A polgárháborúban azoknak a sebesülteknek voltak jobbak a túlélési esélyei, akiknek a sebeiből fény folyt. Kutatók egészen az utóbbi évekig a képzelet szüleményének tartották ezeket a feljegyzéseket, mígnem rátaláltak egy furcsa parazita baktériumra.
A Pittsburg Landingi csata volt az amerikai polgárháború egyik legvéresebb ütközete. Megtörténte után furcsa mesék kezdtek terjedni a derengésről, ami a sérültek sebeiből árad, de történészek mindvégig figyelmen kívül hagyták az ezt említő feljegyzéseket. Mostanra kiderült: tényleg történt ilyen, a csatában elesett katonák fényt véreztek.
1862-ben az Ulysses S. Grant tábornok irányítása alatt álló unionista erők átkeltek a Tennessee folyón, és tavaszra tábort vertek Shiloh közelében, a folyó nyugati partjánál, erősítésre várva. Április 6-án a konföderációs erők Albert Sidney Johnston és Pierre G. T. Beauregard vezetése alatt, a létszámbéli hátrány ellenére offenzívába kezdtek. A konföderációs sereg mintegy 40 ezer főből állt, szemben a Grant alatt szolgáló közel 63 ezer fővel.
Johnston és 1728 embere elesett a csatában, Beauregard visszavonult az ütközetből. A harcmezőn 1754 holttest feküdt, és sokszor ennyi sérült. Összesen 8408 sérült az unionista erőktől, és 8012 fő a konföderációs seregből. Mindkét oldalon voltak eltűnt vagy elfogott személyek.
A konföderációs erők offenzívája a helyszínen szolgáló orvosokat is felkészületlenül érte. Az akkor elérhető eszközökkel a kevés orvos számára megoldhatatlan feladat volt több mint 16 ezer sérült ellátása. A következő néhány nappal és éjszaka folyamán a sérültek az ütközet helyszínén a földön feküdtek, ahol megállás nélkül esett az eső. Aki nem halt meg az ütközet során, sokan közülük a következő napok során haltak bele sérüléseikbe.
Feljegyzések szerint a harmadik éjszakán furcsa dolog történt. A földön fekvő sérültek sebeiből derengés áradt – de nem mindenkiéből. A következő napok során, ahogy a sérültek ellátásra kerültek, az orvosok arra lettek figyelmesek, hogy sokkal gyorsabban gyógyulnak azok a sérülések, melyeknél észlelhető ez a furcsa derengés. Az ez által érintett katonáknak jóval nagyobb túlélési esélyük volt, mint azoknak, akik sebeiből nem áradt fény.
A történtek után sokan természetfeletti jelenségre, angyali segítségre gyanakodtak. Ennek megfelelően “Angel’s Glow” – angyali ragyogás – néven vált ismerrté a jelenség. Annak ellenére, hogy számos feljegyzés említi, a történészek sokáig figyelmen kívül hagyták, és a háború sokkhatásának eredményeként tekintettek rá.
2001-ben egy mikrobiológus, Phyllis Martin a Photorhabdus luminescens nevű baktériummal kapcsolatban folytatott kutatást. A Photorhabdus luminescens egy parazita féreg beleiben él, szimbiózis szerűen. A fonálféreg rovarok lárvájával táplálkozik – kb. az Alien-filmekből ismert módon, belülről emészti fel áldozatát; belefúrja magát a rovar testébe, és az ereiben él, mígnem a gazdatest elpusztul. A baktérium olyan anyagot bocsát ki, ami végül az áldozat halálát okozza, ezzel lehetővé téve, hogy a féreg újabb gazdatestet találjon.
Ahogy a Photorhabdus luminescens neve is mutatja; ez a baktérium “világít”. Pontosan olyan, halovány kék derengést bocsát ki, ami a Pittsburg Landingi csata után is áradt a sérült katonák sebeiből. A P. luminescens pontosan amiatt hasznos a féreg számára, mert fényt bocsát ki, ami odacsalogatja a rovarokat, ezzel lehetővé téve, hogy a szimbionta új gazdatestet találjon.
Ebben az időben Dr. Martinnak volt egy 17 éves fia, Bill, aki a történelem megszállottja volt. Mikor ellátogatott a csata színhelyére, és hallott a ragyogásról, felmerült benne a gondolat, hogy esetleg lehet kapcsolat a kettő közt. Ennek köszönhetően úgy tűnt, megoldották a fényt vérző katonák rejtélyét. Ugyanakkor, a P. luminescens nem marad életben a normál emberi testhőmérsékleten; ez túl meleg számára. A választ szintén történelmi feljegyzésekben találták meg, ugyanis kiderült; a csata után napokon át szakadt az eső, és Tennessee környékén az április különösen hideg. A P. luminescens túlélt a kihűlt emberi testekben – a tudomány pedig előállt a kiábrándító állítással, miszerint a sebesült katonák nem angyaloknak köszönhetik az életüket, hanem egy parazita féregnek, ami gazdatestet keresett.

http://www.hidfo.ru/2017/12/igy-oldottak-meg-a-fenyt-verzo-amerikai-katonak-rejtelyet/