2013. szeptember 1., vasárnap

A chipviselést megtagadó diák visszatérhet az őt eltanácsoló iskolába


A texasi diáklány, aki megtagadta, hogy az iskolája által kötelezővé tett nyomkövető chipes diákigazolványt viselje és használja, visszatérhet az őt eltanácsoló iskolába, ahol az új tanév a múlt héten el is kezdődött, nyilatkozták a lány ügyvédei.
Andrea Hernandez státuszát januárban függesztette fel a Northside Független Iskolakerület, aki ezért pert indított, adatvédelmi és vallási jogainak megsértésére hivatkozva.
A pert elvesztette, így tanulmányait egy másik iskolában volt kénytelen folytatni, ahol a diákokat nem kötelezik RFID chipes igazolvány viselésére. Ügyvédei elmondták, hogy most azért térhet vissza régi iskolájába, mert az iskolakerület közben felhagyott a diákokat RFID chipekkel nyomon követő programmal.
Az RFID chipet tartalmazó eszközök mára a mindennapok részévé váltak. Megtalálhatók az útlevelekben, bankkártyákban és sok más igazolványban. (Magyarországon 2012 óta fokozatosan történik az átállás az új intelligens e-diákra) Igaz, az érintett iskolakerület által alkalmazott program a legtöbb ilyen típusú kártyával ellentétben olyan chipeket használt, ami nemcsak leolvasáskor válik aktívvá, hanem folyamatosan nyomon követte a diákokat és rendszeres időközönként továbbította tartózkodási helyüket a rendszernek.
Az Egyesült Államokban egyik iskola a másik után vezet be hasonló programokat, annak ellenére, hogy a Northside csendesen kilépett a kezdeményezésből, arra hivatkozva, hogy nem találta hatékonynak. (Időkjelei: Bizonyára sokakban merül fel a kérdés: Vajon a hatékonyság hiánya alatt azt értették, hogy a kontrol nem elég szoros? Mennyivel „egyszerűbb” lenne, ha a diákok nem tudnák kijátszani a rendszert, mivel a chip testük elválaszthatatlan része lett…)
A lány ügyvédei elmondták, hogy a jogi csata végre befejeződött.
„Nagyon kevés ügy végződik jól azok számára, akik kiállnak meggyőződésük mellett és nemet mondanak a kormánynak. Remélhetőleg, Andrea Hernandez esete megmutatja, hogy vannak kivételek és jó példaként szolgál majd mások számára, hogy kitartsanak meggyőződésük mellett,” mondta John W. Whitehead, a lány jogi képviselője, a Rutherford Intézet elnöke.
Az iskolakerület szerint a chipes kártyákat a hiányzások csökkentése érdekében vezették be.
A legtöbb állami iskolához hasonlóan a kerület a részvételi arány alapján kap finanszírozást. Ha egy diák nincs a padjában a reggeli létszámellenőrzéskor, az iskola arra a napra nem kapja meg az utána járó összeget, mert nem tudják bizonyítani, hogy valóban az iskolaépületben tartózkodott-e.
Az RFID nyomkövetéssel azonban az osztálytermen kívül, de az épületen belül tartózkodó diákok után is jár a pénz. Az új rendszer azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel a hiányzások száma nem csökkent olyan mértékben, hogy a chipek kötelezővé tételét indokolttá tegye, nyilatkozta az iskolakerület.
Egyéb kifogások mellett Andrea Hernandez, aki hívő keresztény, arra hivatkozott, hogy a chipes igazolvány a Jelenések 13-16-18-ban olvasható Fenevad Bélyegét vetíti előre.
A gyerekek „megcsippelése” ritka, de nem új keletű eljárás. Egy kaliforniai állami óvoda Richmondban már 2010-ben RFID chippel látta el a gyerekek mellényét. Egy másik kaliforniai intézmény, egy általános iskola Sacramento-ban, 2005-ben adta fel ilyen irányú terveit a szülők tiltakozására. Egy texasi iskolakerület 2004 óta használ RFID chipeket a gyerekek nyomon követésére összesen 13 iskolájában. A Northside iskolakerület eredetileg a fennhatósága alá tartozó mind a 110 iskolában tervezte a program bevezetését.
Andrea Hernandez esetében a szövetségi bíró úgy gondolta, hogy a diák vallásszabadságát nem érte sérelem, mivel az iskola felajánlotta a lánynak, hogy chip nélküli igazolványt használjon (időkjelei: Feltéve, hogy Andrea felhagy a program kritizálásával, sőt nyilvánosan kiáll mellette és támogatja.), amit a diák nem fogadott el.
Az iskola jelenleg 200 térfigyelő kamerával figyeli a területén folyó eseményeket.


Forrás: wired.com
http://idokjelei.hu/2013/09/a-chipviselest-megtagado-diak-visszaterhet-az-ot-eltanacsolo-iskolaba/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése