2018. május 2., szerda

Burke: hamispróféta "bolondnak" nézi a Dubia bíborosokat?

A Dubia, amelyre Ferenc pápa nem hajlandó válaszolni, "alapvető kérdéseket tesz fel" - mondta Raymond Burke bíboros a pozsonyi beszédén április 27-én.

A bíboros hozzátette: "Ha mi, bíborosok, az Amoris Laetitia szövegét olvasván tettük fel ezeket a komoly kérdéseket, akkor - hacsak nem néznek minket bolondnak - mások is feltették magukban ezeket a kérdéseket."

Burke bíboros továbbá megcáfolta Rocco Buttiglione olasz filozófus érvét, miszerint a házasságtörők bizonyos körülmények között lehet, hogy nem is követtek el bűnt.

A bíboros elmagyarázta, hogy egyedülálló esetekre fel lehet ezt hozni, azonban a halálos bűnnel való életnél nem.

Kiemelte, hogy amennyiben az elvált emberek ismét újraházasodnak, akkor "a házasság mégsem felbonthatatlan".

Azonban az egyház házassággal kapcsolatos tanításait a történelem során mindig is támadták, azonban "a katolikus egyház az egyetlen egyház, ami hű maradt az Úr tanaihoz."

Burke elmesélt egy történetet egy New York-i papról, akinek 2014-ben a következőt mondta egy lutheránus lelkész: "Mi régen feladtuk azokat a tanokat, de mindig arra számítottunk, hogy a katolikus egyház majd fenntartja őket."

https://gloria.tv/article/UwVkqfwg9EfR3miiMfeKN9njP

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése