2008. december 9., kedd

Nagyfalui üzenet, 2008. december

„Szeretteim! A betlehemi Kisded születésének a megünneplése előtt, az Ő dicsőséges visszajöveteléről akarok beszélni nektek….”
2008 (2009) – A ZARÁNDOKHELYEK MEGISMERÉSÉNEK AZ ÉVE – DECEMBER
”Isten és a felebarát szeretetében éljétek le földi zarándoklásotok szent idejét!”
51. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból elmélkedjük át és éljük meg szent Péter apostol két levelét.
Havi mottó: „Mindig álljatok készen, mert az Emberfia abban az órában jön vissza, amikor nem is gondoljátok.” (Mt.24,44)
Havi imaszándék: gondoljuk végig a 2008 – as évet
·       Tartsunk bűnbánatot elkövetett bűneink miatt!
·       Legyünk hálásak a kapott kegyelmekért!
·       Merjünk nagy kegyelmeket kérni Istentől a jövő évre!!!
Konkrét feladatunk: helyezzük a házi oltárunkra az adventi koszorút és legalább advent vasárnapjain imádkozzunk és énekeljünk együtt, örömmel várva Jézus második eljövetelét.
A Szentlélek üzenete 2008 decemberében
„Szeretteim! A betlehemi Kisded születésének a megünneplése előtt, az Ő dicsőséges visszajöveteléről akarok beszélni nektek.
Jézus, visszajövetele előtt, elsősorban a ti életetekben, az Ő állandó jelenlétével és köztetek a kölcsönös szeretetetek által akar diadalt aratni. Engedjétek, hogy az égi tanítások által, egyénileg is közösségileg is minden nap formáljunk titeket.
Sajnos, mielőtt eljön az Emberfia, szinte az egész emberiség: az istentagadás, a visszautasítás, a lázadás, a gyülölet, egyszóval a bűn sötétségébe fog beburkolózni. Ha a bűnbánat által megszületik bennetek Jézus, és az erényes életetek által növekszik bennetek Jézus, akkor ne féljetek az Ő visszajövetelétől.
A jelennek a reménység és a várakozás szent idejének kell lennie. Az utolsó időben, egyik legfontosabb feladatotok: a bűn elhagyása és az egész emberiségért való engesztelés kell legyen. Amiket most átéltek azok az utolsó idők jelei, és az Új Korszak születését készítik elő: a mérhetetlen fájdalom, a jelenlegi nagy szorongattatás, a szent éjszaka megismétlődése.
Amikor az égen megjelenik és ragyogni fog a Kereszt, ez lesz számotokra a biztos és végső jel, hogy Jézus hamarosan, újból eljön a Földre. Tudnotok kell, Jézus második eljövetele az elsőhöz lesz hasonló, mielőtt bekövetkeznék az utolsó itélet. Jézus váratlanul fog eljönni a Földre, hogy megkezdje isteni uralmát a szívekben és a világban. Vigyázzatok, ne engedjétek, hogy az utolsó időben a hamis próféták Jézus visszatérésének a pontos idejét mondva, aggódást és félelmet keltve félre vezessenek titeket.
Ne csodálkozzatok azon, ha csak a végső idők apostolai fogják hirdetni Jézus dicsőséges visszatérését. Gondolkozzatok el minden nap azon a kérdésen: amikor eljön az Emberfia vajon talál-e hitet a Földön? Higyétek el, Jézus, aki felment a Mennybe, úgy jön el ismét, ahogy az apostolok szeme láttára az Égbe szállt.
Jézus, eljövetelekor be fogja zárni a poklot, meg fogja kötözni a sárkányt, hogy azután már ne vezesse félre a személyeket és a nemzeteket. Akkor, a bűnbánó teremtményeim, tökéletes módon fogják teljesíteni Isten Akaratát, állandó dicsőítésben fognak élni és Jézussal fognak ezer évig uralkodni a Földön. Ez a rendkívüli esemény egybe fog esni a második Pünkösddel, világméretü kiáradásommal és tisztításommal. Ez lesz Jézus Irgalmas Szeretetének és Mária Szeplőtelen Szivének diadala, ami Új Korszakot, Új Civilizációt, a Szeretet Korszakát fogja megnyitni az egész emberiség előtt.
Jézus, aki hamarosan eljön, megmutatja isteni hatalmát, a szája lehelletével elsöpri a gonoszt, mindent megújít és elhozza a paradicsomi állapotot, az Új Eget és az Új Földet.
Ajánlom szeretettel nektek, hogy az utolsó időben legyen a köszönésetek: Maranatha! Jöjj el Uram Jézus! Azért vigyázzatok necsak hívjátok, hanem készen állva várjátok is Jézust a Földre, aki abban az órában jön vissza, amikor nem is gondoljátok!
Megáldalak benneteket a reményteljes várakozás lelkületével!!!”
(Az üzeneteket Nagyfaluban, B. M. Éva asszony és Csilik János atya közvetítésével kapjuk!)

Házi feladat decemberre:
GYAKOROLNI FOGJUK EGYMÁS KÖZÖTT A KÖSZÖNÉST: MARANATHA!
JÖJJ EL URAM JÉZUS!!!
Előretekintés 2009 januárjára:
Közös imaszándék lesz: a szeretet egységen fogunk dolgozni és a hit egységéért fogunk együtt felkiáltani a Szentháromsághoz!
Konkrét feladatunk lesz:  január 18-25 között, a minden napi szentmisénket a vallások és a nemzetek közötti egységért ajánljuk fel.
Köszönetet mondunk az engesztelő közösség minden tagjának, minden áldozatáért, amelyet a lelkek megmentéséért vállaltak a 2008-as évben.
Szeretettel teljes Karácsonyt és új élettel teljes Új Évet kívánunk szeretett testvéreinknek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése