Isten nélkül feladod!

Szeretnék megosztani egy élettapasztalatot azokkal az emberekkel, akik úgy érzik, a lelkük magasabban van hangolva, a harcos szint elérése a cél, mert legbelül, mélyen a zsigerekből mindig kapunk egy biztatást; ne add fel, tovább, küzdj. Ez ideáig nem nehéz, sok mindenkiben megvan ez a veleszületett képesség, de a legtöbben ezt a tüzet kioltják magukban, esetleg lebeszélik ősi ösztöneiket arról, amiért e világra hivatottak.

Nagyon nehéz egy ilyen értéktelen, aljas, hitetlen világban megélni a hősi ösztönök hívó szavait, mérlegelünk, mondjuk mi, ezzel már meggátoltuk önmagunk kiteljesedését. Ez ne azt jelentse, hogy ezek után mindenkinek nekiesünk, mert úgy érezzük ez a helyes, mert ebben a sötét világban már többet irányít a gonosz, hisz most teljhatalma van, és az ember önálló akarattal bír - a fény pedig nem irányít minket - hanem nekünk kell megpróbálni az útján járni.

Itt szeretnék egy kis kitérőt tenni a belső késztetésünk helyes értelmezésére, nehogy rossz irányba lengjen ki az inga. Fizikai munka árán el lehet érni nagy tetteket, le lehet küzdeni nagyon kemény ellenfeleket, de aki ezt már kipróbálta és átélte, az rájöhet, akármilyen erős a belső késztetés, mindig van egy pont, ahol mégis feladod - még életed elvesztése árán is - csak szabadulj a kíntól vagy megpróbáltatástól.

Igazán nagy tetteket azok tudnak véghez vinni, akik ezt a pontot átlépik és küzdenek tovább, ez egyébként igaz az élet minden területére. Mi ez a küszöb amit át kell lépni? Nem véletlenül kezdtem gondolatomat a harcosokról, mert leghamarabb ők szembesülnek ezzel az akadállyal, és közülük ismerik fel a legtöbben azt, aminek a világ legtermészetesebb dolgának kellene lennie.

ISTEN nélkül feladod! Ez a titok nyitja, nem több. Meg kell tanulnod, hogy küzdelemben nem az előtted álló akadályt, ellenfélt kell legyőznöd, hanem saját magad fizikai és szellemi korlátait. Hiszen azt a leküzdendő akadályt is a jó ISTEN tette eléd, hogy bizonyosságot nyerjen hited erejéről képességeidhez mérten.

Én személy szerint minden egyes napon kérem, hogy segítsen hitem erősítésében, és hogy minél nagyobb és keményebb akadályok leküzdésével bizonyítsam, nem fordulok el az ISTENTŐL, még akkor sem, ha porrá zúznak, hisz csak magamat hibáztathatom, nem voltam eléggé alázatos és ezt a leckét meg kell tanulnom. A vereségből többet tanulok, mert azt nem felejtem el egyhamar, mint a győzelmet.

Na ez a fajta életfelfogás irányítson, mikor a belső éned tettekre akar sarkalni, mert ha ezek alapján mérlegelsz és cselekszel, az ISTEN előtt mindig tetsző lesz . Áldás-békesség, mi áldunk és utána jöhet a béke.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Hidvégi Szabolcs