2018. február 28., szerda

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2018. február 6. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Szívem vágyik arra, hogy ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet! De ti gyermekeim, hátat fordítotok Nekem. Nem olvassátok üzeneteimet és nem fogadjátok meg figyelmeztetéseimet. A magatok útján jártok, ami az örök sötétségre, a pokolra visz. Ha nem tértek meg Hozzám, örökre meg lesztek fosztva Tőlem, legnagyobb Jótevőtöktől, Isteni Üdvözítőtöktől. A sátán lesz az uratok, akitől örökre szenvedni fogtok.
Gyermekeim! Jöjjetek Hozzám, amíg még lehet! Csak addig tudtok változtatni az életeteken, amíg ezen a Földön éltek. Ha már kimentetek porsátor testetekből, örökre úgy maradtok, amilyenek halálotok pillanatában voltatok. Ezért kértem: legyetek szentek! Éljetek szüntelen készenlétben, mint az okos szüzek, akiknek volt olaj a lámpásukban, és amikor megérkezett a Vőlegény, bementek Vele a menyegzőre. Ők azok, akik a kegyelem állapotában voltak, vagyis életszentségben éltek.
Gyermekeim! Értelmet és szabad akaratot kaptatok. Van szemetek, hogy lássatok. Ne legyetek vakok! Van fületek, hogy halljatok. Ne legyetek süketek! Minden kegyelmet megadok, hogy eljussatok az életszentségre, ami életközösség, személyes kapcsolat Velem, Megváltó Istenetekkel. Papjaim által várlak titeket a gyóntatószékbe, ahol feloldozást nyerhettek bűneitek alól. Megszabadultok terhetektől, és tiszta lappal kezdhetitek életeteket Előttem újra. Ha szívből megbánjátok és jóváteszitek bűneiteket, megbocsátom, sőt el is felejtem. Kérve kérlek benneteket, jöjjetek Hozzám! Egyétek Testemet és igyátok Véremet! Vágyom betérni hótiszta lelketekbe, hogy felvértezzelek benneteket a sátán támadásai ellen! Én legyek védő pajzsotok, hogy győzelmet arassatok a sátán felett! De előbb saját magatok felett kell győzelmet aratnotok. Ezt kértem tőletek: aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel minden nap keresztjét, úgy kövessen Engem. Ahol Én vagyok, ott lesz a szolgám is.
Gyermekeim! Ne legyetek süketek üzeneteimre! Fogadjátok meg szavaimat, és váltsátok tettekre!
Gyermekeim! Csak egy Mennyország van, de azt ne a Földön keressétek! A Mennyország Én Magam vagyok, Aki átformálom életeteket, ha a szívetekbe fogadtok, és átadjátok Nekem. Ha Én leszek Üdvözítő Istenetek, akkor a Mennyország bennetek és köztetek lesz. Odaát pedig kiteljesedik. Minden itt kezdődik: a Menny és a pokol, az üdvösség és a kárhozat. Ti választjátok meg örök helyeteket. Ha megtartjátok törvényeimet, és szeretetben éltek mindenkivel, akkor Én a szeretet Istene lakom bennetek, és elvezetlek az örök életre. De ha hátat fordítotok Nekem, és nem éltek törvényeim szerint, akkor kiszolgáltatjátok magatokat ellenfelemnek, aki védelmem nélkül könnyen legyőz benneteket, és az örök kárhozatba taszít.
Gyermekeim! Ma még ti választhattok, de nem tudjátok, mit hoz a holnap. Lehet, hogy akkor már lejár az idő, és meg kell állnotok ítélőszékem előtt. Magatokkal hozzátok cselekedeteiteket, és azok szerint lesztek megítélve. Ha jók voltatok, örök jutalmat kaptok. Ha rosszak, akkor az örök büntetésre mentek. Előttem tisztán fogjátok látni, mit érdemeltek. Fogadjátok meg szavam! A ma még a tiétek. Megáldalak benneteket Szívem túláradó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Ima a Szentlélek által: „Leborulva áldalak és imádlak Téged, ó szentek Szentje, Aki itt maradtál köztünk, és jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Vágyva vágyom Hozzád Uram, hogy színről színre lássalak, és örökké imádjalak! Elvegyüljek szentjeid és szent angyalaid végeláthatatlan, milliárdnyi seregében! Ó, Uram! Te, Aki Emberré lettél azért, hogy bűneinket Magadra véve, rettenetes kínhalált szenvedj értünk a keresztfán. Megnyitva ezzel országod kapuját. Drága Szent Véreddel lemostad bűneinket és örök életet szereztél nekünk. Ó, Jézus, Üdvözítő Urunk! Nincs szó arra, hogy méltóképpen dicsőítsünk Téged, és hálát adjunk Neked. Fogadd el életemet! Teljességgel átadom Neked. Tégy velem, amit akarsz! Bármit elfogadok. Csak egy vágyam van: az, hogy maradéktalanul beteljesítsem rám vonatkozó örök szent tervedet! Mindig felismerjem, és tettekre váltsam szent akaratodat!
Jézusom! Mindig a nyomodban akarok járni! Csak Téged akarlak látni! Soha nem akarom levenni a tekintetemet Rólad! Te vagy példaképem Uram, Istenem, Megváltóm. Kérlek, emelj Magadhoz, mert már haldoklom a vágytól, hogy Veled legyek örökkön örökké! Téged szeresselek, imádjalak, dicsőítselek és hálát adjak Neked! Jöjj el értem, vigyél Magadhoz engem, a Te hűséges kis szolgálólányodat. Ámen.”
Szentírási megerősítés: Márk 4, 11: „(Jézus) Ezt felelte nekik: Megkaptátok az Isten országa titkát…”



Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Ha időtök engedi, imádkozzátok el ezt az imát mindennap.”
2018. február 15. Ima a Szentlélek által: „Ó, szentek Szentje, leborulva áldalak és imádlak Téged! Itt állok kereszted alatt, és fölnézek Rád, véredtől áztatott testedre, lándzsával átdöfött Szívedre. Fejedből patakokban folyik a vér, jobb szemed kiszúrva. Egy torzó van itt, nem ember. Testedből húscafatok hiányoznak, a korbácsütés nyomai, melyeket az emberi gonoszság által kitalált ólomgolyók szaggattak ki. Kezedből, lábadból ömlik a vér. Melled zihál, ajkad elkékült, már elfolyt véred nagy része. A szív még erőlködik, életért kiált, de az oxigénhiány miatt fulladozol. Karjaid kitépve, csípőd kifordítva. Az egész tested vonaglik. Rád nehezedett a világ bűnének súlya, az isteni igazságosság kiengesztelése, amelyet ártatlanul értünk, nyomorult bűnösökért, Magadra vettél.
Ó, szentek Szentje! Hogyan háláljam meg, hogyan köszönjem meg ezt a hatalmas nagy jót és önfeláldozást, amelyet értem hoztál?! Fogadd el életemet! Odaállok kereszted alá. Az a vágyam, hogy engem is szegezz Magad mellé a keresztre! Amíg még szenvedhetek ebben a siralomvölgyben, porsátor testemben, teljes önmegtagadásban éljek! Téged imádjalak! Irántad való szeretetből mindig zúgolódás nélkül hordozzam keresztemet!
Jézus! Drága Üdvözítőm! Te meghaltál értem. Rettenetes kínok között adtad az életedet értem. Kérlek, alakíts át engem a Te képmásodra! Mindenben hasonlóvá akarok lenni Hozzád: az alázatban, az Atya iránti szeretetben és engedelmességben! A másokért való önfeláldozásban, a tiszta, őszinte, önzetlen szeretetben. A bátor szókimondásban, mert a bűnösöket meginteni a lelki irgalmasság jócselekedete. Add, hogy radikálisan éljem meg keresztény életemet! Harcoljak Érted: a sátánnal és csatlósaival, és mindazokkal, akik a sátánt szolgálják. Elsősorban életpéldámmal, életszentségemmel akarok kiválni. Nem baj, ha kigúnyolnak, leköpdösnek, belém rúgnak. Nekem csak egy a fontos: hogy Hozzád tartozzak.
Jézus! Te minden emberért meghaltál a kereszten. Belekiáltottad az éterbe: „Szomjazom!” Az én lelkemre és minden lélekre szomjaztál, és szomjazol a világ végezetéig. Add, hogy kielégítsem szomjadat, és egész életemben imádkozzak a szegény bűnösökért, hogy ők is megtérjenek Hozzád, és így értelmet nyerjen bennük kínszenvedésed és megváltásod. Egyetlen ember se hiúsítsa meg magában neki juttatott kegyelmedet, hisz azt akartad, hogy minden ember üdvözüljön.
Jézus, én boldogságom! Köszönöm, hogy nem maradtál a keresztfán és a sírban, hanem feltámadtál. Ma is itt vagy közöttünk. Itt laksz a szívemben. Élő tabernákulumod lehetek, hordozhatlak téged, mint egykor Legszentebb Édesanyád. Köszönöm, hogy táplálsz az Igével, a szeretettel, és az Oltáriszentségben jelenlevő, feltámadott Szent Testeddel és Véreddel. Mi ketten örökre egyesültünk a szent frigyben, attól a pillanattól, amikor Te elfogadtál és meghívtál, és feladatot adtál nekem. Nincs más vágyam, Uram, mint hogy amit rám bíztál, maradéktalanul beteljesítsem. Elvégezzem mindazt, amit kértél tőlem.
Mi örökre, elválaszthatatlanul egyek vagyunk, és egyek maradunk, mert Te és én is így akarom. Vágyva-vágyom rá, Uram, hogy előttem is megnyíljék az Ég, mint annyi szent előtt, és fölemelj Magadhoz! Meglássalak Téged színről-színre, örökké hálát adjak Neked, magasztaljalak és dicsőítsem Szent Nevedet! Ámen.”
Szentírási megerősítések: Zsid 4, 12: „Isten szava”
Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Ha időtök engedi, imádkozzátok el ezt az imát mindennap.”

2018. február 16. Nagyböjt péntekén Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! A keresztről szólok hozzátok. Nézetek Rám! A Vérem ömlik. Elhaló hangon mondom: szomjazom. A ti lelketekre szomjaztam és szomjazom a világ végezetéig.
Gyermekeim! Ne fordítsatok hátat Nekem! Nézzetek Rám! Fuldokló, ziháló, Vértől áztatott keblemre! Ez a kebel miattatok zihál. A ti bűneitekért nyújt elégtételt az isteni igazságosságnak. Ti mégis elfordultok Tőlem, és a bűnt választjátok. Vidáman meneteltek a széles úton, ami a kárhozatba visz.
Gyermekeim! Onnan nincs visszaút. Csak két lehetőség közül választhattok: életszentség vagy kárhozat. Ha Engem követtek a keskeny ösvényen, ami a keresztút, eljuttok az üdvösségre, az örök boldogságra. Az első állomás a bűnbánat. Bánjátok, és gyónjátok meg minden bűnötöket! Szakítsatok végleg bűnös kapcsolataitokkal! Nem lehet két úrnak szolgálni. Vagy Engem állítotok életetekben az első helyre, és tettekre váltjátok az Evangéliumot, vagy ellenfelem csapdájában vergődtök.
Gyermekeim! Minden bűnt le kell vezekelni. Meg kell szenvedni érte. Vagy itt, a Földön, vagy a tisztítótűzben, vagy a pokolban. Azért figyelmeztetlek, hogy váltsatok irányt mielőbb! Térjetek le bűnös útjaitokról! Közelítsetek Felém! Tiszta lélekkel fogadjatok Engem a szívetekbe a Szentáldozásban! Várlak titeket a gyóntatószékben, ahol papjaim által, Én oldozlak fel. Várlak benneteket a tabernákulumban. Vágyva vágyom rá, hogy hó-tiszta lelketekbe térjek. Ha beengedtek és átadjátok az életeteket Nekem, szenteket formálok belőletek. Boldoggá teszlek már itt a Földön. Titeket is felfogadlak szőlőmunkásaim közé. Értelmet és célt adok életeteknek. A Tőlem kapott feladat megszentel, feltéve, ha elfogadjátok. Életszentségetekre örök jutalommal fizetek meg a Mennyben. De ha ennyi figyelmeztetés után is elfordultok Tőlem, akkor meglátogatlak keresztemmel. Megengedem a csalódásokat, mert Én féltékenyen szerető Istenetek vagyok. Nem tűröm meg a bálványokat. Elveszem tőletek, hogy keressetek Engem. Szomjazzatok Rám, az éltető vízre, Aki betöltöm lelketeket, és elvezetlek az Atyához, mint a tékozló fiút. Ő titeket is vár az úton. Benneteket is a keblére akar ölelni, és dús asztalhoz ültetni. Mindezt végtelen szeretetem műveli veletek. Nem mondok le rólatok. A végsőkig elmegyek, hogy megmentselek benneteket. Végtelen szeretetem vitt fel értetek a keresztfára, ahol kínhalált szenvedtem. De harmadnapra feltámadtam, és örökké élek. Veletek maradtam minden nap a világ végezetéig. Az Oltáriszentségben, az Igében és a szeretetben. Szüntelen őrködöm fölöttetek, és minden kegyelmet megadok, hogy üdvözítselek. Ez az üzenetem is kegyelem, hogy térjetek meg, tartsatok bűnbánatot és járuljatok a szentségekhez. Gyónjatok és áldozzatok! Ha megfogadjátok és tettekre váltjátok szavamat, Szent Véremmel mosom hónál fehérebbre, napnál ragyogóbbra szurok fekete lelketeket. Keblemre ölellek, és beviszlek az Atyai Házba, ahol az örök boldogság vár rátok. Erre áldalak meg benneteket, Szívem csodálatos, minden emberi értelmet felülmúló végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2018. február 20. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Ti a töviskoronás Királyt és a keresztre feszített Áldozatot követitek. Csak úgy tudtok helyesen követni Engem, ha felveszitek tulajdonságaimat: az alázatot és a teljesen önátadott, engedelmes szeretetet az Atyának. Ha elfogadjátok, hogy ti is, mint Én, áldozattá kell, hogy legyetek, hogy kiengeszteljétek az isteni igazságosságot az emberiség bűnei miatt.
Nézzetek apostolaimra! Mind, egytől-egyig vértanúkká lettek. Kínhalált szenvedtek, és úgy adták az életüket Értem. Ez volt az ő tanúságtételük, mellyel bizonyították Irántam való végtelen szeretetüket. János, a szeretett tanítvány, már keresztem alatt vértanúvá lett, mert oly nagyon szenvedett a borzalmas látványtól, amit kínszenvedésem és kereszthalálom okozott neki, hogyha nem tartottam volna életben, belehalt volna a fájdalomba. Úgyszintén Édesanyám is. De őket más feladatra szántam. Alakuló Egyházamban Jánosomnak hirdetni kellett tanításomat, a Szeretet Evangéliumát; Szent Édesanyám pedig vezette és erősítette apostolaimat, igehirdető körútjaikra felkészítve őket. Lukács pedig egyenesen az ő szájából vette az Evangéliumot, az Angyali Üdvözletet, Édesanyám látogatását unokanővérénél, Erzsébetnél, Keresztelő Szent Jánost, aki már anyja méhében betelt Szentlélekkel, mert találkozott Velem, Aki jelen voltam Édesanyám szíve alatt.
Ti is, kicsi gyermekeim, vessétek alá magatokat szent akaratomnak! Fogadjátok el mindazt, amivel megbízlak benneteket! Én mindig veletek vagyok, és életetek minden pillanatát és körülményét irányítom, mert minden az Én örök, szent tervemet szolgálja. Ezért soha ne akarjatok mást, mint amit Én! Édesanyámmal együtt ismételgessétek minden élethelyzetben: „íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te akaratod szerint”. Amikor nehéz terhek súlyosbodnak rátok, és úgy érzitek, hogy már belehaltok az áldozatba, Velem együtt ismételjétek a Gecemáni-kertben kimondott imámat: „Atyám, ne úgy legyen, amint Én akarom, hanem ahogy Te.” Majd a Mennyben fogjátok meglátni engedelmességetek és hűségetek gyümölcseit: a megszámlálhatatlan megmentett sok lelket.
Gyermekeim! A zsidók sokan hittek Bennem azok után, hogy a három napos Lázárt föltámasztottam a sírból. De mondom nektek: sokkal nagyobb csoda egy bűnös lélek megtérése, mint Lázár feltámasztása, aki aztán újból meghalt. Egy megtért lélek ugyanis megmentette lelkét, és az örök halál helyett az örök életre megy a Mennybe. Mindezt a ti áldozataitok nélkül nem kaphatná meg.
Amikor keresztet kaptok és hordoztok, különösen veletek vagyok. Engem, itt a Földön, a kereszten lehet csak megtalálni. Amikor követtek Engem a keresztúton, az önmegtagadásban és a kereszthordozásban, akkor vagytok legszorosabban egyesülve Velem. Akkor és ott nem ti éltek többé, hanem Én élek bennetek. Így lássátok szenvedéseiteket, amelyek bőséges termést hoznak.
Gyermekeim! Az élet a Földön rövid. Gondoljatok arra, ha már meghaltok, soha többé nem tudtok szenvedni. Szent angyalaim szívesen lejönnének a Földre szenvedni, de nem tehetik. Nincs anyagi testük, szellemi lények, és ők az örök boldogság részesei. De ti, amíg e siralomvölgy lakói vagytok, azonosulhattok szenvedéseimmel, amelyben részesítem mindazokat, akiket erre választottam ki, és akik szeretnek Engem. Ezért soha ne zúgolódjatok, ha keresztet kaptok, vagy ha áldozatokat kérek tőletek. Gondoljatok életetek végére, amikor kirepül lelketek testetekből, és amikor meg fogtok állni ítélőszékem előtt. Lepereg előttetek egész életetek, és majd ezt halljátok Tőlem: „derék és hű szolgám, menj be Urad örömébe.”
Drága gyermekeim! Adjatok Nekem hálát mindennap minden percért és óráért, amit még itt töltötök, hogy lehetőséget kaptok a szolgálatra és a lélekmentésre. Így lássátok földi életeteket, amelynek minden mozzanatát kamatoztathattok, kincsekké változtathattok, ha elfogadjátok a keresztet, amivel meglátogatlak benneteket.
Nagyböjt van. Ilyenkor előtérbe kerül kínszenvedésem és kereszthalálom, a keresztút, amelyről elmélkedni szoktatok. Helyezzétek magatokat az Én helyembe, és kérjétek Tőlem, hogy méltóképpen kövessetek Engem egész életutatokon. Azért imádkozzatok, hogy maradéktalanul beteljesítsétek rátok vonatkozó örök, szent tervemet. Erre áldalak meg titeket, hűséges követőimet, Szívem önfeláldozó, minden emberi értelmet meghaladó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Mk 4, 33: „(Jézus) hirdette nekik a tanítást.”

2018. február 21. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, de Mennyei Atyátok gondot visel rájuk. Mennyivel inkább gondját viseli azoknak, akik az Én tanítványaim, akik Nekem szentelik életüket, akik tiszta szüzekként mindig a nyomomban járnak, és elkísérnek Engem, bárhová megyek.
Drága gyermekeim! Bízzatok Bennem, az Én minden emberi értelmet meghaladó gondoskodó, végtelen szeretetemben! Elrejtelek titeket a veszedelem idején. Soha ne féljetek, mert csak annyi történhet, amennyit Én megengedek! Mindazokat, akik az Én irgalmas Szívembe menekülnek, biztos menedéket találnak. Elrejtem őket a gonosz cselszövései elől. Szabaddá teszlek titeket minden bűntől, minden függőségtől, minden rendetlen kötődéstől. Fénylő bilincset teszek rátok, amely oly kedves, édes és vonzó, hogy soha nem akarnátok megszabadulni tőle, mert ez az Én őrködő szeretetem fölöttetek, amellyel Magamhoz láncollak titeket, és minden égi boldogsággal elhalmozlak. Élvezitek Szívem semmihez sem hasonlítható, lángoló szeretetét. Így mentelek ki titeket a sátán csapdája elől, amelyet azért készít, hogy elbuktasson és pokolra taszítson. Az egész örökkévalóságon át Magam mellett tartalak benneteket, mert egyedül Bennem van igazi boldogságotok, békétek, örök életetek.
Jöjjetek Hozzám mind, akik csalódtatok az élet keserűségeiben: Én megvigasztallak és felüdítelek titeket. Én vagyok az Alfa és az Omega, a Kezdet és a Vég, Aki átölelem az egész világot. Azért jöttem, hogy békét és szeretetet hozzak a Földre.
Jöjjetek Hozzám mindnyájan, mert csak Nálam vagytok biztonságban! Egyedül Én tudlak megóvni titeket a kísértésektől és minden rossztól, ami úgy leselkedik rátok, mint ordító oroszlán. Nálam megtaláljátok mindazt, amire a szívetek vágyik, mert Isten úgy teremtett minden embert, hogy csak Rá szomjazzon, és egyedül Benne találja meg minden vigaszát, vágya beteljesülését.
Kicsinyeim! Ne higgyetek a csalónak, a csalfa világnak, amely becsap, rászed, tévedésekbe sodor! Egyedül Nekem higgyetek, Aki úgy szerettelek benneteket, hogy Testemmel és Véremmel táplállak titeket! Várlak benneteket a gyóntatószékben, a tabernákulumban, és mindazt megkapjátok Tőlem, amire lelketeknek, testeteknek szüksége van. Ne törtessetek, és ne gyűjtögessetek fölöslegesen ezen a Földön! Ne pazaroljátok időtöket az anyagiak után való futkosásra! Töltekezzetek Belőlem, merüljetek el Bennem, a lélek csöndjében! Fordítsatok Rám időt! Töltsetek Velem órákat, imádjatok Engem az Oltáriszentségben! Templomaim nyitva állnak és várnak benneteket. Imádjatok Engem lelketek legbenső szobájában! Ezt hozzátok magatokkal. Minden más itt marad. Csak cselekedeteitek kísérnek el benneteket. Ha tiszta szívvel fogadtok Engem a lelketekbe a Szentáldozásban, az Igében és a szeretetben, akkor szentekké formállak titeket. Akkor már átmentetek az ítéleten. Lelketek, amikor kirepül porsátor testetekből, a Földről egyenesen a Mennybe jön Hozzám. Elfoglaljátok helyeteket, amelyet Atyám öröktől fogva nektek készített. Megláthattok Engem színről-színre, és elmerültök dicsőségemben, és örömötöknek soha nem lesz vége. Hívlak és várlak titeket, kicsi gyermekeim. Imádkozom értetek szüntelenül, és vágyva-vágyom, hogy megérkezzetek Hozzám!
Drága gyermekeim! Érezzétek át, mennyire nagyon szeretlek benneteket! A Szívem izzik a vágytól, hogy minden ember üdvözüljön! Ezt a Nagyböjtöt különösen használjátok föl lelketek megtisztítására, és a Velem való töltekezésre! Adjatok hálát és éljetek a lehetőséggel, hogy még időt adok a megtérésre, és az üdvösségre! Szüntelenül könyörgöm értetek Atyámhoz, hogy még mielőtt karja lesújtana a bűnösökre, ti minél többen megtérjetek Hozzám, és az áldottak között foglaljatok helyet Atyám Országában.
Kicsinyeim! Készüljetek! Az idő egyre fogy. Ellenfelem már kivetette hálóját, hogy megsemmisítse a Földet, de ne féljetek! Csak annyi történhet, amennyit Én megengedek. Egyet viszont tudnotok kell: hogy bármennyire is szeretlek benneteket, akaratotok ellenére nem tudlak üdvözíteni. Nektek kell megtérni. Ti döntitek el, hogy kihez akartok tartozni. Én minden kegyelmet felkínálok nektek. Köztetek maradtam a szentségek által. Ha igaz bűnbánatot tartotok, megszabadultok minden tehertől. Ha szívetekbe fogadtok, Én leszek a Királyotok, és minden jóval elhalmozlak benneteket. Én vagyok az egyedüli Fénysugár köztetek, Akit, ha követtek, eljuthattok az Örök Fény birodalmába. Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem túláradó szeretetével adok rátok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Mk 3, 9: „(Jézus) szólt tanítványainak”

2018. február 28.
Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Most egy nagyon nehéz korszakban éltek. Nagy szellemi harc zajlik a lelketekért. A sátán, mint ordító oroszlán jár körbe, hogy kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben! Higgyetek az Evangéliumban, és váltsátok tettekre! Egyetlen szavát se hagyjátok el, mert mindenről számon kérlek titeket! Imádkozzatok papjaimért, mert most rájuk nehezedik a legnagyobb súly! Válaszút elé vannak állítva. A háttérhatalom diktál: kövessék az eretnekséget, feleljenek meg a tömegeknek, teljesítsék a bűnös emberek elvárásait. A másik egy szelíd hang, az Én hangom, amely azt súgja nekik: tartsatok ki mindhalálig, ne kövessétek az eretnekséget, vállaljátok fel a nyílt harcot! Radikálisan tartsátok meg parancsaimat, életszentségetekkel, szavaitokkal, tetteitekkel! Hirdessétek tanításomat akkor is, ha ezért elmarasztalnak, vagy kiutasítanak titeket körükből. Az Én időmben vajon nem ezt tették? Amikor meggyógyítottam a vakon született embert, és ő megvallott Engem, kiutasították a zsinagógából. A világ végezetéig érvényesek szavaim: gyűlölni fognak Értem titeket, de aki megvall Engem, azt Én is megvallom Atyám és szent angyalai előtt; aki viszont megtagad, azt Én is megtagadom. A tét nagy. Csak aki mindhalálig kitart: az üdvözül. El kell döntenetek, hogy kinek akartok megfelelni: az ideig való dicséretet, vagy elismerést keresitek, vagy az örök jutalmat, ami beteljesedik Isten Országában.
Mondom nektek gyermekeim: csak egy igazság van, az Én tanításom, amelyet a négy Evangélium tartalmaz. Ha ezt megcsonkítjátok, vagy mást hirdettek: a Szentírás szavai teljesülnek rajtatok. A Jelenések könyvében ez áll: „Tanúsítom mindenki előtt, aki ennek a könyvnek prófétai szavait hallja: Aki ehhez hozzáad, azt Isten azokkal a csapásokkal sújtja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben. S ha valaki elvesz ennek a prófétai könyvnek szavaiból, Isten megvonja tőle a jogot az élet fájához és a szent városhoz, amelyek ebben a könyvben meg vannak írva.” (Jelenések könyve 22, 18-19)
Szent Pál ezt írja a Galatáknak írt levelében: „De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen! Amint már kijelentettük, most újra megismételjük: Ha valaki más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit tőlünk hallottatok: átkozott legyen! Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája.” (Gal 1, 8-10)
Elétek tártam mindent. Szabad akaratot és értelmet kaptatok. Ti döntitek el, hogy kinek akartok szolgálni: Istennek, vagy az embereknek. De mondom nektek: életetek utolsó pillanatában a kétélű karddal, a számból kijövő Ige által ítéllek meg benneteket. Azzal az Igével, amely föltárta nektek az üdvösség és a kárhozat útját. Előttem semmi nincs rejtve, mindenre fény derül. Úgy álltok majd meg ítélőszékem előtt, mintha üvegből lennétek, mert Én a szívek és a vesék vizsgálója vagyok. Látom és ismerem minden gondolatotokat, szavatokat, cselekedeteteket. Minden fel van jegyezve rólatok. Amikor megálltok ítélőszékem előtt, egész életetek, mint egy film, lepereg előttetek – amit már az igazság szemével, az Én szememmel fogtok végignézni. Akkor az Ige fényében pontosan tudni fogjátok, hogy mi következik rátok: örök élet, vagy örök halál.
Kérve-kérlek titeket, fogadjátok meg figyelmeztetésemet! Csak azt hirdessétek, amit tanítottam nektek, és úgy éljetek, ahogy példámon láttátok! Én meghaltam az igazságért, és örökké fölmagasztaltattam. Emlékeztetlek titeket: nem lehet két úrnak szolgálni. A sátán a hazugság atyja. A hazugok nem örökölhetik Isten Országát. Maradjatok meg az igazságban, akkor az Én fényem vezet titeket az örök dicsőségbe! Akkor már megkapjátok itt a Földön lelketek békéjét és derűjét. Akkor mindegy lesz nektek, ha üldözést is szenvedtek az igazságért, mert lelketek biztonságban van, és nem kell félnetek semmitől és senkitől. Azt mondtam nektek: ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de más egyebet nem tudnak tenni veletek. Most pedig ezt mondom: adjátok életeteket tanúságtételül az igazságért, és Én örök jutalommal fizetek meg nektek.
Drága gyermekeim! Eljött a szétválasztás ideje. Kinek-kinek saját magára van bízva, hogy milyen döntést hoz. Igazodjatok az Evangéliumhoz, és akkor jobbomra foglak titeket állítani az ítélet napján. Erre áldalak meg benneteket, kedves gyermekeim, Szívem mérhetetlen, minden emberi értelmet meghaladó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Mk 7, 13: „Isten szava”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése