2013. augusztus 26., hétfő

„A testvériség alap és út a békéhez” – A hamis próféta közzé tette a 2014-es Béke Világnap témáját


A Béke Világnap VI. Pál akaratából jött létre és minden év január 1-jén ünnepli az egyház, 2014-ben 47. alkalommal. A Béke Világnapra írt pápai üzenetet elküldik a világ minden helyi egyházába, hogy felhívja a figyelmet a béke alapvető értékére és a megvalósításáért végzett fáradhatatlan tevékenység szükségességére.

Ferenc pápa a testvériséget választotta első Béke világnapi témájául. Róma püspökeként végzett tevékenysége kezdetétől fogva a pápa kiemelte, hogy fontos legyőzni a „leselejtezés kultúráját” és elő kell mozdítani a találkozás kultúráját, hogy egy igazságosabb és békésebb világ megvalósulása felé haladjunk.

A testvériség egy adottság, amellyel minden ember rendelkezik mint emberi lény, ugyanannak az Atyának a gyermeke. A számos dráma láttán, amely a népek családját sújtja – szegénység, éhínség, elmaradottság, konfliktusok, elvándorlás, környezetszennyezés, egyenlőtlenségek, igazságtalanság, szervezett bűnözés, fundamentalizmus – a testvériség alap és út a békéhez.

A jólét kultúrája miatt elvész a felelősség és a testvéri kapcsolat értelme. Mások, ahelyett, hogy hozzánk „hasonlónak” tekintenénk őket, vetélytársként vagy ellenségként tűnnek fel és gyakran „tárgyiasítva” vannak. Nem ritka, hogy a szegényeket és a rászorulókat „tehernek”, a fejlődés akadályának tekintik. Annál nagyobb szükségük van segítségnyújtásra vagy együttérzésre. Nem tekintik tehát őket testvéreknek, akik arra kaptak meghívást, hogy osztozzanak a teremtett világ ajándékaiban, a fejlődés és a kultúra javaiban, hogy leüljenek az élet asztalához és, hogy főszereplői legyenek az átfogó és befogadó fejlődésnek.

A testvériség, amely az Atya Istentől származó ajándék és elkötelezettség, arra buzdít, hogy legyünk szolidárisak az egyenlőtlenségekkel és a szegénységgel szemben, amelyek meggyengítik a társadalmi életet; gondoskodjunk minden emberről, különösen a legkisebbekről és a legvédtelenebbekről, szeressük őket, mint önmagunkat Jézus Krisztus szívével.

Egy világban, amelyben állandóan növekszik a kölcsönös függés, nem hiányozhat a testvériség java, amely legyőzi a közöny globalizációjának terjedését. Ferenc pápa többször utalt erre. A közöny globalizáció adja át a helyet a testvériség globalizációjának.

A testvériség nyomja rá bélyegét az élet minden aspektusára, beleértve a gazdaságot, a pénzügyet, a civil társadalmat, a politikát, a kutatást, a fejlődést, a köz- és kulturális intézményeket.

Ferenc pápa szolgálata kezdetén üzenetével, amely folytonosságban van elődeivel, a testvériség útját kínálja fel mindenkinek, hogy emberibb arculatot adjon a világnak.


A szöveg a következő oldalról származik
a Vatikáni Rádió honlapjáról


„Szabadság, egyenlőség, testvériség” A francia forradalom jelszavai.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése