2013. május 19., vasárnap

Pünkösdi gondolatok


Istenről és a szent dolgokról helyesen kétféleképpen beszélhetünk: vagy a hallgatóság számára azokat és csak azokat a tanításokat mondjuk el, amelyeket a hitüket építik, és minden lényegtelen, bizonytalan, nehezen érthető vagy téves dolgot elhallgatunk, vagy ellenkezőleg, a hallgatók által helytelenül tudott összefüggéseket vonjuk kétségbe. Így mindkét alkalommal a hithez kerülnek közelebb, hiszen vagy épülnek valamivel, vagy valami olyasmit vesztenek el a hitükből, amelyik nem volt megfelelő tisztaságú, és így lelki életüket helytelen irányba terelte, vagy egyenesen káros és veszélyes volt nem csak lelki, hanem fizikai életükre, életvitelükre is, beleértve szűkebb vagy nagyobb környezetüket is.
Általában az első esetben az ember konfrontációt nem vállal fel, de mondanivalóját nem is kiséri figyelem, a kimondott szavak súlytalanok maradnak, hamar feledésbe merülnek. A kimondott Ige azonban a maga valóságában érvényesül és hat, és események olyan láncreakcióját indítja el, amely előbb-utóbb az embert felelősségre vonja a figyelmetlenségért, a nem megfelelő fokú figyelemért és a hitetlenségért is. Az Ige ebben az esetben is megérteti magát azokkal, akik erre alkalmasak, és megtöri azokat, akik erre alkalmatlanok. Ezt az Ige tisztasága, a megnyilvánuló igazság ereje viszi véghez, amely ugyan lehet az ember számára elsőre észrevétlen, de a tisztaság és az erő fokához mérten hozza létre a változás mértékét is. Ez esetenként sokak számára elképzelhetetlenül nagy, sorsfordító vagy katasztrofális is lehet. A nagy történelmi változások előtt, amelyeket tulajdonképpen az egyes személyek, társadalmi csoportok, népcsoportok az Igéhez való viszonya előre meghatároz, ezért állnak olyan sokan értetlenül. Mert nem tudják, hogy mi miből következik – csak evilági jelenségekből, eseményekből és tényekből következtetve az ember nem láthat túl messzire.
A második esetben az ember a nyilvánvaló dolgokat kimondja, felvállalva a konfliktust, a bántódást és a sértődést is. Soha olyan keményen nem beszéltek még az emberekhez, mint a próféták idejében, és ha Krisztusnak a farizeusokhoz, vagy Mohamednek a hitetlenekhez intézett mondatait olvassuk, hát igencsak elgondolkodunk rajta, hogy mi ki mernénk-e mondani azoknak a szavaknak a mai megfelelőit mások előtt.
Olyanok vagytok, mint a rothadó hullák! - vághatnánk a mai liberális püspökök, rabbik fejéhez, de nyugati politikusok, milliárdosok sem maradhatnának ki a sorból. A nyilvánvaló lelki állapotra való egyértelmű rámutatás épp úgy az igazsághoz tartozik, mint a tanítás vagy az, hogy a hívőknek egymás felé kötelezően türelmet kell mutatnia. Aki az egyikből nem ért, az értsen a másikból, vagy az egyik segítsen a másikat is megérteni. Aki semmiből sem ért, az menthetetlen.
Krisztus mennybemenetele után a tanítványok az első pünkösdkor elteltek Szentlélekkel, és megerősödtek lélekben, hogy az igaz tanítást hirdessék, és egyben feddjék is az embereket, ha szükséges. Krisztus áldozata és útmutatása után, annak következményeként az apostolok prédikációjára sokan térnek meg a csodák, tanítások, intések hatására, de a többség továbbra is elutasító marad, vagy egyenesen ellenségessé válik, magát továbbra is bölcsnek tartva. Nekik jut Titus, a római hadvezér, hogy elhozza az ítéletet. Titus Flavius Vespasianus óriási szivességet tesz az emberiségnek, amikor Jeruzsálem lerombolásával felszámolja az egész emberiség létét fenyegető káros és sötét szellemiséget, és egyben bosszút áll Krisztus, a próféták, és minden ártatlan véréért is a zsidóságon. Nagy fordulat ez a Római Birodalom életében, hiszen előzőleg a zsidó Néró császár tart keresztényüldözést, elsősorban a farizeusok és saddoczeusok, azaz a birodalom gazdag és tehetős polgárainak sugallatára.
Vajon Titus érkezésekor hányan gondoltak Krisztus szavaira: “Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert”? Mert Krisztus tanításai és a Szentlélek kitöltése tette lehetővé, hogy a sötétség birodalmának tartóoszlopai meggyengüljenek, és Titus diadalra vezethesse légióit.
Krisztusnak egy másik mondata pedig ugyanúgy örökérvényű: “Immár pedig a fejsze is rávettetett a fák gyökerére: minden fa azért, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és a tűzre vettetik.”
Egyszerű és szelíd figyelmeztetés, amelyet hamar elfelejtenek sokan, de az ítélet napján majd üt mint a kő és éget mint a tűz. A mostani Jeruzsálem és a mai Babilon büntetése sem fog elmaradni: az ítélet mindig hirtelen és váratlanul éri a hitetleneket.
Tamási Attila

Horváth István Sándor: Egy halász lelkesedése

Fiatalok beszélgetnek egymással az esti filmről, majd témát váltva a fészbúk aktivitásukról. Szóba kerül, hogy hol lehet klassz ruhákat kapni a városban, melyik új telefonra vágyakoznak. Azt gondolnám, hogy ezek valóban őket érdeklő témák, de inkább unalom sugárzik beszélgetésükből, mintsem lelkesedés. Aztán komolyabb témák következnek: mit tanulnak az egyetemen, mit terveznek annak befejezése után, mire lesz jó a diploma. A lelkesedést még mindig hiányolom, pedig talán elvárható volna valakitől, aki az általa megálmodott életpályának nekiindul. Valakitől, aki teremteni, újat alkotni, felfedezni, szépet létrehozni akar a munkájával, s nem csupán azért akar dolgozni, hogy legyen miből befizetni a sárga csekkeket. Talán jogosan érzem, hogy elvárható volna a lelkesedés. Talán jogosan érzem, hogy a fiataloktól ellopták a jó ügyekért érzett szenvedélyt, lelkesedést. A húsvéti időszakban olvastuk az evangéliumban, hogy amikor a halászó Péter apostol meghallja, hogy az Úr Jézus áll a parton, akkor nem várja meg, hogy szépen nyugodtan kievezzenek a bárkával, hanem azonnal a vízbe veti magát és kiúszik a partra, hogy minél hamarabb a Mesterhez érjen. Micsoda lelkesedés! Pedig ez még a Szentlélek pünkösdi eljövetele előtt történt. Tanuljuk meg a lelkesedést az öreg halásztól, aki még nem is volt olyan öreg! Lelkesítsen bennünket a Szentlélek! A húsvét utáni ötvenedik napon, tíz nappal Urunk mennybemenetelét követően a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük ma, pünkösd napján. Az egykori eseményt nem az evangélium, hanem az Apostolok Cselekedetei szentírási könyv írja le, ezt olvassuk a szentmise olvasmányában (vö. ApCsel 2,1-11). Eszerint az apostolok együtt vannak és imádkozva várják, hogy az Úr ígérete beteljesedjék, eljöjjön a Szentlélek. Bizonyára nem tudták, hogy miként fog ez történni, mindenesetre nyitottak. Az együttlét, mint a közösség jele, valamint az imádkozás, mint az Istenre figyelés jele elengedhetetlen a Szentlélek fogadásához. Ahol ugyanis ez hiányzik, azaz ahol széthúzás vagy ellenkezés van, vagy ahol az emberek nem figyelnek Isten szándékára, akaratára, üzenetére, ott zárt szívekre talál a Lélek. A Szentlélek jövetelét különleges jelek kísérik: heves szélvihar közeledéséhez hasonló zúgás támad, majd lángnyelvek jelennek meg, amelyek az apostolokra ereszkednek. A Lélek indítására nem tanult nyelveken kezdenek beszélni Jézus tanításáról, haláláról és feltámadásáról.
Miben fedezhető fel a Szentlélek működése, hatása, tevékenysége, egyszóval jelenléte? Mindenekelőtt a szentírási könyvekben. Hitünk szerint a Szentlélek sugallta a Szentírást, ő irányította a szerzőket, hogy Isten üzenetét tévedés nélkül jegyezzék le, és hiány nélkül tartalmazza azt az igazságot, amely bennünket az üdvösségre vezet. Emellett a Szentlélek hatása figyelhető meg a szent Hagyományban, amely évszázadokon keresztül megőrizte a krisztusi tanítást, valamint az Egyházi Tanítóhivatalban is, amely a tanítás tévedésektől mentes továbbadásának felelőse.
A Szentlélek működésének másik fontos területe a liturgia, a szentségek kiszolgáltatása, különösen is a szentmise. E szertartások során Isten a Lélek segítségével létesít kapcsolatot velünk, emberekkel. A Lélek közvetítésével vagyunk képesek imádkozni, Istenhez szólni, és az ő üzenetét meghallani, megérteni.
A Szentlélek harmadik, s idén, a Hit évében különösen is kiemelendő működési területe az apostoli, hithirdető, evangelizációs munka. A Szentlélek áldásos működésének köszönhetően az evangélium hirdetése minden korban megújítja az Egyházat. Mindazok, akik részt szeretnének venni ebben az évszázadokon átívelő szolgálatban, engedjék, hogy bennük is működjön a Lélek! Engedjék, hogy az Értelem Lelke az evangélium igazságának felfedezésére vezesse őket! Engedjék, hogy Isten Lelke az evangélium hirdetésére indítsa őket!
Sokszor emlegetjük, hogy a Szentlélek az új élet forrása. Jelen van minden születésnél és újjászületésnél. Jelen van minden ember születésénél és a keresztségben való újjászületésénél. Jelen van lelki újjászületésünknél, amikor a szentgyónásban bocsánatot nyerünk. Jelen van az Egyház születésénél, ezt ünnepeljük a mai pünkösdi ünnepen, és jelen van az Egyház állandó újjászületésénél. A Szentlélek az új evangelizáció forrása. Ösztönözzön bennünket hitünk titkainak megértésére és indítson bennünket Krisztus evangéliumának hirdetésére! Legyen a Szentlélek mindannyiunk számára a hitben való újjászületés forrása!

