Felhívás a Római Katolikus Egyház papjai és apácái részére.

Nyomtatóbarát változat
2011. július 25. hétfő; 21:00
Szeretett leányom, a Nagyfigyelmeztetésre vonatkozó üzenet most gyorsan terjed, amint az meg volt jövendölve.
Leányom, szegény felszentelt szolgáim szenvednek. Kérlek, kérd fel mindazokat, akik üzeneteimet olvassák, hogy áhítatosan imádkozzanak felszentelt szolgáimért, a papokért, az apácákért, a lelki atyákért, és mindazokért, akik a keresztény gyülekezeteket vezetik az egész világon.
A Katolikus Egyházat kitartóan fogják üldözni. A sátán és hadserege támadásai által megfertőzte a Katolikus Egyházat. Az ő vágya az, hogy aláaknázza Egyházamat, az egyházi visszaélések gonoszságán keresztül, ami ehhez a szörnyű helyzethez vezetett.
Szegény gyermekeim, akik szexuális visszaélések áldozataivá váltak a sátán kegyenceinek támadása által, akik azokban a felszentelt szolgáimban voltak jelen, akik engedtek a sátán csábításának.
A sátán besétált az Egyházamba, mert annak bukását akarja. Ami pedig a szegény ártatlan apácákat és papokat illeti, ők is áldozatai azoknak az előítéleteknek, melyek azok kezében vannak, akik őket hibáztatják mások bűneiért.
Kéréseim szeretett papjaimhoz, apácáimhoz és felszentelt szolgáimhoz a következők: Ne adjátok fel. Ne feledjétek, hogy megpróbáltatásaitok által felemeltettek Szemeim előtt, ha ezeket az előítéleteket el tudjátok viselni. Engedjétek, hogy most letöröljem könnyeiteket, hiszen ti olyan módon lesztek üldözve, ami még sohasem volt tapasztalható Egyházamban.
Ti vagytok, szeretett szolgáim, apostolaim, és sohasem engedhettek ennek a külső nyomásnak. Sohasem szabad feladnotok azt az elhívatottságot, hogy Engem követtek. Emlékezzetek arra, hogy Én vagyok az Egyházatok. A nagy szomorúság könnyeit sírom értetek. Ti most testvéreitek bűneiért szenvedtek, akik megadták magukat a sátánnak. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a bátorságért, hogy méltósággal állhassatok fel szent Szavaim terjesztésére.
Szükségem van segítségetekre, mint még eddig sohasem. Szükségem van rátok a Szentségek kiosztásában egy éhező és kiábrándult gyülekezetnek. Kérlek benneteket, ne hagyjatok el Engem, különösen ebben az időben ne, amikor a sátán, követőivel, beszivárgott a Keresztény Egyházba.
Forduljatok most meg, és áhítatosan imádkozzatok, hogy a hamis prófétától megmenekülhessetek, aki a Vatikán hatalmi folyosóin sétálgat. Ő hamarosan felemelkedik. Ne forduljatok hozzá, különben Számomra örökre elvesztek. Ez az Én ígéretem. Alázatosan boruljatok térdre, és hívjátok a Szentlelket segítségül, hogy megvilágítsa lelketeket, úgy hogy képesek legyetek az igazság megkülönböztetésére a hazugságtól, amelynek lenyelésére a hamis próféta fog benneteket kényszeríteni.
Sohase legyetek kiábrándultak a megpróbáltatások miatt, amelyeket el kell viselnetek. Fogadjátok el ezeket, mert amit nektek felajánlanak az nem más, mint az erő lelketek és elmétek számára. Aztán alázattal, méltósággal és erővel fogjátok gyermekeimet a végidőkig vezetni. Legyetek bátrak. Én vezetlek benneteket. Forduljatok most meg és imádkozzatok a különleges kegyelmekért, hogy isteni küldetésetekben megerősítsenek benneteket.
Szerető Megmentőtök, Jézus Krisztus.

A hamis prófétát élő szentként fogják kezelni, de azt, aki neki ellenáll, eretneknek tekintik majd.

Nyomtatóbarát változat
2012. január 21., szombat, 1:15
Drága szeretett leányom, hírnökeimnek a világ minden táján, akiket arra jelöltek ki, hogy terjesszék Szent Szavamat, más – más szerep adatott; nincs két egyforma.
Éppen ezért, sohasem szabad hírnökeimnek összekeverniük az egyes üzeneteket, összehasonlítván egymással.
Leányom, te, mint a 7. hírnök, arra voltál kiválasztva, hogy az Igazságról tájékoztasd gyermekeimet. Már sok igazság lett átadva neked, de ennél sokkal többet fogsz még kapni.
Ezen kinyilatkoztatás során téged majd kinevetnek, kigúnyolnak és bolondnak tekintenek a titkok miatt, melyeket ezek tartalmaznak.
Ezek az üzenetek azért vannak, hogy segítsenek népemet megtisztítani, beleértve azokat is, akik elfogadják felszólításomat, hogy kövessenek Engem, valamint azokat a lelkeket is, akikből hiányzik a szeretet, és hideg szívűek.
E tisztogatás nélkül a Föld nem tisztulhatna meg. Szükség van tehát a megtisztítására, hogy méltó legyen arra, hogy ismét járhassak rajta.
Gyermekeimnek örülniük kell. A félelem nem olyan dolog, ami Tőlem jön.
A félelem a gonosztól jön. Mégis megbocsátást nyerhettek, jogosan, amikor azokért aggódtok, akik vakon járnak. Nem azért mert ők valóban nem látnak, hanem mert nem hajlandóak látni.
A ti kötelességetek Velem szemben, szeretett követőim hadserege az, hogy segítsetek Nekem a közelgő Isteni Uralmam előkészítésében a Földön.
Szükségem van a segítségetekre. Szükségem van imáitokra. Imáitok gyengíteni fogja az Antikrisztus és a hamis próféta munkálkodását, aki gyakorolni fogja hatalmát Rómában a Szentszék fölött.
Minden gyermekemnek szólok: tudnotok kell, hogy Én vagyok a „mindent” megbocsátó. Még azoknak is megbocsátok, akik sátánista csoportokba keveredtek; akikről beszélek, ők még megmenekülhetnek attól, hogy egyre lejjebb süllyedjenek, egészen a Pokol kapuijáig.
A bűn az imák hatására csökkenhet. Nektek nem kell csatába mennetek és ököllel harcolnotok, mindössze annyit kell tennetek, hogy imádkoztok.
Az Én Új Paradicsomom csodálatos, gyermekeim. Oly sok előkészület lezárult már, ugyanazokkal a csodákkal, amelyeket Ádámnak és Évának mutattak be, de melyeket ők, a bűn miatt visszautasítottak. Minden készen áll.
Követőim, ti részesülni fogtok abban a földi Új Paradicsomban, mely fölött Én fogok uralkodni.
Mert e nemzedék lett kiválasztva, hogy élvezzétek ezt a Paradicsomot, nem szabad abbahagyni azt a munkát, mely segít nekem, hogy valamennyi gyermekem Velem jöhessen Dicsőséges Királyságomba.
Gyermekeim, legyetek óvatosak, annak ellenére, hogy a hamis próféta elhiteti majd veletek, hogy ő is egy hasonló Paradicsomban készít helyet számotokra.
Hazugságai elbűvölik majd a katolikus követők egy naiv csoportját. Ő egy csodálatos és szeretetteljes külsőséges karizmát fog bemutatni, mellyel a Katolikus Egyház minden gyermekét meg fogja téveszteni.
Egyik ismertető jele, melyre figyelnetek kell, a büszkesége és az arroganciája lesz, mely egy külső hamis alázat mögé lesz rejtve. Gyermekeimet nagyon megtéveszti, mivel azt gondolják majd róla, hogy ő egy kivételes és tiszta lélek.
Őt élő szentként fogják kezelni. A szájából kiejtett egyetlen szót sem fognak kétségbe vonni.
Ő is úgy fog megjelenni, mint aki természetfölötti tulajdonságokkal rendelkezik, és az emberek azonnal azt fogják hinni, hogy csodákra is képes.
A neki ellenszegülőket kritikával illetik és eretnekséggel vádolják majd.
Minden olyan lelket, akit eretnekséggel vádolnak, félreállítanak majd és táplálékul dobják a kutyáknak.
Minden igazságot, melyek tanításommal kapcsolatosak, kiforgatnak. Minden hazugság lesz. Az üldöztetés kezdetben lassan és észrevétlenül fog kibontakozni.
Az Én felszentelt igaz szolgáimnak, titokban kell Szentmisét mondaniuk, és sok esetben nem katolikus templomban. Ők menedékhelyen fognak Szentmiséket bemutatni. Gyermekeim, nem szabad elveszítenetek a reményt, ha ez majd bekövetkezik. Mindez nem fog sokáig tartani.
Ti csak továbbra is imádkozzatok azokért a lelkekért, akik a hamis prófétának ígéretet tettek, s közben megfeledkeztek a Szentháromságról, mely a legszilárdabb alap, melyre a Katolikus Egyház épült.
Sok vallásban csak egyetlen személyt tisztelnek a Szentháromságból: egyesek az Atyát, mások pedig a Fiút. Ők valamennyien egyek, gyermekem.
Csak egyetlen igaz Isten létezik. Az Atya, Fiú és Szentlélek, három különböző személy, de egy Isteni lényeg. Hamarosan minden vallás megkapja az igazságot, és ezt a szent misztériumot sokan el fogják fogadni.
Követőim, ha ti a Felém vezető megváltás ösvényét követitek, nektek egy dicsőséges jövőben lesz részetek, – de erősnek kell maradnotok.
Ez a nemzedék lett kiválasztva a Földön az Új Paradicsomra.
Ne utasítsátok el az életnek ezt a dicsőséges ajándékát, amely minden pompájában csillog. Egyetlen egy lélek sem fog hiányt szenvedni. Az Én földi Új Paradicsomom a bűn nélküli béke és boldogság korszaka lesz.
Ez Atyám Isteni akarata, mely kezdettől fogva megegyezik az emberiségnek tett ígéretével.
Legyetek vidámak és boldogok, mert sok jóra számíthattok.
Az eljövendő megpróbáltatások jelentéktelenné halványulnak, amikor annak a Dicsőséges Királyságnak lesztek tanúi, amely rátok vár.
Én szeretlek benneteket, gyermekeim. Tudom, hogy szerettek Engem. Ezért azt kérem tőletek, hogy mutassatok szeretetet azok iránt, akik vakok Szentlelkemmel szemben.
Imádkozzatok értük, kihasználva minden alkalmat, hogy újra meglássák az emberiségnek akkor tett Ígéretem igazságát, amikor meghaltam, hogy biztosítsam örök üdvösségeteket.
A ti szeretett Jézusotok,
Az egész emberiség Megváltója.

A következő pápa, még ha a Katolikus Egyház belső tagjai is választják meg, ő a Hamis Próféta lesz.

Nyomtatóbarát változat
2012. április 12. csütörtök, 11:2
Drága szeretett leányom, még mindig sok ember utasít el Engem a világban, és ez a közvéleménynek is köszönhető.
Oly nagy sötétség ereszkedett le Isten gyermekeire, hogy csak nagyon kevésnek van bátorsága Szent Szavam nyilvános hirdetésére.
A hívőket szóbeli bántalmazások, és rosszindulatú gúny által félemlítik meg, amelyeket el kellene viselniük, ha nyilvánosan beszélnének Szent Szavamról.
Még a buzgó követőknek is hiányzik a bátorságuk, hogy felálljanak és harcoljanak az országukba bevezetett gonosz törvények ellen, amelyek Atyám Szavának ellent mondanak.
A papok szégyellnek nyilvánosan kiállni Tanításaim igazsága mellett, attól félve, hogy kiközösítik őket.
Most – jobban, mint eddig–úgy találják, hogy hangjukat lehetetlen meghallani néhány rendtársuk gonosz bűnei szégyene miatt, amelyet el kell viselniük.
Amikor egy bátor szent szolga úgy dönt, hogy feláll és megvédi tanításaim igazságát, akkor ők rettenetesen szenvednek. Őket a tolerancia, az együttérzés és a szeretet hiányával vádolják, valamint az emberi jogok tiszteletben tartásának hiányával.
Ti látjátok, gyermekeim, hogy Tanításaim igazságait, amelyet Szent Szolgáim mondanak ki, hazugságként kezelik.
A hazugságok, – a kiforgatott változatai annak az igazságnak, amelyeket a Szentírás foglal magába – az igazság helyett kerülnek bemutatásra.
A sátán nagyon sok lelket szerzett meg magának – beleértve a vezetőket is Egyházamon belül-, amely azt jelentette, hogy sok ártatlan embernek most nehezére esik hűséget fogadnia Szent Akaratomnak.
Mennyire félreállítottak és félretoltak Engem, engedvén hogy a hazugságok – amelyeket Szent Szolgáim elméibe ültettek – a nagy többség által el legyenek fogadva.
Ezek a gonosz hazugságok ezeken is túltesznek.
Szentírásom igazságai, amelyeket a Jelenések Könyve tartalmaz, sok Egyházam értelmezte. Oly sok változat létezik, melyeknek mindegyike az emberi értelmezésen alapszik.
Az Én szeretett XVI. Benedek Pápám, az utolsó igaz pápa ezen a Földön.
A Római Péter, az Én Péterem, a legelső apostol, a Mennyországból fog uralkodni Egyházam fölött, Örök Atyám parancsnoksága alatt. Aztán, amint Második Eljövetelemkor majd uralkodni jövök, ő fogja kormányozni Isten minden gyermekét, amikor minden vallás Egy, Szent Katolikus és Apostoli Egyházzá egyesül.
Én csak az igazságot mondom, leányom.
Figyelmeztetnem kell benneteket, hogy most sok önjelölt próféta fog megjelenni, akik ellent mondanak azon Szent Szavamnak, amelyet neked, a végidők igaz prófétájának adok.
Először arról győzik meg majd a híveket, hogy szavaik Tőlem valók.
Szavaik gondosan lesznek kiválogatva, és jelentésük homályos lesz, és kissé zavaró. Sokan nem törődnek ezzel a gyengeséggel, és elfogadják majd üzeneteiket, mert úgy tűnik, hogy összhangban vannak a Szentírással.
Amikor sok lélek lesz már elcsábítva, megkezdődik a támadás.
Ők, leányom, azért lettek küldve, hogy felkészítsék Isten gyermekeit a következő pápa elfogadására, aki szeretett Helytartóm, Benedek Pápa után következik. Ez a pápa, még ha a Katolikus Egyház belső tagjai is választják meg, a Hamis Próféta lesz.
Az ő választói báránybőrbe bújt farkasok lesznek, akik titkos tagjai a szabadkőműveseknek, és a sátán által vezetett gonosz csoportnak.
Ilyen módon próbálja a sátán elpusztítani Egyházamat.
Sajnos ő, ez a Hamis Próféta, sok követőt fog magához vonzani. Azokat pedig, akik ellenszegülnek neki, üldözni fogják.
Addig szaladjatok gyermekeim, amíg csak tudtok. Mondjatok ellent azoknak a hazugságoknak, amelyek azok által kerülnek bemutatásra, akik megpróbálnak meggyőzni benneteket a Hamis Próféta valódiságáról.
Legyetek erősek. Maradjatok hűségesek Hozzám, Jézusotokhoz. Soha ne kételkedjetek Szent Szavamban.
A Jelenések Könyve, Isten igaz szava. Nem hazudik.
Még nem minden benne lévő titok ismert számotokra. Én, az Isteni Irgalmasság Máriáján keresztül, az egészet ki fogom nyilatkoztatni számotokra, bár az igazságot hevesen fogják támadni, és eretnekségnek fogják tartani.
Ne feledjetek el egy fontos leckét. Az Én időmben a Földön, amikor először jöttem, Szavamat eretnekségként kezelték.
Szavamat, melyet most adok nektek, Második Eljövetelemkor hasonlóan fogják kezelni a hívők, beleértve felszentelt Szolgáimat is, akik Egyházamat képviselik a Földön.
A sátán sok lelket fog feláldozni, hogy teljesítse utolsó sóvárgását: hogy a legnagyobb szívfájdalmat okozza.
Biztosak lehettek abban, hogy az Általam alapított Katolikus Egyház, amely szeretett Péter Apostolom kormányzása alá volt helyezve, a végidők legnagyobb szenvedését fogja elviselni.
Legyetek résen minden időben. Kérlek benneteket, mondjátok a Keresztes Imahadjárat 44. imáját: Erő, hogy megvédjem hitemet a Hamis Prófétával szemben.
Drága Jézus, adj nekem erőt, hogy tanításaidra összpontosítsak.
És hogy Szavadat minden időben hirdetni tudjam.
Ne engedj Soha, a Hamis Próféta bálványozásának kísértésébe esnem, aki hozzád hasonlónak próbálja bemutatni önmagát.
Erősítsd Irántad érzett szeretetemet add meg nekem a megkülönböztetés kegyelmét,
hogy soha ne tagadjam meg az igazságot, amelyet a Szent Biblia tartalmaz független attól,
hogy mennyi hazugságot mutatnak be nekem, annak érdekében, hogy hátat fordítsak a te igaz Szavadnak. Ámen.
Az igazság a Szentírásban van leírva.
A Jelenések Könyve nem nyilatkoztat ki mindent, mert Én, az Isten Báránya csak most jövök, hogy a világ szeme láttára kinyissam a könyvet.
Nem szabad megbízni semmiféle emberi értelmezésben az 1000 éves korszakra vonatkozólag.
Nektek egyedül csak Isten Szavában kell bíznotok.
Szeretett Jézusotok.

A hamis próféta most átveszi Róma Székét.

Nyomtatóbarát változat
2013. február 17. vasárnap
Drága szeretet leányom, a Katolikus Egyházon belüli szakadás, amint az meg volt jövendölve, most tanúsítva lesz, hogy az egész világ lássa azt. Drága szeretett Helytartóm, XVI. Benedek Pápa távozása jelzi a vég kezdetét. Én két éven át, rajtad keresztül, választott prófétám, megpróbáltam felkészíteni Egyházamat a Földön erre a szomorú eseményre.
A szabadkőműves elit magához ragadta az ellenőrzést Egyházam fölött, és ők a Katolikusok felett a leggonoszabb megtévesztést fogják gyakorolni. Róma Kulcsai most az Én Kezemben vannak, melyeket Atyám adott át Nekem. Én minden Követőmet irányítani fogom, hogy az Igazság fenntartható lehessen, és hogy Szent Szavam érintetlen maradhasson.
A hamis próféta most átveszi Róma Székét, és Szavamat eretnekségként fogják kezelni, ugyanúgy, amint az az Én Időmben volt a Földön.
Félreértés ne essék, mivel a csalást úgy fogják bemutatni a világnak, mintha az új vezetés az Igazságot képviselné; te, leányom, rettenetesen fogsz szenvedni az Én Szent Nevemben, akárcsak azok a próféták, akik előtted jöttek.
Követőimnek meg kell őrizniük a nyugalmukat, és imádkozniuk kell minden felszentelt szolgám megmentéséért, akik önkéntelenül belekeverednek ebbe a förtelembe. Felszólítom őket, hogy a következőképpen válaszoljanak:
Kövessétek továbbra is Tanításaimat. Sohase mondjatok le Isten Szaváról. Maradjatok hűek szent feladataitokhoz, és úgy szolgáltassátok ki a Szentségeket, ahogyan azt tanítottam nektek.
A Katolikus Egyház Tanításai, melyek Péter apostolom alapításán alapszanak, tévedhetetlenek maradnak. Most ez meg fog változni, mihelyt az alap megrázkódik a bekövetkező változásoktól.
Rövidesen nem fogjátok felismerni Egyházamat, és nagyon kellemetlenül fogjátok érezni magatokat, amikor tanúi lesztek annak, hogyan hamisítják meg Szent Szavamat.
Jézusotok.

Ő azért lett küldve, hogy lerombolja Egyházamat és apró darabokra tépje.

Nyomtatóbarát változat
2013. március 8. péntek
Drága szeretett leányom, a Sátán dühös földi Egyházamra, és fertőzése továbbra is terjed falai között.
A ravasz csaló, aki türelmesen várakozott a színfalak mögött, hamarosan bejelenti uralkodását az Én szegény, gyanútlan szolgáim fölött. A fájdalmat, amit ő Nekem fog okozni, nagyon nehéz lesz elviselnem, és mégis uralkodása el fogja érni csúcspontját a gonosztól való végső megtisztulás során Egyházam magján belül.
Ő ügyesen egyengette saját útját, és nagyképű viselkedése hamarosan látható lesz pompás udvartartása közepette. Kezdetben a büszkesége, arroganciája és önmegszállottsága gondosan el lesz rejtve a világ elől. Amint a kürtök felcsendülnek, hogy bejelentsék Egyházam fejévé való kinevezését, a külvilág számára a megkönnyebbülés sóhaja lesz hallható.
Az Én Testem, maga az Egyházam, de ő nem Nekem, Jézus Krisztusnak fog hűséget esküdni, mert semmilyen szeretetet sem érez Irántam. Az ő hűsége a fenevadé; és mennyire ki fogja nevetni és gúnyolni felszentelt szolgáimat, akik támogatni fogják őt.
Ő, aki bele merészel ülni Templomomba, és akit a gonosz küldött, nem mondhatja az igazságot, mert ő nem Tőlem jön. Ő azért lett küldve, hogy lerombolja Egyházamat, és hogy apró darabokra tépje, még mielőtt kiköpné azt aljas szájából.
Az Én Testem maga az Egyházam. Egyházam még mindig él, de csak azok, akik az Igazságot mondják és Isten Szent Szavához ragaszkodnak, lehetnek Egyházam részei a Földön. Most, amikor Péter Székén keresztül az Ellenem, Jézus Krisztus elleni végső sértés megnyilvánulásra kerül, meg fogjátok érteni végre az Igazságot.
Az Igazság Könyvét, amely Dánielnek meg volt jövendölve a végidőkre vonatkozólag, Egyházam tagjai nem fogják félvállról venni, mert annak tartalma megbetegíti majd szeretett Felszentelt szolgáimat, amikor rájönnek, hogy Én az Igazságot mondom.
A hamis próféta – aki Egyházam vezetőjének adja ki magát – készen áll arra, hogy viselje azt a ruhát, amelyet nem az ő számára készítettek.
Ő meg fogja szentségteleníteni Szent Eucharisztiámat, és ketté fogja osztani Egyházamat, s majd újra megfelezi azt.
Erőfeszítéseket tesz majd annak érdekében, hogy elbocsássa az Általam kinevezett Szeretett Helytartóm, XVI. Benedek Pápa hűséges követőit.
Ő gyökerestől kitépi majd mindazokat, akik hűségesek Tanításaimhoz, és odadobja őket a farkasoknak.
Tettei nem lesznek azonnal nyilvánvalóak, de hamarosan látni lehet majd azokat a jeleket, amelyeket kidolgoz, hogy keresse a világ befolyásos vezetőinek és a magasabb helyeken lévők támogatását.
Amikor az utálat gyökeret eresztett, a változások hirtelen fognak bekövetkezni. Röviddel ezt követően fognak jönnek a bejelentései, hogy létrehozzon egy egységes Katolikus Egyházat minden hitfelekezet és vallás összekapcsolásával.
Ő fogja vezetni az új világvallást, és uralkodni fog a pogány vallások fölött is.
Magához öleli majd az ateizmust, azzal, hogy megváltoztatja a véleményét az ateizmus megbélyegzéséről, és azt fogja mondani, hogy az az úgynevezett emberi jogokra való törekvéssel jár együtt.
Ez az új, mindent magába foglaló Egyház minden bűnt – ami Isten szemében bűnnek számít – elfogadhatónak fog tekinteni.
Bárki, aki ellene mer szegülni, azt felkutatják és megbüntetik.
Azokat a papokat, püspököket és bíborosokat, akik ellenszegülnek, kiközösítik és megfosztják őket címeiktől. Másokat pedig zaklatni és üldözni fognak, s e miatt sok pap majd bujkálni kényszerül.
Azokhoz a szegény felszentelt szolgáimhoz szólok, akik most felismerik a Hangomat: kérlek, hallgassatok meg Engem, mivel megpróbállak elérni benneteket, hogy az vigaszt hozzon nektek. Én sohasem fogom kérni tőletek, hogy utasítsátok el földi Egyházamat, mert Én voltam az, szeretett Üdvözítőtök, aki azt létrehozta. Élő Áldozatként felajánlottam Testemet, hogy megmentselek benneteket. Ti azt a felelősséget kaptátok, hogy tanúságot tegyetek az Én Nevemben, hogy megmentsétek azok lelkét, akiket tanítotok és vezettek.
Mindaz, amit tehettek, hogy bíztok Bennem és továbbra is szolgáltok Nekem. Amit nem szabad tennetek, hogy olyan nektek bemutatott doktrínát fogadjatok el, ami nem egyezik meg Tanításaimmal. Azt kell tennetek, amit a szívetek mond, de tudnotok kell a következőt:
A jelen időszak mély fájdalmat fog okozni nektek, és az a keserű bánat, amelyet majd megtapasztaltok – amikor látni fogjátok, hogyan gyalázzák meg Egyházamat -, sírásra fakaszt benneteket. De nektek úgy kell felismernetek a hazugságokat, amilyenek azok valójában: Kereszthalálommal szembeni sértésnek.
Ez a rombolás Egyházam szerkezetének összeomlásához vezethet. A változásokat és az épületek átalakításait Rómában fogják kimesterkedni, mint az egy-világegyház számára létrehozott új templomot is, amely Rómában lesz látható.
Biztosak lehettek abban, hogy amint Templomomat meggyalázzák, úgy Engem is, Jézus Krisztust, az emberiség Üdvözítőjét is félredobnak és bedobnak a csatornába.

Jézusotok.
Szövegközi kép 1