2013. május 24., péntek

Kijev idén is betiltotta a buzifelvonulást

Kijev városi bírósága egy nappal a rendezvény előtt betiltotta a május 25-re tervezett buzifelvonulást. A szervezők Egyenlőség Menete néven akarták megtartani a rendezvényt, amire több ezer buzit is hoztak a nyugati országokból.
A bíróság arra hivatkozva tiltotta be a felvonulást, hogy a városban 200 más rendezvény is van, a buziknak már nincs helyük. Kijev fennállásának 1530. évfordulója alkalmából a fővárosban az ünneppel kapcsolatos rendezvények vannak folyamatban, erre a napra akart a homoszexuális-leszbikus-egyéb szubkultúra rátelepedni, ami a Kijevben tartott első buzifelvonulás lett volna.
A kijevi bíróság ezzel egy hathatós propaganda-eszközt vett ki a nyugati média kezéből. A városban ugyanis tömeges rendezvények vannak, és ha a buzifevonulást az ünnepségekkel egy napon megtarthatták volna, az ünnepségeken részt vevők tömegéről készült fotókat a nyugati média úgy tálalta volna, mint a buzifelvonulás támogatóit. Ismervén a cionista média módszereit, talán nem túlzás, ha kijelentjük, hogy nap végére Kijev a szolidaritás városának lett volna bélyegezve.
Akkor Ukrajnára még nagyobb nyomás nehezedne az országot bekebelezni akaró Európai Unió felől, mert a "jogvédő" szervezetek a fotókat mutogathatnák, hogy Ukrajnában is a nyugati mércét megütő mennyiségű degenerált lakik.
Szerencsére ez nincs így, az ukrán társadalom példaértékűen elutasítja a "másságot". Az Európai Unió nemrég aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a felmérések szerint Ukrajna egyike a leginkább intoleráns országoknak. Szerencsére ezen a téren a bíróság a társadalom elvárásait közvetíti és mindeddig az összes buzifevonulást betiltotta.
Hazánkban a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Likudista bíróság nyomására engedélyezte a 2013. július 6-án tartott buzifelvonulást. Azon a napon a nyugati országokból ismét több ezer buzi érkezik Budapestre, akik a kormánytól mintegy 80 millió forintot kapnak a felvonulás megtartására. A buzifevonulás költségeit tehát nem a szervezők állják, hanem a nemzeti díszben tetszelgő Orbán-kormány.
Az adófizetők pénzéből a buziknak a felvonuláshoz szükséges gépjárműveket, az üzemanyagköltséget, hangtechnikát mind a kormány biztosítja, nem is beszélve a rendezvény biztosításhoz szükséges rendőri erők személyi költségeiről. Mindezt annak ellenére, hogy a felmérések szerint a magyar nép szintén intoleráns - többek közt ez a különbség aközött, hogy hazánk a nyugati, vagy a keleti szövetségi rendszerhez tartozik.
Fenyvesi Áron

Budapest Pride? Avagy kikre büszke Budapest?


Az idén július 6.-án tartja szokásos felvonulását a buzik gyülekezete. Lehet, hogy ők erre őrülten büszkék, de Budapest lakossága és a magyar nép egészen biztos nem! Az Európában elterjedt felvonulást hazánkban is minden évben megtartják, persze hatalmas rendőri biztosítás mellett. A keleti régióban egyre inkább teret engednek az ellenvélemény megnyilvánulásának is, hiszen Grúziában és Oroszországban is szétverték a homárok vonulását! Ukrajnában betiltották a rendezvényt!
Nálunk az idei évben egészen biztosan megtarthatják a rendezvényt, mert már a rendőrség sem tesz semmit ellene. Az elmúlt években legalább az útvonalra való hivatkozással próbálták nehezíteni a rendezők munkáját. Ezt viszont a fővárosi tanács sorozatosan megvétózta.
Nem mehetünk el emellett szó nélkül! Nem engedhetjük, hogy ezek "büszkén" vonulgassanak fővárosunk utcáin szégyent hozva ezzel népünkre, nemzetünkre!
Meggyalázzák az erkölcsöt az értékeinket és mindent ami számunkra szép és jó. Nem tehetjük ezt már csak őseink miatt sem akik vérükkel védték meg népünk becsületét. De a legfontosabb gyermekeink jövőjének biztonsága. Milyen világ az ahol nincs apa meg anya csak két buzi csókolgatja egymást? Milyen világ az ahol meggyalázzák a vallást és az erkölcsöt? Milyen világ az ahol őseink emlékét zúzzák porrá?
Számunkra ez teljesen elfogadhatatlan! Minden erőnkkel azon leszünk, hogy tegyünk ellene! Hisszük, hogy a magyar egy nemzet és ez számunkra egy sorsközösség!
Kérünk minden igaz magyart, hogy emelje fel szavát és bátran vállalja véleményét ezzel a fertővel szemben! A hallgatás belenyugvást jelent ami nemzetünk,fajtánk számára a biztos pusztulást hozza!
Harcra fel!
Pontos program:Budapest Pride magyarul buzifelvonulás
15:30 - 16:00: Gyülekezés az Andrássy út/ Hősök tere találkozásánál
16:00: Indulás
16:00 - 18:00: Felvonulás
18:00 - 20:30: Piknik, beszédek, fellépők, civil falu az Olimpia Parkban (5. kerület)
Alföldi Pál

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése