2016. június 11. Itthon az Úr Jézus…

Szólni akarok hozzád. Nyisd ki a Szentírást!” Ide nyílt ki: Mt 26,45: „Elérkezett az óra. Az Emberfiát a bűnösök kezére adják.”

Az Úr Jézus: „Eljött üldöztetésetek ideje. Egyházam most megy fel a Golgotára, hogy keresztre feszítsék, mint Engem. Ne csodálkozzatok a próbatételeken, amelyeket megengedek ellenfelemnek! Így vetem alá próbának Hozzám való hűségeteket, hiteteket és bizalmatokat. Minden szenvedéseteket, amelyeken át kell mennetek, ajánljátok fel kínszenvedéseim és kereszthalálom örök érdemeivel egyesítve Atyámnak, a szegény bűnösök megmentéséért. Ezzel rengeteg lelket mentetek meg a kárhozattól. A sátán pedig látva, hogy Én a rosszból is jót hozok ki, tovább áll.

Gyermekeim! Az óra itt van. Éljetek szüntelen készenlétben! Hamarosan megálltok ítélőszékem előtt. Tartsatok ki a Belém vetett hitben és bizalomban! Aki Bennem hisz, nem csalódik. Erre áldalak meg benneteket Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Zsid 1, 1-3: „Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz a prófétákban; ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, aki által az időket is teremtette. Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget.”
2016. június 13. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid, készüljetek! Beteljesülnek a próféciák. Hamarosan kitör a keresztényüldözés. Most zajlik a világ megtisztítása. Úgy éljetek, mintha már ma beköszöntene hirtelenül mindaz a szörnyűség, amire felkészítettelek benneteket. Tartsatok ki mindhalálig, akkor nincs mitől félnetek, mert lelketek egyenesen az örök hazába repül.
Megáldalak titeket megerősítő áldásommal, Szívem túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Fil 3, 15: „Isten megvilágosít benneteket” Mk 12, 24: „Jézus felelt”

2016. június 14. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az Egyházamra váró, sőt már meglévő üldözés megtisztítja Egyházamat. Próbatételnek vetem alá híveimet, hogy valóban hűségesek-e Hozzám? Mert csak a szenvedésekben mutatkozik meg, hogy ki tart ki Mellettem, és hogy ki lesz hűtlen. Tizenkét apostolom, akiket kiválasztottam, a világ végezetéig példaként állnak Egyházam előtt. Mindenféle érzületű és természetű ember megtalálható köztük. Most csak a két szélsőséges pontot emelem ki. Ott volt Péter, aki hűtlen lett Hozzám félelmében és háromszor megtagadott Engem, majd amikor tekintetünk találkozott, szívből megbánta hűtlenségét és élete végéig siratta azt. Tulajdonképpen ez a hűtlen cselekedete erősítette meg a hitét annyira, hogy Én, Aki a szívek és vesék vizsgálója vagyok, rá építettem Egyházamat. Pont őrá, aki elbukott és ezért részvéttel volt minden bűnös iránt, mert megtapasztalva saját gyengeségét, elfogadta a gyengéket, hogy megerősítse őket. És mivel a lelke sajgott azért, mert megtagadott Engem, még nagyobb szeretetre gyulladt Irántam. Ezért kérdeztem meg tőle feltámadásom után háromszor: „Péter, szeretsz Engem?” És ő szívéből válaszolta, hogy igen. És Én mindháromszor megerősítettem: „Legeltesd bárányaimat!” Ti is csak úgy tudtok Engem szolgálni, ha teljes szívetekből szerettek Engem. Jóllehet, nem Én rendeltem el Egyházamban a cölibátust, de elétek éltem Én magam és apostolaim is, mert csak így tudtok osztatlan szívvel szeretni és szolgálni. Ezért, ha ellenfelem el is fogja törölni valamikor is a cölibátust az Egyházban, ti, akik hűek akartok maradni Hozzám, tartsátok meg.

A másik pólus Júdás. Júdás soha nem szeretett Engem. Érdekből csatlakozott Hozzám. Én minden gondolatát ismerve apostolaim közé választottam, hogy előképe legyen a hozzá hasonló utódainak. Ő érdekből csatlakozott Hozzám, mert nagy reményt fűzött ahhoz, hogy beváltom elképzeléseit, és akkor magas rangra és gazdagságra emelem. Amikor látta, hogy Én nem azt teszem, amiben ő remélt, nem leszek Izrael földi királya, hanem szellemi-lelki Királya, és látva azt, hogy mindenki Ellenem van, mert féltékenyek voltak a farizeusok és írástudók, mert mindenki Énutánam jött, azért végképp meggyűlölt és úgy döntött, hogy segítségükre lesz ellenfeleimnek és kiszolgáltat nekik. Majd amikor látva végemet, megszánt, magát vádolta és öngyilkos lett. Látjátok, hogy ha valaki bűnbánatot gyakorol és bocsánatot kér, mint Péter, akkor a legmagasabbra jut. Péter üdvözült szentjeim között foglal helyet a legelőkelőbb helyen, és sírhalmára épült Egyházam legnagyobb temploma, és az ő utódai ott működtek. Júdás viszont, aki ugyan vádolta magát, de nem kért bocsánatot, mert kétségbe volt esve és a sátán minden kétségbeesett bűnösnek azt sugallja, hogy akkora bűnre már nincs bocsánat, és mivel ő együttműködött a sátánnal, így a hálójába esett, és nem tudott tőle szabadulni: ezért lett öngyilkos. Végül még szólnék a szeretett tanítványról, Jánosról. János tiszta szűz apostolom volt. Nem ismerte a testi szerelmet, de lángoló lelki szeretettel vonzódott Hozzám, és annyira szeretett, hogy az életét is odaadta volna Értem bármelyik pillanatban. Mindig akaratomat leste, hogy megtegye, és birtokolta Szívem legtisztább szeretetét. Ő volt az, aki az utolsó vacsorán a keblemre hajtotta fejét, aki Mellettem ült. Aki az Én legfőbb bizalmasom volt. Akit felvittem a Tábor hegyére, és megmutattam neki dicsőségemet, hogy amikor majd ott fog állni keresztem alatt, ez táplálja benne a hitet és a reményt, hogy Isten vagyok, hogy feltámadok és örökké élek és uralkodom. Egyedül ő volt ott apostolaim közül a kereszt alatt, és mivel ismertem mindenre képes, lángoló, tiszta szeretetét, ezért szinte már félholtan, haldokolva hozzá fordultam a keresztről és azt mondtam: „Íme, a te Anyád.” Majd szegény, roskadozó, fájdalmas Édesanyámhoz szóltam: „Íme, a Te fiad.” Így gondoskodtam Anyámról és a szeretett apostolról, hogy egymásban támaszt és vigaszt kapjanak, és megosszák egymással Miattam érzett fájdalmaikat. A világ végezetéig így gondoskodom Enyéimről, akik szeretnek Engem, hogy ha elveszítenek valaki szeretteik közül, akkor melléjük rendelek egy másik embert, aki vigaszt és támaszt nyújt nekik.

Kicsinyeim! Keresztényüldözésről beszéltem nektek. Azt kérem, bár nagyon siralmas, szomorú és kemény lesz, mégis adjatok érte hálát azért, mert ebből a nagy rosszból fogom kihozni a legnagyobb jót: a megtisztult Egyházat, amely ragyogó fényben fog tündökölni a világban és ez a fény nem a mai külső pompa és ragyogás lesz, hanem az Én lángoló szívű, szentéletű papjaim és híveim ragyogása.

Gyermekeim! Minél tisztább és egyszerűbb egy lélek, és nem vonzódik a világi hiúsághoz és dicsőséghez, annál jobban ragaszkodik Hozzám és értékeli kegyelmeimet, amelyekkel elhalmozom őt. Azt kérem, vegyetek példát szentjeimről, akik a szegénységet és a remeteséget választották azért, hogy kiszakadjanak a világ bűvköréből, csábításaiból és egészen Nekem szenteljék életüket. Ezt kérem minden hívemtől. Papjaimtól, szerzetesektől, világiaktól egyaránt. Ezért mondtam: aki követni akar, tagadja meg magát, vegye föl naponta keresztjét és úgy kövessen.

Kicsinyeim! Mezítelenül jöttetek a világra és így is távoztok. Sajnos az életetek során ezt elfelejtitek. Pedig intő jelül adtam, hogy ne gyűjtögessetek, hogy ne a csalóka vagyonban és hatalomban bízzatok és még a testeteket se öltöztessétek kihívóan, hanem szemérmesen, az évszakoknak megfelelően. Azt is mondtam: ahol a kincsed, ott a szíved. Meg azt is: keressétek a mennyek országát és annak igazságát, a többi megadatik hozzá. Ezt azért kértem, hogy a gondolataitok ne a földi hiábavalóságokhoz tapadjanak, hanem mindig Istenre gondoljatok és az Ő igazságaira, és bízzatok Atyámban, Aki gondot visel rátok. Atyám a legnagyobbat, Engem, szeretett Fiát adta oda értetek. Én a legnagyobbat, saját Magamat adtam nektek. Kell-e ennél több? Ha tiszta lélekkel fogadjátok értetek adott Testemet és Véremet, eggyé váltok Velem. Belém istenültök és Én a tiétek vagyok. Belőlem táplálkoztok, Értem éltek. Már itt a földön az örök élet birtokosai vagytok. Gyermekeim, nem több-e ez, mint az egész teremtett világ, ami mulandó, amit itt hagytok, de Engem, Aki a szívetekben élek, magatokkal visztek. Én örök vagyok és titeket is beemellek az örök boldogságba. Általam nyertek örök életet. Kicsinyeim, erre gondoljatok, ezért dolgozzatok, ezért éljetek, ez legyen az első, a legfontosabb az életetekben, hogy járuljatok gyakran a szentségekhez és segítsétek papjaim munkáját, akik imájukkal lehoznak Engem minden oltárra, mert a Szentlélek az ő kérésükre változtatja át a kenyeret az Én Testemé, a bort az Én Véremmé. Imádkozzatok papjaimért, hogy szentek és hűségesek legyenek, és kitartsanak mindhalálig, mert őket százszorosan támadja ellenfelem. Nagy tisztelettel és gondviselő szeretettel vegyétek őket körül és a nők legyenek nagyon tisztelettudó, szemérmes viselkedéssel jelenlétükben. Mert mondom nektek, az a nő, aki elcsábít csak egyet is papjaim közül, jobb lett volna neki meg sem születni. Ti pedig, papfiaim, szeressetek Engem lángolóan, elmélkedjetek gyakran szenvedéseimen, milyen nagy árat fizettem a ti üdvösségetekért! Azonosuljatok Velem, kövessétek példámat és őrizkedjetek minden bűntől! A kísértésekbe soha ne egyezzetek bele! Gondoljatok arra a hatalmas felelősségre, amellyel tartoztok attól a perctől kezdve, amikor meghívtalak benneteket, és amikor föl lettetek szentelve az Úr szolgálatára. Ti fogtok a legtöbbről számot adni, mert a legtöbb talentumot nektek adtam. Egyházam csodálatos lesz. Tiszta, szent, szeplőtelen. Az életszentség ragyogó fényében és dicsőségében fog úszni. A központja Én leszek az Oltáriszentségben. Minden plébánián éjjel és nappal Szentségimádást fognak tartani, ami hatalmas kegyelmeket vonz le rájuk. Mindig bővelkedni fognak papi és szerzetesi hivatásokban és szenteket fognak nevelni az Én még nagyobb dicsőségemre. Így lássátok a hamarosan beköszöntő keresztényüldözést! Áldjatok és magasztaljatok Engem minden rosszért, mert Én mindenből a legjobbat hozom ki. Megáldalak titeket, drága gyermekeim, értetek átszegzett kezemmel az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Mk 9, 7: „A felhőből szózat hallatszott: ez az Én szeretett Fiam, Őt hallgassátok” 1 Tessz 1, 8: „..az Úr szava…”



2016. június 15. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Nagy örömömet találom bennetek. Ti, akik befogadtatok Engem tiszta szívetekbe a Szentáldozásban, ti vagytok az Én hajlékom, az Én földi mennyországom. Ti, akik hagyjátok magatokat Általam formálni, életszentségre juttatni, az egész örökkévalóságon át annak fogtok örülni, hogy igent mondtatok hívásomra és engedelmeskedtetek törvényeimnek.

Drága kicsinyeim! Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de semmi egyebet nem tehetnek! Lelketek az Én ragyogó palotám, melyet birtokolok, és hogyha a testeteket meg is ölik, lelketeket Magammal viszem Atyám ragyogó trónusa elé, ahol tündökölni fogtok, mint a Nap. Így lássátok a bekövetkező eseményeket! Ne féljetek a haláltól, mert mondom nektek: nincs halál. A lelketek örökkön-örökké élni fog. Atyám előtt lesztek majd örökké, mint Istennek illatozó, csodálatos, színes virágok, akikben Atyám igen nagy tetszését fogja találni. Minden szirmotokra ez lesz írva: „Jézusom iránt való szeretetemből hoztam meg a vértanú áldozatot.” Atyám pedig úgy tekint rátok, mint szeretett gyermekeire, akik kitartottatok hűségesen mindhalálig az Isten iránt való szeretetben.

Kicsinyeim, örömeim! Amíg még földi életetek tart, legyetek résen, mert ellenfelem, a sátán, ordító oroszlán módjára leselkedik rátok, keresi, kit nyeljen el. Szálljatok vele szembe keményen, a hit erejével! Erősen higgyetek Bennem, Mindenható, megtartó Istenetekben! Őrködjetek saját üdvösségetek fölött! Tanításotokkal, imáitokkal és áldozataitokkal mentsétek a lelkeket, hogy ők is üdvözüljenek! Mondom nektek, egyetlen tiszta szeretet-megnyilvánulásotokkal rengeteg lelket mentetek meg a pokol tüzétől. Maradjatok meg a szent tisztaságban és a szeretetben, életpéldátokkal hirdessétek Evangéliumomat! Akkor Engem fognak látni bennetek, és az Én mindenható szeretetem láttán rengeteg lélek megtér és üdvözül.

Gyermekeim! Szeretettel és irgalommal, sokkal több lelket tudtok megmenteni, mint szigorral és a törvény betartatásával. Azért adtam parancsba a szeretetet, hogy elsősorban mindenki saját maga valósítsa azt meg, és így indítsa rá felebarátját arra, hogy viszontszeressen. Én is így cselekedtem. Erre adtam példát nektek. Irántatok való szeretetemből Magamra vettem bűneiteket, és kereszthalált haltam értetek. Majd ezt mondtam: úgy szeressétek egymást, ahogyan Én szerettelek titeket. Ti is szeretetből hordozzátok egymás terhét, önzetlen, tiszta szeretetből segítsetek másokon, viszonzást nem várva, mert Én, a Mindenható Isten mindig gondoskodom rólatok. Amit a kicsinyek közül egynek adtok, azt Nekem adjátok. Aki tettekre váltja Evangéliumomat, megtapasztalja gondviselő, mindenható szeretetemet. Én vele vagyok és ő Velem, és mi ketten mindörökre elválaszthatatlanul egybe forrunk a kölcsönös, végtelen szeretetben. Az ilyen ember már nem önmaga él, hanem Én élek benne, mert elmerül Szívem végtelen szeretetében, mint parányi vízcsepp az óceánban.

Kicsinyeim! Szakadjatok el ennek a világnak a gondjaitól, nehézségeitől, csábításától! Mindig csak a mennyei értékekre szegezzétek tekinteteteket! Csak Engem lássatok a keresztfán és elmélkedjetek kínszenvedéseimen, akkor nagyon sok kegyelmet adok nektek! Ha pedig mindezt folyamatosan megtettétek és megteszitek, elmélkedjetek azon is, amit ígértem nektek, és amit Szent Pál leírt, hogy a földi összes szenvedése nem mérhető a mennyország örömének egyetlen pillanatával. Minden szenvedésben és megpróbáltatásban örüljetek és ujjongjatok, mert az örök boldogság vár rátok, az örök élet, amelyet nem tud elvenni tőletek soha senki. Már most ebben a boldog lelkületben éljétek meg a nyolc boldogságot, az Én végtelen, irgalmas szeretetemet, amely nem szűnik meg soha és veletek marad örökkön-örökké. Erre áldalak meg titeket, drága kicsi gyermekeim, Szívem túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: 1Tim6, 3: „Krisztus üdvös szavai” Mt 25, 40: „A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.”