„Bing” Arellano atya a Szent Család Nemzetközi Szövetségének (AHFI) lelki igazgatója vagyok. Ennek a mozgalomnak a célja a családi élet megszentelése. Egy bűn nélküli, kegyelemmel eltöltött közösséget akarunk megvalósítani, engesztelő életet élni.

Meghívom az összes YouTube feliratkozónkat, és különösen titeket, akik a katolikus egyházi sorozat szokásos kategóriáit nézitek, hogy csatlakozzon hozzánk, a Szent Család Nemzetközi Szövetségének a 40 napos imaböjtjéhez és jó cselekedeteihez, amelyek legkésőbb augusztus 1-én kezdődnek és szeptember 14-én fejeződnek be a Szent Kereszt felmagasztalásának az ünnepén.

Folyamatosan látni a növekvő kihívásokat és problémákat szerte a világon, szinte minden országban zajlanak most mindenféle civil és vallási zavargások, politikai instabilitás, nem is beszélve a Covid 19 világjárványról, amelyre sok tekintély szerint még nincs elérhető gyógymód.

Azt kell tennünk, amit a a niniveiek tettek. Térjünk vissza Istenhez imával, böjtöléssel és a szeretet cselekedeteivel!

Máté 16,26 arra emlékeztet minket, hogy térjünk vissza Istenhez, hogy térjünk meg.

Sok országban újra zajlanak az események, és újra lezárások vannak érvényben, amelyek korlátozzák a mindennapi élet mozgását és normalitását. Ha ez a dráma folytatódik, dominóhatás következhet, amely elkerülhetetlenül polgári zavargásokat, gazdasági összeomlást és politikai káoszt okoz.

A globális pandémiás válság közepette kereskedelmi háborúk zajlanak olyan nagyhatalmak között, mint Kína, India, USA, Észak-Korea, Japán, Oroszország és Irán, amelyek harmadik világháborúvá eszkalálódhatnak. És tudjuk milyen végzetes következményekkel járna, ha ez nukleáris holokauszthoz vezetne.

Csak Isten tudja feloldani ezt a Covid 19 világjárványt, a polgári politikai és vallási káoszt, amelyet sok kormányban, társadalomban és leginkább a saját katolikus egyházunkban látunk.

A szándékunk ezzel 40 napos moratóriummal az, hogy megtérésünket valósággá tegyük imáinkkal és engesztelésünkkel. Imádkozzunk és vezekeljünk, engeszteljünk, hogy Isten irgalma ránk szálljon, hogy magunk mögött hagyjuk ezt, a Covid 19 járványt és azt a nagy káoszt a világban, amely az emberiséget sújtja a szörnyű bűnök és bűncselekmények miatt.

Melyek azok a bűnök, amikért engesztelnünk kell a 40 napos böjt alatt?

1. A halál kultúrájának globális legalizálása (válás, eutanázia, teljes születésszabályozás, homoszexuális cselekedetek).

2. Az egyházi hierarchián belüli homoszexuális botrányok

3. A Tízparancsolat és a szentségek szándékos lerombolása a baloldali hierarchia vezette szinodalitáson keresztül.

4.  A házasság felbontásának és az újraházasodásnak a legitimálása, a nők diakónussá és pappá szentelésének a szándéka, papok házasodása, valamint a nem katolikus házastársak szentségtörő áldozása.

5. A szentségtörő áldozások milliói, amelyeket naponta követnek el azáltal, hogy halálos bűnben áldoznak.

Hogyan végezzük ezeket a bűnbánati cselekedeteket?

Ezeknek három formája van:

  • I. Ima
  • II. Bűnbánat vagy böjt
  • III. Jócselekedetek

 

I. Ima

Hogyan végezzük az imáinkat?

Még akkor is, ha nehéz időt találni, legyél kreatív, különösen ha találsz nyitott templomot vagy szentségimádási kápolnát, ezekben próbálj imádkozni.

1. Maradj a kegyelem állapotában, legalább hetente egyszer gyónjál, vagy amilyen gyakran szükséges.

2. Imádkozz naponta legalább két órát, járulj minden nap szentáldozáshoz! Imádkozzátok a Szent Szívhez szóló engesztelő imádságokat, amelyek az AHFI közösség által készített virrasztási útmutatóban találhatók, amelyet a titkárságtól ( ahfisecretariat@aol.com ) szerezhettek be.

3. Imádkozd a négy szent rózsafüzért, az örvendetes, a fájdalmas, a dicsőséges rózsafüzért, és a világosság rózsafüzérét a szentségimádásod során vagy a nap bármely szakában, azokkal a szándékokkal, amelyeket említettem.

4. Olvasd a Szentírást és elmélkedj Isten szaván! Ha erről naplódban jegyzeteket is tudsz készíteni, annál jobb.

5. Imaóráid kezdetén imádkozz a következő szándékokra!

 

Engesztelő ima

Az Isten Szeretetéért felajánlom az én szeretetemet és áldozatomat, mint egy engesztelési cselekedetet, egyesítem ezeket Urunk Jézus Krisztus szenvedésével és halálával a bűnösök megtéréséért.

Jézus Krisztus Szentséges Szívének és a Szűzanya Szeplőtelen Szívének végtelen érdemeivel egyesítve az enyémet alázatosan könyörgök a bűnösök megtéréséér. Felajánlom ezeket az imáimat

  • Az Isten és a felebarátaink szeretete ellen elkövetett szörnyű bűncselekményeink és bűneink megbocsátásáért;
  • A halál kultúrájának gyakorlásával és legalizálásával való közvetlen és közvetett együttműködésünk megbocsátásáért és engeszteléséért (válás, eutanázia, abortusz, teljes születésszabályozás, homoszexuális cselekedetek);
  • A főpapi homoszexuális bűnök és botrányok engeszteléséért, a Tízparancsolat és a szentségek szándékos megsemmisítéséért és a szexuálisan kicsapongó életvitelért;
  • Engesztelésül a katolikusok milliói által naponta elkövetett összes szentségtörő szentáldozásért;

Ahogy a niniveieken megkönyörültél, alázatosan könyörgök Isteni Irgalmadért, megtérésemért valamint a családom és szeretteim megtéréséért; a mi egyházi hierarchiánk, papjaink és szerzeteseink gonosztól való megszabadulásért és megtérésért.

Ezt kérem Szent József ésa  Keresztények Segítsége, a Szűzanya leghathatósabb közbenjárásával Jézus Krisztus, a mi Urunk Nevében. Ámen.

II. Böjt

Erre a 40 napra az ételeink csak kenyérből és vízből állnak –  azok számára, akik erősek vagy képesek ezt végezni.

Azok, akiknek a fizikuma gyenge, de hajlandóak böjtölni, húsnélküli levest ehetnek, vagy csak zöldséget és gyümölcsöt.

Azok számára, akik betegek, napi egy teljes étkezést is tartalmazhat a böjt, ezen kívül gyümölcsöt és zöldséget.

A böjt magába foglalja a jótékony és kreatív csendet is.

A jótékony csend alatt:

- Utasíts el minden rossz gondolatot, amelyek felmerülnek benned másokkal kapcsolatban!

-  Bocsáss meg azoknak és imádkozz értük, akik megbántottak téged!

- Viselj el áldozatosan minden fájdalmat, amit elszenvedsz!

A jótékony csend azt jelenti, hogy produktívan dolgozunk, miközben megőrizzük és gyakoroljuk a békét. És ezt Isten szeretetéért és a lelkek üdvösségéért tesszük.

 

III. Jócselekedetek

  • Segítsd a tudatlanok tanítását. Ezt különösen ezekben a napokban szükséges megtennünk, amikor az emberek elveszítik az Istenbe vetett hitet. Kezdd el tanítani a családodnak vagy barátoknak a katekizmust vagy mutasd meg nekik a katekizmus-tanfolyamunkat a YouTube képzési csatornán.
  • Vigasztald a rászorulókat úgy, hogy rendezel otthoni evangelizációt. Az AHFI tagokat kérem, folytassátok a rendszeres otthoni „trónraemeléseket” (vagyis két Szent Szívnek való odaszentelődést), és imatalálkozókat. Szenteljetek oda annyi családot, amennyit csak tudtok most, amíg még van időnk, a Két Szent Szívnek és Szent Józsefnek.
  • Cselekedj úgy, ahogy tanítunk. Ez nemcsak egy jámbor gyakorlat, hanem egy életstílus.
  • Végül értékeld és bátorítsd a jó papjaidat, hogy folytassák a szentmisék bemutatását, a gyóntatásokat, a remény igehirdetését a gondoskodásra szoruló embereknek.

Ha együtt tudunk munkálkodni ezzel a 40 napos imádság, böjt és jócselekedetek moratoriumában, mint egy egyházi és nemzeti közösség Istenhez az Ő irgalmáért és könyörületéért minden szörnyű bűncselekményért és bűnért, amit a múltban elkövettünk, akkor Isten biztosan feloldja ezt a Covid 19 világjárványt, és annak szörnyű következményeit jóra fordítja.

Mindannyian tartsunk bűnbánatot és térjünk vissza az Úrhoz, a mi igazi kincsünkhöz, akit súlyosan megbántottunk a lázadásunkkal, hogy Ninivéhez hasonlóan elkerülhessük a ránk váró nagy nyomorúságot.

Isten áldjon meg! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

https://engesztelok.hu/2-uncategorised/1571-bing-atyanak-a-niniveiekehez-hasonlo-bojti-felhivasa