2014. január 4., szombat

Iránban újabb templomból tiltották ki a perzsa nyelvű - azaz újonnan megtért - keresztényeket

Az iráni keresztények híreit közzé tevő Mohabat News ügynökség honlapjának információi szerint a teheráni Szent Péter-templom is csatlakozott azon kulturális épületek sorába, ahová a perzsa nyelvű keresztények számára tilos a bejárás.
A Mohabat News cikke szerint a Szent Péter-templom lelkésze, Sargis Benyamin december 8-án bejelentette, hogy a perzsa nyelvű hívek – azaz mindazok, akik az utóbbi időkben tértek keresztény hitre, és egyébként a hívek többségét alkotják – többé nem léphetnek be a templomba.
Egy héttel a bejelentés után a templom őre valóban megakadályozta, hogy néhányan bemenjenek közülük, és kijelentette, hogy akkor sem engedheti be őket, „ha nem istentiszteleti célból kívánnak bemenni”. A kívül rekedt hívek között szerepelt a vasárnapi iskola több tanára, több lelkész, és a közösség néhány régi tagja is. Meg nem erősített hírek szerint Benyamin lelkész azt is kijelentette, hogy innentől „a misék egésze, beleértve a szentbeszédet is, nem az Iránban hivatalos perzsa nyelven, hanem más nyelven fog elhangozni”.
Az iráni templomok a kormány, és elsősorban az Iszlám Forradalmi Gárda nyomása alatt állnak. A hírszerzési minisztérium már a lelkészi bejelentés előtt személyi igazolványt és „személyes információkat” kért a Szent Péter-templomba belépőktől. A Mohabat News szerint „ezt azért csinálták, hogy megfélemlítsék a templomba járókat, és hogy megakadályozzák őket a szertartásokon való részételben”. 
Mostantól kezdve csak az iráni keresztény közösség legrégebbi képviselői: az örmény és az asszír családok vehetnek részt a szertartásokon. A keresztény hírügynökség szerint ebből az következik, hogy „mivel minden perzsa hívet kirekesztettek, előbb-utóbb teljesen be fogják zárni a templomot” – tájékoztat a La Croix.
2011 óta az iráni templomokra gyakorolt nyomás és megszorítások rendkívüli mértékben megsokasodtak. Az újabban áttért hívek közül többeket is börtönbe zártak, megzsaroltak vagy zaklattak. Több keresztény templomot is bezártak a perzsa hívek előtt. A latin katolikus egyházat sem kímélik: a szalézi Ignazio Bedinit, Iszpahán püspökét is arra kötelezték 2013-ban, hogy tiltsa meg perzsa híveinek a miséken való részvételt a teheráni Szent Ábrahám-templomban. A hatóságok ezen kívül minden keresztény egyháznak megtiltották, hogy új tagokat vegyenek fel.
Benyamin lelkész bejelentése ellentétben áll a Hasszán Roháni elnök vezette új rezsim látszólagos nyitási politikájával. Roháni elnök december 25-én a Twitteren jókívánságait tolmácsolta Ferenc pápa felé, akit „a szeretet, az irgalmasság és a barátság prófétájának” nevezett, illetve „békét és virágzást” kívánt neki az új évre. Ugyanaznap egy karácsonyfa előtt, keresztények társaságában fotóztatta magát azt hangoztatva, milyen „megtiszteltetés számára, hogy ezen a különleges napon időt tölthet Krisztus híveivel, akik oly sok áldozatot hoztak Iránért”.
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése