2012. április 22., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Nem milliók, hanem lelkek milliárdjai fognak megtérni

2012. április 21., szombat, 16:00
Drága szeretett leányom, vigaszt kell hoznom mindazoknak, akik félnek ezektől az üzenetektől.
Engedjétek, hogy megnyugtassalak benneteket, minden drága követőmet, azáltal, hogy az egész emberiségnek adott Nagy Irgalmasságomról biztosítalak benneteket.
Értékes követőim imáinak hatására - melyeknek mindegyikét örök Atyám meghallgatta és Isteni időzítésének megfelelően válaszolt rá – sok megtérés kezd kibontakozni.
Soha ne adjátok fel a reményt. Ti vagytok küldetésem gerince a Földön, hogy segítsetek nekem az egész Emberiség megmentésében. Ezért ti a bűnök fájdalmát fogjátok elszenvedni másokért.
Soha ne feltételezzétek, hogy mások bűnei annyira be tudják feketíteni a Legmagasságosabb Isten Világosságát, mintha elveszett volna minden.
Hamarosan mindenki tanúja lesz Isten Dicsőségének az Én Irgalmasságom által, amely a Nagyfigyelmeztetés alatt kerül kinyilatkoztatásra.
Nem milliók, hanem lelkek milliárdjai fognak megtérni. Ez azt jelenti, hogy a sátán hatalma csökkeni fog amint Isten hadserege erővel felemelkedik, hogy legyőzze a vadállatot.
Az emberiség hamarosan meg fogja tudni saját létezése igazságát. Ez lesz a fordulópont Isten gyermekeinek, akik egyesülni fognak a felkészülésben az Új Béke Korszakára, ahol a bűn már nem fog létezni.
Az ima azért fontos, mert Isten az Atya minden ember számára megadta a szabad akarat ajándékát ezen a Földön, születésükkor. Bár Neki megvan a hatalma ahhoz, hogy bármit megtegyen, amit óhajt, mégis azt akarja, hogy gyermekei a szabad akaratuk által jöjjenek Hozzá.
Isten az Atya nem akarja kényszeríteni gyermekeit, hogy szeressék Őt.
Ez természetes kell, hogy legyen. De hogyan lehet olyasvalakit szeretni, akit nem is ismersz?
Ez a mai világ problémája. Istent, az Atyát csak nagyon kevesen ismerik. Nagyon kevesen ismernek Engem, az Ő szeretett Fiát, Jézus Krisztust.
Nektek követőim, imáitokat kell bevetnetek, hogy Isten az Atya különleges ajándékokat tudjon adományozni azoknak a lelkeknek, akik sötétségben vannak.
Akkor majd az Ő Dicsőséges Világossága bemutatásra kerül nekik és megmenekülnek
A ti imáitok ajándéka által, Isten az Atya isteni beavatkozásával közelebb hozza Szívéhez azokat, akik nem ismerik Őt, vagy nem tudnak az Ő létezéséről.
Azonban sok lélek, akik Atyámat ismerik, de szándékosan mégis hátat fordítanak Neki, szörnyű büntetéssel fognak szembesülni.
Minden lehetőség megadatik majd nekik, de Istent mégis el fogják utasítani.
Mert ezen lelkek számára, akik a Föld bizonyos részein, közönséges módon folytatják aljas cselekedeteiket, a büntetés földrengés formájában fog bekövetkezni.
A globális csoport, amely továbbra is pusztítja azokat az országokat, amelyek fölött ellenőrzést gyakorolnak, megállításra kerül, és kíméletlenül meg lesz büntetve Atyám keze által.
Ismét imáitokra van szükség, hogy a hasonló bűnöket, és a bekövetkezendő büntetést enyhítse.
Egy kicsivel több idő szükséges az Isteni Irgalmasságomra való felkészülésben, lehetővé téve több lélek felkészülését erre a nagy eseményre.
Fontos, hogy a legtöbb ember megmenekülhessen, és hogy minden lélek, beleértve a megrögzött bűnösöket is, esélyt kapjanak Istennel való újraegyesülésükre.
Ez az Én legnagyobb kívánságom, hogy minél több ember fölött uralkodhassak az Új Paradicsomban.
Imáitok segíteni fognak Nekem legnagyobb vágyam beteljesülésében, hogy mindnyájan egy családdá válhassunk szeretetben, egységben, mindörökkön örökké.

Szeretett Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése