2011. március 8., kedd

Nyakunkon a világvaluta

Természetesen az ismert globalista vezetők és a központi bankok vezetői mindig is a világvaluta bevezetésének elsőszámú támogatói voltak. Mára bizonyosak benne, hogy kellőképpen előkészítették a talajt céljuk eléréséhez. Dimitríj Medvegyev orosz elnök a valuta legnyíltabb támogatói közé tartozik. Tavaly a G8-ak csúcstalálkozóján egy „Egységes Jövő Világvaluta” érmét húzott elő a zsebéből, melyen az „Egység a különbözőségben” szavak voltak olvashatók, elmagyarázva hallgatóságának, hogy ez szimbólikusan „azt jelenti: készülünk. Jó jel, hogy az emberek kezdenek rájönni milyen mértékben függnek egymástól.” Júniusban folytatta a kampányt. „Készülünk a jövőre,” mondta. „Tárgyalunk más tartalékvaluták létrehozásáról és számítunk a többi ország megértésére e téren,” nyilatkozta Medvegyev egy Szent-Pétervári gazdasági fórumon.
Ugyanezen a fórumon Nicolas Sarkozy, francia elnök elmondta „a világ nagyhatalmainak össze kell fogni egy új nemzetközi valutarendszer megteremtése érdekében” a következő G20-as csúcstalálkozón. Hozzátette, hogy a világ jelenlegi pénzügyi rendszere elavult és egy újra van szükség helyette. „El kell gondolkoznunk egy új nemzetközi pénzügyi rendszer létrehozásáról,” sürgetett az elnök. „Még mindig a Bretton Woods intézményeken alapul minden, amit 1945-ben hoztak létre, amikor még amerikai barátaink voltak az egyetlen nagyhatalom. Megkérdezném, még mindig 1945-öt írunk? A válasz, nem!”
Nem egy ország vezető politikusa csatlakozott a nemzetközi fiat-valuta létrehozásának támogatói közé, túl sokan, ahhoz, hogy itt valamennyit felsorolhassuk. Ami ennél is fontosabb azonban, hogy a központi bankok nagyhatalmú vezetői szintén a valuta létrehozása mellett érvelnek. A FED korábbi vezetője, Obama elnök Gazdasági Fellendülés Tanácsadói Bizottságának elnöke, Paul Volcker régóta támogatja a nemzetközi fizetőeszköz és egy centralizált globális bank létrehozását. Nem egyszer hallottuk nyilatkozni, hogy „globális gazdasághoz globális valuta szükséges.” Számtalanszor sürgette a rendszer létrehozását, azt remélve, hogy még életében sikerülhet megvalósítani.
Kínában a „népi” központi bank vezetője, Zhou Xiaochuan gyakran sürgette egy új tartalékvaluta létrehozását. A bank weboldalán 2009-ben megjelent „A nemzetközi monetáris rendszer reformja” című jelentésben Xiaochuan elmagyarázza, hogy „a nemzetközi monetáris rendszer reformjának lényege egy olyan nemzetközi tartalékvaluta létrehozása lenne, ami független az egyes nemzeti valutáktól, a hosszú távú stabilitás érdekében, mivel csak így lehet megszabadulni a hitelalapú nemzeti valutarendszerek sajátosságaiból eredő problémáktól.”
Mikor a kommunista Kína elképzeléséről kérdezték egy Külkapcsolatok Tanácsa (CFR – Council on Foreign Relations) összejövetelen, Timothy Geithner, az USA adó-kerülő pénzügyminisztere, a globalizmus hű képviselője, miután bevallotta, hogy még nem olvasta a dokumentumot így nyilatkozott: „Mi nagyon is nyitottak vagyunk erre!” A dollár azonnali zuhanórepülésbe kezdett. Bár Geithner sietve visszavonta kijelentését, a következményeket már nem lehetett megállítani.
Egy másik Külkapcsolatok Tanácsa ülésen Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke „Globális kormányzás ma” címmel tartott beszédet. Bár néhány jelentős szempontból az ő megközelítése eltér, mint például Trichet az IMF-et nevezné ki a világ központi bankjává, ami széles támogatottságot élvez, hiszen így gyorsabban lehetne bevezetni a világvalutát, a bankvezető által festett kép nem sokban különbözik Geithner elképzelésétől. „Egységes szabályokra, intézményekre, informális csoportosításra és együttműködési gépezetre van szükségünk, amit ’globális kormányzásnak’ nevezhetünk,” mondta Trichet, a „nemzetközi intézmények mandátumának megerősítése érdekében tett eddigi eredményeket” dicsérve, megjegyezve azonban, hogy „egyetlen piac sem maradhat fenn egységes, közös szabályok nélkül. Ez nemzetközi szinten különösképpen igaz.”
„Lehetőség van egy olyan új globális pénzügyi tartalékrendszer létrehozására, ami nem függ az eddigi egyetlen tartalékvalutától, az amerikai dollártól,” írja az ENSZ 2010-es Világgazdasági és Társadalmi Szemléje. „A dollár nem bizonyult stabil tartalékeszköznek, ami egy tartalékvaluta egyik alapvető követelménye kellene, hogy legyen.” A legújabb ENSZ jelentés szerint a Nemzetközi Valutaalapot kell felhatalmazni, hogy saját fiat-valutát nyomtathasson, mivel a jelentés szerint az új rendszer „nem függhet egyetlen nemzeti valután, de még egy valuta-kosáron sem, hanem a globális pénzügyi rendszer stabilitása érdekében a Special Drawing Rights-hoz hasonló (SDRs – Különleges Lehívási Jogok) nemzetközi likviditással kell rendelkezzen.” Az SDR-ok a Valutaalap által kibocsátott „pénzügyi eszközök”, melynek értékét több nemzeti fiat-valuta együttes értéke határozza meg.
A G20-ak legutóbbi összejövetelein a világ monetáris rendszerének központosítása igen gyakori és vitatott téma volt. A média világszerte az „új világrend”, a globális valuta és központi bank valamint egy monetáris rendőrség küszöbön álló és „várva várt” bevezetését adta hírül. A G20-ak 2009-ben kiadott nyilatkozata például kimondta, hogy „megállapodtunk egy általános SDR juttatás kibocsátásában, ami 250 milliárd dollár értékű tőkét juttat a világgazdaságba, megnövelve a likviditást globális szinten.” Egyszerűen fogalmazva nemzetközi fiat-valutát nyomtatnak. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése