Béke.
Vajon hol talál ma békére a magyar ember? Mit jelentene egyáltalán a
béke? Mire kell azt érteni, hogy béke van. Akkor van béke, ha az
államvezetés azt mondja, hogy éppen nem állunk hadban egyetlen országgal
sem? Még ez sem állja meg a helyét, mert katonáink háborús övezetekben
is szolgálnak, és nem szórakozásból vannak ott, hanem mert vélt vagy
valós ellenség van arrafelé, tehát valakik ellen harcolnak.
Akkor
mire kellene vonatkoznia a békének? Semmi másra, mint a lelki békére.
De lelki békét ma senki nem talál itthon, csak kétféle ember. Az egyik a
bolond. A lelki szegény konzumidióta, aki boldog tudatlanságában
semmiről nem tud semmit. Semmi nem érdekli, csak az, hogy a napi
vegetációja - esetleg a napi alkoholszintje - biztosítva legyen. A
második kategóriába azok tartoznak, akik már megadták magukat a másik
oldalnak. Beadták a derekukat, belesimulnak a rendszerbe, néha kicsit
jár a szájuk, de tolják a cionszekeret teljes erőből. Sosem voltak
harcosok, vagy ha voltak, már feladták. Elfelejtették hová tartoznak,
elfelejtették kik és miért uralkodnak felettünk, elfelejtették, hogy
tenni, mondani, írni kell – küzdeni minden rendelkezésre álló eszközzel.
A beletörődés és az esélyek latolgatása nem a magyar ember sorsa és
feladata.
Tehát
nyugodtan kijelenthetjük, lelki békére magyar ember ebben a honban nem
találhat. Éppúgy nem, mint ahogy egy apa sem nyugodhat, amíg él lánya
megerőszakolója és gyilkosa. A magyar sem nyugodhat, míg él a nemzete
megerőszakolója és gyilkos akarata.
A
harc pedig folyik ellenünk. A felénk meredő kard markolata (a gondolat)
a cionista hatalom, a nyugati kapitalista elképzelések gondolata, a
kard éle (az eszköz) a cigány. Mit is mondott Berija, mikor az orosz
katonákat tüzelte a németek ellen? Pusztítsd el, minden német nőt
erőszakolj meg, hogy megtörd a nemzeti büszkeségüket - mert ilyen az
ellenségünk. A magyarból is ki kell pusztítani az ellenállás morzsáit, a
büszkeséget, be kell zárni önnön magányába, a maga kis világába, hogy
csak magával törődjön. Nincs nemzeti büszkesége, nincs nemzeti akarata,
csak adja fel. Miért foglalkozol ezzel, úgysem érsz el semmit.... van
értelme?... - folynak a cionisták által szájukba adott szavak, mint a
méreg. Ami semmi másra nem jó, mint a saját lelkiismeretét nyugtatni,
hogy jól teszi, ha bezárkózik, ha feladja, hogy lemond a küzdelem
jogáról. Mindezt miért? Félelemből? A kitartás hiánya miatt? Az
önfeláldozás hiánya miatt? Vagy mert ő is érvényesülni akar a világban?
Fenntartani a televíziós, laptopos, mobiltelefonos, olcsó, de mérgező
ételekkel telepumpált kényelmes kis világát mindenáron? A magyar és a
fehér ember ellen kifejlesztett másik fegyver, maga a kapitalizmus, a
konzumidióta egoista világával együtt. Amely megöli a lelket, nem hagyva
mást, csak a habzsolást, a testi örömök hajszolását, és a mindenen
keresztül történő könyöklést-taposást a materiális javakért. Közben
saját maga rombolja le maga körül a világát, és mire feleszmélne, már
nem lát maga körül mást, csak az elvett jogait, az elvett földjét,
amelyet a cionista benépesít alantas népekkel - és egy összeomlott
nemzetet. Nem marad más, csak a beletörődés, a feladás, a belenyugvás.
Jó
ha tudja mindenki, hogy a kard egy veszélyes fegyver. Akkor is, ha a
kabát alatt nem látszik, ha feketére van festve, hogy eltűnjön az
éjszaka árnyai között, akkor is ha rövid, és akkor is ha hosszú. A kard,
kard marad, és egyetlen értelme van a létezésének, hogy öljön. A kard
egyik éle, amit a markolat rángat ide-oda - a cigány. A harc a magyar
emberek ellen így folyik. Hiába vezényelnek készenléti rendőröket
százszámra a keleti régiókba, hiába hallgat mélyen a média a magyarok
elleni csoportosan elkövetett brutális gyilkosságokról, a harc már
folyik. Évek, évtizedek óta folyik. Míg egy magyar egy gyermeket
felnevel, és a felnevelt gyermek elvégzi az iskoláit, megházasodik, hogy
gyermeket vállaljon, ennyi idő alatt a cigány már dédszülő, és negyven
utódot hozott világra a családja. És hol vannak azok a magyar fiatalok,
akik ezt ellensúlyozhatnák? Sehol. A néma nemzedéknek nevezett magyar
ifjúság már leeresztette a karját. Bénán csüngenek, apátia zuhantak, nem
érdekli őket a sorsuk, nem érdekli őket jóformán semmi a saját
világukon kívül, mely egyre jobban szűkül össze. Menekülni akarnak
külföldre. A kard másik éle ez a fajta apátia, és a feladás, az
elsüllyedés a materiális világban. Feladják a hazájukat, a nemzetüket. A
harcnak már nem eszköze 'a szüljünk többet, neveljük jobban,
viselkedjünk szebben'. A harcnak azért nem formái ezek, mert az
ellenséget nem érdekli, milyen szép és okos vagy, csak egyetlen egy
dolog, hogy mennyire vagy szervezett, és mennyire erős a hited a
nemzetedben, milyen erő van a kötelékeidben. Elég-e az erő ahhoz, hogy
bénán csüngő kezeidet felemeljed végre.
A
békét csak ott találhatja meg élő magyar, ahol magyarként élhet,
magyarként szólhat, magyarként dolgozhat. Ezt a békét pedig csak harc
útján lehet elérni.
Kemény Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése