„Senki sem jó, csak az Isten” (Lk 18,19)

Barsi Balázs nemrég feltett prédikációjában csak megerősítette, újra emlékezetünkbe idézte ezt a rendkívül fontos katolikus igazságot, amiről olykor mégis hajlandók vagyunk megfeledkezni: „Isten az örökkévalóság. Vagyis tulajdonképpen nincsen túlvilág. A Szentháromság egy Isten maga a túlvilág.” És ezt is: „Aki Isten nélkül él, az láthatatlanul már most, itt a földön is az örök elveszettség útján jár.” Valamint: „Akkor állunk valóban az igaz Isten elé, ha tudjuk, hogy alattunk a semmi szakadéka van, hogy Isten a semmiből hívott elő mindent.”
Mindezen kijelentések a legmélyebb igazságot írják le: Isten nélkül nincs élet, „jó” élet pedig pláne nincs, hiszen Isten nem csak jó, hanem Ő a Jóság maga; Isten nem igazságos, hanem Ő az Igazság maga; Isten nem bölcs, hanem Ő a Bölcsesség maga. És folytathatjuk: minden, ami igaz és jó, szép és bölcs, csak Benne és Általa létezhet. Következésképpen csak az az ember lehet jó, bölcs, igazságos, egyszóval csak az birtokolhat valamilyen értékes tulajdonságot, aki részesül Isten adományaiban, azaz aki Istenből él, Istenből töltekezik. És csak az élhet Istenből, aki ismeri és szereti Őt, aki engedelmeskedik Neki, egyszóval, aki egyedül Őt ismeri el a mindenség Urának, olyan Úrnak, aki állandóan gyakorolja hatalmát, és akinek ezért minden teremtmény köteles engedelmeskedni. És aki mindezek alapján azt is tudja, és azon tudat szerint él, hogy Isten nélkül semmi, hogy Isten nélkül a semmi szakadékába kerül.

Mai világunk egyre gyorsuló, mára már szédítő, követhetetlenül száguldó tempóban – talán a leginkább találó kifejezés, hogy szabad esésben – rohan a barbarizmus, az Isten nélküli üresség felé. Mindegy, hogy az élet mely területéről van szó, világosan megfigyelhető, hogy mindenütt a legrosszabb, a leghitványabb kerül felszínre. És ha nem véssük eszünkbe a fenti igazságokat, a körülöttünk levő dolgokból semmit nem értünk meg, csak csodálkozunk, majd elkezdünk félni. Előfordul, hogy olyan helyzetbe kerülünk, ahol már megdermeszt bennünket a pogányság, a barbarizmus mindent elsöprő, félelmetes hulláma.
Pedig a dolog teljesen logikus: ez a világ nem csak nem vesz Istenről tudomást, de teljesen tudatosan pontosan szembe fordul Vele. Nemcsak elfeledkezik Róla, hanem az élet minden percében, minden kis és nagy dolgában megtagadja Istent, és pont az ellenkezőjét teszi annak, mint amit Isten megparancsolt. Ez pedig a legtökéletesebb bizonyítéka annak, hogy a Sátán szolgálatába állt, hiszen Istenből, az isteni adományokból nem csak semmi nincs már meg benne, de mindezeknek pont az ellenkezőjét bírja. S mivel, miként ezt Urunk Jézus Krisztus mondta, a Sátán a hazugság atyja, mai világunk első és legjellemzőbb tulajdonsága a hazugság.

Szokás azt mondani, hogy nincs semmi új a nap alatt, minden megvolt, megtörtént már máskor is. Ha valaki panaszkodik a mai állapotok miatt, könnyen leintik, hogy minden korban így panaszkodtak az emberek, főleg az idősek. Csakhogy ez a bizonyos esetekben valóban találó megállapítás mai korunkra nem érvényes. Nem kell hozzá nagy történelemismeret, hogy kimondhassuk, az emberiség történelmében még soha nem volt olyan kor, mely annyira hazug, annyira tudatlan és ostoba, és annyira irracionális volt, mint a mienk, mégpedig azért, mert a világ teremtése óta nem volt még egy olyan időszak, amikor az emberek ennyire szembefordultak volna Istennel, mint most. És ez a folyamat nem ért véget, minden nappal rosszabb és rosszabb a helyzet.
Történik mindez éppen akkor – természetesen éppen azért –, amikor Isten kijelölt szolgái, akiknek Istentől kapott kötelességük az emberek vezetése lenne, nemcsak, hogy szintén szembefordultak Istennel, de a lázadást éppen ők maguk vezetik és irányítják.

De ezek az igazságok: Isten nélkül nincs, nem lehet értelmes élet, mert Isten minden jónak forrása – nemcsak mostani korunkat, hanem a poklot is nagyon érthetően megmagyarázzák. Aki ezeket az igazságokat végre nem csak elismeri, elfogadja, hanem valóban a magáévá teszi, az többet nem tud se csodálkozni, se megrendülni attól, hogy miközben Isten a szeretet maga, mégis van pokol, és sokan vannak, akik oda kerülnek.

Isten a Jóság maga. A mennyország elsősorban nem egy helyet, ahol az emberek boldogan élhetnek, hanem Isten jelenlétét. A gyermek nem aszerint dönt, hogy hol szeretne lenni, hogy hol vannak a játékai, hanem aszerint, hogy hol van az apja, hol lehet együtt az apjával. A mennyország Isten gyermekei, az üdvözültek számára is az jelenti, hogy Atyjukhoz mehetnek, Őt láthatják, Vele lehetnek, az Ő közelségében, mintegy Benne élhetnek.
Másfelől azt is tudjuk, hogy az ember abban a lelki/szellemi állapotban marad az örökéletben, amilyenben halála pillanatában volt [halála pillanatában pedig az esetek túlnyomó többségében minden ember olyan állapotban van, amilyenben élt]. – Ezen alapigazságok, változatlan tények után, hogyan lehetne olyan őrültséget követelni, hogy az az ember, aki még halála pillatanában is visszautasítja Istent, az örökéletben mégis Vele lehessen, Őt birtokolhassa? Ráadásul az ilyen elveszett ember ezt nem is akarja, hiszen örökre abban az állapotban marad, amilyenben halála pillanatában volt! Csak az evilági „jóemberek” háborodnak fel, és követelik az irgalmasságot olyanok részére, akik maguk ezt szabad akaratukból, tudatosan visszautasították!

http://katolikus-honlap.hu/1901/lewis2.htm