2014. május 28., szerda

Milyen teológiát képviselt Bergoglio a Yas Vashem-ben?


Bergoglio-nak az izraeli Yad Vashem holocaust-központban 2014. május 26-án tartott beszédéhez a „Messa in latino” internetes lap közzétette egy pap kommentárját. Bergoglio beszédét teljes terjedelmében német nyelven a Szentszék hozta nyilvánosságra, de a beszéd nem csak az ő honlapjukon olvasható, hanem videón is megtekinthető (és ellenőrizhető).
[szerk. megj.: E cikk olasz szerzője – csakúgy, mint a fordító, a katholisches.info munkatársa, Giuseppe Nardi – Bergoglio-t természetesen „Ferenc pápának” nevezi, amit ez a honlap már nem tud átvenni. Ahol a szerző nem ezt a nevet használja, az szó szerinti fordításban áll.]


Egy szükséges teológiai pontosítás

Írta: egy olasz pap
Először le kell szögezni, hogy csatlakozni kell ahhoz a felháborodáshoz, amit Bergoglio a koncentrációs táborokban legyilkolt zsidók miatt fejezett ki. Az erőszak és a terrorista elnyomás minden formáját feltétel nélkül el kell ítélni, függetlenül attól, hogy milyen politikai irányzat vagy mely sátáni terv alapján követik el azokat. És az is helyénvaló, hogy erre mindig figyelmeztetni kell, nehogy az ilyen borzalmak megismétlődjenek. Eddig a kötelező teória.
     Ugyanakkor a gyakorlat sajnos másképp néz ki. A gyilkolás ma is tovább folytatódik a világ különböző részein, sőt köztünk, a világ „legcivilizáltabb” részén is. Míg a nemzetiszocialisták titokban és illegálisan gyilkoltak, addig ma a meg nem született gyermekek botrányos legyilkolása fényes nappal történik és egészen „legálisan”.
Se a zsidók ellen elkövetett bűntetteket, se a nemzetiszocializmus bűntetteit, se a bolsevizmus bűntetteit, se az Oszmán Birodalomban és Törökországban a keresztények ellen elkövetett bűntetteket, se a mexikói keresztények ellen elkövetett bűntetteket, se a latin-amerikai katonai diktatúrák bűntetteit, se a Távol-Keleten elkövetett bűntetteket, se a Líbiában, Szíriában stb. elkövetett bűntetteket nem szabad elfelejteni. Hiszen az áldozatok számára nincs rosszabb, mint az ellenük elkövetett bűntett.
     Mindazonáltal Bergoglio néhány kijelentése – legyenek azok bármilyen jó szándékkal kimondva, hogy bizonyos elvárásoknak megfeleljenek – lehetséges félreértésekre adnak okot.
2014. május 26-án Bergoglio a Yad Vashem-ben szó szerint ezt mondta:
     „Ádám, hol vagy? (lásd Ter 3,9) Hol vagy, oh, ember? Hova jutottál? E helyen, a soa-ra való emlékhelyen, Isten eme kérdését újra felcsendülni halljuk: Ádám, hol vagy?
     Ebben a kérdésben benne van az Atya egész fájdalma, aki elvesztette fiát. Az Atya ismerte a szabadság rizikóját, tudta, hogy fia elveszhet .. de talán még az Atya sem tudott egy ilyen esetet, egy ilyen mélységet elképzelni! E hívás: Hol vagy?, hangzik el itt, a holocaust felmérhetetlen tragédiájának láttán, mint egy hang, mely egy feneketlen mélységben vész el…”
Alázatosan bátorkodom arra utalni, hogy Isten, amikor a Teremtés Könyvében ezt a kérdést feltette, egészen biztosan nem gondolt se a soára, se a Yad Vashemre. Egy ilyen exegézis több mint csak egy heterodox [más hitű; téves hitű, elhajló, eretnek] merészség!
Ugyanilyen alázatosan bátorkodom arra utalni, hogy Isten az emberekhez intézte kérdését és nem a Fiához (éppen azért merem ezt megtenni, mert Bergoglio tudatosan egyes számot használ), hiszen az Atya (egyetlen) Fia (a Szentháromság egy pápa számára eléggé jelenlevőnek kéne lennie) Krisztus. Az ember Istennek és nem az Atyának, mint az első Isteni Személynek a fogadott gyermeke. Az ember Isten fogadott gyermeke Krisztus üdvöthozó megtestesülése által vált.
     A zsidó teológia számára Isten nem háromszemélyű, és az örökbefogadás sem érvényes minden emberre, hanem csak egy népre, nevezetesen az övékre. Ez kétezer év óta Jézus Krisztusnak és ezzel Istennek a visszautasításából definiálódik. Teológiailag nézve ebből a visszautasításból nehezen származhat áldás.

     Ezek szerint Bergoglio a Yad Vashem-ben a keresztény helyett a zsidó teológiát képviselte?
Azt állítani, amit Bergoglio a Yad Vashem-ben állított, hogy „talán még az Atya sem tudta” az emberiségnek „egy ilyen esetét, egy ilyen mélységét elképzelni”, egy még az előzőnél is demonstratívabb, felháborítóbb és nyilvánvalóbb eretnekséget jelent!
Isten mindent tud, amit Bergoglio pápának legalább a katekizmusból tudnia kellene. Azt állítani, hogy Isten még meggondolatlan is volt, amikor az embernek szabad akaratot ajándékozott, mert Ő ennek a következményeit „talán nem tudta elképzelni”, egyenesen felháborító, pimasz eretnekség, de mindenek előtt szentségtörés!
A „talán” módhatározóval e kijelentés eretnek tartalma egyáltalán nem lesz kisebbítve. Az az állítás, hogy akár csak egyetlen pici lehetőség fennáll vagy egy olyan kategorikusan nincs kizárva, hogy Isten nem mindentudó lehet, tág teret enged a kétségnek, és biztosan nem katolikus.
Végül bátorkodom, ha csak mellékesen is, még arra is utalni, hogy a rasszizmus és az állami terror „feneketlen mélysége”, amit Izrael a Szentföld eredeti bennszülött népessége ellen folytat, és a megszállt területek mostani lakossága ellen, az Atya és az egész Legszentebb Szentháromság előtt nem kevésbé ismert, mint a soa. De „talán” Bergoglio pápa erről nincs informálva, holott ott állt az új „siratófalnál”, amit Izrael állam állít fel. Ahelyett, hogy a mostani Izrael által elkövetett elüldözés, elnyomás és a keresztények vagy a szentföldi emberek együttesének zaklatása ellen egyetlen szót is ejtett volna, Bergoglio koszorút helyezett el a cionizmus megalapítójának sírjánál.
Ez is egy kérdéses aktus, amit azonban az új pápa-fiúk nem akarnak látni.

(forrás: www.katholisches.info – 2014. május 28.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése