2013. július 9., kedd

Nagyfalui üzenet 2013. július

2013-A SZŰZANYA MEGJELENÉSÉRE VALÓ FELKÉSZÜLÉS ÉVE –JÚLIUS
„Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott Neked!”(Lk.: 1,45.)
A Szentírásból elmélkedjük át Szent Pál apostol levelét, amelyet a Filippi híveinek írt (1-4 fej.)
Havi mottó:”Figyeljetek azokra, akik úgy élnek,ahogy példámon látjátok”! ( Fil. 3.17.)
Havi imaszándék: Azért imádkozzunk, hogy mindannyiunk Égbe költözése, mennyei születésnap legyen!
Konkrét feladatunk: Természeti csapások idején vegyük igénybe „a katasztrófa elhárító keresztet”, vagyis az egység keresztjét.

Szűz Mária tanítása 2013. júliusában
„Szeretett engesztelő gyermekeim! Ebben a hónapban, amikor Velünk együtt megemlékeztek Éva gyermekem hazaköltözésének az évfordulójáról, Őt szeretném példaképül állítani elétek. Velem együtt-aki figyelemmel végig kísértem az életét- gondolkozzatok el azon, hogy Ő hogyan viszonyult Szent Fiamhoz, Hozzám, az engesztelőkhöz és kövessétek a példáját.
Láttam Éva gyermekemet minden nap a házi oltáránál, ahol boldogan szemlélte és engesztelte Szent Fiam Szent Szívét, Vérző Szent Arcát, Szent Sebeit. A személyes kapcsolatban-„ én nézem Őt, és Ő néz engem”- időzött sokáig az imádságban. A bűnei, gyengeségei mellett, amelyek ellen élete utolsó leheletéig harcolt, határtalan bizalma volt Szent Fiam megbocsátó Szeretetében. Az egész engesztelő közösség, minden évben Krisztus Király ünnepén boldogan koronázták meg Szent Fiam szobrát virágkoronával, szeretetük jeleként. Minden nap felajánlotta önmagát és az egész emberiséget, Szent Fiam Szent Szívének, hogy Ő rendelkezzen Szent Akarata szerint minden teremtményével. Felajánlásaival elsősorban a férjét és mellette sokakat mentett meg a kárhozattól. Éva gyermekem, szerette a Szentséglátogatást ,Szentségimádást, a szentmisét és a szentáldozást. Ezek a szent dolgok tették Őt lassan, fokozatosan szentté. Szeretett gyermekem arra törekedett, hogy minden gondolata, szava és cselekedete mögött szeretet legyen. Lelki vezetőjében és minden felszentelt személyben Szent Fiam képviselőjét látta és szerette. Az engesztelés az Ő igazi hivatása volt! Gyakran mondogatta földi életében” az engesztelés miatt teremtett engem az Isten!” Hitt az önfeláldozó élet, az elfogadott és felajánlott szenvedés rendkívüli kegyelmeiben! Hitte azt, hogy a Mennyország azoké, akik Istenért , a lelkükért és a lelkekért áldozatot hoznak. Hazaköltözése előtt alázatos lelkülettel fogadta el a lelki vezetője kezéből az utolsó gyónást, az utolsó áldozást, a betegek kenetét és a pápai áldást. Hitt az örök életben , a feltámadásban, a viszontlátásban. Éva gyermekem egész életében nagyon szerette az Irgalmasság rózsafűzérét és biztos nem volt véletlen, hogy Szent Fiam Szent Akarata szerint az Irgalmasság órájában érkezett a Végső Célba. Gyermekem, valójában az Égben látta meg a felajánlott élete, szenvedése és halála igazi értelmét.
Éva gyermekem nagyon szerette a zarándokhelyeimet, az ünnepeimet, szobraimat és az énekeimet. Kiválasztott gyermekem minden nap úgy beszélgetett Velem, mint a gyerek az Édesanyjával. Elfogadta Tőlem az üzeneteimet és a legnagyobb szeretettel továbbította azokat az engesztelők lelki épülésére. Megengedtem szeretett gyermekemnek, hogy még életében belelásson Szeplőtelen Szívembe. Lelki szemeivel Szent Szívemben látta az összes erényeimet, és Isten Akarata szerinti viszonyulásaimat. Választott gyermekem nagyon szerette az édesanyját. Édesanyja elköltözése után megkért, hogy Én legyek az Édesanyja. Éva gyermekem élő kapcsolatban volt a Szent Hegy Védőszentjeivel és Védőangyalaival, akikre komolyan hallgatott! Kedves gyermekem naponta, elmélkedve végezte a rózsafűzért és élte az Én erényeimet. Nemcsak szavakkal, hanem minden napi jótettekkel ajánlotta fel önmagát, családját és az egész emberiséget Nekem. Az volt az Égig érő vágya, hogy senki ne kárhozzon el, hanem mindenki üdvözüljön. Tudta azt, hogy Én a sátántipró Édesanya, sárkányölőkké teszem az Én gyermekeimet és a végső győzelemre segítem őket. Amikor Isten Szent Akarata szerint elérkezett Éva gyermekem hazaköltözésének a boldog pillanata, az Őrangyalával mentünk „áldott lelke” elé és purgatórium nélkül hoztuk a Mennyországba. Akkor is ha érzitek, akkor is ha nem, minden engesztelő imaprogramon veletek vagyunk a Szent Hegy összes Védőszentjével és Védőangyalaival együtt. Amikor majd az Isten által rendelt Szent Időben meg fogunk jelenni nektek, az felejthetetlen kegyelem lesz mindannyiótok számára. A nyilvános jelenés után azt fogjátok mondani, ezért érdemes volt megszületni!
Befejezésül arra kérlek titeket, hogy minden imátokat, böjtötöket, tizedeiteket, szenvedéseiteket, sőt a leendő elköltözéseteket is ajánljátok fel a Szándékainkra. Tudnotok kell azt, hogy a Mennyországban azok a legnagyobb szentek, akik a legtöbb munkát kapják a földi személyektől és akik ezáltal a legtöbbet tudnak segíteni. Kilencedeitek által Éva gyermekemet is meg akarja dicsőíteni a Szentháromság maximális módon. Arra kérlek titeket, hogy konkrét kéréseitek által adjatok minél több munkát Éva gyermekemnek, hogy ezáltal a Mennyben egyre ragyogóbbá váljon és minél hatékonyabban tudjon segíteni rajtatok.
Most a Szentháromság Általunk áld meg titeket a jövőbeli boldog
találkozás kegyelmével!”

VISSZATENTÉS 2013 JÚNIUSÁRA
Milyen reményteljes üzenetek hangzottak el az engesztelés napjaiban az Égiek részéről?
„Mindent , amit eddig tanultatok, tegyétek gyakorlatba! Azért nevezlek”fehér rózsáknak” titeket, mert azt akarják, hogy olyan fehérek és tiszták legyetek, mint a fehér rózsa. A jövőben se féljetek senkitől és semmitől, ha lelketek tiszta! A ti hivatásotok az engesztelés! Általatok akarjuk elterjeszteni az engesztelést az egész Földön. Tudatosan fogadjátok el és ajánljatok fel minden áldozatot, szenvedést az egész emberiség megmeneküléséért. Jelenleg számotokra a próbatétel és az edzés ideje van, hogy ezáltal teljes égi védelembe kerültök és nem történhet veletek semmi, csak ami az üdvösségetekre válik. Lelki növekedésetek érdekében vegyétek még komolyabban a szentségeket és a szentelményeket! Adjátok Nekünk az akaratotokat, bűneiteket, hogy rendelkezzünk veletek! Ne kételkedjetek abban, hogy a nehézségek ellenére végső soron Isten fog győzedelmeskedni a szívetekben és a világban! Legyen bátorságotok Reánk hagyatkozni az érthetetlenségek mellett is. Az engesztelés keskeny útján haladva a kegyelem teljességével fogtok találkozni, a Mennyország fog a szívetekbe költözni és ti lesztek a legboldogabb emberek ezen a világon! Családotokban a közös ima és a tanúságtétel által váljatok lelki családdá! Ne szégyelljetek beszélni a Szentháromság Hegyről és az ott kapott kegyelmekről! Legyetek felkészülve arra, Isten , az övéi számára a jövőben a legszebbet fogja elkészíteni!!!
Mi, Isten válasza at imáitokra?
IGEN! Mi ennek örülünk a legjobban. Ez történt a vakokkal, a süketekkel, bénákkal, betegekkel…amikor meggyógyultak Jézus idejében.
NEM! Miért nem hallgat meg néha az Isten? Szent Páltól nem vétetett el a tövis, de emellé kapott kegyelmet, erőt, hogy alázatos maradjon! Azért nem hallgat meg Isten mert Ő mást akar, vagy valami jobbat! Isten nemet mond a kéréseinkre, amíg elfogadható módon nem járjuk ki a szenvedés iskoláját. Isten sokszor másképpen gondolkodik és cselekszik, mint ahogy mi azt elvárnánk. Engedjük ezt meg Neki! Vannak esetek, amikor a bűnbánat hiánya miatt nem hallgat meg az Isten. Várj türelmesen! Imádkozz álhatatosan, kitartóan. Szent Mónika 18 évig imádkozott Ágoston fiáért. Talán nem jól imádkozott? Talán Isten ereje volt hatástalan? Ágoston szíve zárva volt a kegyelem előtt. Isten, az ember szabadságát tiszteletben tartja! 18 év után, miután Ágoston kinyílt a kegyelemre: pap lett, püspök lett és szent lett! Soha nem hull a porba egy elmondott ima sem, csak később éri el a hatását, a zártságunk miatt. Mit tegyünk, ha az Úr Jézus kér tőlünk valamit? Mi engesztelők, soha nem mondhatjuk Neki azt, hogy NEM! Azt sem, hogy VÁRJ TÜRELMESEN! Mi, Isten kérésére, meg kell tanuljunk, CSAK IGENT mondani. Csak az válik a mi javunkra, üdvösségünkre! Mi legyünk hálásak Istennek, ha kérésünkre: Igent! Nemet! –mond, vagy azt, hogy… Várj türelmesen!
Mit mondtak az Égiek a papokról? Mivel egyeseknek nincs élő kapcsolatuk az Úrral, nincs oltalmazó lelki közösségük. ezért egyedül veszélyben vannak! A gonosz lélek és a gonosz emberek támadják őket! Szabadító imát, komoly böjtöt ajánljatok fel védelmül értük. Ítélkezés helyett inkább segítsetek rajtuk. Úgy viszonyuljatok a papokhoz, mint családtaghoz. Fogadjátok őket a szívetekbe, szeretetetekbe. Vállaljatok felelősséget értük, mert nagy szükségetek van rájuk és a szolgálatukra.
Mit kell tudni Medjugorjéról? Ez a zarándokhely Bosznia –Hercegovinában van. Ott a Szűzanya már 32 éve megjelenik és napi üzenetet közvetít néhány kiválasztott által az egész emberiségnek. A Szűzanya a lelki élet alapelemeire(ABC), irányítja a figyelmünket. Imát, böjtöt,rendszeres gyónást, áldozást, Szentírás olvasását, békét kért a „Béke Királynője”. Öröm az, hogy annyi ideje velünk van a Szűzanya. Szomorúság az, hogy újra és újra ugyanazokat az üzeneteket kell elmondja, azért, mert nem élik meg a keresztények. Szeressünk zarándokhelyekre zarándokolni életváltoztató szándékkal, ahol egyedi kegyelmekben részesülhetünk.
Mi közünk van Medjugorjéhoz?” Isten tervében Szilágynagyfalu, Fatimának és Medjugorjénak a folytatása.” Szivárvány ívelt egyik látomásban a Krizsecáci Kereszttől a nagyfalui Egység Keresztjéig, amely felett a mosolygós Szűzanya volt.Ő köti össze ezeket a zarándokhelyeket. Azért „testvér kereszt”, a Krizseváci K ereszt az „Egység Kersztjével”, mert egyiken sincsen a felfeszített Jézus teste. Mi , a feltámadt Krisztust képviseljük Ott és itt is imaközösségek jöttek létre, amely a keresztények lelki növekedésére szolgál. Jelenleg a Medjugorjei és a Szilágynagyfalui üzenetek is az Egyház kivizsgálása alatt vannak!
Előretekintés 2013. augusztusára
Augusztusban 1-2-3-4.-én lesznek az engesztelések a Szent Hegyen, du. 15 órától, amikor megemlékezünk a „teljesség karizmájáról!”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése