Rev. Anthony Cekada: 1955 előtti és 1962-os rítus, I.: Virágvasárnapi változtatások

A Szent Hét – ezen belül a Virágvasárnap – liturgikus változtatásai az 1955-ben promulgált új rítusban

A Szent Hét rítusaiban végzett módosítások, melyeket 1955-ben hoztak nyilvánosságra, azon számos liturgikus változásnak képezték részét, melyek 1951-ben kezdődtek és végül az 1969-es Novus Ordo Missae promulgációjához vezettek.
Az 1955-ös szenthéti rítust, csakúgy, mint a NOM megalkotását Annibale Bugnini vezényelte le, az a férfi, aki a mise szétzúzásának rossz szellemeként vált ismertté.

A most kezdődő cikksorozatban azokat a változtatásokat mutatjuk be, melyeket már 1955-ben meghoztak, s melyek bekerültek a NOM-ba is.

1.
VIRÁGVASÁRNAP

A hagyományos rítusban a pap a pálmaágakat az oltárnál szenteli meg az ú. n. „missa sica”, azaz „száraz misében”, mely liturgikusan úgy van felépítve, mint a szentmise rítusa. Ezt követi a körmenet, és utána a rendes mise, melyben a szenvedéstörténetet éneklik el (Máté Evangéliuma szerint). A száraz mise annak a régi római szokásnak a maradványa, mely szerint a pápa a pálmaágakat misében szentelte meg az egyik templomban, utána körmenetben ment egy másikba, és ott mutatott be egy második misét.

A megváltoztatott 1955-ös rítusban a száraz mise (introitus, könyörgés, szentlecke, két responsorium, evangélium, prefáció és sanctus) kimaradt. A pap a pálmaágakat nem az oltárnál, hanem egy asztalnál szenteli meg, ami mögött áll „szemben a néppel” – ez az első alkalom, hogy a római liturgiában ilyen irány megjelenik. A lila színű miseruhák helyett pirosat használnak, úgy mint később a NOM-ban. Csak egy megszentelő imát mond a pap, míg a hagyományos rítusban öt megszentelési ima volt (az öt imádság által a pálmák és az olajágak szentelményekké válnak, és ájtatos használatuknál a híveknek a mennyből kegyelmeket közvetítenek).

A körmenetnél, a reformerek eltörölték a templom ajtajában lezajló misztikus szertartást – a kórus belső és külső váltakozó énekét (belül ünnepélyes ének zendül: „Gloria laus et honor tibi sit”, amit kívülről megismételnek, majd a belülről jövő himnuszok mindegyikére így válaszolnak), és a kereszttel a bezárt ajtóra való ütést, mely egyfelől Jézusnak a templomvárosába, szent városába való bevonulásának drámai ábrázolása, másfelől annak jelképe, hogy Krisztus kereszthalála által a mennyei Jeruzsálem kapuit megnyitotta nekünk.
A körmenet után az 1955-ös új rítusban a pap az utolsó könyörgést a néppel szemben énekli, háttal a tabernákulumnak.

Az 1955-ös megújított rítusban a könyörgések az oltár lábánál teljesen eltűnnek a miséből, és a pap azonnal az oltárhoz lép, hogy megfüstölje. Ha több pap asszisztál, a celebráló pap nem maga olvassa a szentírási olvasmányokat, hanem leül és csak hallgatja őket. (A hagyományos csendes misében a pap a passiót az evangélium-oldalon, a nagymisében a leckeoldalon mondja, miközben az énekesek éneklik.)
A Bethániában történt megkenést kihagyták a passió kezdetéből, és a test elhelyezését a sírban a végéről (a hagyományos rítusban a passió története Máté Evangéliumának teljes 26. és 27. fejezetéből áll). A mise utolsó evangéliuma (a csendes misében a barkaszentelési evangélium, azaz Mt 21,1-9) is eltűnt.

(forrás: www.fathercekada.com – 2009. április 5.)
http://www.katolikus-honlap.hu/1401/viragvas.htm