2017. október 14., szombat

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Feszület

2017. 10. 06, Péntek
Az egyik templom előtt várakoztam, és közben odanéztem egy feszületre, amely kőből volt kifaragva. Figyeltem az arra sétáló embereket, akik siettek vagy telefonon beszéltek. Szinte senki nem tekintett oda a mi Megváltónkra vagy állt meg előtte, hogy hálát adjon az Ő áldozatáért. Ennek láttára elkeseredtem, és megkérdeztem az Úrtól, hogy hogyan képes szeretni minket annak ellenére, hogy a lelkünk telve van bűnökkel. Kértem, hogy tanítson meg úgy szeretni az embereket, ahogyan Ő szeret minket. Erre az Üdvözítő a következőt válaszolta:
„Leányom, szeretetem valóban kiismerhetetlen számotokra. Szeretetem lényege nem a tudásomban rejlik, hanem a jóakaratomban. Azt akarom, hogy Engem a szívetekkel érezzetek. Csak az érző szív képes arra, hogy megértse keresztáldozatom titkát. Gyermekem, nagy vigaszt nyújtottál Nekem azzal, hogy nem hagytad figyelmen kívül az Én feszületemet, amely arra emlékeztet titeket, hogy milyen nagy ára volt a lelketeknek. Aki szeret, annak megadom a kegyelmet, hogy az embert, mint testvérét szeresse. Az emberben saját képmásomat szeretem, hiszen mint teremtményemmel tökéletes boldogságomat megosztottam. A bűnbeesés után egy pillanatra sem hagytam magára az embert. Keresztáldozatommal pedig példát adtam nektek arra, hogy hogyan éljétek meg a Földön szeretetem törvényeit és azt, hogy csakis Velem egyesülve léphettek be a Mennyországba. Kicsim, a Szentháromság szeretete olyan, mint egy körforgás. Ez a szeretet nem szűnik meg soha, és nincs egyetlen olyan pillanat sem, amikor a szeretetünk ebből a körből bármikor kilengene. Szeretetünk tökéletes harmóniában és egyensúlyban van. A Mi szeretetünk tartja fenn az egész világegyetemet. Elmélkedj szeretetem titkán!”
http://egikegyelmekzapora.blogger.hu/2017/10/06/feszulet



A Fatimai jelenések 100. évfordulója Soroksáron

2017. 10. 13, Péntek
A Szűzanya látomásban megmutatta nekem, hogy a 100 év letelte után hol tart az emberiség. Fájdalommal néztem, hogy számtalan lélek halad a kárhozat útján. A pokol hasonlít egy vulkánra, amelynek belseje nagyon mélyen van és hatalmas ott a forróság. Mindenütt lángok voltak, és a lelkek sokasága zuhant a sötét mélységbe az ördögök karjaiba, akik többé nem eresztették el őket. Miután ezek a lelkek szembesültek a pokol örökkévalóságával és a rájuk váró kínokkal, minden áron ki akartak menekülni. De onnét már senki nem jöhet vissza, mert örökre elítélte magát (kivéve azokat, akiket a Jóisten visszaküld, hogy tanúságot tegyenek róla). Láttam az elveszett lelkek torz, kétségbeesett és gyűlölettel teli arcát. Mennyei Édesanyám mellettem állt és könnyek között így szólt:
„Mennyei Atyátok minden elveszett gyermekét megsiratja, mint egy édesapa a saját gyermeke halálát. Az örökkévalósággal nem lehet játszadozni. A Földön lehetőséget kaptok arra, hogy döntsetek Isten mellett vagy Isten ellen. A megtérés lehetősége halálotok utolsó pillanatáig tart. Az életetekkel tesztek tanúságot arról, hogy hűek vagytok-e Istenhez és az Ő törvényeihez vagy megmaradtok a bűnben. Gyermekeim, a sátán uralkodik a világ fölött és erre a hatalmára az emberek bűnei által tett szert. Csak a szentgyónás, a szentmisén való részvétel és az imádság képes gyengíteni a sátán birodalmát. Ne féljetek, mert amikor úgy látjátok, hogy minden elvész számotokra (pl. hiába várjátok szeretteitek megtérését), akkor fogja váratlanul Isten learatni győzelmét Szeplőtelen Szívemen keresztül. Én, a ti Édesanyátok, soha nem hagylak titeket (Magyarországot és mindazon nemzeteket, akik közbenjárását kérik) magatokra! Hogyan is tehetném, amikor édesanyai szívem minden szeretetével értetek harcolok és kérem Fiam irgalmát számotokra. Gyermekeim, Isten előtt a bűn az bűn. Nem menthetitek fel, önmagatokat bűneitek alól. Egyedül az őszinte bűnbánattal és a jóakarattal enyhíthetitek Fiam fájdalmát bűneitek miatt, aki figyelembe veszi minden körülményeteket. Teljes szívetekkel szeressetek és tegyetek jót mindenkivel! Minél több jót cselekedtek, annál jobban meg fogjátok tudni érteni a szeretet lényegét. A szeretet ugyanis önzetlen és mindent feláldoz a másikért. Fiam most is ugyanúgy szeret titeket, mint 2000 évvel ezelőtt. Fiam szeretete örök és változatlan. A szentmisén Önmagát adja nektek lelketek táplálékaként, hogy örök életetek legyen Őbenne. Hittel, hálával és szeretettel vegyétek magatokhoz Szent Testét és Vérét! Óvva intem mindazokat, akik az Eucharisztiát nem különböztetik meg a közönséges kenyértől! Gyermekeim, Fiam a ti üdvösségetek kulcsa. Ő az út, az igazság és az élet. Csakis Fiam által léphettek be a Mennyországba. Mennyei Atyátok szent akaratának köszönhetitek jelenéseimet, amik még zajlanak a világban. Engem küld hozzátok, hogy édesanyai szeretetemmel felhívjam figyelmeteket a bűn következményeire. A lelketek minden földi és égi kincset felülmúl. Lelketek a legnagyobb ajándék, amelyet a Szentháromság végtelen szeretetében teremtett számotokra. Lelketek él, mert Isten maga az élet. Ujjongjatok és örvendezzetek minden áldott nap, mert Fiam megváltott titeket! Amikor az Egyház szentségeiben részesültök, Fiam egyedülálló módon egyesül veletek.”
Bár a pokol látványa és az elveszett lelkek sokasága fájdalommal töltötte el a szívemet, mégis Mennyei Édesanyám megmutatta, hogy a szomorú tény mögött él a remény. Jobb kezével a Földre mutatott és olyan lelkeket láttam, akiket Krisztus fénye vette körül. Ezek az emberek készek minden áldozatot meghozni a lelkek megmentéséért. Ők nemcsak imádkoznak, hanem az életük minden szenvedését felajánlják a lelkek üdvére. Elsődleges céljuk, hogy a lelkeken segítsenek. Nincsen bennük semmi kétely, hisznek abban, hogy a Jóisten mindent felhasznál a lelkek javára, így semmi nem vész kárba. Láttam, ahogyan a Mennyei Atya hatalmas és fényes kezével számtalan lelket kiragadott a kárhozat útján járók közül.
Szűzanya: „A Földön mindig lesznek olyan emberek, akik készek Fiamat szolgálni életük minden pillanatában. Isten kegyelme kiapadhatatlan, mert örökké árad a szeretete felétek. Ha ismernétek az Ő szeretetét, akkor szüntelen lángolna a szívetek iránta. Csakis örömet akarnátok nyújtani Isten számára azzal, hogy mindig a kedvében jártok minden érdek nélkül. Gondoljatok gyermekkorotokra, amikor láttátok szüleitek szomorúságát és ti azon voltatok, hogy örömöt okozzatok nekik! Ezáltal minden fájdalom eltörpült és semmivé vált.  A szentek megértették, hogy a szenvedés próbatétel, de ugyanakkor az üdvösségeteket segít előkészíteni. Fiam szenvedésében végtelen titkok rejlenek. Elmélkedjetek rajta, hogy fölismerhessétek benne életetek értelmét és végső célját! A tisztítótűzben szenvedő lelkek látták Fiam arcát és megismerték az Ő szeretetét. Örömmel vezekelnek, mert tudják, hogy ismét találkozhatnak Vele és ez a találkozás örök érvényű marad. Isten képes az utolsó pillanatban is megmenteni a lelkeket, mert számára nincs lehetetlen. Jöjjetek kicsinyeim, és legyetek segítőtársaim a lelkekért zajló szellemi harcban!”

Erdő Péter felajánlotta nemzetünket a Szűzanyának
Láttam, hogy a felajánlás során a Szűzanya (lábai felhőn voltak) valóságosan a bíborosunk előtt állt. Édesanyánk csendben, alázattal és kitárt szívvel hallgatta őt. A Mindszenty által megfogalmazott felajánlás, melyben kérések is voltak mintegy fénysugárként hatolt be a Szűzanya Szeplőtelen Szívébe. Miután befejezte a felajánlást a Szűzanya alázattal meghajolt főpásztorunk előtt, ezzel jelezve azt, hogy a felajánlást elfogadta. Láttam, hogy Édesanyánk felemelte Szeplőtelen Szívét a Szentháromsághoz, aki áldását adta rá. Nemzetünk őrangyala Isten elé tárta Nagy Magyarországot (térkép formájában), ekkor Ő rálehelt és kegyelme megújító erőként áradt szét a magyar népre.
Mennyei Atya: „Amíg ez a nemzet Én oldalamon áll, megóvom és megerősítem. Bár számtalan ellenségetek van, mégsem lesz mitől félnetek, hiszen gonoszságuk ereje semmi előttem. Az Én erőm a szeretetemben rejlik, és szeretetem legyőzhetetlen, mert minden rosszat felülmúl. Ellenségeitek igyekeznek eltiporni országotokat, ahogyan a múltban is tették. Ám nem tudják, hogy Magyarországot mennyei seregem őrzi és védelmezi, hiszen ti Szűz Mária országa vagytok. Gyermekeim, a felajánlásban hatalmas erő van, válaszul bőséges kegyelmekkel halmozlak el titeket. Királynőtök országa része az Én országomnak. Magyarország különleges módon fel fog virágozni és visszaállítom eredeti állapotába. Nem is tudjátok, hogy milyen sokat jelent előttem egy érző emberi szív (egyházi és állami vezető szíve, akik országunk vezetését kapták küldetésként), amelyen keresztül előmozdítom nemzetetek javát.”
Láttam, hogy a Föld a bűn és a természeti katasztrófák által olyan, mintha összeomolna. Természetesen Isten nem engedi elpusztulni a teremtett világot. Az angyalok összegyűjtötték az engesztelők imáit, áldozatait, felajánlásait egy edénybe. Ezt az edényt a Föld alá helyezték, és egyszercsak tömjénfüst szállt fel, amely az egész Földet körülvette. Az a benyomás támadt bennem, hogy ezáltal szinte lelassult a katasztrófák áradata, és mintha időt nyertünk volna.
Szűzanya: „Az engesztelés, mint áldozat nemcsak az emberiségre lehet hatással, hanem a Föld átalakulására is. Bizonyos mértékben csökkennek a csapások és ezek áldozatainak a száma. Imádkozzatok, hogy az emberek bensőjükben megtisztuljanak. Ahol Isten hitet és megtérést talál, ott nem lesz jelen a büntetés.”
Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/1265-a-fatimai-jelenesek-100-evforduloja-soroksaron

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése