2013. november 4., hétfő

Lengyelországban csökken a halloweent ünneplők száma

Marek Jędraszewski lengyel érsek arra hívta fel hívei figyelmét, hogy halloween ünnepe ellentétes az Egyház tanításával, és arra buzdította a katolikusokat, hogy „még játékból se” vegyenek részt rajta. „Halloween alapjaiban keresztényellenes ünnep” – nyilatkozta a Łódź-i egyházmegye érseke. „A szülőknek és tanároknak meg kell védeniük a gyerekeket és a fiatalokat a félelmet keltő ábrázolásoktól, mivel többségük sátánista szokásokra utal”.
A lengyel katolikus egyház vezetői már több ízben felemelték szavukat a halloween megünneplése ellen, mely Lengyelországban 1989-ben, a rendszerváltást követően kezdett elterjedni.
Jędraszewski érsek a híveinek írt levelében megfogalmazza, hogy a lengyelek között is megtapasztalható a nyugatias, újpogány kultúra terjedése. Hangsúlyozza, hogy november 1. – mindenszentek ünnepe - és november 2. - halottak napja – Lengyelországban ősi hagyományokkal rendelkeznek, minden kereszténynek alkalmat adnak, hogy „Istennek hálát adjunk és megbecsüléssel emlékezzünk mindazokról akik előttünk jártak”. Véleménye szerint a gyerekek, fiatalok, de még a felnőttek bekacsolódása a halloween ártalmatlanak tűnő szokásaiba ellentétes az Egyház tanításával. A keresztények „még játékból se” vegyenek részt rajta.
Hozzátette: halloween megünneplése helyett a helyi katolikusoknak emlékezniük kell a körülbelül húszezer gyermekre, akik 1942-1945 között a részükre épített łódz-i koncentrációs táborban haltak meg.
Małgorzata Glabisz-Pniewska katolikus újságíró beszámolója szerint, egy legújabb felmérés kimutatta: a lengyelek halloween iránti érdeklődése az utóbbi időben csökkent. „A rendszerváltó államok, mint mi is, az elmúlt évtizedben olyan átalakuláson mentünk át, amikor minden nyugati dolgot jónak véltünk. Ma már sokan elutasítják a halloweenhez köthető szokásokat” – mondta az újságírónő.
A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg október 31. éjszakáján, bár mára már az egész világon elterjedt.
Az ünnep őse a pogány kelta boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe a samhain volt október 31-én, amely egy kelta halálisten, a druidák istene Crom Cruach(en) kultuszában gyökerezik. A május 1-jei beltane ünnep az október 31-ei samhain ünnep „ellenpontjaként” az esztendő „napos” felének eljövetelét jelentette, amin emberáldozatokat is bemutattak a druidák.
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése