2012. november 6., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

A Föld felnyög fájdalmában, miközben az Antikrisztus előkészíti fellépését

2012. November 5. hétfő, 18:50
Drága szeretett leányom, a világnak most fel kell készülnie a nagy változásokra, melyeket megengedtem, hogy előkészítse az emberiséget a Második Eljövetelre.
Sok munkát végeztek szeretett Követőim, hogy milliók lelkét megmentsék az imák által, amelyeket adtam nekik.
Hűségetek Irántam, Jézusotok iránt, szeretett Követőim, azt jelenti, hogy ti olyan lelkeket adtatok át nekem, akik most biztonságban vannak, és akik máskülönben a Pokolba lettek volna vetve.
Olyan erőteljesek imáitok, hogy idővel, ahogy milliókkal többen fogják Üzeneteimet – a szeretet és a remény üzeneteit – elfogadni, lelkek milliárdjai fognak megmenekülni.
A rajtatok keresztül végzett munkám, Tanítványaim, ezer és ezer embert ment meg naponta. Ezért ne engedjetek a kétségeknek, melyek természetesen időről időre megtámadnak benneteket, és amelyek megakadályozhatják, hogy imádkozzatok.
Most meg kell hallgatnotok.
Sok minden fog most történni. A viharok az egész világon megszaporodnak, és a Föld felnyög fájdalmában, miközben az Antikrisztus előkészíti fellépését. Nem fog sokáig tartani, ameddig bemutatja magát.
Leányom, összpontosíts továbbra is Szavam terjesztésére, bár sok akadállyal szembesülhetsz. Ne késleltesse Üzeneteimet semmi abban, hogy mindenki számára átadásra kerüljenek.
Ami a különbséget jelenti, az nem azon emberek száma lesz, akik megkapják az Igazság Könyvét, vagy Üzeneteimet, hanem azok száma, akik imádkozzák Imáimat, a Keresztes Imahadjárat imáit.
Az imák gyengíteni fogják az Antikrisztus hatalmát.
A büntetések miatt, melyeket Atyám küld, el fognak pusztulni azok a vezetők és csoportok, akik bántani merik gyermekeit.
Isten Hatalma azokat fogja beborítani, akik szeretik Őt.
Isten Hatalma azokat fogja megvédeni, akik megtérnek.
Isten, az Én Örök Atyám, továbbra is ki fogja árasztani Kegyelmeit, míg Hatalma beborítja és megvédi minden gyermekét a Földön.
Menjetek békével és szeretettel. Bízzatok Bennem és minden rendben lesz.

Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése