Időről időre előkerülnek olyan hangok az Egyházban, akik a fogamzásgátlás alkalmazását mentegetik, és annak minden körülmények közötti súlyos bűn voltát tagadják. Minősített esete ennek, amikor a magyar egyház egy tekintélyes papja nyilvános lelkipásztori tanácsadásában, az Egyház tanításaként bemutatva teszi ezt.
Az ilyen esetek kapcsán is érdemes időről időre elővennünk az egyházi tanítóhivatal és pápáink világos iránymutatásait. A Facebook oldalunkon néhány vonatkozó tanítóhivatali megnyilatkozást felidéztünk, ajánlottuk a témába vágó cikklistánkat, az olvasóink pedig további kapcsolódó idézetekkel egészítették ki a gyűjteményünket (ezeket ezúton is hálásan köszönjük!).
Az alábbiakban XI. Piusz pápa Casti Connubii enciklikájából közlünk egy releváns részletet, a témában (Szent VI. Pál pápa Humanae Vitae enciklikája mellett) az olvasóink figyelmébe ajánlva az enciklika egészét.
Ráadásként álljon itt továbbá Szent II. János Pál pápának a L'Osservatore Romano 1983. október 10-ei számában megjelent szavaiból egy részlet, amire szintén az olvasói hozzászólások között hívták fel a figyelmünket:
"A fogamzásgátlás olyannyira törvénytelen dolog, hogy soha, semmilyen okból nem fogadható el. Aki az ellenkezőjét gondolja vagy állítja, nem kevesebbet állít, mint hogy létezhet az emberi életben olyan törvényes helyzet, amikor nem ismerjük el Istenről, hogy Isten."
***
nader_3_19.jpg
Sorra véve az egyes támadásokat, Tisztelendő Testvérek, melyeket a házasság java ellen intéznek, először a gyermekről szólunk. A gyermeket sokan vakmerően a házasság kellemetlen terhének nevezik, melytől a házastársaknak óvakodniuk kellene, de nem a tisztességes önmegtartóztatással, amely mindkét házastárs beleegyezésével a házasságban is megengedett, hanem a természettel való visszaélés által. Vannak, akik ezt a bűnös kedvezményt azért igénylik, mert irtóznak a gyermektől, és érzéki vágyaikat teher nélkül akarják kielégíteni. Vannak, akik azt hajtogatják, hogy nem tudnak önmegtartóztatásban élni, a gyermeket viszont önmaguk vagy a feleségük állapota, vagy a család gazdasági viszonyai miatt nem vállalhatják.
Pedig semmiféle ok, még a legsúlyosabb sem teheti természetessé és tisztességessé azt, ami önmagában természetellenes. A házastársi jog gyakorlása ugyanis természeténél fogva a gyermeknemzésre irányul, tehát a természet ellen vétenek és ocsmány, s benső lényegében tisztességtelen dolgot tesznek, akik annak természetes célját és hatását meghiúsítják.
Ezért nem csoda, hogy az Úristen a Szentírás tanúsága szerint különös szigorral üldözi ezt a gyalázatos bűnt, s néha halállal is büntette, amint Szent Ágoston mondja: „Tiltott módon és erkölcstelenül él a feleségével, aki a gyermek fogamzását megakadályozza. Ezt tette Onán, Júda fia, és Isten megölte miatta.” (De conjugiis adulterinis 2,12.)
Mivel egyesek a kezdettől fogva hirdetett és soha el nem ejtett keresztény tanítástól eltérve újabban nyíltan mást hirdetnek e tárgyban, a Katolikus Egyház, amelyre maga Isten bízta az erkölcs épségének és tisztaságának védelmét, az erkölcsi züllöttségnek ebben a korában, a házasság tisztaságának e rút szennytől való megőrzése céljából, isteni küldetésére hivatkozva általunk fölemeli hangos szavát és ismét kinyilvánítja: A házassági jognak olyan használata, amely azt a gyermeknemzés természetes hatásától szándékosan megfosztja, Isten és a természet törvényének megsértése, s mindazok, akik ilyesmit tesznek, súlyos bűnt követnek el.
Legfőbb apostoli tekintélyünknél fogva, s a gondjainkra bízott lelkek üdvéért való aggodalomból figyelmeztetjük a gyóntató és lelkipásztorkodó papokat, hogy híveiket Istennek e súlyos törvénye felől ne hagyják megtévedni, s méginkább hogy ők maguk óvakodjanak az effajta hamis véleményektől, s azokkal semmiképpen egyet ne értsenek. Ha pedig – amitől Isten óvjon – egy gyóntató vagy lelkipásztor maga viszi ezekbe a tévedésekbe a rábízott híveket, illetve helyesléssel vagy hallgatással megerősíti őket tévedésükben, az tudja meg, hogy a legfőbb Bírónak tartozik szigorú számadással hivatásának elárulása miatt, s vonatkoztassa magára Krisztus szavait: „Vakok ők és vakok vezetői. Ha pedig vak vezet világtalant, mindketten verembe esnek.” (Mt 15,14).

XI. Piusz pápa, Casti Connubii enciklika, n. 2 [a vastagbetűs kiemelések tőlünk]