2010. október 6., szerda

Nagyfalui üzenet, 2010. október

2010 - A SZENTEK MEGISMERÉSÉNEK ÉS KÖVETÉSÉNEK AZ ÉVE -OKTÓBER
“Isten Akarata az, hogy szentek legyetek!” (1 Tessz.4,2)
73. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén 
A Szentírásból elmélkedjük át a vasárnapi evangéliumokat! (Lk. 17; 18; 19)
Havi mottó:”Boldogok a lélekben szegények: övék a Mennyek Országa!” (Mt.5,3)
Havi imaszándék: azért fohászkodunk, hogy megkapjuk az Úr Jézustól mindennap a teljes védelem kegyelmét, a sötétség napjaiban!
Konkrét feladatunk: akarjuk látni és jótettekkel szeretni Jézust a szegényekben is!!!
Tanítás a Szentlélek Istentől 2010 októberében “Szeretteim! Jelenleg, egy olyan világban éltek, ahol bebiztosítjátok: a házatokat, kocsitokat, emberi életeteket. Tudnotok kell, mindezek a megpróbáltatás napjaiban semmi védelmet sem fognak nyújtani nektek! Egyesek azt gondolják, emberileg, ha a sötétség napjaiban lesz elegendő vizük, felvásárolt élelmiszerük, meleg ruhájuk, termopán ablakuk és ajtójuk, meg fognak menekülni a mérgező gázoktól. Előre megmondom nektek, a megpróbáltatás napjait, amely az egész emberiséget fogja érinteni: imában, böjtben és virrasztásban fogjátok végigélni, ott, ahol abban az időben lesztek! Amikor az egész világ és az egész emberiség teljes átalakuláson fog átmenni, Isten fog vigyázni rátok. Én elmondom nektek, hogy mi kell legyen a szívetekben és körülöttetek, hogy testileg és lelkileg is megmeneküljetek és másokat is megmentsetek, az utolsó időben, amelyben éltek. Arra vigyázzatok, hogy szívetek legyen tele erényekkel: bűnbánattal, szeretettel, engedelmességgel, alázatossággal, tisztasággal, buzgósággal, áldozatkészséggel, imádságos lelkülettel,… Az erényekkel teli szív belső védelmet fog nyújtani nektek! Az erények által Isten a halhatatlan lelketeket fogja megmenteni az Új Világra, az örök életre. Mi kell legyen körülöttetek, hogy a testetek külső védelemben részesüljön? - Legyen minden házban házi oltár! Mi legyen rajta? Szentírás, lelki könyvek, égi üzenetek, szentelt víz, tömjén, gyertya, Jézus, Mária, a szentek és angyalok képei vagy szobrai, “Egység Keresztje”, gyógyító kereszt, imakönyv, rózsafűzér, csodás érem, … - Ajánlom, hogy a nyakatokban legyen megáldott kereszt, amely által az Istentől megjelölt kiválasztottak közé fogtok tartozni! Legyen a szobátok falán szentkép! Mindezek a megáldott szentelmények külső védelmet fognak nyújtani nektek és világítani fognak a sötétség napjaiban! - Legyen a családotok az első imaközösség, ahol naponta legalább egyszer, együtt könyörögtök az Úrhoz. - Legyen lelki vezetőtök, akinek úgy engedelmeskedtek, mint Jézus képviselőjének. Legyen lelki közösségetek, ahol legalább hetente egyszer találkoztok, imádkoztok, megbeszélitek a lelki dolgaitokat, ahol vigasztaljátok, bátorítjátok és segítitek egymást. - Legyen egy kiválasztott templomotok, zarándokhelyetek, ahová rendszresen, együtt eljártok, ahol átveszitek, megélitek és tovább adjátok a hallott tanításokat. Mit tegyetek szeretteitekért az utolsó időben, hogy ők is megmeneküljenek a Nagy Figyelmeztetéskor? - Ha elég alázatosak, szeretettel figyelmeztessétek őket mindarra, ami vár rátok a jövőben. - Ha megátalkodva nem hallgatnak rátok a következőket ajánlom nektek: o Kérjetek Istentől bocsánatot az ő nevükben is, minden este lefekvés előtt. o Ajánljátok fel őket Jézus Szent Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének. o Minden nap helyezzétek őket és az egész emberiséget Jézus Szent Vérének és Mária Szent Könnyeinek védelmébe. o Ajánljátok fel értük is az életszentségre való törekvéseiteket, engeszteléseiteket, imáitokat, böjtjeiteket, jócselekedeteiteket, szenvedéseiteket,… A többit bizalommal bizzátok Reánk! Higgyétek el végre, ha valakiért engeszteltek, azok a személyek nem fognak elkárhozni, mert a megpróbáltatás napjaiban majd elfogadják a bűnbánat kegyelmét, amire szükségük lesz!!! Befejezésül mondom, ha az Általam megmutatott keskeny úton jártok és oda vezettek másokat is, nem kell féljetek senkitől és semmitől, mert a sötétség napjaiban teljes védelemben fogtok részesülni. Megáldalak titeket a Belénk vetett teljes bizalom lelkületével!” Házi feladat októberre: “URAM, ISTENEM, TÖLTSD MEG A SZíVÜNKET ERÉNYEKKEL, HOGY A SÖTÉTSÉG NAPJAIBAN MEGMENEKÜLHESSÜNK MINDEN ROSSZTÓL!!!”
(Az üzeneteket Nagyfaluban, Csilik János atya közvetítésével kapjuk!)

ASSISI SZENT FERENC ÉLETE (1182-1226) 
Megtérése után, eleinte bolondnak nézték Ferencet, de komoly vallásossága hamar eloszlatta ezt a véleményt. Följegyezték róla: “Ha egy városba megérkezett, örült a papság, zúgtak a harangok, örvendeztek a férfiak és az asszonyok is velük együtt, a gyermekek tapsoltak örömükben, gallyakat törtek a fákról és úgy vonultak elébe”. Sokan úgy vélték, hogy Krisztus képmása jött közéjük, hogy üdvösséget hozzon, ezért siettek az emberek, hogy “lássák és hallják, mintha a másvilágról jött volna valaki!” Ki volt ez a szerzetes, aki a dúsgazdag középkorban magát Isten szegénykéjének nevezte? Ő, az egyik legnagyobb és legnépszerübb szerzetesrendnek, a Ferences-rendnek volt az alapítója. Ferenc, 1182-ben született az itáliai Assisi városában. Édesapja Bernardone Péter, jómódú posztókereskedő volt. Apja azt remélte a fiával kapcsolatban, hogy meg fogja sokszorozni a családi vagyont. Ám Ferenc fényes lovagi jövőről álmodozott. Fiatal éveit szünni nem akaró szórakozással töltötte el. Ilyen körülmények között szólt hozzá az Úr. Kiválasztotta, hívta és Ő alázatosan, egyszerűen, de nagy szívvel követte az Urat! Felhagyott a léha legénykori szórakozásokkal. Ehellyett a templomok csendjét, a magányt, valamint a szegényeket kereste. Igy élte életét, amíg egy csodálatos, égi, isteni útmutatást nem kapott. Egy alkalommal Assisi határában lévő San Damiano - templomban imádkozott. Ekkor hallotta a keresztre feszített Jézus szavait: “Ferenc! Menj, építsd fel hajlékomat, hisz látod, hogy romokban hever!” Azonnal el is indult és hozzáfogott a közelben fekvő omladozó kápolna javításához. Mivel apja posztóinak egy részét eladta, ebből nagy családi botrány kerekedett. Ferenc végül visszaszerezte apjának a pénzét, majd levette ruháját mondván: “Idáig Bernardone Péter volt az apám, ezentúl az Úristennek akarok szolgálni. Ezentúl az én Atyám az, aki a Mennyekben van!” Igy kezdte el a gazdag posztókereskedő fia eljegyzését a szent szegénységgel. Boldog szívvel, dalos ajakkal vágott neki az új életnek. Azután helyreállította előbb a San Damiano, majd a Porciunkula kápolnákat. 1209 február 24-én, az evangéliumot hallva, rádöbbent arra, hogy Istennek más tervei vannak vele kapcsolatosan. Egy újabb isteni hívást kapott: “Menjetek és hírdessétek: közel van a Mennyek Országa! Gyógyítsátok meg a betegeket, támasszátok fel a halottakat, a leprásokat tisztítsátok meg, üzzétek ki a gonosz lelkeket” (Mt.10,7). Ferenc valósággal felújjongott e szavak hallatára. Ezután Istennek ez a csodálatos vándora elindult és hírdette az evangéliumot. Sokan megtértek, mások azonnal a követői lettek. Abból éltek, amit az emberek jószántukból adtak nekik. Nem volt se pénzük, se vagyonuk, mégis boldogok és lelkileg gazdagok voltak. Nemcsak prédikáltak, hanem élték is, amit mondtak. Amikor már tizenketten lettek, elindultak Rómába és III. Ince pápától kieszközölték rendjük jóváhagyását. Ettől fogva indult el a Ferences-rend csodálatos szép élete és munkássága. Az új rend tagjai bámulatos életet éltek. Egymás között versenyeztek: az imában, a szegénységben, a vezeklésben. Ferenc éjszakákon át sírt és imádkozott: “Istenem, én Mindenem! Ki vagy Te Uram és ki vagyok én?” Az imádság mellett, Ferenc sokat böjtölt és megfékezte testi vágyait. Saját testét “szamár testvérnek” nevezte el, akit engedelmességre tanított. Tömeges megtérések bizonyították a ferences barátok életszentségét. Isten szegénykéje elindult, hogy megtérítse a mohamedánokat is. Szent Ferenc szelleme a nőket is magával ragadta. Assisi Szent Klára, Ferenc kortársa, megalapítja a második rend anyakolostorát. A világiak számára pedig megszületik a Ferences Világi Rend (harmadrend), amely sok szentet adott a világnak. Szent Ferencet apostoli élete, munkája, rendalapítása alázatossá tette. Olyannyira, hogy nem merte magát pappá szenteltetni. A saját rokonságuk csúfolták, bántalmazták és rágalmazták őket. Ők minden rosszat jóval győztek le. Nagyon figyelmesek voltak a szeretetben! Nyilvános bűnvallomást tettek! Néhány év múlva ötezren lettek! Szószerint élték az evangéliumot. Követőit arra intette, hogy tiszteljék a papokat. “Ha békesség fiai lesztek, megnyeritek Istennek a papságot és a híveket egyaránt!” Szent Ferenc békét tudott közvetíteni a sokféle háborútól gyötört világban. Ő követni akarta Isten Szavát és az Egyház szavát is. Emiatt a legkegyetlenebb belső konfliktust élte át. Szelídségével még a gubbiói farkast is megszelídítette. Az alázatosságban Ferencet senki sem tudta túlszárnyalni. Bár ő maga nem olvasta a Szentírást, annak szellemét egészen magáévá tette. Mint egy ártatlan gyermek bizalmas kapcsolatban állt a természettel. Tiszta lelkében háborítatlan öröm lakott. Alverna hegyén, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, megkapta a történelemben elsőként saját testén Krisztus öt szent sebét (a stigmákat). Isten nemcsak szeretetével, hanem szenvedésekkel is kitüntette őt. Gyomor és máj betegségét hősies lélekkel viselte. Halála előtt így kiáltott fel: “Isten hozott Halál Testvér!” Egészen szegényen, teljesen levetkőztetve, énekelve adta vissza lelkét az Úrnak 1226 okt. 3-án, miután megáldotta a testvéreket és Assisi városát. Ravatala mellett együtt volt az Egyház és a világ. 1228 július 16-án, IX. Gergely pápa, aki egykori barátja volt, szentté avatta, a szegény Ferencet. Szent Ferenc, könyörögj érettünk, hogy mi is szentek lehessünk!
Előretekintés 2010 novemberére: 2010 novemberében 13 órakor fognak kezdődni az engesztelések a Szentháromság hegyén. 2010 november 21-én, vasárnap, 13 órakor fogjuk virággal megkoronázni Krisztus Királyt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése