„Kedves Imatársak és hívők!
Azt az utasítást kaptam, hogy ezt a közleményt megosszam veletek. Az az érzésem, hogy nagyon fontos.
Elérkezett az idő, hogy az emberek felismerjék, ami az Egyházon belül történik.
A Keresztes Imahadjárat minden tagjának és minden Római Katolikus hívőnek az egész világon.

Nagyon fontos, hogy az Igazság Könyvének üzeneteit ott ahol csak tudjátok, ismertessétek meg a papokkal.
Közvetlenül egy nagy szakadás előtt állunk, mely a Katolikus Egyházon belül fog bekövetkezni.
Azok az emberek fogják megszentségteleníteni Jézus nevét, akik a Tanításait meghamisították és azzal próbálkoznak, hogy a hamis tant a többi Keresztény hívőre is rákényszerítsék. Azokért, akik megpróbálják Isten Tízparancsolatát megváltoztatni, kiegészíteni, vagy új értelmezést adni neki, és azokért, akik arra vezetik a lelkeket, hogy elfogadják a bűnt, imádkozni kell.
Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat imáit, amilyen gyakran csak tudjátok, melyek nagy Ajándékokat ígérnek az Égből.
Próbáljátok megszokni az Élő Isten Pecsétjének Skapuláréját naponta viselni.
A papoknak szükségük van az imáitokra: KI. 23; KI. 38; KI 53; KI. 70…
Idézet Jézus üzenetéből: „Egyházam gerincét Felszentelt szolgáim alkotják".
Ebben az időben ők az első sorban vannak, hogy szembenézzenek a Sátán támadásának egy borzalmas rohamával.
Segítsetek Nekem, hogy vezetni tudjam őket az ösvényen, megmentvén maradék Egyházamat, mivel az a szakadás felé halad, melyet rövidesen a Hamis Próféta fog előidézni.
Gyűljetek össze és imádkozzatok Szent Szolgáim egyesítéséért, akikre szükség van, hogy erőben tartsák Egyházamat az elkövetkezendő napokban.” (2012. jul. 30)
„Az Igazság Könyvének Apostolai”
https://masodikeljovetel.hu/kozlemeny