A HIVATOTTAK: A nő és a férfi

Az élet és a természet alaptörvényeit tekintve a nők teljesen egyenértékűek a férfiakkal, ugyanakkor különböznek is a férfiaktól, mert más szerepre hívatottak, ezért más bánásmódot érdemelnek és mások a céljaik az életben. Ez egy igen nehéz kérdéskör, mert mint a hívatottság szerint: - ők „a másik felünk” vagyis részünk a „teljességben”.

Csupa jó dolgot lehet a nőkről elmondani. Ahogy számtalan jó értelemben vett (és nem az eltorzult és csak a szexualitást kidomborító) „klasszikus” irodalmár és egyéb művészeti ág a leghőbb múzsájának tekintette az abszolút női ideált. Ugyanakkor nem sok jót mondhatunk el ma a modern nőről. Hol is kezdjem? Talán a modern nőnél. Szomorú látni azt, hogy a fennen hirdetett feminizmus értelmetlen harcával azt próbálják sugalmazni hogyan „emelték” ki (ha úgy tetszik bontották meg a természetes társadalmi szereposztású hierarchiát – sajnos eddig sikeresen) a - szerintük - általunk (férfiak) mélységekbe (értsd: rabszolgaságba, állati sorba) taszított női nemet. Addig ezzel a tulajdonképpeni propaganda-szörnyeteggel eltiprott érzékeny női szíveket – az érzékenység helyett - nem töltötték el értelmes létközpontú szemlélettel, hanem éppen ezzel züllesztette identitászavaros életellenessé (vagyis állati sorba, tárgyiasított testé). Tehát mégse lett céltudatos, egyenértékű nő a feministából, csak az életben helyét nem találó, ezért „helyezkedő”, „öntudatos” vagyis nem életcél (mivel az életcél csak közösségi szemléletű lehet kizárólag) vezérelt, ezért öntudattalan a természet-törvény szempontjából, vagyis a lét alapállásából kifolyólag öngyilkos alkat.

Ugye manapság lenézik az anyaszerepet, és a „háziasszony” szó is sok modern nő számára sértés. Azt hiszik, ez a férfi elnyomás egyik jele. Az, hogy otthon maradjon egy nő a gyerekeivel, manapság rémálom és súlyos teher. Ehelyett a nők képesítéseket szereznek (általában valami elméleti baromságot), és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy olyanok legyenek, mint a férfiak. Úgy dolgoznak, mint a férfiak; úgy öltözködnek, mint a férfiak; igyekeznek úgy gondolkodni, mint a férfiak; úgy beszélnek és úgy cselekednek, mint a férfiak – sőt, néhányan még úgy is néznek ki, mint a férfiak. Mivel az „okos nők” legjava a tanulással van elfoglalva, a „butább nők” szülik a több gyereket, így aztán az egész emberi faj egyre silányabb lesz, mivel az átlag intelligencia esik, ha a butább nők szülnek a legtöbbet. De ezt faji alapon is taglalhatnánk! Ebben az esetben az okos nő az adott ország anyanemzetét hívatott megtestesíteni, míg a buta nő a rátelepült parazitajellegű „nemzeteket” hozza helyzetbe. Ebben az esetben felmerülhet a kérdés: vajon akkor melyik is az okosabb? Amelyik élősködőn ugyan, de leszaporodja az anyanemzetet, vagy az anyanemzet amelyik (pusztán hiúsági-anyagi) megfontoltságból nemzetzsugorítást, esetleg „teljes” öngyilkosságot követ el? Hozzátéve, hogy a férfitársadalom hathatós asszisztálása mellett! Elvesztették példaképértékű célvezérelt mivoltukat, így már a modernizált nő sem úgy néz a modernizált férfira, mint álmai beteljesítőjére itt a XX.- és XXI. Század tájékán. Márpedig a nő példaképet keres. Nem klasszikus hőst, hanem életerőset! De nincs vagy kiveszőfélben van csak néhány egyed. Ezért kénytelenek a „jelen felhozatalából, saját silányságuk miatt is, silányt választani” – ahogy egy kollégánk fogalmazott. Ezért a könnyűvérű elhajlás! Ezen a ponton elnézést is kérnénk, mert nem célunk megbántani senkit. Sőt! Ezen gondolatmenet, nagyon is emberpárti hozzáállású, mert létalapú! De térjünk vissza a tárgyra. Hasonlóképpen lenézik a főzést. Egy orvosismerősöm (nő és amerikai) mesélte, hogy az amerikai nők előbb vágnak pofon egy férfit, ha azt szeretné, hogy főzzenek neki vacsorát, mintha orális szexet kérne az első randin. Ez szerintem mindent elmond. Amit a nők „felszabadulása” eredményezett, azaz, hogy a nők pozitív jellemzőit mind felváltották a férfiak negatív jellemzői!
Találkoztam olyan férfiakkal, akiknek az akkori adott barátnőik azt sem tudták, hogyan kell limonádét vagy egy főtt tojást elkészíteni. És azért mondom, hogy akkori, mert ezek a párok már rég nincsenek együtt! A lányok szépsége még mindig vonzza a férfiakat, de mivel más értékes tulajdonságaik – sajnos - nincsenek, tartós vonzerőt nem tudnak jelenteni!
A modern nők már nem tudnak főzni, már nem akarnak gyerekeket, és már nem meleg, rendes és szeretetreméltó teremtések, akik szívesen töltik idejüket a családjukkal. Vagyis nem „érzékeny szívűek”! Valószínűleg már ahhoz is túl „függetlenek” és „erősek”, hogy egyáltalán legyen saját családjuk. Az igazi férfi márpedig mivel a cél, az élet értelme hordozója kellene hogy legyen normális esetben, ezeket az élet-alapértékeket tekint(het)i csak mérvadónak a párválasztáskor. Nem a materiális vonzerőt! A mai nők már semmit nem tudnak adni a férfiaknak, csak szexet. Tehát a szerető, főzni tudó, gyermekeket nevelő háziasszony helyébe a férfiak kapnak egy szex-tárgyat. Ráadásul érzelmileg és intellektuálisan annyira megkavarodtak, hogy a munkával megkeresett pénzük nagy részét plasztikai sebészekre, kozmetikusokra költik, na meg egy halom ruhára, amitől hitük szerint jobban néznek ki, mert minden, ami érdekli őket, azaz, hogy minél vonzóbbnak tűnjenek. Na persze mi mást is várhatunk tőlük, ha egyszer nincs más tulajdonságuk, ami vonzóvá teheti őket a férfiak előtt? Ez a feminizmus gyümölcse. A „nők felszabadításának” az eredménye.
Egy igazán értelmes nő megérti, hogy a háziasszony feladatai, a gyermeknevelés és a főzés nem lealacsonyító. Ez kulcsfontosságú feladat az egész nép, az egész nemzet számára, és senki más nem tudja elvégezni. A férfiak semmiképpen sem! A nőknek nem véletlenül van méhük és melleik. Így rendelte a természet, akár tetszik nekik, akár nem! Hogy lehetne lealacsonyító egy nőnek, nőnek lenni? Ezt mindenkinek meg kellene értenie, a gyűlölettel teli, önmagukat utáló „öngyilkos” hajszolt alkatnak, a feministának is. És ez az írás nem a feminizmusról szól egészében. Ez az írás a valós női személyiségjegyek torzulását hívatott feltárni és útbaigazítani az egyensúly irányába.

Az igazi nők mind egyenértékűek velünk a társadalmi megbecsülésben, hiszen a szereposztás adott és elválaszthatatlan egymástól a férfi és a női feladatkör. Az igazi nőket imádjuk és tiszteljük, de a modern nőket visszataszítónak, primitívnek, megzavarodott állatnak látjuk a jelenben. Milyen jövő várható?  Az egyensúly kérdése csupán! Visszaáll-e?! Aki most mindenféle hím sovinisztának gondol minket, annak hozzátesszük, hogy nemcsak a modern nőket kritizáljuk ezzel, hanem a modern világ egészét, mert a modern férfi sem jobb semmivel. A modern férfiak örülhetnek annak is, hogy nem altatják el őket, mint a gyógyíthatatlan kiskutyákat szokták. Az egész emberiség össze van ma zavarodva, nem csak a nők – és biztos vagyok abban is, hogy legalább annyi megmentésre érdemes nő van, mint férfi. Már csak az egyensúly kedvéért is. Mert az egyensúly nagyon fontos tényezője a létalapnak! A legfontosabb!

Várhegyi Kálmán, Dr. Madarasi Pál