2012. június 11., hétfő

Ünnep a Mennyei Atya tiszteletére

A szentmisén elém tárult a liturgikus év és ünnepkörei. Ekkor a Mennyei Atya megjelent mellettem és így szólt:
„Meg vagyok elégedve Egyházam ünnepeivel, de egy valamit nagyon hiányolok. Ez pedig az Én ünnepem. Azt akarom, hogy minden ember megismerjen, szeressen és tiszteljen Engem, mint Teremtő Atyját. Én a boldogságotokat kívánom és nem a veszteteket. Sokan úgy tekintenek rám, mint egy félelmetes és kegyetlen istenre. Ezt a sátán akarja a szívetekbe ültetni. Bizony mondom nektek, oly nagyon szeretlek titeket, hogy egyszülött fiamat adtam értetek. Mindez bizonyítja végtelen szeretetemet, melyet irántatok érzek. A Földön Fiam, Jézus képvisel Engem közöttetek. De Én nemcsak vele vagyok egységben, hanem Szentlelkemmel is, aki irányítja Egyházamat. Gyermekeim, arra vágyom, hogy olyan nagy bizalommal forduljatok Hozzám, mint egy gyermek édesapjához. Szólítsatok bátran atyátoknak és ne féljetek Tőlem, ellenkezőleg csak szeressetek, hiszen Én a Szeretet Istene vagyok! Ha őszintén megbánjátok bűneiteket, megbocsátok nektek és irgalmammal átölellek titeket, ahogyan a tékozló fiú történetében, melyet Szent Fiam példaként állított elétek. Minden jó Tőlem származik. Mindig is gondoskodtam rólatok és sosem hagytalak magatokra. Ha mégis úgy éreztétek, akkor voltatok igazán a legközelebb Hozzám. Szeretetemet igazolja az is, hogy miképpen a világot egy pillanat alatt megteremtettem úgy, egy pillanat alatt el is pusztíthatnám. De nem teszem, mert szeretlek titeket. Ezért újabb lehetőségeket adok az egész emberiségnek, hogy megtérjen. Így lesz ez a Nagy Figyelmeztetés idején is. A földi paradicsomra vonatkozó eredeti tervemet nem változtattam meg (Édenkert Ádám és Éva), mindnyájan boldogok lesztek a földön és az égben is. Viszont ebben csak azok részesülhetnek, akik elfogadnak Engem és teljes szívvel viszonozzák Felém szeretetüket. Ezért azt kérem Egyházamtól különösen felszentelt fiaimtól, hogy legalább az év egy vasárnapját szenteljék az Én tiszteletemre. Ennek a vasárnapnak a következő címet adom: Szeretetreméltó Mennyei Atyánk Vasárnapja. Hogy mikor tartsátok meg ezt az ünnepet? Azt kívánom, hogy az augusztus 15-e utáni vasárnapon legyen. Szent Fiam megváltása után Szűz Mária mennybevételével teljesedett be véglegesen az Én szent tervem.”
Kérések erre az ünnepre:
−       rózsafüzér imádságok, melyek a Mennyei Atyával kapcsolatosak
−       szentségimádás
−       Mennyei Atya litániája
−       szentmise körmenettel
Mennyei Atya: Ezen a napon adjatok hálát:
−       a világ megteremtéséért
−       az emberek megteremtéséért
−       Szent Fiamért, akit szeretetből elküldtem a világra, hogy megváltsa az egész emberiséget
−       az Egyházért (pápa, papok)
−       a szentségekért, melyek nélkül elvesztek
−       Szűz Máriáért, akit minden gyermekem édesanyjává tettem
Ígéretek:
Mennyei Atya: „Ha méltóképpen fogtok tisztelni Engem, enyhíteni fogom büntető ítéletemet a világ felett. Mindazok, akik ezen a napon meghalnak, elkerülik a kárhozatot és Én megismertetem velük atyai szeretetemet. Akik részt vesznek ezen az ünnepen, meggyónnak és megáldoznak, azok nemcsak elnyerik a teljes búcsú kegyelmét, hanem helyet is előkészítek nekik szeretettel teli országomban, ahol az örök boldogság vár rájuk.”
Lelki atyám kifogásolta, hogy más időpont szerepel nálam és Eugénia nővérnél. Erre megkérdeztem a Mennyei Atyát. Ezt válaszolta.„Drága kislányom, hogy mindkettőtökön, rajtad és Eugénia nővéren keresztül is ugyanazt kérem, hogy legyen egy ünnepnapom a liturgiában, ez azt jelenti, hogy Én valóban ezt kívánom. A mindössze kilenc nap eltérés a két időpont között ne aggasszon titeket. Nem az időpont a fontos, hanem az, hogy Egyházam fogadja el üzenetemet és tiszteljen meg azzal, hogy választ egy napot az Én tiszteletemre. Pap fiaim nem az időpontot fogják kifogásolni, hanem azt, hogy egyáltalán Én szólok hozzád. Az üzenet továbbítását bízd rá lelki vezetődre. A vezető pozícióban ülő pásztoraim lássák be végre, hogy a legfontosabb próféciákat nem a hittudomány doktoraival, hanem kicsiny, gyenge és egyszerű választottainkkal küldjük. Lourdes és Fatima is erről szól.”
Mária Magdolna          2012. június 10, Úrnapja
http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/uennep-a-mennyei-atya-tiszteletere

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése