2014. augusztus 30., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Üdvösség Anyja: Úgy képzeljétek el az életet, mint egy szakaszt a születés és az Új Dicsőséges Királyság között


2014. augusztus 29. péntek, 14:25

Drága gyermekeim, ne engedjétek, hogy valaha is félelem töltsön el benneteket az Üdvösség Küldetésének ezen Mennyei Beavatkozásától. Ehelyett, legyetek inkább hálásak Isten Nagy Irgalmáért és az emberiség iránti mérhetetlen Szeretetéért. Nektek azzal a tudattal kell Istent dicsőítenetek, hogy minden Vele kezdődik, és Vele is végződik. A kettő között nincs semmi más. Úgy képzeljétek el az életet, mint egy szakaszt a születés és az Új Dicsőséges Királyság között, mely mindnyájatokra vár, ha elfogadjátok Isten azon Ígéretét, hogy az Ő egyetlen Fia, Jézus Krisztus vissza fog térni, hogy visszakövetelje Királyságát.

Oly sokan nem hisznek Abban, Aki megteremtette őket, holott tanúi lehetnek Szeretetének, és mégsem hiszik, hogy a Szeretet Istentől jön, és hogy Isten maga a Szeretet. Azok, akik elfogadják a gonoszság létezését, nem hisznek Isten Szeretetében, sem pedig a gonosz létezésében. Csak azok értik meg valójában azt az erőt, amelyet a gonosz gyakorol az emberek szavaira, tetteire és cselekedeteire, akiknek sikerül a gonoszság mindenféle formáját legyőzni. Csak akkor lehet egy lelket szabaddá tenni, amikor az elszakad a gonosz befolyásától. Csak akkor juthattok igazi szabadságra, ha elfogadjátok az Igazságot. Ha nem fogadjátok el a Testté lett Igét, Fiamat, Jézus Krisztust, sosem lesztek szabadok.

Gyermekek, nektek harcolnotok kell a gonosz minden megtévesztő formája ellen, de azt nem könnyű egyértelműen felismerni. A Sátán a Hazugság Királya. Ő az a csaló, akinek sikerül meggyőznie a világot, hogy ő nem is létezik. Ő az Igazságot mindig rossz dologként mutatatja be, és arról fogja meggyőzni a gyengéket, hogy a gonoszság mindig igazolható. Nem szabad megengednetek soha, hogy becsapjanak benneteket, mert a világ már megkapta az Igazságot, mely, Atyám Könyvében van foglalva. Mindazt, ami eltér Isten Igaz Szavától, el kell kerülni. Ne hallgassatok azokra, akik azt mondják nektek, hogy a gonosz cselekedet egy jó dolog, és hogy azt a jelen időkre való tekintettel, el kell fogadni.  

Az emberi faj nem változott. A bűn nem változott. Az, ami változott, nem más, mint az ember vonakodása, hogy Istent Teremtőjeként fogadja el.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése