2012. január 8., vasárnap

Egy újabb beszámoló a Szilágynagyfalui gyógyító forrás megáldásáról...

Kedves testvérek! Hála és köszönet A Szűzanyának, hogy a zarándoklaton 45 fővel rész tudtunk venni, még Pécsről is jöttek velünk négyen, sem ők sem a többiek nem szilveszterezéssel voltak elfoglalva, hanem ezen úton való részvétel előkészítésében. Már azzal csodával kezdem, hogy gyönyörű tavaszi nappal fogadott bennünket és a többi jelenlévőt a Szűzanya. Mivel több mint kétezren voltunk így nagyon sokan kiszorultunk az óriási sátorból,de a ragyogó napsütésben kellemesen éreztük magunkat kint is és a kihangosításnak köszönhetően mindent jól hallottunk. A több mint kétórásra nyúló szertartásuk után, nagy örömmel, semmi fáradságot nem érezve mentünk le a forráshoz. S itt tapasztaltuk meg azt a csodát, amelyről az Atya beszélt, hogy rövidebb mint egy hónap alatt készült el az kb. 10 méter átmérőjű épület ahol a forrásvizet lehet vételezni, úgy kivül-mint belül körbe csapokon keresztül. Az irgalmasság órájában került sor az építmények és annak a csodálatos 1,2 méter magas "SZŰZANYA SZOBOR"-nak a megszentelése, sa forrás felfakadásának rövid ismertetése. Majd a Medjugorje-i rózsafüzér elimádkozása alatt történt a forrás megáldása az égiek közbenjárásával "SZENTHÁROMSÁG" és a SZŰZANYA által. Majd ahogy mindez megtörtént a Csillik Atya kérte mindenki nézzen a nap felé amely ragyogott és felhők nem látszottak. S nagyon sokak szeme láttára a napcsoda láthatóvá vált mindenki számára,"s lám ez bizonyítja azt, hogy a égiek velünk vannak és minden ami történt az Ő egyetértésükkel megegyező" mondta Csillik Atya. S ezután jött a nagy sötét felhő és eltakarta a napot. Úgy érzem, hogy mindenki nevében mondhatom, hogy Mi "ZARÁNDOKOK" ezután a szívünkben nagy örömmel, s az üvegeink, kannáink tele áldott vízzel boldogan indultunk haza családjainkhoz szeretteinkhez. A nap legfőbb mondanivalóját,vagyis három fontos eseményére való felhívást véstünk a szívünkbe, s ki-ki saját belátása és elhatározása szerint, úgyérzem ezt teljesíteni is fogja. 1. A SZERETET gyakorlás és továbbadása embertársainknak ! 2. Nagy-kilenced elkezdése sok-sok jó szándékra ! /Ez szeptemberben fejeződik be/ 3. A hazavitt áldott vízzel áldjunk meg házainkat, családtagjainkat, s minél több testvérünknek adjunk belőle, hogy ezt megtehessék Ők is szeretteikkel ! /Mert így várhatunk sok-sok lelki és testi gyógyulást!/ Ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy feleségem ekkor a nagy-kilenced elkezdését el is határozta,de még akkor nem is gondolta, hogy milyen nagy szükség is lesz erre családunkban, majd mikor idehaza erről beszéltünk Én is csatlakoztam hozzá és szombaton el is kezdtük családtagjainkért és egymásárt. Remélem nagyon sokan határoztak így vagy hasonlóképpen a zarándoklaton lévők közül és ennek gyümölcse be fog érni. Az általunk hozott áldott vizet széjjelosztottuk sok-sok kis üvegekben, barátoknak ismerősöknek testvéreknek, hogy Ők is cselekedjenek a 3. pont szerint. /megjegyzem egy velünk lévő testvérünk sokszor megelőzött bennünket az áldott víz osztásában, de így Mi még nagyobb örömmel tudtuk tovább olyannak aki még nem kapott./ De azt az örömet amellyel mindenki fogadta nem lehet elmondni. S talán a legnehezebb az első a SZERETET gyakorlás pedig talán erre van legnagyobb szükség ebben a szeretetlen és nagy nehézségekkel küzködő világba amely most körül vesz bennünket. Tehát kérünk mindenkit aki nem is vett részt ezen, talán nem túlzok ha azt mondom történelmi eseményen, ezt a nagyon fontos dolgot minél gyakrabban gyakorolja SZERESSEN.SZERESSEN,SZERESSEN !!! Minden kedves olvasónak pedig ezúton kívánunk: ISTENTŐL MEGÁLDOTT ÉS KEGYELMEKBEN GAZDAG ÚJÉVET !!! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése