„Vagy
ha egy asszonynak van tíz drachmája, és egyet elveszít, nem gyújt-e
világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem
találja? És ha megtalálja, összehívja barátnőit meg a
szomszédasszonyokat: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam
elveszett drachmámat! - Mondom nektek, az Isten angyalai is éppígy
örülnek majd egy megtérő bűnösnek.” Lk 15,8-10
Fuldokoltam
a tengerben, amit három aprócska gyermek gondozása jelent. Komoly
kihívást jelentett minden alkalom, amikor el kellett mennünk otthonról.
Egyik nap is összeszedtem a bátorságomat, és elindultunk az áruházba
ajándékokat vásárolni karácsonyra. Mikor a pénztárhoz értünk, kértem a
gyerekeket, hogy kapaszkodjanak anya nadrágjába, amíg fizetek. Kicsi
öklük nyomása jelezte, hogy ott vannak mellettem. A fizetés végeztével
megfordultam, s akkor vettem észre, hogy a kétéves Ryan nincs sehol. A
három gyengéd nyomás a lábamon abból adódott, hogy egyik gyermekem két
kézzel kapaszkodott, a másik eggyel, miközben öccsük szó nélkül
elszelelt.
Gyorsan
felkaptam a gyerekeket, és beleraktam őket a hatalmas bevásárlókocsiba,
a csomagot a kocsi alatti rácsra gyömöszöltem, és nekiindultam
megkeresni elkóborolt kétéves gyermekemet, kétségbeesetten kiáltozva a
nevét és kérdezgetve az embereket.
„Nem látta a kisfiamat? Kétéves. Barna haja van, a korához képest elég magas. Nem látta valaki?”
Egy
idősebb hölgy jött oda végül: „Kedvesem, én láttam egy barnahajú
kisgyereket az előbb, egy jókora dobozzal a karjában ment ki azon az
ajtón.”
Pár
másodperc múlva megpillantottam, tipikus kétéves járásával cipelt egy
hatalmas cipősdobozt. Kicsi fiam nem csak elszökött, de még egy óriás
férficipőt is elemelt a polcról.
Felkaptam a kis áruházi tolvajt, és magamhoz szorítottam.
Valami
magára vonta a figyelmét, és elcsatangolt. Nem akartam belegondolni, mi
történhetett volna vele, ha nem találom meg. Annyira szeretem, hogy a
világ végéig eltoltam volna azt a bevásárlókocsit a nevét kiabálva, míg
biztonságban a karjaimban nem tudhatom.
K.W. Osbeck írja a Káprázatos kegyelem című könyvében:
„Ha
valamit megtanulhatunk az Újszövetségből, az mindenekelőtt Isten
szeretete, amivel az elveszett embereket keresi. Kereszténnyé válni a
szó igazi értelmében azt jelenti, hogy Isten útjába helyezkedünk, hogy
megtaláljon – abbahagyjuk a futást kereső szeretete elől.”
Talán
te is elkóboroltál Istentől. Egyik kaland követte a másikat, észre se
vetted, s ott találod magad a tömegben, talán már túlságosan messze Tőle
- gondolod.
Nem, sosem lehetsz túl messze.
Állj meg. Ott, ahol vagy. És hagyd, hogy ölbe kapjon.
A
csomagot, amit cipelsz – zavaró érzelmeidet, tévedéseidet, olyan
lépéseidet, amiket bárcsak meg se tettél volna – add át Neki. Miközben
hazavezet téged, ezeket mind helyre rakja oda, ahova valók.
Uram,
szeretnék az öledbe mászni. Vedd át tőlem összegyűjtött tévedéseim,
bukásaim csomagját. Örülök, hogy ma végre megtaláltál. Jézus nevében,
Ámen.
Suzie Eller: For When You’re Lost
Encouragement for today, 2013.10.04.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése