2011. április 26., kedd

Boros Gábor: Minden napom szentmise

Napi felajánlásom: mindent felajánlok…
Mennyei Atyám, a kehely tányérjára helyezem magamat, mindazzal, ami vagyok, lelkemmel, testemmel, értelmemmel és akaratommal, mert felajánlok Neked mindent, ami vagyok, és amim van.
    Erre a tányérra helyezem minden örömömet és bánatomat, a napi munkámat fáradságával együtt, keresztjeimet, a keserűségekkel együtt.
    A paténára helyezem mindazokat is, akiket szeretek, akik jót tesznek velem, vagy jók voltak hozzám a múltban, és akik imáimba ajánlották magukat. Fogadd irgalmasan azokat is, akik megbántottak, vagy romlásomra törtek. 
   Mária Szeplőtelen Szíve által 
Egyesítem mindezt Jézus felajánlásával a szeretet égő áldozataként a papi és a szerzetesi lelkek, valamint azon hívő lelkek üdvösségéért és megszentelődéséért, akik Egyházadat szolgálják, és hogy én is növekedhessek szentségben.
   Egyesülve Krisztussal: 
Istenem, engedd, hogy ezzel az engem jelképező vízcseppel, Jézus Krisztussal egyesülve a kehelybe öntsem életem minden pillanatát, hogy minden szentté  váljék, természetfelettivé legyen Krisztus Vérében, és általa eljusson az imádandó Szentháromsághoz.  A kehelybe öntöm és felajánlom Neked azok életét és szenvedéseit is, akik nem ajánlják fel azokat, hogy életük és szenvedéseik egyesüljenek Krisztuséval, Aki úgy szenvedett, mint ők, és meghalt értük. 
  Minden Misében 
Jézusom, egyesülök minden misével, amelyet ma az egész világon be fognak mutatni, egyesülve Szent Szíved szándékaival. Jézusom, kérlek, tarts meg számomra minden miséből egy cseppet drágalátos Véredből, bűneim kiengesztelésére. Jézus isteni Szíve, adj a világnak sok szent papot, hogy folytassák Megváltásod munkáját és  áldozatát. 
Cum permissu Ordinarii

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése