1. Mindenekelőtt a szívnek legnagyobb
alázatosságával, legmélyebb tisztelettel, teljes hittel és Isten
dicsőségét kereső jámbor szándékkal kell a Szentség vételéhez fogni.
Gondosan vizsgáld meg lelkiismeretedet, s
amennyire tőled telik, igaz töredelemmel s alázatos gyónással tisztítsd
meg azt; úgyhogy tudtod szerint semmi súlyos bűn ne terheljen, ami
lelkiismeretedet mardosná, s az Oltáriszentséghez való szabad
járulásodat meggátolná.
Általában minden bűnödtől fordulj el; de
azonfelül a mindennapi vétségek fölött különösen is bánkódjál és
siránkozzál. S ha az idő engedi, szívednek rejtekében Istennek tárd föl
szenvedélyeidnek minden nyomorúságát.
2. Sóhajtozzál és bánkódjál, hogy még
mindig oly világias és testi ember vagy; hogy szenvedélyeid oly
féktelenek, s oly tele vagy rosszindulatokkal s kívánságokkal. Hogy oly
kevéssé fékezed külső érzékeidet, s hogy oly sokszor foglalkozol hiú
képzelődésekkel.
Hogy oly hajlandó vagy a külső dolgokra, s oly hanyag a lelkiekben.
Hogy oly könnyen nevetsz és féktelenkedel, s
oly nehezen szánod magad a sírásra és a töredelmességre. Hogy oly
készséges vagy a fegyelem mellőzésére, s a testi előnyök keresésére, s
oly hanyag a szigorúság és a buzgalom követésére. Hogy oly kíváncsi vagy
újdonságok hallására, s valami szép dolog látására, s oly tartózkodó az
alárendelt s nem kedvelt foglalkozás gyakorlására.
Hogy annyira vágyakozol a vagyon után, s oly szűkmarkú vagy az adakozásban és zsugori a vagyon megtartásában.
Hogy oly meggondolatlan vagy a beszédben, s
oly megbízhatatlan a szótartásban. Hogy oly rendetlen vagy
szokásaidban, s oly megfontolatlan tetteidben. Hogy oly mohó vagy az
evésben, s oly siket Isten igéjének meghallásában. Hogy oly gyors vagy a
lenyugvásban, s oly késlekedő a munkában.
Hogy oly éber vagy a fecsegéseknél, s oly
aluszékony az éjjeli szent virrasztásoknál. Hogy oly sietve várod minden
áhítatos foglalkozásnak a végét, s oly tétovázó vagy a figyelésben.
Hogy oly hanyag vagy az imák végzésében, és száraz szívű a szent
áldozásban. Hogy oly gyorsan elszórakozol, s oly ritkán szállsz egészen
magadba.
Hogy oly hirtelen lobbansz haragra, s oly
könnyen neheztelsz meg másokra. Hogy oly gyors vagy az ítélkezésben és
szigorú a gáncsolódásban. Hogy oly vidám vagy a szerencsében, s oly
kislelkű a szerencsétlenségben. Hogy oly sokféle a szándékod, s oly
kevés az, amit valóban meg is cselekszel.
3. Ezen s egyéb hibáidat bánattal és
gyarlóságaid fölött érzett nagy fájdalommal meggyónván, megsiratván,
erősen tedd föl magadban, hogy életedet megjavítod s a jóban mindegyre
haladni törekszel.
Azután teljes önmegtagadással s egész
akarattal ajánld föl magad szíved oltárán Krisztus dicsőségére örök
áldozatul, bizalommal reá hagyván testedet s lelkedet, hogy így
üdvösségesen vehessed magadhoz Krisztus testének szentségét.
4. Mert nincs méltóbb áldozat és nagyobb
elégtétel a bűnök eltörlésére, mint hogyha az áldozásban magadat egészen
és tisztán Istennek fölajánlod.
Ha valaki megteszi azt, ami rajta áll, s valóban bűnbánatot tart:
ahányszor csak Krisztushoz fordul bocsánatért és kegyelemért: „Élek
én – úgymond az Úristen – nem akarom az istentelen halálát, hanem, hogy
megtérjen és éljen. Semmi gonoszságáról, melyeket cselekedett, nem
emlékezem meg, hanem mindent megbocsátok neki.” (Ez 18,22;33,11)
(Részlet Kempis Tamás Krisztus követése c. könyvéből, 4. rész 7. fejezet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése