Maroknyi német csapatot a világháborúban nagyorosz tömeg kerített körül és egy kis kunyhóba szorított. A harc kimenetele nem lehetett kétséges. Az oroszok vezére megadásra szólította fel a németeket, – a kunyhóból elkeseredett tüzelés volt a válasz. Erre az oroszok is minden oldalról gyilkos tüzelést kezdtek és folyt a kunyhó lövetése egész addig, míg a németek fegyverei egyre halkabbá váltak s egyszer végkép elhallgattak: ellőtték utolsó golyójukat is. Az oroszok megrohanják a düledező viskót. Megdöbbenve állnak a szemük elé táruló látványtól. A földön szanaszét heverő halott németek közt vérében még vonaglik parancsnokuk, Griesheim hadnagy. Az oroszok nem ellenségek többé, hanem résztvevő bajtársak. Vezetőjük részvéttel kérdi a hadnagyot: «Láttátok, mily túlerővel vagyunk. Miért nem adtátok meg magatokat?» A hadnagy nagy erőfeszítéssel felül a földön s rámutatva mellére, így felel: «Akin ez a kitüntetés van, az nálunk nem adja meg magát». Mellén a vaskereszt lógott ...

Édes fiam, mikor majd akadályokkal küszködsz a jellem útján, gondolj te is arra a keresztre, amelyet keresztelésedkor lelkedre csókolt az Úr és mondd el gyakran: Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben! A sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten! Te pedig mennyei seregek vezére a sátánt, és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körül járnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!


Hiszem! Akarom! Úgy legyen!