2014. április 8., kedd

A Templomdomb körüli vita egyre hevesebb, miközben a templomépítés előkészületei tovább folynak

Joseph Candel: Az Antikrisztus által kötött hétéves egyezmény valószínűleg a harmadik zsidó templom újjáépítése körüli konfliktusra is megoldást talál majd. Jeruzsálem a zsidó nép legszentebb városa. Mekka és Medina után ez a harmadik legfontosabb város a Muzulmánok számára is, sőt, sok keresztény szemében is szent, ezért elképzelhető, hogy Jeruzsálemet egy olyan nemzetközi várossá nyilvánítják majd, ahol minden vallás követői szabadon gyakorolhatják a hitüket.
Bár a hit szempontjából az épületeknek nincs jelentősége (Ap.Csel. 7:48), a templom újjáépítése ugyanakkor fontos eseménye az utolsó időknek, mivel sok bibliai prófécia beteljesedésében szerepe van. Például lehetővé teszi a régi zsidó véráldozatot, amit a judaizmus szerint csak a jeruzsálemi Nagytemplomban lehet elvégezni. (Lásd: Dániel 11:31, Máté 24:15, 21, Dániel 8:11)
Miközben az izraeli képviselők a jeruzsálemi Templomdomb szuverenitásáról vitatkoztak, a jeruzsálemi „szent helyen” tüntetés zajlott. Az arab demonstrálók tiltakoztak a templomdombi zsidó jelenlét ellen.
Közben Moshe Fieglin képviselő a Knessetben a következőket mondta:
 „A Templomdomb nélkül nincs hazánk. Se Tel-Avivban, se Haifában, se máshol. Itt az ideje, hogy véget vessünk szuverenitásunk lerombolásának Jeruzsálem szívében.”
A baloldalhoz közelebb álló képviselők szerint a Templomdombbal kapcsolatos vita egy igazi lőporos hordó, ami bármikor felrobbanhat.
Zehava Gal-On képviselő szerint „senki sem kételkedik abban, hogy a zsidóknak joga van felmenni a Templomdombra,” de megkérdőjelezi, hogy ez bölcs lépés-e.
Az Izraeli Védelmi Erők által a hatnapos háború során elfoglalt Templomdombot 1967-ben a muzulmán Wakf felügyelete alá helyezték.
A Templomdomb megosztásával kapcsolatban Abbas palesztin elnök azt mondta, hogy „a Palesztin Hatóság nem egyezik bele az Al-Aksza mecset szuverenitásának megosztásába a békemegállapodás részeként, de lehetővé tenné a zsidó vallási imádatot a Nyugati fal mentén.”
Izraelben már évek óta folyik a jövendő templomban szolgáló papok képzése, legalább 40 olyan férfi részvételével, akik a vallási előírásoknak megfelelő felmenői ágból származnak és elkészültek a papi öltözékek is.
„Mindezt annak reményében tesszük, hogy hamarosan, erre kérünk ISTENÜNK, saját kezeinkkel építhetjük fel a harmadik templomot és elláthatjuk ezeket a papi kötelezettségeket,” mondta Yisrael Ariel Rabbi.
A Christian Post szerint „a rabbik soha nem tapasztalt számban látogatják a Templomdombot”. A zsidó vallás szerint szükséges napi áldozat kellékei is elkészültek. Érdekes fejlemény még, hogy az izraeli kormányon belül látható elmozdulás történt a jobboldali, vallásos és konzervatív beállítottság felé. Ez is az újjáépítés valószínűségét erősíti. Egy közelmúltban végzett felmérés szerint a lakosság 64 százaléka támogatja a templom újjáépítését.

http://idokjelei.hu/2014/04/a-templomdomb-koruli-vita-egyre-hevesebb-mikozben-a-templomepites-elokeszuletei-tovabb-folynak/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése