A keresztvetés huszonegy jelentése

A keresztvetés a katolikus és ortodox keresztények egyszerű, mély értelmű hitvallása. Katolikusként keresztet vetünk, valahányszor imádkozunk vagy belépünk a templomba. Nem is gondolnánk, hogy amikor keresztet vetünk, egyszerre huszonegy dolgot teszünk:

1. Imádkozunk. Imánkat keresztvetéssel szoktuk kezdeni, és talán nem is gondolunk rá, hogy maga a keresztvetés is imádság. Ha az imádság lényege „lelkünk felemelése Istenhez”, ahogy Damaszkuszi Szent János mondja, akkor a keresztvetés egyértelműen ima. „A keresztvetés nem üres gesztus, hanem hatékony ima, amellyel a Szentlélekhez, gyümölcsöző keresztény életünk védőjéhez és segítőjéhez folyamodunk.” (Bert Ghezzi)

2. Megnyílunk a kegyelem felé. A keresztvetés felkészít, hogy befogadjuk Isten áldását, és képessé tesz, hogy együttműködjünk kegyelmével.

3. Megszenteljük a napot. Ha a nap fontosabb pillanataiban keresztet vetünk, a kereszt jelével megszenteljük hétköznapjainkat. „Minden lépésünknél és mozdulatunknál, belépéskor, kilépéskor, öltözködéskor, tisztálkodáskor, asztalnál ülve, lámpát gyújtva, karosszékbe vagy székre leülve, a hétköznapi élet minden tevékenysége közben megjelöljük homlokunkat a jellel” – írja Tertullianus.

4. Egész lényünket Krisztusnak szenteljük. Amikor a kezünket a homlokunktól a szívünkhöz, majd mindkét vállunkhoz visszük, Isten áldását kérjük elménkre, szenvedélyeinkre, vágyainkra és egész testünkre. Más szóval: a keresztvetés teljes valónkat, testünket-lelkünket, szívünket és elménket Krisztusnak szenteli. „Foglaljuk bele egész lényünket – testünket, lelkünket, értelmünket, akaratunkat, gondolatainkat, érzéseinket, mindazt, amit teszünk és amit nem teszünk –, és a kereszt jelével megjelölve erősítsük és szenteljük meg mindezt Krisztus erejében, a háromságos egy Isten nevében” – fogalmaz Romano Guardini.

5. Megemlékezünk a megtestesülésről. Mozdulatunk lefelé irányul, a homloktól a mellkas felé, „mert Krisztus a mennyből leereszkedett a földre” – írja III. Ince pápa a keresztvetésről szóló instrukciójában. Ha közben a hüvelykujjat a mutatóujjhoz vagy a gyűrűsujjhoz érintjük, azzal is Krisztus kettős, isteni és emberi természetét fejezzük ki.

6. Megemlékezünk Urunk szenvedéséről. Amikor keresztet rajzolunk magunkra, alapvetően Krisztus keresztre feszítésére emlékezünk. Ezt fejezi ki továbbá, ha nyitott jobb tenyérrel, mind az öt ujjunkkal (Krisztus öt sebének megfelelően) vetünk keresztet.

7. Megvalljuk a Szentháromságot. Amikor az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevét kimondjuk, a háromságos egy Istenbe vetett hitünket valljuk meg. III. Ince pápa szerint ennek megerősítése, ha három ujjal jelöljük meg magunkat.

8. Istenre irányítjuk imánkat. Egyik kísértésünk az imádságban, hogy úgy szólunk Istenhez, ahogyan Őt elképzeljük, kozmikus szellemként vagy éppen pajtásként. Imánk ilyenkor inkább rólunk szól, mint az élő Istenről. A keresztvetés az igaz Isten felé irányít. „Amikor a Szentháromsághoz fohászkodunk, a minket teremtő, nem pedig az általunk teremtett Istenhez szólunk. Elképzeléseinket félretéve ahhoz az Istenhez imádkozunk, akinek Ő kinyilatkoztatta magát: Atya, Fiú és Szentlélek háromságához.” (Bert Ghezzi)

9. Kifejezzük a Fiú és a Lélek származását. Azzal, hogy elsőként a homlokunkat érintjük, felidézzük, hogy az Atya a Szentháromság első Személye. Kezünk leeresztésével „kifejezzük, hogy a Fiú az Atyától származik”. Azzal pedig, hogy a Szentlelket említjük harmadikként, utalunk rá, hogy a Lélek az Atyától és a Fiútól származik – mutat rá Szalézi Szent Ferenc.

10. Megvalljuk a hitünket. A megtestesülésbe, a keresztre feszítésbe és a Szentháromságba vetett hitünk kifejezésével „kis hitvallást” teszünk, melyben szavainkkal és mozdulatainkkal hitünk lényegi igazságait nyilvánítjuk ki.

11. Segítségül hívjuk Isten nevének hatalmát. A Szentírás szerint Isten nevének hatalma van. Szent Pál írja: „Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban.” (Fil 2,10) A János-evangéliumban pedig maga Jézus mondja: „Amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, bármit kértek a nevemben, megteszem nektek.” (Jn 14,13–14)

12. Vállaljuk Krisztussal együtt a keresztre feszítést. Aki követni akarja Krisztust, annak az Úr szavai szerint meg kell tagadnia magát, és fel kell vennie a keresztjét (Mt 16,25). „Krisztussal engem is keresztre feszítettek” – írja Pál apostol (Gal 2,19). Amikor keresztet vetünk, kinyilvánítjuk, hogy igent mondunk a tanítványságnak erre a feltételére.

13. Szenvedésünkben segítséget kérünk. Bert Ghezzi szerint vállaink érintésével arra kérjük Istent, hogy segítsen – vállaljon, vegyen vállára – minket.

14. Felelevenítjük keresztségünket. A keresztvetéssel, amelyben újra kiejtjük a keresztelésünkkor elhangzott szavakat, „összefoglaljuk és újra elfogadjuk keresztségünket” – írta Joseph Ratzinger bíboros.

15. Visszafordítjuk az átkot. Szalézi Szent Ferenc szerint a keresztvetésben „az átkot jelentő bal oldaltól az áldást jelentő jobb oldal felé” irányuló mozdulat a bűnbocsánatra és a bukás visszafordítására emlékeztet. Egyben kifejezi, hogy a jelen nyomorúságból a jövendő dicsőségbe fogunk jutni, amint – írta Ince pápa – Krisztus is „átment a halálból az életbe, az alvilágból a mennybe.”

16. Krisztus képére formáljuk magunkat. Szent Pál átöltözéshez hasonlítja bűnös természetünk átalakulását Krisztusban: „Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására” (Kol 3,9–10). Az egyházatyák Krisztus ruháitól való megfosztásával kapcsolták ezt össze. Tanításuk szerint az ember, amikor a keresztségben leveti régi természetét és újat vesz fel, részese lesz annak, amikor Krisztust megfosztották ruháitól. A keresztvetés kifejezheti, hogy részesei akarunk lenni e megfosztatásnak, majd a feltámadás dicsőségébe öltözésnek. A keresztre feszítés egészét elfogadjuk, nem csak azt, ami megfelel az ízlésünknek.

17. Megjelöljük magunkat Krisztusnak. Az ógörögben a jel szó megfelelője a szphragisz, amely a tulajdonlás jegyét is jelentette. Így nevezték például azt a bélyeget, amellyel a pásztor megjelölte a nyájához tartozó állatokat. Amikor keresztet vetünk, Krisztus, az igazi Pásztor tulajdonaként jelöljük meg magunkat.

18. Krisztus katonáinak valljuk magunkat. Szphragisznak nevezték a parancsnok nevét is, amelyet katonái bőrébe tetováltak. A keresztény ember pásztoraként követi Krisztust, ennyiben juhhoz hasonlítható – de nem birkához! Krisztus katonáivá kell lennünk. Mint Szent Pál írja: „Öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. … Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát.” (Ef 6, 13–17)

19. Elriasztja a gonoszt. A keresztvetés a sátán elleni küzdelem egyik fegyvere. Egy középkori prédikátor, Aelfric szerint „csodálatosan hadonászhat az ember a kezével, ám áldás nem származik belőle, hacsak nem vet keresztet. Ha azonban keresztet vet, a gonosz csakhamar megrémül a győzelmes jel láttán.” Egy másik, Aranyszájú Szent Jánosnak tulajdonított mondás szerint pedig a keresztvetés hatására a démonok „elrepülnek”, mert „úgy félnek tőle, mintha bottal vernék őket”.

20. Pecsétet teszünk magunkra a Lélekben. Az Újszövetségben a szphragisz szót pecsétnek is fordítják, például a második korintusi levélben, ahol Pál apostol így ír: „Isten az, aki minket veletek együtt megerősít és fölken Krisztusban. Pecsétjével megjelölt minket, és foglalóul a szívünkbe árasztotta a Lelket.” (2Kor 1,21–22) Valahányszor keresztet vetünk, újra megpecsételjük magunkat a Lélekben, és kérjük, hogy hatalmas működése hassa át életünket.

21. Tanúságot teszünk mások előtt. A nyilvános helyen végzett keresztvetés a hitünkről való tanúságtétel egyszerű formája. „Ne szégyelljük hát megvallani a Megfeszítettet! Legyen a kereszt a mi pecsétünk, amellyel bátran jelöljük homlokunkat és mindent: a kenyeret, amelyet elfogyasztunk, az italt, amelyet megiszunk; minden be- és kilépésünket, lefekvésünket és felkelésünket, utazásunkat és pihenésünket” – írta Jeruzsálemi Szent Cirill.

Isten a rejtekben is csodásan működik! Olvass tovább: http://www.uzenetek.eu/news/tanusagtetel/

Amit most leírok, valójában világgá szeretném kiabálni, hogy mindenki meghalja, mennyire szeret a jó Isten. Minden embert külön-külön, a tenyerén hordoz és irányítja az életünket, de annyira finoman, hogy nem avatkozik a szabad akaratunkba, azt mindenkinek önként szeretetből kell vissza adnia. Az igazán boldog ember akinek minél hamarabb sikerül találkozni ezzel az élő szeretettel a jóságos Istennel, és az Ő akaratával egyesülni, mert ez az igazi cél amiért teremtett. De valójában nem számít az életkor hanem a döntés és a kitartás a szüntelen odafordulás és a teljes önátadás. Akinek Isten kegyelméből sikerül megnyitni szívét lelkét és erős akarattal kitartani az elhatározás mellett az nagyon hamar megtapasztalja, hogy komoly harcról van szó. Egy új életről, ugyan azt kell tenni tovább is és ugyan ott ahol azelőtt, csak egészen másként, mindent Isten dicsőségére, a lelkek és saját lelkünk javára. Ez az új életforma küzdelem saját rosszra hajló természetünkkel, kísértéseinkkel amit testünk kívánságain és az ördög csábításai okoznak. Aki ezt Isten kegyelméből felismerte azon a sok útvesztőn keresztül amiben nap mint nap kerülünk, az mégis boldog, nagyon boldog lehet mert már látja a célt és ez a lényeg. Ezért érdemes élni mert aki így átment a halálból az életbe, örökké élni fog. Egy ilyen út nem könnyű mert hosszú vajúdás is lehet ha nincs vezető vagy esetleg makacsságunknál fogva nem tudunk bízni sem emberben sem Istenben. Így az én lelki utam is hosszú vajúdáson ment át, sok dolga volt a jó Istennek velem de most mégis nagyon hálás vagyok és ez a hála íratja velem ezeket a sorokat.

Először is hálás vagyok a jó Istennek, hogy adott szerető szülőket akik által a világba léphettem és akik mindent megtettek ami tőlük telt, és most is megteszik, hogy örömet szerezzenek, hogy boldogok legyünk, és hálás vagyok a testvéremért akivel lelkileg tudjuk erősíteni egymást és igazi szeretet köt össze minket. Úgy ahogy a fizikai testem világba lépett, vele együtt lelki életem is elindult, református környezetbe színtiszta református falúban születtem. Szüleim, nagyszüleim templomba járó emberek voltak, megkereszteltettek és vittek a templomba már kis koromtól minden vasárnap és ünnepnap. Tizenhárom éves koromban konfirmáltam, előtte egy évig felkészítőre jártam olyan kötelező módon, hogy megismerjük a református egyház tanítását, de minden nagyon zavaros volt számomra, a feltámadásról azt tartották a szüleink és még a tiszteletes úr is, hogy a gyermekeinkben támadunk fel. A Szűzanya tiszteletét bálványimádásnak és a katolikusokat bálvány imádóknak tartották és tartja sok tájékozatlan és rosszindulatú református ma is, ez nagyon nagy tévedés és fájdalmas valóság. Ebből a tévedésekkel teli környezetből hívott a jó Isten, ezért érzek sokszor nagy felelősséget, hogy mit tehetnék az imán kívül azért, hogy ebben a nagy tudatlanságban és tévhitben világosságot és igazságot  lehessen vinni. Hála Istennek azért most vannak jó páran fiatalok, akik kiléptek leginkább a karizmatikus (élet a lélekben) közösség felé és velük már lehet beszélni az igazságról és a komolyabb lelki életről.

Az én életemet úgy is mondhatnám, hogy a mi életünket úgy alakította a jó Isten, (mert most már határozottan hiszem és vallom, hogy minden az Ő kezében van és Ő irányítja minden léptünket), a férjemen keresztül megmutatta hogy a katolikus vallás nem bálványimádás, hanem az egyetlen amely megőrizte az igazságot, amit Jézus tanított apostolainak, és ezt hitelesen a katolikus egyházban maradt meg évszázadokon keresztül. Már tizennégy évesen kaptam Szűzanyát és kis Jézust ábrázoló képet, és rövid imákat, amit akkor nem mertem elmondani mert benne volt a Szűzanya neve. Valójában ez volt első találkozásom a Szűzanyával, ezért tudom mindenkinek elmondani hogy nincs az-az állapot amelyből a jó Isten ne tudna felemelni és szép lassan meggyőzni, elvezetni a teljes igazságra, csak foglalkozni kell ezekkel a dolgokkal és egymással. Szükségünk van arra, hogy tanítsuk, segítsük azokat, akik nem rendelkeznek a teljes igazság ismeretével, vagy önhibájukon kívül, tévtanítások áldozatai. De mind ezek mellett  én sem foglalkoztam a hittel, a vallással, fiatalon, tizennyolc-húsz évesen, az volt a fontos, hogy munkahelyem legyen, férjhez készültem, és még a református templomból is gyakran elmaradtam, és az életem így elég rossz irányt vett. Huszonegy évesen nem férjhez mentem, hanem a jegyességet felbontva egy másik kapcsolatba léptem. Most utólag azt is az Isteni Gondviselésnek tulajdonítom, mert az a házasság egész életemet más irányba fordította volna, a jó Isten így látta jobbnak, hogy megmentsen sok könnyelműségem és meggondolatlanságom ellenére. Mert bűneim súlyát jól éreztem és ami megvigasztalt, egy kedvenc református énekem volt amit sokszor énekeltem: „Itt van szívem, Neked adom Uram”, és hiszem, hogy a jó Isten ezt komolyan vette. Ez a második kapcsolat még szörnyűbben végződött, abból sem lett házasság, sőt gyilkosság, egy kis baba élete.

És akkor azt mondta a jó Isten „elég”,  felnyitotta a szememet és megnyitotta a szívemet, rá tudtam nézni a keresztre és a Szűzanya képére, ami addig is az ágyam felett volt, az albérleti lakásban, de addig soha nem figyeltem rá. Akkor „megláttam” és letérdelve azt mondtam: „soha többet nem akarom ezt a bűnt elkövetni”, de nem tudtam, hogy mit kell tennem. Ez karácsony környékén, szilveszter előtt volt, ami még jobban fokozta a fájdalmamat, és az, hogy a húgom, aki öt évvel fiatalabb nálam, tizenkilenc évesen férjhez ment és kisbabát várt, én pedig nem mertem vállalni. Azt hiszem tudta a jó Isten, hogy kell valami nagyon nagy fájdalom, ami felébresszen a borzasztó közömbösségből és önpusztításból, amiben akkor éltem.

És akkor egy őrt rendelt mellém, a férjem személyében, aki ugyan az volt akitől tíz évvel azelőtt a Szűzanya képet  és imákat kaptam. Időközben még sokszor találkoztunk, elbeszélgettünk, jól ismertük egymást, de ez a találkozás meghatározó volt, azonnal eldöntöttük, hogy össze házasodunk. Amit a férjem most is huszonkét év házasság és hét csodálatos már majdnem felnőtt gyermek élete láttán is tévedésnek és meggondolatlan döntésnek tart, mivel ő soha nem készült házasságra. Én most már teljesen biztos vagyok, hogy részünkről megfontolatlan lépés volt, de ha fontolgattuk volna, nem lett volna bátorságunk belevágni, de a jó Isten így mutatta meg az Ő nagyságát és dicsőségét, hogy megsegített minden nehézség ellenére együtt maradni és a számtalan újrakezdéshez erőt és kegyelmet adott a nagyon sok ismerős és jó barát imája és áldozata által amit hálás szívvel köszönök és kérem Isten áldását rájuk. Ilyen csodálatos Isten útja.

Azon a számunkra „pálfordulást” hozó téli szeles napon, 1993 január  3-án este, már együtt mentünk a szentmisére, és én attól kezdve csak szentmisékre jártam. Két év kellett amíg a teljes döntésem megszületett, 1995 április 23-án, Irgalmasság vasárnapján lettem elsőáldozó, vagyis konvertitaként visszatértem a katolikus egyházba. 2003 május 25-én bérmálkoztam, és közben született három lányunk és négy fiunk.

A lelki utunkat a jó Isten irányította a fizikai életünkkel együtt és csodálatosan gondoskodott az anyagi szükségleteinkről és a lelkiekről egyaránt. Több közösségben megfordultunk, de igazából mindenhol hiányzott valami. A Katekumenális út volt az első, már mindjárt a házasságunk kezdetén, mivel a férjem odajárt, mentem én is vele. Öt évig bejártunk faluról Sepsiszentgyörgyre, ami egyre nehezebbé vált, mivel a kicsikkel és az álatokkal sok gond volt, de igazából én csak mentem a férjemmel, de a lelkiség nem vonzott. Aztán megismertük az „Élet a lélekben” közösséget, szemináriumot is végeztem, kapcsolatot tartottunk egy ideig. Nekem tetszett volna a mozgalmas, énekes együttlét, de nem tudtam itt sem megtalálni a lényeget. Egy lelkiségi találkozó alkalmával találta meg a férjem a Kék könyvet, amely a Gobbi atya által kapott Szűzanya üzeneteit tartalmazza, és így kezdtük el a heti családi  Cönákulumokat. De ez sem hozta el az én számomra a Jézussal való találkozás élményét, mert nem elég csak hetente egyszer kétszer egy órára találkozni a jó Istennel, a Szűzanyával, hanem most már tudom, hogy szüntelen vágy kell bennünk legyen a velük való kapcsolatra és Isten kell az első helyen legyen de valóban a legelső helyen az életünkbe.

Ezeken az utakon vezetve a jó Isten megérlelte szívemet erre a vágyra, két és fél évvel ezelőtt kezdődött a lelki életem harmadik szakasza, amikor akartam tenni valamit azért, hogy szorosabb kapcsolatba kerüljek a Szűzanyával, hogy Ő vezessen szent Fiához. Ilyen szándékkal végeztem el a Lourdesi kilencedet majd szent Mónika közbenjárását kértem gyermekeimért, és szent Rita segítségét, hogy jó feleség lehessek. Az ő életükön elmélkedve segített engem is a Szentlélek, és Ő adta a könyveket a kezembe, és nyitogatta a szívemet, mert persze azok a könyvek addig is a polcon voltak. Így olvastam Jézus benső életét (Baij Mária Cecillia – magán-kinyilatkoztatásait), ami nagyon megérintett, és a Szeretetláng lelki naplót, Erzsébet asszonytól, ami igazi kalauzom lett, mert egyre több nehézség és fájdalmas valóság tárult fel a mi életünkben, és éreztem, hogy nem elég a megszokott napi ima, vasárnapi templomba járás. Nincs igazi kapcsolatunk a jó Istennel, a Szűzanyával, az Úr Jézussal, a Szentlélekkel, és egymással sem vagyunk élő kapcsolatban. A legfájdalmasabb, hogy a leányunk minden úgymond vallásos nevelés, ismeret ellenére, elköltözött, úgy mint más, a mai divat szerint. Ez döbbentett rá a valóságra, hogy nem tudtuk átadni a hiteles keresztény életet neki, és ez egy fájdalmas tény.

Az Isten ismét a sajnálkozó természetemre alapozva érintette meg a szívemet, küldött valakit, aki úgy el tudta mondani a fájdalmát és az életének a titkait, hogy szinte elfelejtve a saját problémámat, hatalmas együttérzést indított el bennem, és mivel tudtam, hogy semmi mást nem tehetek érte, elkezdtem erősem imádkozni érte, úgy mint még soha. Imádkoztunk telefonon keresztül együtt és ez nagyon jó volt, mert ez az ima szeretetből fakadt és ez az igazi ima lényege, mert az igazi szeretettel, Istennel kötött össze. Amíg érte imádkoztam, én kaptam meg azt az ajándékot, hogy szívvel tudjak imádkozni, és megtaláltam az örömet és erőt az imában, a kapcsolatot a Szűzanyával és az Ő Szent Fiával. A fejlődésben nagyon sokat segítettek a Szőkefalvi üzenetek - amelyekkel addig nem foglalkoztam – miután jó sokszor elolvastam, csodálatos módon egyre jobban megtapasztaltam, hogy a Szűzanya milyen egyszerűen, érthetően elmondja, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy egységben legyünk Vele és szeretet közösségben az Ő Szent Fiával, mert Ő semmi mást nem akar, csak visszavezetni az Oltáriszentség tiszteletéhez, szeretetéhez, imádásához, és az egymás iránti szeretetünk gyakorlásához, mert e nélkül nincs hiteles keresztényélet, csak „folklór vallásosság” Barsi Balázs atyát idézve, és ez nem sokat ért az én, a mi életünkbe, sőt megtévesztő, megbotránkoztató a kívülállók számára.

Ezen felbuzdulásomban én csak egy pici elhatározást tettem, hogy a Szűzanya Szőkefalván adott üzeneteit szeretném megélni, mert számomra olyan világosak, egyszerűek és érthetőek voltak. A Szűzanya ugyanezeket kérte a Kék könyv üzeneteiben is, de ottan nem tudtam megragadni a lényeget, mindig úgy éreztem, az a papoknak szól, habár az összes jelenések üzeneteinek lényege: - a megtérés fontossága, a bűnbánat, rendszeres ima, különösen a rózsafüzér, böjt, a szentmisén való tudatos részvétel, a rendszeres gyónás, de mindehhez szükséges a nyitott szív és a semmit nem fontolgató feltétel nélküli bizalom és szeretett.

A jó Isten nem volt szűkmarkú és megajándékozott 20014 nyarán jó emberek önfeláldozó szeretete által - akikre ezúton is kérem Isten bőséges áldását -  elvitt Medjugorjéba, férjemmel együtt, ott egy néger atyán keresztül csodálatos áldásában részesített, ami felejthetetlen az én számomra. Azóta is érzem ennek a zarándoklatnak megerősítő kegyelmeinek hatását. És még ez sem volt elég, 2014 szeptemberében ott lehettem Szőkefalván a Szűzanyának történő ünnepélyes felajánláson, Bocsa József atyával, ami meghatározó lett az én életemre, megkaptam azokat a kegyelmeket, amelyek megtartanak a nehéz és küzdelmes hétköznapokban, mert tudom, hogy bármi is következik, a Szűzanyához akarok tartozni, mint rabszolgája, a szó legnemesebb értelmében.

És most tiszta szívvel megköszönöm mindazoknak akik ezt a felajánlást lehetővé tették Isten fizesse meg fáradozásaikat és töltse el bőséges kegyelmeivel továbbra is, hogy még sok hasonlót tudjanak szervezni és a részvevők komoly szándékkal, elhatározással és felkészülten vegyenek részt, hogy befogadhassák a felajánlással járó bőséges kegyelmeket.

De le kell írjam szívem fájdalmát, amelyet most május 17-én tapasztaltam meg Szőkefalván, annyi mindenről beszélünk, de sajnos a lényeg a Szűzanya üzenetei, kérései, csak olyan mellékesen vannak érintve. Olyan jó lenne, hogy legalább azon az egy napon, ott a jelenési helyen, megkérdezni önmagunktól -  akik oda elmegyünk és hisszük, hogy valóban a Szűzanya szólt Rózsika által -. hogy miért is jött a Szűzanya, azok az üzenetek nem idejét múltak, most kellene megélni és készülni az Úr Jézus dicsőséges visszatérésére, mert a vőlegény késik, még van időnk, de ha belefáradunk, olajunk elfogy, lámpásunk kialszik, szívünk kihűl. Ki ad majd olajat nekünk, amikor megérkezik a vőlegény?

Az én számomra a csend, a várakozás, a felkészülés ideje van, a bizalomban, az engedelmességben való megerősödés ideje, a megtisztulás, a bűnbánat, a vezeklés ideje, mert van amiért  bűnbánatot tartanom. Kérem a jó Istent, az elbizakodottság és a gőg minden formájától mentsen meg, segítsen hogy minden cselekedetem, szavaim, gondolataim Őt tudják szolgálni, a Szűzanya vezetése alatt, ezért nagyon fontos a kitartó és rendszeres ima, amit a Szentcsalád is gyakorolt, (Jézus benső élete).

Hiszem, hogy mindenki élete egy kész csoda, van akinek azért, mert Isten megóvta tisztaságban, már az is kész csoda, hogy idejében felismerte Isten vele kapcsolatos tervét, és a tisztaság értékét, de ugyanolyan csoda az is aki hozzám hasonlóan megtérő bűnösként talál vissza az igazi szeretethez, az élő Istenhez. Ezért mindenkinek van amiért hálát adnia, csak meg kell állni, Isten csodáin elgondolkodni, amit az életünkben végbe vitt és élni a mának, mindig csak a mának, de szerényen, bizalommal, ahogyan a szentjeink tették.

Este lezárom a napot a Szűzanya által a Pió atyának diktált rövid kis imával: „Befejezem, Atyám! Befejezem mára, minden kegyelmedért legyen örök hála. Tisztelet, dicsőség, imádás, dicséret: Neked fölséges Atya, Fiú és Szentlélek! Áldalak Istenem, szentjeiddel áldlak, mert megadtad létét tegnapnak és mának. Add, hogy a holnapot Szent Neveddel kezdjem, Uram én Teremtőm, Megváltó Istenem! Befejezem, Atyám! Mára befejezem, örök jóságodért, örök hála legyen! Adjon hálát érte minden teremtményed, és bocsásd meg kérlek a mi vétkeinket, Atyám, erre kérlek! Ámen.”

Reggel szintén Pió atya imájával kezdem a napomat, a Szűzanyának szentelve magamat: „O, Mária, a megtestesült Igének szülője és a mi legédesebb anyánk, itt vagyunk lábaid előtt, mialatt felvirrad egy új nap, egy új nagy ajándéka Istennek. Kezeidbe és szívedbe helyezzük egész valónkat, bennünk minden a Tiéd legyen: értelmünk, akaratunk, testünk és lelkünk. Alakíts bennünk anyai szereteteddel egy új életet, a Te Jézusod életét. O, mennyek királynője legkisebb értékű cselekedeteinket is támogasd a Te anyai sugallataiddal, add, hogy a szent és szeplőtelen áldozatnál minden és mindegyik tiszta és Istennek tetsző legyen! O, jóságos anya tégy minket szentekké, amint ezt tőlünk Jézus elvárja és a Te szíved vágyakozva folytonosan kéri. Ámen.

Bízok a jó Istenben és az Ő Szent Fiában, a mi Urunk Jézus Krisztusban és a Vigasztaló Szentlélekben, hogy Ő mindent a javunkra fordít, ha mi a Szűzanya Szeplőtelen Szíve által kérjük és neki ajánljuk szabad akaratunkat. Ezt kérem mindenki számára, különösen lelki testvéreim, rokonaim, jó ismerőseim és minden keresőnek és kívánok olyan igazi tanúságtevő keresztény közösséget, ahol nem csak beszélnek a hitről, hűségről, igazságról, békéről, szeretetről, hanem szívvel, lélekkel élik amit hisznek, ilyen eszköz szeretnék lenni a Szűzanya kezében.

Ehhez  kérem a Mennyei Atya áldását, mindenki számára, akik ezeket a sorokat olvassák, vagy hozzájárultak a megjelentetéshez, ezen szép kettős ünnepünk alkalmából: Úrnapja és az Üdvösség Anyja ünnepén!  2015. június 4.

Testvéri szeretettel Z. Etelka. Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!      

Olvass tovább: http://www.uzenetek.eu/news/tanusagtetel/

Little Pebble testvér szavai

Épp a rózsafüzért imádkoztam amikor megjelent a fénylő fehér kereszt mellette Jézus és Szűzanya. Jézus Szent Szívét valamint a Szűzanya szeplőtelen szívét láttam. Ők így köszöntöttek engem:- Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében, köszöntünk téged drága Fiam,és az összes gyermekünket a világban. A köszöntő szavak után a mi Urunk Jézus Krisztus előrelépett és felém mutatta szent szívét ezekkel a szavakkal: -" Nézd ezt a Szívet, amely az egész emberiséget oly nagyon szereti.Az Én és az Én Legszentebb Édesanyám Szeplőtelen Szent Szíve egyesült és egy a Szentlélekkel és az Örök Atyával. Az ő közvetítése az emberek és Szent Fia Jézus Krisztus között, aki Drága Szent vérével az egész emberiséget megváltotta és üdvösségre vezette feláldozta magát a Kálvárián és minden nap ott van az Oltáriszentségben.Urunk így folytatta szavait:-" Az én Édesanyám mint közvetítő és társmegváltó dogmája, vitákat fog hozni Egyházam vezetői között Rómában, mivel,ők nem fogadják el azt a tényt ami már ismeretes. Ez a végső Dogma amit a kígyó szétfog törni.Drága Gyermekeim! Ez lesz a jel a végső csatára,amelyet a Földön a Napban öltözött asszony és a sátán fog vívni. Ez az esemény egyházamat meg fogja osztani a Földön,de gyermekeim tudnotok kell azt, hogy a sátán nem fog sikerrel járni mivel az Örök atya kezei által lesz összetörve.Gyermekeim készüljetek mivel az ellenség akkor fog lecsapni amikor a legkevésbé számítotok rá. Ez Ukrajnában ,Olaszországban,Lengyelországban és egész Európán belül fog kezdődni,Oroszország által amely nem lett felajánlva a Szűzanya Szeplőtelen Szívének,s ez lesz az az ország amely le fogja rombolni a szabadságot a gyengélkedő Európában,amely bőségesen meg lett áldva gazdagsággal, és a Mennyországból folyamatosan áradó ajándékokkal,több ezer jelenés, és csoda formájában. s amely földrész a mai napig elhagyja a hitét ,a Nagy Babilonon ülő parázna asszony által a materializmus a kommunizmus, a bálványimádás és a paráznaság által.s mindent eldob és megtagad,ami jó.Isztambul városa sírgödörré fog válni, mivel az emberek hátat fordítottak az igazságnak .Taiwan nagyon sokat fog szenvedni a vörös sárkány keze által,mivel megpróbál elmenekülni a kommunizmus szorításából. A háborgó tenger el fogja nyelni a Kínához tartozó szigeteket és Japánt , a két nagyhatalom vitái közepette. Én Jézus, az Isten Fia az összes gyermekétől azt kéri hogy legyetek könyörületesek,és megbocsátóak,ajánljátok fel könyörgéseteket azokért akik,jóval szerencsétlenebbek mint gondolnák, és azokért akik a Modern Nyugaton élnek.! A Boldogságos Szűzanya szavai: Kérlek benneteket hogy a végsőkig imádkozzatok Oroszország felajánlásért! Megáldunk benneteket az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében ÁMEN

Hamis próféta: „A párbeszéd egységet és békét szerez” – Szinkretizmus Szarajevóban

Egy epilógus a krónika számára Bergoglio Sarajevoban tett látogatásáról. A boszniai főváros Kosevo-stadionjában megrendezett „szentmisén” Bergoglio egy ragasztószalaggal megerősített pásztorbottal jelent meg. Ugyanis a „mise” előtti kavalkádban a Scorzelli-bot a földre esett és kicsivel a feszület alatt eltörött. Guido Marini szertartásmester hozatni akart egy másik pásztorbotot, de végül mégis a ragasztószalagos megoldást választották. Az ezüst Scorzelli-botot Montini alatt rendelték meg, majd Wojtyla egész pontifikátusa alatt ezt használta. Ratzinger visszatért az arany ferulához. Bergoglio eleinte szintén ezt használta, de aztán visszahozta a Scorzelli-botot, aminek ragasztószalagos változata most Sarajevoban ünnepelte premierjét.

„Háború lóg a levegőben. Nem azoknak, akik a kultúrák összeütközését keresik”, így lehetne Bergoglio prédikációjának címét lefordítani. A kultúrák civilizált együttéléséért folytatott küzdelem ellen nincs semmi kifogás. „De ez nem mehet az igazság rovására”, írta a Chiesa e postconcilio weboldal.

A nemzetközi ferences tanulók központjában megrendezett „ökumenikus és vallások közötti találkozón” Bergoglio a különböző vallások képviselőihez intézett beszédében ezeket mondta: „A párbeszéd az emberiesség egyik iskolája és az egység megteremtője, ami segít, hogy a toleranciára és a kölcsönös tiszteletre alapozott társadalmat felépítsük.”
Ez olyan állítás, ami a béke minden mércéjét a feje tetejére állítja. „Semmilyen párbeszéd nem tud békét és egységet teremteni, csak Krisztus”, reagált a Chiesa e postconcilio weboldal kommentátora.

A találkozót az ország és a világ békéjéért mondott imával fejezték be. „Ez a Legszentebb Szentháromság szabályos bemocskolása volt, hogy ne egy erősebb kifejezést használjak, ami a lelkemből kitörni akar”, írta a Chiesa e postconcilio weboldal kommentátora.
Az ima így szólt: „Mi, Ábrahám utódai a benned, a zsidók, a keresztények és a muzulmánok egyetlen istenében való hit értelmében, alázatosan és benned való bizalommal könyörgünk hozzád ezen országért, Bosznia-Hercegovináért, hogy a férfiak és nők, különböző vallások hívei, nemzetek és kultúrák békében és harmóniában élhessenek itt. Kérünk téged, o atya, hogy ez a föld minden országában így legyen!”

Ezután Sarajevo város Bergoglionak és a többi vallási vezetőnek egy „lehetetlen” ajándékot nyújtott át, melyben a „szinkretizmus van megörökítve”. [lásd a jobboldali fotót]

»Szent Pál a zsidókhoz írt levelében világossá teszi, hogy a keresztények nem a zsidók és a mohamedánok hite szerint utódai Ábrahámnak [az utóbbiak akkor még nem is léteztek, és Szent Pál nyilván álmában sem hitte volna, hogy egy ilyen vallással szemben szükség lehet bármilyen magyarázkodásra]. „A békesség Istene, aki Urunkat Jézus Krisztust, a juhok nagy pásztorát, az örök szövetség vére által föltámasztotta halottaiból, tegyen készségessé titeket minden jóra, hogy teljesítsétek akaratát.” (Zsid 13,20) Az egyházatyák azt tanítják, hogy Ábrahám azért igazult meg, mert hitt az eljövendő Krisztusban. Krisztus maga pedig ezt mondja (Jn 8,56-58): „Ábrahám, a ti atyátok ujjongott, hogy láthatja a napomat. Látta és örvendezett. A zsidók erre fölháborodtak: Még ötven esztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot? Jézus így szólt: Bizony mondom nektek: mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” Ezen „én vagyok” éppoly fenséges, mint megrázó jelentőségét nem kell külön hangsúlyozni.
Lehetséges mégis, hogy senki nem áll fel és nem kiált a háztetőkről?
A helyzet persze az, hogy ez a probléma nem Bergoglioval kezdődött, ő csak az elviselhetetlenségig fokozza elődei ezirányú kezdeményezéseit mindazon tompító effektusok nélkül, melyekkel az előtte levő „pontifikátusok” a híveket félrevezették«, állapítja meg a Chiesa e postconcilio weboldal kommentátora.

(forrás: www.katholisches.info – 2015. június 12.)

---

Függelék:
Minél több már a jóízlésnek, nem csak a katolikus vallásnak ellentmondó dolgot tesz Bergoglio, a „katolikus” internetes sajtóban annál határozottabban kezdenek elkülönülni egymástól azok, akik vakon és ostobán követnek mindent, ami népszerű, politikailag korrekt és előnyhöz juttató, és azok, akik bírálják Bergogliot és társait. Ez utóbbiakkal mostanában egyre gyakrabban fordul elő, hogy bírálatuk miatt munkaadójuk kiteszi őket állásukból, vagy mint nemrégen az egyik vatikáni szakértővel történt, maga a Vatikán vonja el tőlük akkreditálásukat. Az ú. n. „tradicionalista” sajtó ilyenkor felháborodik, holott erre semmi oka nincs. Ha ugyanis valaki elismeri Bergogliot legitim pápának, akkor, mint katolikusnak, abszolút tilos neki hit és erkölcs dolgában őt kritizálni. Ahogy Müller „bíboros”, a Hittani Kongregáció prefektusa – ebben legalábbis – a katolikus tanításhoz nagyon következetesen kijelentette: „A Tanítóhivatal tanít, és nem őt tanítják.”
Meggyőződésem, hogy az ilyen fél-katolikusnak megmaradt személyek munkássága ártalmasabb, mint a nyílt eretnekeké, hiszen az igazságot őszintén kereső, igaz katolikus útmutatást váró embereket tökéletesen félrevezetik, úgy ahogy ezt a lefebvrizmus tette.
Emlékezzünk csak Dr. theol. Klaus Obenauer, a bonni egyetem teológus tanára Evangélium-hű vagy ‘papa haereticus’ című tanulmányára, melyben a szerző annak a véleményének adott hangot, hogy már az tagadja az isteni törvényt, aki „megvitatásra” bocsát egy ilyet. Írta ezt akkor, amikor még csak suttogtak, de nem döntöttek egy püspöki szinódusról. És most, amikor már túl vagyunk az elsőn, és előttünk a második, ahova Bergoglio teljes erővel gyűjti a saját csapatát, azaz minden megüresedett püspöki székbe egy homokos-barát embert ültet, levonta a professzor úr a következményeket? Nem, dehogyis. Ő is, csakúgy, mint hasonlóan gondolkodó társai, például a fenti cikk írója, bírál és mégis Krisztus Helytartójának, Krisztus szeplőtelen menyasszonyának, az egy szent katolikus és apostoli Egyház tévedhetetlenséggel bíró fejének tartja Bergogliot.
Ezzel az égvilágon semmivel sem különbek bírálatuk tárgyától: hiszen csakúgy, mint Bergoglio, ők is tagadják a katolikus tanítást, még ha nem is ugyanazt a tételét. De miként a Tanítóhivatal már tévedhetetlenül kijelentette, a katolikus vallásban egy hittétel tagadása egyet jelent az egész vallás tagadásával. Sőt, Bergoglio annyira nyíltan és undorítóan hitehagyott, hogy egyetlen vallását csak kicsit is komolyan vevő katolikust sem csaphat már be, míg az őt bíráló „hithűek” súlyosan félrevezetnek másokat.

Zaby atya mondta, hogy a 6. parancs önmagában (ha nem tekintünk a következményekre) sokkal kisebb bűn, mint például a kézbeáldozás, hiszen az az 1. parancsolatot szegi meg. A Bergogliot érvényes pápának tartók bűne is súlyosabb, mint az emberi nemi tisztaság ellen elkövetett bűn, hiszen Jézus Szentlélek által vezérelt szeplőtelen menyasszonyának tisztaságát tagadják.

Végül még egy hír a zsinati szekta fővárosából, amit a kath.net június 15-én jelentetett meg:
Miután Bergoglio ellátogat a valdensek egyik templomába, Koch bíboros, a pápai ökumenikus tanács elnöke abban reménykedik, hogy ez impulzusul szolgál arra, hogy a katolikus egyház bocsánatot kér a valdensektől.
JÚNIUS 22-i HÍR: Bergoglio hétfőn Torinóban ellátogatott a valdensek legfőbb templomába, és valóban bocsánatot kért tőlük. A katolikus Egyház „keresztényietlen tetteket és viselkedési módokat” mutatott, mondta Bergoglio, a mostani fő eretnek a már régóta eretnekeknek. „Jézus Krisztus nevében, bocsássatok meg!” ... No comment….

Vajon, mi jöhet még ezek után?


http://katolikus-honlap.hu/1501/sarajevo.htm

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Felajánlások

  Engesztelők Találkozója

2015. 05. 30, Szombat
Engesztelők találkozója Vác
Szent Mihály arkangyalnak való felajánlás alatt láttam, hogy az angyali seregek leszálltak közénk. Az angyalok a feltámadt, megdicsőült Jézushoz vezettek minket, aki kezében tartotta a győzelmi zászlót, amely a halál feletti győzelmét jelképezi. Szent Mihály arkangyal letérdelt Krisztus előtt, aki így szólt hozzá:
„Szent Mihály, íme, elérkezett az idő, hogy az emberek neked szenteljék magukat. Angyali szíved bizonyára telve van örömmel, hogy láthatod mennyi ember hozta meg az áldozatot azért, hogy még közelebb kerülhessenek általad Hozzám. Boldog vagyok, mert Atyám örvendezik azok láttán, akik téged követnek. Te most is ugyanúgy hű vagy a Szentháromsághoz, mint a kezdetekkor. Győzelmi zászlómat a kezedbe helyezem, mert azt akarom, hogy az embereket elvezesd a bűn és a halál feletti győzelemre. Ez a győzelem Atyám dicsőségét szolgálja, amíg az emberek a te védelmed alatt állnak, és imádkoznak hozzád, addig Én előkészítem nekik az Új Paradicsomot, ahol békére és boldogságra lelnek. A te oldaladon megtanulhatják, hogy mit jelent az igazi hűség. Az emberiség egyre jobban távolodik Istentől, és ezért már nem ismeri a hűség értékét. Az üdvösséget csak azok nyerhetik el, akik mindvégig kitartanak Mellettem. Atyám azt akarja, hogy az emberek hűek legyenek az Egyházhoz, a törvényekhez és a szeretet parancsaihoz. A szeretet nélkülözhetetlen a Földön és a Mennyben. A szeretet alkotja Atyám rendjét, melyre a hierarchia épül. Az emberek még nem ismerik a tökéletes szeretetet, mert az felfoghatatlan számukra. De ha hisznek Bennem, aki Magam vagyok a szeretet Istene, az idő múlásával meg fogják sejteni a szeretet titkait.”
Láttam, hogy azoknak a bukott angyaloknak jelen kellett lenniük a felajánlásnál – amit nagy kínok közepette kellett átélniük –, akik minket állandóan kísértenek. A felajánlás közben olyan láncok kerültek rájuk, amelyek gyengítették hatalmukat. Jézus előtt kötelesek voltak meghajolni, aki azt mondta feléjük:
„Mostantól kezdve a ti hatalmatok megtöretett azokkal szemben, akiknek pártfogója Szent Mihály arkangyal lett. Olyan láncok vannak rajtatok, amik akadályozzák gonoszságaitok kiáradását az emberek felé. Kísértéseitekben legyengültök, és az emberek az Én kegyelmemmel legyőznek titeket. Vereségeitek megsokasodnak, és bármit tesztek is, a győzelem az Én kezemben van. Mennyei Édesanyám már munkálkodik azon, hogy előkészítse az emberiséget az Én második eljövetelemre. Látni fogjátok, hogy a Fiú hogyan tisztítja meg a világot tőletek, és dicsőíti meg övéit. Igen, ez Atyám akarata és ti nem tehettek ellene semmit. Bár a bűn elhatalmasodott a világban, mégis a kegyelem túl fog áradni. Ez azért történik így, mert Atyám ezen a módon fogja megmutatni jelenlétét és azt, hogy nem nézi tétlen a lelkek elvesztését. Követőim sokan lesznek, akik kiállnak az Igazság mellett. Hitüket úgy megerősítem, hogy még a halál sem fogja megriasztani őket attól, hogy Engem megvalljanak az emberek előtt. Egyházamat üldözhetitek, de elpusztítani nem tudjátok. Aki Isten ellen harcol, az elveszíti életét és lelkének üdvét. A ti lelketek már az örök halálban van, és a gyűlölet arra sarkall benneteket, hogy Atyám ellen harcoljatok. Az emberek csak eszközök a kezetekben, hogy céljaitokat megvalósítsátok. Ha az emberek látnának titeket, azonnal Felém fordulnának. Megváltó művemet tovább fogjátok rombolni, de sikeretek nem lesz garantálva.”
Szent Mihály minden engesztelő kezébe helyezte a győzelmi zászlót ezekkel a szavakkal:
„Örök hűséget fogadtatok, és ez a győzelmi zászló megkoronázza jó döntéseteket. Velem lesztek a harcban, mert bizony számítok a ti segítségetekre. Az angyalokkal való szövetségkötésetekkel Isten megerősítette az angyalok és az emberek egységét. A lelkekért való harcba hívtalak benneteket, amely végig fogja kísérni életeteket. Igenetekkel előmozdítottátok az események felgyorsulását. Így fogja Isten lerövidíteni választottai kedvéért igazságos büntetésének idejét. Ez nagy kegyelmet jelent nektek, mert az Antikrisztus hatalma hamar véget fog érni.”
Mélyen megrendültem, amikor láttam, hogy a Sátánnak is el kellett jönnie és át kellett, hogy nyújtsa Jézus Krisztusnak az adósságlevelünket, amelyet Ő megsemmisített e szavakkal: „Ezek az emberek örökké Hozzám fognak tartozni. Adósságukat eltöröltem, hogy új életet kezdhessenek az Én oldalamon. A bűnre való hajlamuk megmaradt, de a hitükkel és szeretetükkel mindig Hozzám fognak ragaszkodni. Egy eltörölhetetlen pecsétet hordoznak a lelkükben, amelyet te nem tudsz megsemmisíteni. Tudom, hogy a haláluk pillanatáig támadni fogod őket, de be kell látnod, hogy ők örökké Atyámhoz fognak tartozni. Most távozz, és tedd, amit még tenned kell. Gonoszságod ideje nemsokára lezárul, és akkor eljön az Én időm.”
Az engesztelés alatt a Szentlélek Isten megjelent előttem, és láttam, hogy szeretetének tüzével elárasztott minket, miként a tizenkét apostolt is az ősegyház idején. Szentlélek:
„Eljöttem hozzátok, hogy megújítsam engesztelő közösségeitek egységét. Az elmúlt időszakban a közösségeiteken belül konfliktusok, támadások és szakadások alakultak ki. Nagy küldetést és felelősséget bízott rátok Atyám, és ez az út keskeny és göröngyös. Ha nem kapaszkodtok az Én erőmbe, akkor nem tudjátok beteljesíteni Isten akaratát. Azt várom tőletek, hogy minden közösség tagjai nézzenek önmagukba és azután tekintsetek egymásra. Isten mindent lát, hiszen jelen van köztetek. Meghívást kaptatok a Szentháromság közösségébe, hogy a szeretet nevében másokat is elvezessetek hozzánk. Amíg nem tudjátok egymást tisztán szeretni, addig nem lesztek képesek szolgálatotokat betölteni a mi kegyelmünkkel. Ahol szeretet van, ott a kegyelem még jobban kibontakozik. Szeressetek, mert ez az Úr parancsa! Minden nap gondoljatok arra, hogy mire kaptatok meghívást.”
A Szent Korona másolata előtti felajánlás alatt az angyalok a Világ Győzelmes Királynőjét a Mennyei Atya elé vezették, aki így szólt hozzá:
„Legszentebb leányom, magyar néped felajánlása mélyen megérintette Atyai Szívemet. Szeretetem határtalan irántuk. Örömömet leltem bennük és most különleges módon megajándékozom őket. Országuk négy határához (a 4 égtáj szerint) olyan angyalokat állítok, akik az elemekért felelnek: a tűzért, a vízért, levegőért és a földért. Feladatuk az lesz, hogy az országot védelmezzék, és ha Én úgy akarom, akkor enyhíteni fogják a természeti csapások mértékét, melyek a magyarokra várnak. Nagy kegyelem ez, amiért további áldozatokat és felajánlásokat várok tőlük.”
Jézus odament a Mennyei Atyához és azt mondta neki: „Atyám, ez a nép kedves nekem. Látom, hogy szívűkben mennyire imádják, tisztelik és szeretik az Oltáriszentséget. Ha megegyezik a Te akaratoddal, azt kívánom, hogy ez nép különleges módon részesedhessen a Bárány imádásának szolgálatában, amely a Mennyei Jeruzsálem idején valósul meg.” Mennyei Atya: „Fiam, úgy lesz, ahogyan kérted Tőlem. Áldásom velük lesz, amennyiben hűek maradnak Hozzám, és állhatatosak a lelkek mentésében.”
2015. 06. 02, Kedd
Felajánlás Jézus Szentséges Szívének (Szent István Bazilika Budapest)
Jézus: „Nagy örömmel elfogadtam a magyar püspökök, papok, és hívek egységes felajánlását. Atyám látta a magyarok szándékát, és úgy döntött, hogy bizonyos mértékben enyhíti a rátok váró büntetéseket. Mert mindazokat, akiket Szentséges Szívemben elrejtek, oltalmat és biztonságot kapnak.”
Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/talalkozok/953-felajanlasok

Számonkérés időszaka

  Égi kegyelmek zápora

2015. 06. 06, Első szombat

A Mennyei Atya trónja mellett két nagy fényes ládát láttam. Az egyikben azok a kincsek voltak, amelyeket szavaink által szereztünk, a másikban pedig cselekedeteink kincsei. Jézus megmutatta a tízparancsolat kőtábláit, amelyek most Isten Szent Színe előtt vannak. A Mennyei Atya így szólt:
„Szent Törvényeimet többé már nem a frigyládában tartogatom a Mennyben, hanem középpontba helyeztettem. Mert íme, elérkezett annak az ideje, hogy az emberiség szembesüljön a tízparancsolattal. Mindazok, akik változtatni próbálnak törvényeimen, találkozni fognak igazságosságommal. Bizony mondom nekik, jobb lett volna, ha meg sem születnek. A számonkérés időszakába léptetek, és Szentlelkem nemsokára kinyilvánítja számotokra az Én igazságosságomat. Szomorú vagyok, mert a világban elkövetett bűnük oly súlyosak, hogy most már cselekednem kell. Sokan fogják elveszteni életüket, mert meg akarják menteni. Ó, ti emberek, hát nem tudjátok, hogy mindenről tudomásom van? Az emberiség belépett az idők végének utolsó szakaszába. Ugyanis a földi pokol végleg kiteljesedik a világ minden területén. Ti a bűn rabszolgaságában éltek. Fiam megváltott titeket, de el kell mennie újra a Földre, hogy leszámoljon a bűn embereivel. Csak azok lesznek az Én oltalmam alatt, akiket Szent Fiam elém vezet.”

Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/954-a-szamonkeres-idoszaka

Nem csupán elfogadás

A tolerancia nevében egyre többen fogadják el a homoszexuálisok „házasságát” és az abortuszt, miközben a világ szinte minden kérdésben szép csendesen távolodik a Bibliában gyökerező erkölcsi értékektől. Ironikus vagy inkább tragikus módon, az intolerancia furcsa megnyilvánulásaként, egyes aktivisták nem elégszenek meg az azonos neműek közötti kapcsolat törvényes elismerésével, hanem büntetésekkel és egyéb következményekkel fenyegetőzve követelik, hogy a hívő keresztények számára kötelező legyen ennek elfogadása. Más szóval saját nézeteiket akarják rákényszeríteni másokra, akár az alkotmány megsértése árán is. A kötelező toleranciát nem intoleranciának kellene inkább nevezni?

A világi humanisták komoly térnyerését láthattuk az elmúlt évek során, akik saját vallásos világnézetük hirdetése mellett gyakran támadják a keresztény hitet.

Ennek legújabb megnyilvánulásai soha nem látott agressziót mutatnak a gyülekezetek és pásztorok irányába a következő követelések és akciók formájában:

- A pásztorok számára legyen kötelező összeadni a hozzájuk forduló egyneműeket, ennek megtagadása pedig vonjon börtönbüntetést maga után,

- Az állami támogatás feltételeként kötelezni akarják a keresztény főiskolákat, hogy fogadják el a homoszexuális viselkedési formákat (USAToday, OneNewsNow),

- Kötelezni akarják a keresztény szolgálatokat, hogy a hitüket nem követő jelentkezőket (például leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű személyeket) is alkalmazzanak (answersingenesis),

- A Washington D.C.-ben tevékenykedő életpárti szervezeteket lényegében arra kényszerítették, hogy abortuszpárti személyeket is alkalmazzanak, akik számára az abortuszt is fedező egészségbiztosítást kötelesek fizetni (adw).

Ezeket a példákat látva egyértelmű, hogy az aggodalom nem eltúlzott. A szekuláris csoportok és az állam nyíltan hadat üzent a kereszténység és a keresztények ellen.

Az amerikai legfelsőbb bíróság határozata az egyneműek házasságáról (amit június végére várnak) olaj lehet a világi humanisták tüzére.

Egy olyan országban, amelyben az alkotmány első kiegészítése garantálja a vallás szabad kifejezését, miért lehetséges, hogy ez a szabadság egyedül a keresztények számára forog veszélyben?

Miért van az, hogy a házassággal vagy a transzneműséggel kapcsolatos véleményeket kizárólag akkor lehet szabadon kifejezni, ha azok megfelelnek egy bizonyos gondolkodásnak és világnézetnek?

Az egykoron bibliai alapokra épült nemzet az alapok ellen fordult. Sajnos a tendencia az egyházakat is megfertőzte. Az elmúlt hat év súlyos változásokat hozott az evangéliumi keresztények számára. A vallásszabadság soha nem látott támadás alatt áll.

Az sem meglepő, hogy a keresztények jelentős hányada inkább az alkalmazkodást választotta, amit jól illusztrál az egyneműek házasságának kérdése. A Time magazin felmérése szerint az egyneműek közötti házasság támogatottsága az evangéliumi keresztények között a 2003-as 20 százalékról 43 százalékra emelkedett 2014-re.

Attól tartva, hogy intoleránsnak bélyegzik őket, vagy akár üldöztetést szenvedhetnek véleményük miatt, sok keresztény inkább megváltoztatta álláspontját az abortusszal vagy a homoszexuális viselkedésformákkal kapcsolatban. Ennek egyik oka valószínűleg ott keresendő, hogy sok gyülekezet eltávolodott a bibliai alapoktól, kezdve a Teremtés könyvének első fejezeteiben leírtakkal. Nem csoda tehát, ha alapok nélkül az egész ház omladozni kezd.

A cikkhez használt forrás: answersingenesis.org

Thea: Egy fontos kérdést tisztáznunk kell a fenti témával kapcsolatban, ami talán nem minden olvasó számára egyértelmű. Jézus minden emberért meghalt. A homoszexuálisokért, a leszbikusokért, az önhitt írástudókért és farizeusokért, a rablógyilkosokért, a hazugokért, minden kis és nagyemberért. Egyszóval minden bűnösért. Érted és értem. Nemcsak meghalt értünk, hanem szeret minket. Várja, hogy mikor térünk meg hozzá, hogy megmutathassa az igaz boldogságot, amit egyedül az adhat, aki valóban ismeri szívünket.

Amikor ez megtörténik, éppen úgy, ahogy tanítványaitól elvárta, hogy régi életüket hátrahagyva kövessék őt, minket is erre hív. Útközben sokszor elbukunk, botladozunk, de soha nem mondhatjuk, hogy aminek hátat fordítottunk az helyes volt, legyen szó a büszkeségünkről, a mértéktelenségről, a hirtelen haragról vagy szexuális szokásainkról.

Jézus tehát minden bűnösért meghalt, ez azonban nem azt jelenti, hogy támogatná a bűnt.

Nem kárhoztatta a házasságtörő asszonyt sem, sőt megmutatta vádolói képmutatását, ugyanakkor ezekkel a szavakkal búcsúzott tőle: „Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!” (János 8:11)

A fenti cikk persze nem erről szól. Egy olyan támadásra hívja fel a figyelmet, ami egyszerre több síkon rombolja le az emberi társadalom már amúgy is régóta rogyadozó alapjait.

Ahogy Matt Walsh írta egy hasonló kérdés, a transzneműség kapcsán:

„Magáért a valóságért folyik a harc emberek! Ideje beszállni!

Amennyiben a progresszívoknak hatalmában áll lerombolni és saját ideológiai képükre újradefiniálni a férfi és nő fogalmát, kimondhatjuk, hogy teljes és visszafordíthatatlan kulturális győzelmet arattak. Belenyúltak a világegyetembe és átalakították a valóságot. Istenekké váltak, legalábbis ilyen hatalmat adtunk nekik.

Napestig beszélhetünk a gazdaságról és a külpolitikáról, de ha egy olyan országban élünk, ahol a zűrzavar, a perverzió és az önimádat az úr, akkor mi értelme lenne? Hiszen Amerika közben már halott.”

„Tudom, hogy meg fogsz ölni, de én neked adom a Bibliámat!” - egy ISIS harcos megtérése

„Tudom, hogy meg fogsz ölni, de én neked adom a Bibliámat!” - egy ISIS harcos megtérése

Az Iszlám Állam (ISIS) egy harcosa, aki korábban kéjjel fejezett le keresztényeket, megtért, miután Jézus megjelent neki egy látomásban, és felszólította, hogy hagyja abba a gyilkolást. Megtérése után felkeresett egy keresztény misszionáriust, és elmondta neki, hogy egy fehér ruhás emberről álmodott, aki magát Jézusnak nevezte.

Történetét Gina Fadely, egy Közel-Keleten működő missziós csoport igazgatója hozta nyilvánosságra, a Christian Post című újság szerint.

Fadely, a Youth With A Mission Frontvonal Missziójának igazgatója elmondta, hogy azt követően vették fel a kapcsolatot egymással, hogy az ISIS harcos elkezdett látomásokat látni egy fehérbe öltözött emberről. A fehér ruhás ember ezt mondta neki: „Te az én népemet gyilkolod!”

Ez a történet nagyon hasonlít Pál apostol történetére, akinek az eredeti neve Tarzuszi Saul volt, és részt vett a keresztények meggyilkolásában, mielőtt Jézus megjelent neki egy látomásban.

Fadely elment a Mártírok Hangja rádióhoz, hogy megossza az Iszlám Állam terroristája megtérésének történetét, aki most azoknak a hitét követi, akiket egykor lefejezett.

Az ISIS harcos elmondta, hogy közvetlenül azelőtt, hogy meggyilkolt egy keresztényt, az ezt mondta neki: „Tudom, hogy meg fogsz ölni, de én neked adom a Bibliámat!” A keresztényt megölte, de magához vette a Bibliáját, és elkezdte olvasni.

A Közel-Keleten egyre gyakrabban lehet hallani olyan muszlimok megtéréséről, akik Jézust álomban látták, írja a Blaze című újság. Azonban ez az első olyan alkalom, amikor az Iszlám Állam egy fegyveresének megtéréséről értesülünk.

Az Iszlám Állam magát Kalifátusnak hirdette ki még múlt évben, miután Irak és Szíria jelentős részeit hatalmába kerítette. A szélsőséges csoport rettenetes háborús bűnök sokaságáért felelős, beleértve civilek - felnőttek és gyerekek - lefejezéséért, és fiatal lányok szexrabszolgának való eladásáért. Ezen kívül felelősek több pótolhatatlan történelmi emlékhely lerombolásáért, egész települések földdel egyenlővé tételéért, és templomok tucatjainak lerombolásáért. Az Iszlám Államot nyilvánvalóan szélsőséges vallási meggyőződés hajtja, és az a vágy, hogy az Iszlám vallás általuk értelmezett változatát rákényszerítsék mindenkire, akivel találkoznak. Lelkiismeret furdalás nélkül készek arra, hogy megöljenek bárkit, aki visszautasítja, hogy a maguk vallási eszméjét elfogadja vagy akár csak nem engedelmeskedik nekik teljes mértékben.

Több keresztény vezető úgy véli, hogy az olyan típusú megtérés, mint ami ezzel a harcossal történt, az egyetlen módja a konfliktus megnyerésének. Fadely és a Youth With A Mission szervezet is ebbe az irányba összpontosítja az erőfeszítéseit.

„Egy másik álomban Jézus azt kérte tőle, hogy kövesse Őt, és a harcos most azt kéri tőlünk, hadd legyen Ő is Jézus követője és tanítványa.”

2015. június 4.


http://news360.com/article/296024550#

Égi Édesanyánk üzenete 2015. június 2-án Medjugorjéból

Medjugorje, 2015. június 2.

"Drága gyermekek, általatok szeretnék munkálkodni, általatok gyermekeim, apostolaim, hogy majd végül ott gyűjthessem össze minden gyermekemet, ahol minden készen áll a ti boldogságotokhoz. Imádkozom értetek, hogy tetteitek  megtérésre vezethessenek másokat, mert eljött az Igazság cselekedeteinek ideje, Fiam ideje. Szeretetem munkálkodni fog bennetek, használni foglak titeket. Legyen bizalmatok bennem, mert minden, amit szeretnék, a ti javatokat szolgálja, a Mennyei Atya által teremtett örök jót. Ti, gyermekeim, apostolaim, földi életeteket közösségben élitek azokkal a gyermekeimmel, akik még nem ismerték meg Fiam szeretetét, akik engem nem tekintenek édesanyjuknak, de ne féljetek tanúságot tenni az Igazságról! Ha ti nem féltek és bátran tanúságot tesztek, akkor az Igazság csodálatos módon fog győzedelmeskedni, de jegyezzétek meg, hogy a szeretetben van az erő. Gyermekeim, a szeretet: bűnbánat, megbocsátás, ima, áldozat, és irgalom. Ha majd tudtok szeretni, cselekedeteitekkel fogtok másokat megtérésre vezetni és lehetővé teszitek, hogy Fiam fénye a lelkekbe hatoljon. Köszönöm nektek! Imádkozzatok pásztoraitokért. Ők Fiamhoz tartoznak, Ő hívta meg őket. Imádkozzatok, hogy mindig legyen erejük és bátorságuk Fiam fényét sugározni."

Hermann Weinzierl: Biedermann és a gyújtogatók

A modern ember messzemenően elvesztette a józan eszét, a gondolkozás képességét, miközben azt képzeli, hogy ő a történelem legfelvilágosultabb és legképzettebb embere. Ezen elfajzásért egy hosszú szellemtörténeti folyamat a felelős. Bár egyfelől a technikai képzettség egyre rafináltabb lesz [szerintem ez sem igaz, sőt – a bonyolultabb egyáltalán nem jelenti egyúttal a jobbat, az észszerűbbet is], másfelől a racionális gondolkodásra való képesség egyre jobban elsatnyul. Miközben a technikai képzettséget a gazdasági fejlődés [a mostani egyre silányabb minőségű gazdasági termékeknél hogyan lehet gazdasági fejlődésről beszélni – hiszen az egyre több és egyre kényelmesebb, butább megoldások nem fejlődést hoznak, hanem korcsosulást, iszonyatos minőségi romlást] érdekében egyre fokozzák, szellemi területen minden a tetszőlegességben veszik el. A szabadságról alkotott hamis elképzelés oda vezet, hogy az ember úgy gondolja, szabadnak lenni annyit jelent, hogy mindenki azt gondolhat, amit akar, vagyis, hogy az igazság nem kötelez senkit semmire.
Ráadásul újabban érzelmi intelligenciáról beszélnek, vagyis arról, hogy az ember jobban megbízhat az érzéseiben, és ezért nem kell a dolgokat tárgyilagosan és józanul megítélni. Csak egyszer élünk, tehát élvezzük ki, amennyire lehet ezt az egy életünket – bármit is értünk ez alatt.
Ennek a beállítottságnak azonban messzemenő következményei vannak. A felismerésre törekvő alapvető igyekezetet bizonytalannak, mindennemű világos megkülönböztetést gyanúsnak és idővel lehetetlennek neveznek. „Igazság” alapjában véve nem létezik már, de ha mégis, akkor nem felismerhető – következésképpen nem is követelhető, mondják.
A technikailag kialakított virtuális világban az embereknek egyre kevesebb közük van a valósághoz, ami egyre kevésbé objektív a számukra, hanem az egyes ember szubjektív elképzelésévé válik, és ezért lassan annyifajta, ahány ember létezik. Mind ebből az következik, hogy a modern ember az abszolút, totális relativizmus értelmében liberális és toleráns lény, ahol minden megengedett, csak az igazság hirdetése, megkövetelése nem.

Ez a folyamat természetesen a katolikusokat is elérte. Már a 19. században ugrásszerűen megnőtt az ú. n. „liberális katolikusok” száma. A „liberális katolikusok” [„ez önellentmondás”, mondta Metternich róluk] olyan emberek, akik tényleg elhiszik, hogy a katolikus hit összeegyeztethető azzal a modern szellemi magatartással, mely tagadja, hogy az igazság meg- és felismerhető. Idővel a 19. századi „liberális katolikusokból” a 20. század modernistái, majd a 21. század posztmodernistái lettek.
Egy tévtan ily nagyfokú sikeres elterjedésénél nem maradhatott el a jószándékú katolikusok megfertőződése sem.

A gondolkodás ilyen alapos és messzemenő megváltozása nem történik magától. Mint minden forradalmat, úgy ezt a szellemi forradalmat is egy [egyházi] elit indította el, hajtotta végre és terjeszti világszerte. Jézus Krisztus Egyházának ellenségei már 200 évvel ezelőtt felismerték, hogy a katolikus Egyházat csak akkor lehet a modern gondolkozás számára megnyitni, ha ezen hierarchikusan rendezett közösségnek a csúcsát meghódítják. Egyre inkább rájöttek, hogy Péter székének a megszerzése lenne a legzseniálisabb sakkhúzás, mert ahogy ezt megkaparintották, szilárdan a kezükben tarthatják az Egyházat, tetszésük szerint saját terveik alapján vezethetik és természetesen megváltoztathatják.
1818-ban adták ki a „Folytatólagos instrukciók; A vezetők törvénykönyve és útmutatója a magasrangú szabadkőművességben” (Istruzione permanente, Codice e quida pratica dei Preposti all’alta massonerie), című brosúrájukat, ami a titkos társaságok bosszúságára az Egyház kezébe került, és nagy summák ígérgetése ellenére sem sikerült visszaszerezni. E titkos szöveg végén a következő utasítások olvashatóak [lásd még a honlap következő cikkét: „A pápaság megszűnik; megszentelt kés alatt hal meg, amit az utolsó zsinat atyái fognak megfenni”]:
„Azon az úton, melyet testvéreinknek felvázolunk, nagy akadályokat kell legyőzni és sokszoros nehézségeket áthidalni. De tapasztalattal és ravaszsággal diadalmaskodni fogunk. A cél olyan szép, hogy elérése érdekében minden vitorlát ki kell feszítenünk. Olaszországot forradalmasítani akarjátok? Keressetek egy pápát, amilyet vázoltunk nektek. Meg akarjátok szilárdítani a babiloni kéjnő trónján a kiválasztottak uralmát? Érjétek el, hogy a klérus a ti zászlótok alatt meneteljen, és mégis úgy higgye, hogy a szent kulcs zászlaja alatt jár. Az utolsó nyomát is ki akarjátok irtani a zsarnokoknak és az elnyomóknak? Vessétek ki a hálótokat, mint Simon Barjona, de ne a tenger mélyén, hanem a sekrestyék, a szemináriumok és a konventek belsejében. És ha semmit nem kapkodtok el, akkor még csodálatosabb halfogást ígérünk nektek, mint amilyen a Péteré volt. A halász emberek halászává lett, ti pedig még az apostoli szék lábainál is barátokat fogtok halászni. Így lesz a hálótokban a forradalom a tiara és a karing ellen, melynek élén a keresztet és a nagy pápai zászlót viszik; egy forradalom, melynek csak egy egészen kis segítség kell, hogy a világ mind a négy sarkán a tűz fellobbanjon.” (G. M. Pachtler: Der stille Krieg gegen Thron und Altar oder das Negative der Freimaurereis, nach Dokumenten; 1876)

Ezeket a sorokat katolikus szerzők már sokszor idézték és időszerűségüknek megfelelően kommentálták. Eközben azonban valami nagyon furcsát lehet megfigyelni: Rendkívül ritkán vették komolyan, vagyis tekintették megvalósítható, sőt már beteljesült valóságnak. Még ma is, amikor egy Bergoglio a Vatikán vendégházában tanyázik, ahonnan a katolikus külső utolsó, még megmaradt nyomait is szemétre hányja, a legtöbb modern „katolikus” és tradicionalista is mintha az égből pottyanna alá, ha valaki ezt az 1818-as tervet megvalósítottnak tekinti, amit pedig minden vaknak látnia kellene – legalábbis ez lenne a normális.

Max Frisch svájci író „Biedermann és a gyújtogatók – Egy tandarab tanítás nélkül” című könyve talán ismert egyesek előtt [tavaly a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház mutatta be Magyarországon], mások még nem hallottak róla – ezért most a dráma tartalmának rövid összefoglalása következik:
Gottlieb Biedermann gazdag hajszesz-gyártó, vagyis a jólszituált polgárság képviselője. Egyik este otthon ül és újságot olvas, amiben a környéken garázdálkodó gyújtogatókról van szó. „Fel kéne őket akasztani!” – kiált fel Biedermann, pont abban a pillanatban, amikor a szobalány egy házalót jelent be, aki nem hagyja magát lerázni és „emberiességet” követel a házigazdától. Már bent is van a szobában, Joseph Schmitz, egykori cirkuszi birkózó. Biedermann eleinte ódzkodik tőle, de aztán a házaló hízelgésére, amivel a házigazda önzését, bizalmatlanságát, rossz lelkiismeretét ügyesen manipulálja, befogadja a házába. Ahogy a jövevény helyet foglal, fesztelenül el kezdi mesélni, hogy gyerekkora óta ért a tűzhöz, mert apja szénégető volt, és hogy a lángok iránti szeretetből már felgyújtott egy cirkuszt.
Miután Schmitz egyre otthonosabban mozog a házban, bejelenti segítőtársát, az egykori pincért, Willi Eisenring-t: „Nekem nincs kultúrám, mert az apám szénégető volt, de a Willinek, aki főpincér volt, amíg a szálló, ahol dolgozott, le nem égett, neki van kultúrája”, és Willi máris megjelenik az ajtóban.
Miközben Biedermann a gyújtogatókkal szemben tökéletesen engedékeny, addig saját, üzleti ügyeiben hidegen, számítóan bánik beosztottjaival. Egyiküket, akinek felfedezése nyereséget hozott a gyárának, és aki az így elért nyereségből részesedni akar, kirúgja, nem törődve azzal, hogy ezzel tönkreteszi annak egzisztenciáját. Sőt, azt ajánlja neki, hogy vagy perelje be őt, vagy ha erre nincs pénze, akkor nyissa ki a gázcsapot és úgy végezzen magával, amit az, Knechtling elkeseredésében meg is tesz.
A két gyújtogató egész éjjel azzal van elfoglalva, hogy a ház padlásán benzines hordókat halmozzon fel, és mindent előkészítsen a szakszerű felrobbantáshoz. Ekkor jön be egy rendőr a halott Knechtling feleségének feljelentésére, aki észreveszi a hordókat. A kérdésre, hogy ezekben mi van, Biedermann, aki megtudta már, hogy a hordókban benzin van, de aki korábban elárulta Schmitznek, hogy ő ajánlotta kirúgott beosztottjának, hogy feküdjön a gázcsap alá, attól való félelmében, hogy Schmitz ezt elmondja a rendőrnek, azt a választ adja, hogy hajszesz.
Biedermann minden figyelmeztetést ignorál, és bebeszéli magának, hogy a két gyújtogató valójában ártatlan alak: „Egy kis bizalom, egy kis jóakarat, nem mindig a rosszat látni, nem mindig borúlátás, uraim.” De mivel egy kicsit mégis csak fél, felmászik a padlásra és a két gyújtogatót vacsorára hívja. Míg fent van, Willi megállás nélkül a gyújtózsinóron és gyújtófejen dolgozik tovább, és közben arról mesél, hogy mekkora élvezetet okoz neki a rombolás és a tűz.
Este a két gyújtogató megjelenik a baráti vacsorán, Schmitz feltűnően, báránybőrbe öltözve. A hangulat emelkedett, sokat és hangosan nevetnek. Biedermann bort kínál a gyújtogatóknak, letegeződik velük, hiszen egy barátnak – gondolja – csak nem fognak ártani. Biedermann még mindig nem hajlandó szembenézni a valósággal, még akkor sem, amikor a gyújtogatók gyufát kérnek tőle. Ha valóban gyújtogatók lennének, nyilván lenne gyufájuk, beszéli be magának. A gyújtogatók még ezen az éjszakán felgyújtják a házat, amiben Biedermann és a felesége meghal. De előbb még megjelenik a színen a gyújtogatók harmadik szövetségese, aki mint értelmiségi lép fel, és felolvas egy manifesztumot a másik kettő ellen, mert meg kellett állapítania, hogy azok nem ideológiai okokból, hanem csak puszta gyönyörűségből gyújtogatnak.
A kórus így kommentálja a tragikus véget: „Amit mindenki már régen előre látott, a soha ki nem törölhető ostobaságot, amit sorsnak neveznek, megtörtént a végén – semmi nem értelmetlenebb, mint ez a történet. Háromszor jaj!” Végül még egy kérdés: Tragikusnak nevezhető Biedermann sorsa vagy sem? A választ a kórus adja meg: „Soha nem érdemli meg, hogy sorsnak nevezzék, csak azért, mert megtörtént: az ostobaságot.”
[Max Frisch, a darab szerzője nyilatkozta darabjával kapcsolatban nézői kérdésekre: „.. melyik politikai párthoz tartoznak a gyújtogatók? – egyetlen mondatuk sem utal arra, hogy meg akarnák változtatni a világot. Szó sincs forradalomról, világjobbításról, amikor gyújtogatnak, csakis puszta élvezetből teszik, mint a piromániások, az ő tevékenységük apolitikus. […] Azt gondolom, hogy mindketten az ördögök családjába tartoznak. Gottlieb Biedermannból születnek – a félelméből, a hazugságaiból, az álságosságából.”
Biedermann úgy fél az emberiséget fenyegető gyújtogatóktól, hogy igyekszik kedvesnek lenni hozzájuk, még a házába is befogadja őket, remélve, hogy majd az általános tűzvészben ő egyedül megmenekülhet. Winston Churchill mondta: „A békéltető abban a reményben eteti a krokodilt, hogy az őt eszi meg utoljára.”
[És még egy furcsasága velejéig és emberileg reparálhatatlanul romlott korunknak, amire ez a darab kiválóan rámutat: az önmagától, önmagáért gonosz tagadása. A 150 embert, köztük sok gyermeket halálba vivő pilóta esete tökéletesen megmutatta, hogy még a gyermeküket veszítő szülők sem hiszik el a gonosz létezését, még akkor sem, ha őket magukat érinti, hanem csakis valamilyen depressziót, megbocsátható érzelmi okot keresnek a legcsupaszabb ördögi gonoszság mögött is! Úgy tűnik, ez elengedhetetlen a kereszténység tagadásához: nincs ősbűn, nincs rosszra való hajlam, nincs megromlott emberi természet, a magára maradt természet nem felbomlik, lezüllik, hanem egyre jobb lesz: evolúció a természetben, az erkölcsökben, a szellemiekben – így szól az új vallás kötelező tanítása.]

A Biedermann-i teológia
Könnyű belátni, hogy ebben a tandrámában rengeteg emberismeret és tapasztalat rejlik. A gyújtogatók az igazsággal hazudnak, hiszen úgy sem hisz nekik senki. Minél leplezetlenebbül mondja valaki az igazságot, annál hihetetlenebbnek tűnik, különösen azért, mert az igazság ijesztő. Ez nem csak a társadalmi-politikai, hanem az egyházi területen is érvényes.

[Ez utóbbi esetre ezután Pater Weinzierl egy példát hoz fel: Pater Florian Abrahamowicz, volt FSSPX-pap szedesvakantista teóriájára az FSSPX osztrák disztriktje választ adott az interneten. Ebben ugyanazokat az érveket hozták fel immár sokadszorra, amiket Williamson püspöktől kezdve az összes mostani és már kilépett vagy kirúgott FSSPX-es pap, akik a Lefebvrizmus hű követői, papagájmódra ismételgetnek, és amelyekre Weinzierl és Zaby atyák csaknem ugyanolyan sokszor már válaszoltak. Mivel ezeket a válaszokat ez a honlap is többször ismertette már, most csak azokat a részeket fordítom le Weinzierl atya írásából, melyek különösen érdekesek, esetleg valami újdonságot is tartalmaznak.]

Miként áll egy pápa eretneksége, milyen minőségük van a zsinat utáni „pápák” által tanított eretnekségeknek?
[Itt beszúrásként egy kis magyarázat a Schütz Dogmatikából: „Formális, azaz tudatos eretnekek (haeretici formales) azok, akik a katolikus igazságnak egyes tételeit szándékkal megtagadják és tagadásukhoz makacsul ragaszkodnak. A materiális, azaz nem tudatos eretnekek (haeretici materiales) saját egyéni hozzájárulásuk nélkül a tévedésbe belesodródott néprétegek, a formális eretnekek követői.”]

Való igaz, hogy pusztán jogilag nehéz bebizonyítani egy pápa formális eretnekségét, ugyanakkor ez mégis lehetséges, miként ez egyfelől a történelmi tények alapján, másfelől azonban teológiailag is megmutatható. Persze ami a történelmi tényeket illeti, ott be kell vallani, hogy a mostani és korábbi esetek között komoly különbség áll fenn. Mivel ma a zsinati „pápákkal” együtt csaknem az egész hierarchia hitehagyott lett, természetesen nem akad már senki, aki a hitehagyott „pápát” szabályszerűen figyelmeztetné. Nincs egyetlen bíboros, egyetlen püspök sem, aki erre hajlandó lenne, hiszen ők maguk is mind modernisták lettek.
De valóban azt jelenti ez, hogy a katolikusoknak egy eretneket mindaddig követniük kell, amíg valamelyik későbbi pápa a mostanit eretneknek nem fogja kijelenteni? A lefebvrizmus követői ezen a véleményen vannak: „Mivel ez a kérdés végső bizonyossággal nem dönthető el, az »in dubio melior est conditio possidentis« (kétség esetén a birtokban levő van előnyben) alaptörvény értelmében mindenképpen kötelező a zsinati pápák érvényességéhez ragaszkodni.”
Igencsak nagy merészség egy katolikus részéről egy teológiailag ilyen alapvető kérdésben egy törvényre hivatkozni, ami szerint egy pápát olyan sokáig legitimnek kell tartani, amíg valamikor egy későbbi pápa nem adja meg a jogi biztosítékot, hogy az illető pápa még sem volt pápa, hanem valójában eretnek, aposztata, netán sátánista volt.
Kérdezzük meg Biedermann urat, mit válaszol ő erre a problémára: „Biedermann úr, mint gondol ön, Sepp és Willi fel fogják gyújtani a házát vagy sem?” – „Ugyan dehogy, a Sepp és a Willi nem gyújtogató. De kérem, ne ijesszen meg ama pár benzines hordó miatt a padláson, ez nevetséges! És egyébként is: kétes esetben a vádlott javára kell dönteni! Nahát, e paragrafus alapján a Sepp és a Willi alapjában véve egészen helyes fickó. Ha ez nem megnyugtató, akkor mi az?”
Nem rémisztő ez a vélekedés egy kicsit? Valóban beválhat-e ez az okoskodás? Valóban engedelmeskedhetnek a katolikusok egy eretneknek úgy, ahogy az Egyház katolikus fejének, Jézus Krisztus helytartójának, a tévedhetetlen tanítónak engedelmeskednie kell? Vagy kicsit másképp feltéve a kérdést: Elfogadhat-e valaki egy eretneket pápának, anélkül, hogy ő maga ne válnék eretnekké, hogy ő maga ne veszítse el a hitet? Ez egészen egyszerűen lehetetlen! Hiszen a katolikus Egyház pápája a katolikus Egyház legfőbb tanítója, és ezzel minden egyes katolikus hitének a közvetlen hitszabálya! Ez dogma! [„Az Egyház hiteles, hivatalos és tekintély jellegű előterjesztése a közvetlen hitszabály, ami kötelező erővel megszabja, mit és hogyan kell hinni. Az Egyház hiteles tanító tevékenységének hordozói: az Egyház feje, a pápa mint Krisztus rendelte főtanító az Egyházban; azok a püspökök, akik a pápával közösségben élnek. Akik az Egyházban teljes tanítói hatalommal rendelkeznek, azok a hit és erkölcs tanításában tévedhetetlenek, ha ezt a teljes tanítói hatalmukat teljes terjedelmében gyakorolják. A teljes tanító hatalomnak egész terjedelmében való gyakorlása kétféleképp történhetik: ünnepélyes és közönséges módon.”]
Fontolják csak meg ezt egyszer teljes nyugalomban, és akkor be fogják látni, hogy nem, ez egészen egyszerűen lehetetlen!

J. B. Heinrich (1816-1891) Dogmatika könyvében ezt írja: „Az Egyházban a tanító- és bírói-hatalom gyakorlása a hit kérdéseiben egyedül a Krisztus által Péterben és az apostolokban megalapított Tanítóhivatalt illeti meg. ... Az egész Egyház a hitben csak ezen tévedhetetlen Tanítóhivatal által fogyatkozhatatlan [»az Egyház fogyatkozhatatlan, indefectibel, ami két mozzanatot ölel fel: a) Jézus Krisztus Egyháza megmarad az idők végéig még pedig lényegét tekintve abban az alakban, mint ő megalapította (állandóság, változatlanság), és b) az Egyháznak a kinyilatkoztatott igazság változatlan őrzésében és hirdetésében való fogyatkozhatatlansága a tévedhetetlenség.« Schütz Dogmatika], és az isteni megalapítás és a dolgok természete szerint csak ez a Tanítóhivatal a közvetlen hitszabály.”

Hogyan lehetne akkor egy eretnek a közvetlen hitszabály? Ez abszolút lehetetlen! Eretnekként sokkal inkább az eretnekség közvetlen szabálya ő! Ezért, aki pápának ismeri el a zsinat utáni fehér reverendás embereket a Vatikánban, és mégsem engedelmeskedik nekik mindenben, ami a hitet és erkölcsöt érinti – tehát például a liturgiában! –, az ezt csak úgy teheti meg, ha megfosztja őket minden fontos hivatali jogkörüktől, vagyis mindattól, ami egy pápát pápává tesz! Ily módon az általuk legitimnek tartott pápából nem marad más, mint a fehér reverenda. Vagyis számukra a férfi fehér reverendában, amennyiben a Vatikánban lakik, egyben pápa is. Jelenleg azonban két fehér reverendás férfi lakik a Vatikánban, és az a hír járja, hogy az ilyen „is-katolikusok” számára Ratzinger az igazi, nem is Bergoglio. Ilyen feltételek mellett akár igazuk is lehet, miért ne?!
A pápaság ilyen tökéletes naturalista felfogásából származik a kiirthatatlan és folyton ismételt hasonlat a biológiai apával. Egy rossz apa még mindig apa, ismétlik imamalomszerűen, tehát egy rossz pápa is még mindig pápa. Ez a hasonlat nem vesz róla tudomást, hogy egy biológiai apa semmit sem birtokol abból, ami egy pápát pápává tesz, ami miatt semmiképpen nem hasonlítható vele össze. E kettő között nincs meg a „tertium comparationis”, az összehasonlítás alapja. A pápát a biológiai apával összehasonlítani, nem csak azt jelenti, hogy az almát a körtével hasonlítják össze, hanem azt is, hogy az összehasonlítónak fogalma sincs, hogy katolikus értelemben ki és kinek kell lennie egy pápának. [lásd „De hát ő az atya” című cikket]

Kérdezzük meg megint Biedermann urat: „Biedermann úr, mi van Schmitz úrral és a báránybőrrel? Nem furcsa ez magának?” – „Ah, a báránybőr csak játék – vagy, ön mit gondol? Mire akar kilyukadni? Miért ne viselhetne báránybőrt mindaddig, amíg nem gyújtogató. Vagy ön úgy gondolja, hogy Schmitz farkas?”

Mindazonáltal jogosan merül fel a kérdés, hogyha – miként a szedesvakantisták mondják – nem csak a pápai szék üres, hanem az egész modernista „egyház” a maga papjaival, püspökeivel és pápáival nem része az Anyaszentegyháznak, akkor ez hogyan egyeztethető össze Jézus apostolainak és utódaiknak tett ünnepélyes ígéretével: „Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,20)? Ha az egész hivatalos egyházi hierarchia – ami az apostolok utódaiból áll – elpusztult, hogyan lehet még Krisztus örökké tartó támogatásáról beszélni?
Nem akarunk abba a protestáns modortalanságba esni, hogy Isten szavának eme visszaélésére a Szentírás egy másik idézetével válaszolunk, ami könnyű lenne. [„Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8)] Inkább egy ellenkérdést teszünk fel: Ha tehát a modernista „egyház” az ő eretnek pásztoraival még mindig Jézus Krisztus Egyháza, akkor mi következik ebből? Egyik ellentmondás a másik után.
Idézzük magát a lefebvrizmus kitalálóját, Lefebvre érseket 1976-ból (1976. július 29-i levele a barátoknak és jótevőknek): „Mi fel vagyunk függesztve a zsinati egyháztól és a zsinati egyház számára, amihez azonban nem akarunk tartozni. Ez a zsinati egyház szakadár egyház, mert szakított a katolikus Egyházzal, minden idők Egyházával. Megvannak az új dogmái, az új papsága, új intézményei, új kultusza, melyeket az Egyház korábban már számtalan hivatalos és végleges dokumentumban elítélt. Az az egyház, ami ilyen tévtanokat magáévá tesz, egyszerre szakadár és eretnek. Ez a zsinati egyház tehát nem katolikus. Olyan mértékben, ahogy a pápa, a püspökök, a papok vagy a hívek ezen új egyházhoz ragaszkodnak, olyan mértékben szakítják el magukat a katolikus Egyháztól.” Lefebvre érsek e kemény, egyértelmű szavakat azok után használta, hogy Montini felfüggesztette őt. Csak később, jó két év múlva, miután Wojtyla fogadta őt, tért át egyértelműen és végérvényesen az „elismerni és ellenállni” politikájára.
És egyáltalán, hogyan szól az utolsó mondata teológiailag pontosan? Létezik valóban egy „mérték”, amivel kisebb vagy nagyobb mértékben el lehet szakadni a katolikus Egyháztól, ahogy az érsek állítja? Nem elég egyetlen eretnekség, egyetlen egy eretnekség, hogy valaki ne legyen többé a katolikus Egyház tagja? És nem mond ellen egészen biztosan a mostani, abszurd mértékben szakadár és eretnek „egyház” Krisztus ígéretének: „Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,20)?

Ilyen előzmények után nem csoda, ha Lefebvre érsek utóda, a mostani FSSPX-rendfőnök ilyeneket fantáziál: „A Jóisten megengedi, hogy az egyház [a zsinati] beteg legyen. .. A betegség a betegség, de nem az egyház. A betegség az egyházban van, de az egyház eközben az marad, ami. Ez a beteg egyház mégis az, amit Urunk megalapított.” (2013. január 6. SISINONO kongresszus) A német disztrikt 2015. januári lapjában a rendfőnök már odáig megy, hogy ilyeneket állít: „Egyre jobban felbomlik a hitbeli egység és a kormányzási egység a katolikus egyházban.”
Minden katolikusnak az első hittan-órákból tudnia kell, hogy a hitbeli egység Jézus Krisztus Egyházának lényegi tulajdonsága, és mint ilyen, természetesen nem elveszthető. Egy katolikus egyház, melynek hitbeli egysége elveszett, megszűnt létezni.
J. B. Heinrich dogmatikus (1816-1891) hangsúlyozza: „Abban a pillanatban, melyben az Egyház akár csak egyetlen pontban eltérne a lényegi, oszthatatlan, egy, igaz hittől, megszűnne Krisztus igaz Egyháza lenni.”

Kérdezzük meg megint Biedermann urat: „Biedermann úr, Schmitz úr és Eisenring úr éppen azzal foglalatoskodik, hogy a gyújtózsinórt és a gyújtófejet ráerősítsék a benzines hordókra, nem gondolja, hogy ez kissé veszélyes?” – „Ah, ugyan! A Sepp és a Willi csak játékos, mindig gyújtogatást akarnak játszani. De ez egészen ártalmatlan – vagy talán meg akar ijeszteni, csak azért, mert az egész padlás benzinszagú és a Sepp éppen faforgácsot keres, mert az állítólag segíti a szikrák röpködését?”

A zsinati pápák legitimitásának védelmezői ekkor húzzák elő a következő érvüket: Az I. (valójában eddig egyetlen) Vatikáni Zsinat tévedhetetlen tanként kihirdette, hogy „ha valaki azt mondja, hogy nem magának Krisztus Urunknak az intézkedéseiből eredően, vagyis isteni jog alapján vannak Szent Péternek az egész Egyházra kiterjedő primátusa folytonosságában mindig utódai, vagy azt mondja, hogy a római püspök Szent Péternek ugyanabban a primátusban nem utódja, legyen kiközösítve.” (DH 3058) Ha tehát csaknem 60 éve már nincs Péternek igazi utóda, nem kerülünk konfliktusba az Egyház tévedhetetlen tanításával?
Elismerjük, hogy nem mindig egyszerű a tanítóhivatali szövegeket helyesen értelmezni, különösen akkor nem, ha előre kialakított véleménnyel olvassuk őket. Pedig egy szöveg helyes értelmezéséhez feltétlenül szükségeltetik a kijelentő szándékának az ismerete. A Vatikáni Zsinat e tévedhetetlen tanítása azon protestáns, illetve modernista tévtan ellen irányul, mely szerint Szent Péternek Krisztus akarata szerint egyáltalán nem kellett volna utódainak lennie. (A kánon második része pont erre utal.) E protestáns tévtan ellen erősítette meg a zsinat, hogy Krisztus azt akarta, hogy Szent Péternek ne csupán egy vagy néhány, hanem örökké legyen utóda. (lásd még DH 3056, 3057) Ugyanakkor a Péter szék üresedésének lehetőségéről, módjáról és időtartamáról a zsinat e helyen semmilyen kijelentést nem akart tenni!

Már csak azért sincs értelme ennek az érvelésnek, mert egy pápa halála után kezdetektől fogva bizonyos ideig üresen állt Péter trónja. Az egyháztörténelem eddigi leghosszabb szedesvakanciája 3 év 8 hónapig – Szent Marcellinus (†304. október 25.) és Szent I. Marcellus között, aki 308. június 27-én lépett hivatalba – tartott. A lefebvrizmus hirdetői szerint tehát a szöveg értelmezése szerint abban az időben az Egyház 3 év 8 hónapig megszűnt létezni, hogy aztán mint a főnix a hamuból egy új pápa megválasztásával csodálatosan újra feléledjen. Minden józanul gondolkodó embernek könnyű felfogni, hogy az említett zsinati dokumentumban a „folytonosság” nem jelenthet „mindig”-et, azaz megszakítások nélküli folytonosságot.

És a fenti kérdésre talán nem lehetne visszakérdezni, hogyha csaknem 60 év óta legitim módon eretnekek ülnek Péter székében, „nem kerülünk konfliktusba az Egyház tévedhetetlen tanításával”? Miközben az első kérdésre, a válasz „nem”, hiszen az Egyház természetesen soha nem írt elő egy felső határt a szedesvakanciának, addig a második kérdésre kétségtelenül „igen” a válasz, hiszen hogyan állhatna meg az Egyház 60 évig szilárdan a hitben, ha a hit élő és közvetlen szabálya eretnekké vált volna?
De kérdezzük meg erről is Biedermann urat: „Biedermann úr, nem volt könnyelműség a gyújtogatóknak még a gyufát is odaadni? Gondoljon csak a gyújtózsinórra, meg a gyújtófejre, meg a benzines hordókra a padlásán?” – „Maga javíthatatlan! A Sepp és a Willi nem gyújtogató. Vagy látott már valaha gyújtogatót, akinek nem volt gyufája?”

Végezetül még egy rövid megjegyzés a lefebvristák azon felvetésére, hogy a szedesvakantisták szívesen hivatkoznak Bellarmin Szent Róbertre, aki azon a véleményen volt, hogy egy pápa formális és nyilvánvaló eretnekség miatt ipso facto, azaz a tettéből kifolyólag, elveszti a hivatalát. Csakhogy Bellarmin ehhez hozzáteszi, hogy véleménye szerint ennek kisebb a valószínűsége, mint annak, hogy a pápa egyáltalán nem eshet eretnekségbe. Vagyis ezek a vélemények Bellarmin számára nem többek, mint hipotézisek.
Akik így érvelnek, azok egy s mást nyilvánvalóan összezavarnak. Bellarmin bíborosnak arról a kérdésről írt fejtegetése, miszerint egy pápa, ha eretnekké válik, pápa maradhat-e vagy sem, a biztos teológiai felismerések közé tartozik. Az a kijelentése viszont, hogy az isteni Gondviselés ilyesmit nem engedhet meg, pusztán a bíborosnak egy jámbor vélekedése. Maga Lefebvre 1976. augusztus 4-én a Le Figaronak adott interjújában azt mondta, hogy „amilyen mértékben egy pápa hűtlen lenne a tradícióhoz, szakadárrá válna és szakítana az Egyházzal. Olyan teológusok, mint Bellarmin Szent Róbert, Journet bíboros és sokan mások tanulmányozták ezt az eshetőséget. Ezek szerint nem valami elgondolhatatlanról van szó.” Tehát Lefebvre Bellarmin bíboros vélekedését nem puszta hipotézisnek, hanem valami elgondolhatónak tartotta. És ez valóban így van, miközben az csakis ideológia, ha egy hamisnak bizonyult jámbor vélemény alapján egy biztos teológiai felismerést valaki hipotézisnek nevez.
Arról nem is szólva, hogy kissé furcsa, ha a mai vigasztalan római helyzet láttán valaki még mindig puszta hipotézisről beszél. Gondoljuk csak meg: 50 évvel az ú. n. II. Vatikáni Zsinat után, ami a lefebvristák szerint a szellemi 3. világháború volt, egészen komolyan valaki azt meri állítani, hogy a pápanélküli idő még mindig csak puszta hipotézis, vagyis a fantázia szüleménye csupán? Ez pont olyan, mintha 1995-ben, az első atombombák ledobása után 50 évvel, valaki arra az ideára jutott volna, hogy végre komolyan meg kéne tárgyalni, hogy egy atombomba gyártása csak hipotetikus vagy talán mégis megvalósítható.

Ezek után az 1818-as szöveg nem jár sokkal közelebb a valósághoz, mint a lefebvristák, azaz a mostani pápanélküliség tagadóinak állításai? „Érjétek el, hogy a klérus a ti zászlótok alatt meneteljen, és mégis úgy higgye, hogy a szent kulcs zászlaja alatt jár. … A halász emberek halászává lett, ti pedig még az apostoli szék lábainál is barátokat fogtok halászni. Így lesz a hálótokban a forradalom a tiara és a karing ellen, melynek élén a keresztet és a nagy pápai zászlót viszik; egy forradalom, melynek csak egy egészen kis segítség kell, hogy a világ mind a négy sarkán a tűz fellobbanjon.” – És mindez csak egy hipotézis lenne?

De óvatosságból kérdezzük meg még Biedermann urat: Biedermann úr… – Ah, ugyan. Biedermann úr már nem lakik itt, meghalt a háza leégésekor. Ilyen tragédia – vagy mégsem tragédia? A kórus mindenesetre így vélekedik erről: „Soha nem érdemli meg, hogy sorsnak nevezzék, csak azért, mert megtörtént: az ostobaságot. Amit mindenki már régen előre látott, a soha ki nem törölhető ostobaságot, amit sorsnak neveznek, megtörtént a végén – semmi nem értelmetlenebb, mint ez a történet. Háromszor jaj!”

(forrás: Josephsblatt, Wigratzbad – 2015. június)