2010. június 26., szombat

A Béke Királynőjének alakja a medjugorjei jelenések alapján

Sokan sok féle módon vizsgálták a látnokokat, azzal kapcsolatban, hogyan néz ki a Szűzanya, és tanulmányozták a medjugorjei plébánián történteket. A legtöbbet fra Janko Bubalo-nak sikerült megtudnia, aki íróként és a hercegovinai ferences provincia tagjaként ismert. Kezdettől fogva kísérte a medjugorjei jelenéseket. Éveken át gyóntatott Medjugorjéban és így szerzett tapasztalatot Medjugorje lelkiségéről. Munkájának látható eredményeként megjelent egy könyve:„Ezer találkozás a Szűzanyával Medjugorjéban” címmel (1985). Világsikert ért el. Könyvében Vicka látnok beszél saját tapasztalatairól. Janko atya beszélgetett a többi látnokkal is ezekről a dolgokról. Könyvében azonban csak a Vickával való beszélgetést jelentette meg, mert úgy érezte, hogy ő válaszolt a legátfogóbban kérdéseire. A többi látnok nem mondott olyan fontos dolgot, mely különbözött volna az ő válaszaitól. A Szűzanya alakjáról több alkalommal beszélgetett a látnokokkal és elmondásuk alapján semmi kivetnivalót nem talált.
Az idő telt, a Szűzanya alakját megjelenítők pedig egyre szaporodtak. A sok próbálkozás közül egy sem felelt meg annak, amiről a látnokok beszéltek. Ezért Janko atya, bár nem volt már fiatal (1913-ban született) megpróbálta máshogyan megközelíteni ezt a dolgot. Minden látnoknak egy kérdőívet adott, melyben kérdéseket tesz fel számukra a Szűzanya alakjával kapcsolatban. A látnokok többsége válaszolt Janko atya kérdéseire, (Ivan Dragićević, Vicka Ivanković, Marija Pavlović, Ivanka Ivanković és Mirjana Dragićević). A válaszaikat összegző írást aláírásukkal hitelesítették 1992. július 23-án Humacon. Jakov Colo nem töltötte ki ezt a kérdőívet igazolt okokból, de egyetértett azzal, amit a látnokok mondtak.

A következőkben olvashatóak a kérdések és a látnokok rövid válasza.

1. Elsőként szeretném kérdezni, hogyan látjátok ti a Szűzanyát, milyen magas?
Kb. 165 cm. Úgy, mint én (Vicka).
2. A Szűzanya karcsú, vékony vagy…?
Inkább karcsú.
3. Hány kiló lehet?
Kb. 60 kilogramm.
4. Hány éves lehet?
18 és 20 év között.
5. Amikor a Kis Jézussal jön, idősebbnek tűnik?
Mindig egyformán néz ki.
6. Amikor a Szűzanya veletek van mindig áll vagy…
Mindig áll!
7. Min áll?
Egy felhőn.
8. Milyen színű ez a felhő?
A felhő fehéres színű.
9. Láttátok-e valaha térdelni?
Soha! (Vicka, Ivan, Ivanka…)
10. Természetes, hogy a ti Szűzanyátoknak van arca. Milyen az arca, kerek vagy hosszúkás – ovális?
Inkább hosszúkás – ovális – teljesen normális.
11. Milyen színű az arca?
Normális – inkább fehér – rózsaszínű pírrel.
12. Milyen színű a homloka?
Normális – főként fehér, ahogyan az arca is.
13. Milyen a Szűzanya szája – teltebb vagy keskenyebb?
Normális – szép – inkább keskenyebb.
14. Milyen a színe?
Rózsaszínű – természetes színű.
15. Vannak-e a Szűzanyának gödröcskék az arcán, úgy ahogyan, nekünk általában?
Általában nincs – lehet, hogy van egy kicsi, akkor, ha nevet. (Mirjana)
16. Észleltetek-e természetes szelíd mosolyt az arcán?
Igen – többször olyan, mint a leírhatatlan szelídség – a mosolya csodálatos. (Vicka)
17. Milyen színű a Szűzanya szeme?
A szeme csodálatos! Kifejezetten kék színű. (mindannyian)
18. Nagy a szeme vagy… ?
Normális – lehet, hogy kicsit nagyobb. (Marija)
19. Milyenek a szempillái?
Törékeny – normális.
20. Milyen a szempillájának a színe?
Normális – nincs különös színe.
21. Vékony vagy…
Természetes – normális.
22. Természetes, hogy a Szűzanyának van orra is. Milyen az orra, hegyes vagy…?
Szép, kicsi orra van (Mirjana) – normális, harmóniában van az arcával. (Marija)
23. Milyen a Szűzanya szemöldöke?
A szemöldöke vékonyka – normális – inkább fekete színű.
24. Hogyan van felöltözve a ti Szűzanyátok?
Természetesen, egyszerű női ruha van rajta.
25. Milyen színű a ruhája?
A ruhája szürke színű – lehet, hogy kissé kékesszürke. (Mirjana)
26. Feszes-e ruhája vagy bő?
A Szűzanya ruhája bő.
27. Meddig ér a ruhája?
A felhőig, amelyen áll – elvesz a felhőben.
28. Honnan kezdődik a ruhája, a nyakától?
Normálisan, igen a nyakától.
29. Látszik-e a nyaka?
Igen, látszik a nyaka.
30. Meddig ér a Szűzanya ruhájának az ujja?
A kézfejéig.
31. Valamivel szegélyezve van-e a ruhája?
Nem, semmivel.
32. Körülveszi-e valami a Szűzanyát?
Nem, semmi.
33. A Szűzanya testén, melyet ti láttok, érzékelhető-e a nőiesség?
Természetes, hogy érzékelhető! De nincs benne semmi különös. (Vicka)
34. Van-e még a Szűzanyán egyéb, mint ez a ruha, amiről az imént szóltunk?
Fátyol van a fején.
35. Milyen színű ez a fátyol?
Fehér.
36. Teljesen fehér?
Igen.
37. Mit takar ez a fátyol?
Eltakarja a fejét, a vállát és az egész testét és a hátát.
38. Meddig ér ez a fátyol?
Egészen leér a felhőig, ahogyan a ruhája is.
39. Mennyire takarja be?
Betakarja a hátát és az oldalát.
40. A fátyol erősebb és vastagabb anyagból van-e, mint a Szűzanya ruhája?
Nem, hasonló a ruhájához.
41. Van-e rajta valamilyen ékszer?
Nem, nincs.
42. A fátyol szegélyezett-e?
Nem.
43. Vannak-e a Szűzanyának ékszerei?
Nem, nincsenek.
44. Például a fején vagy a feje körül?
Igen, a fején csillagokból van korona.
45. Mindig vannak a feje körül csillagok?
Általában igen – mindig van. (Vicka)
46. Ha Jézussal jelenik meg akkor is?
Igen.
47. Hány csillagból van a koronája?
Tizenkettő.
48. Milyen a színűk?
Aranyszínűek.

49. Kapcsolódnak-e egymáshoz a korona csillagai?
Valahogyan, igen – egyébként leesnének. (Vicka)
50. Látszik-e a Szűzanya haja?
Igen, egy kicsit.
51. Hol látszik a haja?
A homloka felett – a fátyol alatt – a baloldalon.
52. Milyen színű a haja?
Fekete.
53. Látható-e a Szűzanya füle?
Nem, sohasem látható.
54. Hogy lehetséges ez?
A fátyol eltakarja a füleit.
55. A jelenés ideje alatt általában hová néz a Szűzanya?
Általában ránk néz – néha más felé néz, arra amerre mutat.
56. Hogyan tartja a kezeit?
Kezei szabadon vannak, kitárva.
57. Mikor van imára kulcsolva a keze?
Általában nincs összekulcsolva a keze – csak néha, amikor a „Dicsőséget” imádkozzuk.
58. Gesztikulál-e a kezével a Szűzanya a jelenés idején?
Nem, csak akkor, ha valamire mutat.
59. Amikor kitárja karjait, merre felé tartja tenyerét?
A tenyerét mindig felfelé tartja – ugyanígy az ujjait is.
60. Láthatóak-e ilyenkor a körmei?
Részben, igen.
61. Milyen színűek a körmei?
Természetesek – tiszták és erősek.
62. Láttátok-e már a Szűzanya lábait?
Nem – soha – mindig eltakarja a ruhája.
63. És végül, a Szűzanya valóban olyan szép, ahogyan mondjátok?
Valójában, mi nem mondtunk neked semmit erről, mert az Ő szépsége leírhatatlan – mennyei, égi, olyan szépség, melyet majd csak a mennyben fogunk látni.

http://www.medjugorje.hr/hu/medjugorjei-jelenesek/a-beke-kiralynojenek/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése