2012. november 7., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Isten az Atya: Ebben az időben az angyalok valamennyi hierarchiája gyülekezik a Mennyben a Föld négy sarkánál

2012. november 6. 22:45
Drága szeretett leányom, ebben az időben az angyalok valamennyi hierarchiája gyülekezik a Mennyben a Föld négy sarkánál. Ők most felkészülnek a büntetések kitörésére, amelyek rászabadulnak majd az emberiségre.
Mindezeknek a dolgoknak meg kell történniük – viharok, háborúk, éhínség és diktatúrák fognak bekövetkezni – a Földön, amint a csata elkezdődik, ahogy az meg volt jövendölve.
A Föld rázkódni fog mind a négy sarkában, és sokan sokkolva lesznek, mert még nem láttak ilyen zűrzavart maguk előtt kibontakozni.
Ti, gyermekeim, a végidőkben vagytok, és az időszak, ami előttetek áll, nagyon nehéz lesz. Közületek azok, akik hűségesek Hozzám, és akik minden bizalmukat belém helyezik, ellent fognak tudni állni ezeknek a megrázkódtatásoknak.
Sok változás fog kitörni most a világban, és legyenek hálásak közületek azok, akik ismerik az Igazságot. Meg fogjátok érteni, hogy bár ez az idők végét jelenti, amint azt eddig is tudtátok, ugyanakkor ez lesz az az időszak is – ahogyan azt megjövendölték –, mely az új kezdetet előre jelzi. Egy újrakezdés. Egy Új Paradicsom a Földön.
Ez, szabadságot fog jelenteni, gyermekek. Ti gyorsan a Karjaimba lesztek véve, hogy az új otthonra várjatok, melyet gondosan teremtettem mindnyájatok számára.
Az időt nehéz lesz sokak számára elviselni, de csak azok fognak kitartani és boldogulni, akik elfogadják az Igazságot, mert ők védve lesznek.
Pecsétemet terjeszteni kell. Szeretetemet minden vallású és hitű gyermekemmel meg kell ismertetni, különösen azokkal, akik nem ismernek Engem, valamint azokkal, aki elutasítják Létezésemet.
Ugyanúgy készítem fel Hadseregemet a Mennyben, mint a Földön is.
Együtt, mi le fogjuk győzni a gonoszságot, amely bevezetésre kerül minden nemzetben a tehetetlen emberei ellen.
Ha felálltok és elutasítjátok a Fenevad Bélyegének elfogadását, Én meg foglak védeni benneteket.
Központok – melyeket prófétáim az évek során megszerveztek – fognak felszínre kerülni, a sivatagi oázishoz hasonlóan. Itt képesek lesztek hűségetek bizonyítására Irántam, Atyátok iránt. Itt összegyűlhettek imádkozni azokért a lelkekért, akik elvesznek az Antikrisztus hatalma alatt.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok. Időtök megjelöltetett és Fiam Második Eljövetelére hamarosan sor kerül.
Egyedül csak Én, a ti szerető Atyátok ismerem ezt az időpontot. Még drága Fiam, Jézus Krisztus sem ismeri azt. De tudnotok kell a következőket:
Bár ti, ez által és más küldetések által is fel letettek készítve, ez hirtelen lesz bejelentve, amikor az már túl késő lesz sokak számára, hogy megtérjenek. Ehelyett ők el fognak futni.
Legyetek erősek, gyermekeim. A Tervem az, hogy elpusztítsam a fenevadat, és hogy megmentsem minden gyermekemet. A ti imáitok segíthet megmenteni Nekem minden egyes értékes lelket.
A Legmagasságosabb Isten


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése