2013. augusztus 21., szerda

Az erkölcs védelme - Koreában

Korea népszerű Pochonbo popegyüttesének énekesnőjét, Hyon Song-woltot, valamint még két népszerű együttes több tagját (énekeseket, zenészeket és táncosokat) augusztus 17-én pornográfia vádjával letartóztatták, és augusztus 20-án nyilvánosan géppuskával agyonlőtték. A bebizonyosodott vád szerint pornográf felvételeket készítettek magukról és azt terjesztették.
Hyon Song-wolt valamikor az egyetemista Kim Jong-un barátnője volt, de ez a tény sem befolyásolta a bíróságot. A kivégzéseket a családtagoknak is végig kellett nézni, és mindazokat, akikről bebizonyosodott, hogy tudtak a pornográf cselekményekről, bűnszervezetben való részvétel miatt munkatáborba szállították.
Forrás: The Chosun Ilbo
Megjegyzés: a közerkölcs védelme elsődleges egy közösségi társadalomban. A pornográfia a cionista társadalombomlasztás eszköze, ezért az ítélet példa értékű.
A Szabad Riport véleménye:
Valakit pornográgia miatt kivégezni, fölösleges kegyetlenség, – és nem felel meg az u.n. “természetes jognak” sem, mely a “Szemet szemért” elven alapul. – Kivéve, ha ez a tevékenység nem párosul a valóban súlyos bűncselekményekkel; pedofília, szadizmus, kéjgyilkosság.
De ebben az esetben nem az ilyen komoly bűncselekményekkel, – hanem szimplán a “pornográfia-ellenes törvény” megsértésével vádolták őket. Ám, ha valakit már egy ilyen súlyú bűnért kivégeznek, akkor mit tesznek majd a gyilkosokkal? Hányszorosan végzik ki azokat a gonosztevőket, akik 100 halált érdemelnek?
Ha a törvények túlzottan kemények, netán kegyetlenek, – az mindig gyengeségre és bizonytalanságra utal. Ráadásul komoly csapdákat is jelentenek, melyekből mind a törvény alkotónak, és az azt alkalmazónak is nehéz kikecmeregnie. A pornográfiáért, vagy prostitúcióért éppen elegendő büntetés esetenként a javító-nevelő munka, – de a halál pedig, – az élet elleni bűncselekményekért járjon.
Nos, pontosan ezt az ellenérzetet akarta kelteni a fenti hírt felkapó liberális média, – ennek a kétség kívül tragikus ügynek a kapcsán.
Ám messze nem erről van szó! Ezt a dolgot nem ebből az aspektusból kell nézni, – hanem az észak-koreaiak szemszögéből. – S ez a legnagyobb bűnről; az árulásról szól!
Mivel Hjon Szongvol korábban 10 évig Kim Dzsong Un kedvese volt, feltesszük ez is közrejátszott abban a sikeres karrierben, mely országos hírnevet szerzett neki. Ő, mint az ország vezetőjének a volt kedvese, nagy népszerűségnek örvendett a fiatalok körében. Tisztelték és szerették, s feltehetően rajta keresztül még jobban kötődtek az ország vezetőjéhez. Hiszen valószínűleg, ez is volt az egyik célja az ő karrierjének.
És mindezeket a koreaiak számára szentnek számító dolgokat gyalázta meg, a lélekben is hűtlenné vált énekesnő azzal, – hogy pornófilmet forgatott magáról. Ezt ők az ország első számú vezetőjének súlyos megsértéseként értékelték, – ami tekintettel az országot fenyegető háborús veszélyre, és a sértett személyére, ki egyben a Koreai Néphadsereg főparancsnoka is, – nyugodtan felfogható az énekesnő cselekedete súlyos provokációnak, – sőt, hazaárulásnak!
Egyszerű katonák ünneplik Kim Dzsong Un-tSőt a hazaárulás minősített esetének, – mert a főparancsnok tekintélye elleni ilyen súlyos támadás, – nagy mértékben ronthatja a katonák harci szellemét. Akiknek mindig és mindenhol tisztelniük kell a parancsnokukat.
Nos, ezek után tisztelni is fogják.
Még egy jelentős momentuma is van az esetnek. Kim Dzsong Un jelenlegi felesége is a tagja volt azelőtt ennek az ominózus zenekarnak. Mely bűneinek árnyéka őt is befeketítette volna, – ám ez a kemény itélet megelőzte ezt. Az árulásukért a legsúlyosabb büntetés járt: a halál.
SzRTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése