2014. augusztus 26., kedd

1400 gyerek vált szexuális erőszak áldozatává Rotherhamben

Egy a városi tanács megbízásából készült vizsgálat szerint az angliai Rotherhamben 1997 és 2013 között körülbelül 1400 gyerek vált szexuális erőszak áldozatává – számolt be a nol.hu.

Egy a rotherhami városi tanács megbízásából készült vizsgálat szerint 1997 és 2013 között mintegy 1400 gyereket bántalmaztak szexuálisan az angliai városban – számolt be a nol.hu. Az Alexis Jay, független szakértő által készített jelentés fényt derített arra, hogy a gyerekek egyharmada szerepelt a helyi gyermekvédő szervezetek nyilvántartásában, az ügyek mégis rejtve maradtak előttük, és a rendőrség sem tudott semmiről.

"Volt rá példa, hogy egy gyereket benzinnel locsoltak le, majd megfenyegették, hogy ha ellenáll, felgyújtják. Másokat fegyverrel kényszerítettek, hogy végignézzék, ahogy másokat brutálisan megerőszakolnak, és azzal rémisztgették őket, hogy ha elmondják valakinek a történteket, ők lesznek a következők, akikkel ezt teszik. 11 éves lányok váltak csoportos nemi erőszak áldozatává" - írja a beveztésben a szerző, aki miután alaposan átolvasta a vonatkozó jegyzőkönyveket, jelentéseket és ügyiratokat, több száz áldozattal beszélgetett személyesen.

Jay megjegyzi, hogy a dél-yorkshire-i rendőrség sok áldozatot megvetően kezelt, és hogy a városvezetés, a rendőrség, és a gyerekvédelemben dolgozók együttes hibájának eredménye, hogy ennyi gyereket bántalmazhattak.

A városi tanácsot vezető Roger Stone azt nyilatkozta, otromba kollektív hiba történt és azonnali hatállyal lemondott. Martin Kimber a tanács operatív vezetője kijelentette, hogy a tanácsban ettől függetlenül nem indítanak eljárást.


Atv.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése