2015. január 3., szombat

2015-ös év nagy feladata

Kaptam, küldöm.
Hallgassátok meg és ,ha még eddig nem , akkor most kezdjünk el mindennap ezért is  imádkozni.
Nem kell hosszú ima, ha már amúgy is sokat imázunk, hanem rövid is jó, de azt folyamatosan, állhatatosan.
Akinek pedig összejön, szervezzen imacsoportot is  vagy a meglévőkben erre a szándékra is imádkozzunk!!!
Áldott, kegyelmekben gazdag új esztendőt! Békét a szívetekbe,  a családokba, bátorságot, kitartást Krisztus mellett!

Valószínű, hogy ti sem halottátok ezt a majdnem meghiúsult "titkos" Mária rádióban elhangzott adást. 1 olyan tesó írta ki nekem CD-re aki éjjel is imádkozik és felkapta a fejét a Natália kápolna ügyéről szóló műsorra.Ő tudja, hogy nekem ez milyen régi szívügyem és ezért ezt kaptam ajándékba Karácsonyra. Meghallgattam és a benne elmondott internet címet felírtam és megkerestem és fent van a honlapjukon, amit most szeretettel elküldök a szélrózsa minden irányába azzal a kéréssel, hogy szánjatok rá időt és végig hallgassátok meg és szervezzetek imacsoportokat, mert Jézus akarata ez a magyar nép küldetése az üdvtörténetben. Ne szomorítsuk tovább Jézust és égi Édesanyánkat, Királynőnket a széthúzással, a közömbösséggel, hanem cselekedjünk. Én többször olvastam ezt a 3 kötetes Natália könyvet és helyben futok a mi tesze- tuszaságunk miatt, hogy 2014.december 8-án volt már 70 éve, hogy lerakták a Szent Anna réten az alapkövét a kápolnának és ez még a magyarok szégyenére mind ez idáig nem épült fel. Nagy a sötét oldal elterelő és elnyomó hatalma a világi és egyházi vakolósok által, de az Isten szerelmére könyörgök itt van a rózsafüzér aminek a segítségével a Szűzanyával, Szent Józseffel, Mindszenti bíborossal, Natália nővérrel minden szentünkkel és a Magyarok hatalmas Angyalával és az összes Szent Angyallal ezt letudjuk győzni!
Ne felejtsétek el , 2015 legfontosabb feladata! A készülő 3. világháborút meg kell állítani.

http://www.egipatrona.hu/kapolna/index.php/kapolna/elo-adas-a-maria-radioban-felvetelrol

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése