2014. február 21., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Olyan nagy erejű földrengések lesznek, hogy azokat egyazon időben lehet majd érezni számos országban

2014. február 20. csütörtök 18:39
Drága szeretett leányom, amikor eljön az idő Számomra, hogy ismertté tegyem Magam Második Eljövetelemkor, nem fogjátok felismerni a világot, mert annyira meg fog az változni.
Az a sebesség, amellyel az emberiség a bűn mélységébe fog esni, sokkolni fog benneteket. A test minden ronda bűne látható lesz, és sokan fogják látni, amint ezeket a bűnöket nyilvános helyeken elkövetik. Nagyon kevés szégyenérzetet fognak a bűn elkövetői mutatni, akik mint oroszlánok az evés őrületében a romlottság legmélyére fognak süllyedni, amilyet nem látott még a világ Szodoma és Gomora napjai óta. Ilyen lesz az emberiség fertőzöttsége is, amit a gonosz idézett elő: gyilkosságokat fognak elkövetni mindenhol, és az öngyilkosság széles körben el fog terjedni. Miközben a Sátán felfalja a lelkeket, gondoskodni fog arról, hogy minden, Atyám által meghatározott Törvényt megszegjenek. Hideg szívek, sivár lelkek és a hamis istenekkel meg a gonosz szellemekkel megszállottak fogják felváltani a szeretetet, amely még mindig létezik ebben az időben a világon.
Az Én Nevemet trágár szóbeszéd gyanánt fogják használni és a szívükben el fogják egymást átkozni. Leányom, időnként az Igazság elviselhetetlen, de Atyám igazságot fog szolgáltatni azoknak az országoknak, amelyek megszentségtelenítik az Ő Igéjét. Minden, Atyám által meghirdetett büntetésre Második Eljövetelem előtt kerül majd sor. Városok fognak eltűnni a föld színéről, országokat fog elönteni Atyám Haragjának áradata, és olyan nagy erejű földrengések lesznek, hogy azokat egyazon időben lehet majd érezni számos országban.
Leányom, te most tájékoztatást kaptál azokról a városokról, amelyek nagyon fognak szenvedni. Fel kell Nekem ajánlanod vezeklésül a könnyeidet azok bűneiért, kiknek sorsa a sötétségben rejlik. A ti szenvedésetek nélkül nem tudom megtenni azt, ami szükséges a lelkek megmentése érdekében. Ezért kérlek, hogy legyetek nagylelkűek a szenvedéseteket illetően, és Én Irgalmas leszek azokkal szemben, akiket a Színem elé helyeztek.
A hegyek el fognak süllyedni, a tavak egybe fognak olvadni a tengerekkel, és a szárazföld egyharmaddal lesz kisebb. A csapadék, mely Szomorúságom Könnyeinek felel meg az emberek szívében lévő gyűlölet miatt, folyamatos lesz egészen addig, amíg Könnyeimet le nem törli a bűnösök megbékélése, akik meg fognak térni.
Most már tudnotok kell, hogy azokat az Ajándékokat, amelyeket Édesanyám az évszázadok során adott a világnak, használnotok kell, hogy megvédjétek magatokat. Tudnotok kell azt is, hogy az Üdvösség Érme, mely erőteljesebb minden más éremnél, a ti védelmetek lesz az antikrisztus csalétkével szemben. Minden kísérletet meg fognak tenni, hogy megakadályozzák az Üdvösség Érmének kézbesítését, de semmi sem fogja megállítani azt a Hatalmat, ami ehhez az Ajándékhoz van társítva.
Szeretett követőim, ezekben a napokban az imára kell összpontosítanotok, és minden bizalmatokat Belém kell helyeznetek, mert azok, akik Hozzám tartoznak, védelemben fognak részesülni, és a ti érdemetek lesz, hogy a nyomorultakat és a pogányokat irgalomban fogom részesíteni. Nektek sosem szabad elgyengülnötök vagy feladnotok, mert ha mégis megteszitek, akkor a Fényem nélkül – amelyre az út minden lépésénél szükségetek van – lehetetlen lesz eligazodni számotokra, ha be szeretnétek fejezni ezt az utazást.
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése