2013. április 2., kedd

A Szűzanyánk 2013. április 2-ai üzenete Medjugorjéből

Medjugorje, 2013. április 2-án
"Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy lélekben legyetek egyek Fiammal. Hívlak titeket, hogy az imádság és a szentmise által, amikor Fiam különös módon egyesül veletek, próbáljatok meg olyanná lenni, mint Ő; ti is legyetek készek úgy, ahogyan Ő mindig Isten akaratát teljesíteni, nem pedig a sajátotok beteljesülését keresni. Mert gyermekeim, Isten akaratából vagytok, léteztek, Isten akarata nélkül semmik vagytok. Édesanyaként azt kérem tőletek, hogy életetekkel beszéljetek Isten dicsőségéről, mert ily módon az Ő akarata szerint önmagatokat is megdicsőítitek. Minden felebarátotok iránt tanúsítsatok alázatot és szeretetet. Ezen alázat és szeretet által Fiam megmentett benneteket és megnyitotta számotokra a Mennyei Atyához vezető utat. Kérlek benneteket, nyissatok utat a Mennyei Atya felé mindazok számára, akik még nem ismerték meg és nem nyitották meg szívüket az Ő szeretetére. Életetekkel nyissatok utat mindazok számára, akik még tévelyegnek az igazság keresésében. Gyermekeim, olyan apostolaim legyetek, akik nem éltek hiába! Ne felejtsétek el, hogy majd a Mennyei Atya elé kell állnotok és számot kell adnotok önmagatokról. Legyetek készen! Újra figyelmeztetlek benneteket, imádkozzatok azokért, akiket Fiam meghívott, akiknek megáldotta a kezét, és akiket nektek ajándékozott. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok pásztoraitokért. Köszönöm nektek."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése