2013. augusztus 21., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Gondoskodni fogok arról, hogy milliókkal többen hallják meg Szavamat

2013. augusztus 20, kedd, 19:20
Szeretteim, Szeretetem és Együttérzésem minden bűnös iránt azt jelentette, hogy mától kezdve nagy Irgalmasságomban részesítem a lelkek milliárdjait. Meg fogom nyitni a szemüket az emberiség számára adott Üzeneteimre. Gondoskodni fogok arról, hogy milliókkal többen hallják meg Szavamat, hogy így még több elveszett lelket vihessek az Új Paradicsomba. Mindazok a lelkek, akik makacsságuk miatt sohasem lennének hajlandók elfogadni ezeket az Üzeneteket, most úgy fogják azokat látni, mint amik azok valójában: a Részemről való Irgalmassági Cselekedet, hogy megmenthessem a lelküket.
A papok, akik elutasították Üzeneteimet és azt állították, hogy ezek az ördög szavai, addigra felismerik azt a szörnyű hibát, melyet elkövettek, megtagadván a lelkektől a lehetőséget, hogy hallgassanak Mennyei Hangomra.
A hitetlenek, akik azért küzdöttek, hogy békére találjanak, most vonzódni fognak Üzeneteimhez, és hamarosan Nálam fognak vigaszt keresni. Én várni fogok rájuk, és amint Felém indulnak, egy olyan vágyakozással töltöm el őket Szeretetem iránt, hogy képtelenek lesznek figyelmen kívül hagyni Engem.
Azok, akik hisznek a Mindenható Atyában, de nem fogadnak el Engem, az Ő szeretett Fiát, egyfajta felpezsdülést fognak érezni a lelkükben. Ők az Igazságért fognak kiáltani, amint látni fogják, hogy a világ milyen módon fog a felismerhetetlenségig megváltozni.
Aztán azokat, akik szeretnek Engem és rendíthetetlenek maradnak hitükben, de akik még nem ismernek fel Engem, amikor a lelküket szólítom, a végső felismerés fogja legyőzni, amikor Isteni Jelenlétem ismertté válik számukra. Örvendeni fogok, amikor ezek a Követőim megengedik Nekem, hogy az utolsó útszakaszon a megfelelő módon vezessem őket.
Azért adom ezeket az Ajándékokat a világnak, mert mindenkit szeretek. Várjatok szeretettel és hálával erre az Ajándékra.
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése