KÖZELEDIK ÚRNAPJA!
Úrnapja - Krisztus Szent Teste és Vére
Az ünnep teljes neve: Krisztus Szent Teste és Vére, Úrnapja.
Az egyházi évben - a Húsvéti időt lezáró - Pünkösdvasárnap után két héttel tartjuk.
Az ünnep eredete a XII. századi Eucharisztia-kultusszal áll kapcsolatban, mely Jézus eucharisztikus jelenlétét hangsúlyozza.
Az Eucharisztia tiszteletének korai alakulása:
******************************
(Cséfalvay Pál nyomán)
A szentmiséken már az ősegyházban is félretettek az Úr testéből a betegek, a szükségből otthon maradók és a foglyok számára, amit azután a diakónusok, vagy más megbízottak vittek el (Szent Tarzíciusz-legenda).
A megmaradt szentostyák sorsáról, pláne tiszteletéről nem maradtak fenn rendelkezések.
.
A szabaddá válás (313) után századok teltek el anélkül, hogy tudomásunk lenne az Eucharisztia szentmisén kívüli tiszteletéről.
A szentmisén kívüli Eucharisztia-tisztelet, mai szóval a szentségimádás csak lassanként fejlődött ki.
Az első nyomok (térdhajtás, tömjénezés, örökmécs) a Cluny-i bencéseknél bukkannak fel.
Az imádással kapcsolatban, Becket Szent Tamás írja az ellenséges érzelmű királynak, 1166- ban: "A felséges Krisztus teste előtt szoktam értetek imádkozni."
Határozott intézkedést először a Párizsi Zsinat (1196), majd IV. Lateráni Zsinat (1215) rendelkezéseiben találunk: "az Eucharisztia az oltár szebb részén őriztessék."
A 12-13. századból ismeretes például az oltár fölött felfüggesztett cibórium. A falba rejtett, szorgosan lezárt fülkék több helyütt megmaradtak a román stílusú templomainkban, így például Őriszentpéteren és a nagybörzsönyi Szent István templomban stb.
A szegénység szentje, Assisi Szent Ferenc is megparancsolta
testvéreinek, hogy értékes helyre tegyék az Úr legszentebb testét
("in loco pretioso"),
vagyis a cibórium legyen valamiképp megjelölve, és nagy tisztelettel viselkedjenek ott.
.
A kora középkor híveiben is felmerült az igény, hogy látni szeretnék a szentostyát.
Ekkor került be a szentmise liturgiájába az úrfelmutatás.
Ennek a kívánságnak a következménye lett az is, hogy harangozni kezdtek az úrfelmutatásra, hogy a templom közelében vásározók legalább erre a pillanatra beszaladhassanak a templomba.
(Sok falusi templomban máig fennmaradt ez a szokás: "félmisére"
harangoznak, hogy az otthon maradottak legalább ilyenkor fohászkodhassanak.)
.
Az Eucharisztia külön tiszteletének nagy lökést adtak Lüttichi Boldog Julianna látomásai, 1209-ben.
Lassan a hivatalos egyház is magáévá tette a látomás lényegét, az Úrnapja bevezetését, mely az 1263-ban történt híres bolsenai eucharisztikus csodához kapcsolódik.
Az Apostolfejedelem sírjához zarándokló cseh pap nem messze Rómától
szentmisét mutatott be a bolsenai Szent Krisztina templomban.
Az átváltoztatás pillanatában kétségek gyötörték afelől, hogy a kenyér és a bor valóban Krisztus testévé és vérévé válik-e.
Ekkor a pap megdöbbenve vette észre,
hogy a megtört ostyából vércseppek hullottak a korporáléra.
{(korporálé, ostyaabrosz, pallium corporale (a lat. corpus, 'test' szóból): fehér, négyszer összehajtott, négyzet alakú gyolcs v. vászonkendő, melyen az Oltáriszentség pihen.}
A nagy tisztelettel körülvett ereklyét 1264. június 19-én átvitték Orvietoba, abba a városba, ahol éppen IV. Orbán pápa tartózkodott.
Ő hirdette ki Úrnapja ünnepét az 1264. szeptember 8-án kelt
Transiturus bullával, melyben a Pünkösd nyolcadát követő első csütörtökre tűzte ki Úrnapja megünneplését.
A hagyomány szerint Aquinói Szent Tamás írta az ünnepre a liturgia szövegét. A szentmisében az "átváltoztatástól" kezdve Jézus teste és vére jelen van a kenyér és a bor "színében".
Ez a jelenlét megmarad, ezért őrizzük a Szentostyát a
Tabernákulumban, és az örökmécs jelzi, hogy Jézus itt van velünk.
Az Oltáriszentségben jelenlévő Jézusnak térdhajtással adunk tiszteletet.
A későbbi idők fejleménye, hogy ezen a napon körmenetet is tartottak. Amit a körmenetben hordoztak, vagy amivel áldást adtak,
ostensoriumnak v.monstrantiának, (szentségtartó, ostyatartó)
Itáliában tabernaculumnak vagyis úrmutatónak nevezték.Először egy Trier-i körmenet leírásában találkozunk vele, 1340-ből.
Az ereklyének díszes tartóban való felmutatása sokkal régebbi szokás, mint az eucharisztikus monstrancia alkalmazása.
Az átalakítás szép példáit őrzi az esztergomi Főszékesegyházi Kincstár.
Az Eucharisztiát tartó úrmutató számára a gótikus korban (13-15.sz) az oltár mellett különálló, az oltár stílusában készült szentségházakat, ún. pasztofóriumokat építettek.
Legszebb példányai hazánkban a kassai dómban, Lőcsén és Bártfán
maradtak meg.
A tabernákulumhoz hasonlóan az úrmutató is toronyszerű építmény,
benne helyi szentek szobrocskáival. Legszebb példányai Győrött, (a Németjárfalvi monstrancia) és Poprádfelkán maradtak fenn.
Spanyolországban, (toledói katedrális), Németország több városában vannak olyan hatalmas úrmutatók, amelyet 4 vagy 6 ember vitt a vállán a körmenetben - lábas állványon.
A hitújítás korszakában, a reformált területeken kiirtották az Eucharisztiát és annak tiszteletét. Viszont éppen Magyarországon maradtak meg olyan oltárszerűen kiképzett fali fülkék, amelyek márványból, reneszánsz stílus-jegyekkel készültek. Leghíresebbje a pécsi székesegyház Szathmári György-féle pasztofóriuma.
Úrnapja - Krisztus Szent Teste és Vére
Az ünnep teljes neve: Krisztus Szent Teste és Vére, Úrnapja.
Az egyházi évben - a Húsvéti időt lezáró - Pünkösdvasárnap után két héttel tartjuk.
Az ünnep eredete a XII. századi Eucharisztia-kultusszal áll kapcsolatban, mely Jézus eucharisztikus jelenlétét hangsúlyozza.
Az Eucharisztia tiszteletének korai alakulása:
******************************
(Cséfalvay Pál nyomán)
A szentmiséken már az ősegyházban is félretettek az Úr testéből a betegek, a szükségből otthon maradók és a foglyok számára, amit azután a diakónusok, vagy más megbízottak vittek el (Szent Tarzíciusz-legenda).
A megmaradt szentostyák sorsáról, pláne tiszteletéről nem maradtak fenn rendelkezések.
.
A szabaddá válás (313) után századok teltek el anélkül, hogy tudomásunk lenne az Eucharisztia szentmisén kívüli tiszteletéről.
A szentmisén kívüli Eucharisztia-tisztelet, mai szóval a szentségimádás csak lassanként fejlődött ki.
Az első nyomok (térdhajtás, tömjénezés, örökmécs) a Cluny-i bencéseknél bukkannak fel.
Az imádással kapcsolatban, Becket Szent Tamás írja az ellenséges érzelmű királynak, 1166- ban: "A felséges Krisztus teste előtt szoktam értetek imádkozni."
Határozott intézkedést először a Párizsi Zsinat (1196), majd IV. Lateráni Zsinat (1215) rendelkezéseiben találunk: "az Eucharisztia az oltár szebb részén őriztessék."
A 12-13. századból ismeretes például az oltár fölött felfüggesztett cibórium. A falba rejtett, szorgosan lezárt fülkék több helyütt megmaradtak a román stílusú templomainkban, így például Őriszentpéteren és a nagybörzsönyi Szent István templomban stb.
A szegénység szentje, Assisi Szent Ferenc is megparancsolta
testvéreinek, hogy értékes helyre tegyék az Úr legszentebb testét
("in loco pretioso"),
vagyis a cibórium legyen valamiképp megjelölve, és nagy tisztelettel viselkedjenek ott.
.
A kora középkor híveiben is felmerült az igény, hogy látni szeretnék a szentostyát.
Ekkor került be a szentmise liturgiájába az úrfelmutatás.
Ennek a kívánságnak a következménye lett az is, hogy harangozni kezdtek az úrfelmutatásra, hogy a templom közelében vásározók legalább erre a pillanatra beszaladhassanak a templomba.
(Sok falusi templomban máig fennmaradt ez a szokás: "félmisére"
harangoznak, hogy az otthon maradottak legalább ilyenkor fohászkodhassanak.)
.
Az Eucharisztia külön tiszteletének nagy lökést adtak Lüttichi Boldog Julianna látomásai, 1209-ben.
Lassan a hivatalos egyház is magáévá tette a látomás lényegét, az Úrnapja bevezetését, mely az 1263-ban történt híres bolsenai eucharisztikus csodához kapcsolódik.
Az Apostolfejedelem sírjához zarándokló cseh pap nem messze Rómától
szentmisét mutatott be a bolsenai Szent Krisztina templomban.
Az átváltoztatás pillanatában kétségek gyötörték afelől, hogy a kenyér és a bor valóban Krisztus testévé és vérévé válik-e.
Ekkor a pap megdöbbenve vette észre,
hogy a megtört ostyából vércseppek hullottak a korporáléra.
{(korporálé, ostyaabrosz, pallium corporale (a lat. corpus, 'test' szóból): fehér, négyszer összehajtott, négyzet alakú gyolcs v. vászonkendő, melyen az Oltáriszentség pihen.}
A nagy tisztelettel körülvett ereklyét 1264. június 19-én átvitték Orvietoba, abba a városba, ahol éppen IV. Orbán pápa tartózkodott.
Ő hirdette ki Úrnapja ünnepét az 1264. szeptember 8-án kelt
Transiturus bullával, melyben a Pünkösd nyolcadát követő első csütörtökre tűzte ki Úrnapja megünneplését.
A hagyomány szerint Aquinói Szent Tamás írta az ünnepre a liturgia szövegét. A szentmisében az "átváltoztatástól" kezdve Jézus teste és vére jelen van a kenyér és a bor "színében".
Ez a jelenlét megmarad, ezért őrizzük a Szentostyát a
Tabernákulumban, és az örökmécs jelzi, hogy Jézus itt van velünk.
Az Oltáriszentségben jelenlévő Jézusnak térdhajtással adunk tiszteletet.
A későbbi idők fejleménye, hogy ezen a napon körmenetet is tartottak. Amit a körmenetben hordoztak, vagy amivel áldást adtak,
ostensoriumnak v.monstrantiának, (szentségtartó, ostyatartó)
Itáliában tabernaculumnak vagyis úrmutatónak nevezték.Először egy Trier-i körmenet leírásában találkozunk vele, 1340-ből.
Az ereklyének díszes tartóban való felmutatása sokkal régebbi szokás, mint az eucharisztikus monstrancia alkalmazása.
Az átalakítás szép példáit őrzi az esztergomi Főszékesegyházi Kincstár.
Az Eucharisztiát tartó úrmutató számára a gótikus korban (13-15.sz) az oltár mellett különálló, az oltár stílusában készült szentségházakat, ún. pasztofóriumokat építettek.
Legszebb példányai hazánkban a kassai dómban, Lőcsén és Bártfán
maradtak meg.
A tabernákulumhoz hasonlóan az úrmutató is toronyszerű építmény,
benne helyi szentek szobrocskáival. Legszebb példányai Győrött, (a Németjárfalvi monstrancia) és Poprádfelkán maradtak fenn.
Spanyolországban, (toledói katedrális), Németország több városában vannak olyan hatalmas úrmutatók, amelyet 4 vagy 6 ember vitt a vállán a körmenetben - lábas állványon.
A hitújítás korszakában, a reformált területeken kiirtották az Eucharisztiát és annak tiszteletét. Viszont éppen Magyarországon maradtak meg olyan oltárszerűen kiképzett fali fülkék, amelyek márványból, reneszánsz stílus-jegyekkel készültek. Leghíresebbje a pécsi székesegyház Szathmári György-féle pasztofóriuma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése