2013. augusztus 5., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Próféciáim, melyek az Antikrisztus érkezését feltárják, hamarosan megvalósulnak

2013. augusztus 4. kedd, 23:16
Drága szeretett leányom, Próféciáim, melyek az Antikrisztus érkezését feltárják, hamarosan megvalósulnak.
Az a nap, amelyre mindnyájan fel kell készítenetek otthonaitokat, és a napi imáitokat gyakorolnotok kell, közel van, és mindazoknak, akik követnek Engem, készen kell állniuk arra, hogy áldozatokat hozzanak annak érdekében, hogy segítsenek mindenhol Nekem megnyitni Isten gyermekeinek a szemét a világ minden táján erre a gonoszságra, amely a világot a feje tetejére állítja
Mint minden igaz próféta esetében, akit megvetnek, és ellenszenves emberként kezelnek, ti, drága követőim egy ilyen ellenszenvet fogtok látni, amikor feltárjátok az Igazságot. Várhatjátok minden sarkon, ahová csak fordultok, hogy nevetségessé tesznek benneteket, kigúnyolnak és megvetnek titeket. A benneteket körülvevő emberek bántalmazni, kritizálni fognak, és hibát találnak bennetek még akkor is, ha nem az Én Szavamról beszéltek nekik.
Minden bukott angyal és démon, akik beszivárogtak a Földre ebben az időben, a gyenge lelkeken keresztül azonnal a közeletekbe fognak férkőzni, hogy gátoljanak benneteket ebben a munkában.
Fogadjátok el ezt a fájdalmat az Én Nevemben, mert ha ezt megteszitek, akkor nagy dicsőségére lesztek Istennek, és ez a legnagyobb ajándékok egyike, amit ti Nekem adhattok. Aztán Én ezen megpróbáltatásaitokat azon lelkek javára fordítom, akik arra vannak szánva, hogy az Övéi legyenek, legyőzvén így a Sátánt.
Nagyon kevesen értitek meg a Menny Isteni Törvényeit és a Kereszt szerepét az életetekben. Egy napon Isten minden gyermeke meg fogja érteni, hogy miért kellett elviselnie ezeket a kegyetlen tetteket. Folytassátok az Igazság terjesztésének feladatával, figyelmen kívül hagyván a gyűlöletet, melynek tanúi lesztek, és ne fogadjátok el soha azok irányítását, akik megtagadnak Engem.
Menetelésetek az Új Paradicsom felé, nehéz lesz. De még egy kis hadsereggel is le tudjátok győzni a büntetések súlyosságát, amelyek az Antikrisztus által szabadulnak a világra. A ti feladatotok, hogy figyelmeztessetek másokat annak veszélyére, ha elfogadnák a Sátán törvényeit, mint Isten törvényeinek helyettesítőit.
Egyedül csak Atyám parancsára vihetem magammal azokat, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, de akik a hamis prófétának kötelezik el magukat szíves engedelmességgel, be fognak dőlni az Antikrisztus megnyerő magatartásának.
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése