelok.hu/aktualis/1556-korhazlelkeszeknek-es-fiatal-papoknak