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Amikor a Szentlélek jelen van, akkor, mint a tűz terjedni fog, és Isten Igéjét minden nyelven ismételten feleleveníti

Drága szeretett leányom, a Szentlélek Ajándékát nagyon sokan félreértik. Ez egy értékes Ajándék, és Isten Nagylelkűségének köszönhetően árad a világra. Ez nagy szeretettel adatik mindenki számára, de nem mindenki fogadja ezt el. Nem mindenki képes befogadni ezt az Ajándékot. Azok, akik azt hiszik, hogy kiérdemelték ezt az Ajándékot, mert azt mondják, hogy ismernek Engem, és akik teológiailag minden szempontból képzettek, nem szükségképpen felkészültek befogadni ezt a Legszentebb Ajándékot.
Tíz napon át az Utolsó Vacsora Termében (Cönákulumban) szeretett Édesanyámnak türelmesen meg kellett magyaráznia Apostolaimnak az alázat fontosságát. Ez a Mennyei Ajándék alázat nélkül nem tölthet el benneteket. Néhányan Apostolaim közül azt gondolták, hogy mivel ők választott tanítványok voltak, jobbak az egyszerű embereknél, mert közelebb álltak Hozzám, és ezért másoknak automatikusan a lábaik elé kell vetniük magukat. De természetesen, nem ez az, amire Én őket tanítottam. Édesanyám hosszú órákat töltött azzal, hogy elmagyarázza nekik, a büszkeség hogyan akadályozhatja meg a Szentlélek belépését a lelkükbe.
Amikor a Szentlélek belép egy lélekbe, sok Ajándékot hoz magával. Ez lehet a tudás Ajándéka, a Nyelveken Szólás Ajándéka, a Bölcsesség Ajándéka, a Szeretet Ajándéka, a Gyógyítás Ajándéka vagy a Prófétálás Ajándéka. Az Apostolaim esetében az történt, hogy amint megkapták ezt az Ajándékot, hamar rájöttek arra, hogy ezt követően, nekik sohasem szabad megengedniük a büszkeség bűnének azt, hogy Küldetésüket beszennyezze. Mert ha a gőg egy olyan személy útjába áll, aki megkapta a Szentlélek Ajándékát, akkor onnan Isten Lelke eltűnik, és helyében a sötétség szelleme fog lakozni.
Egy sötét lélek nem képes másokra árasztani a Szentlélek Világosságát. Csak sötétséget képes terjeszteni. A lélek sötétsége megtéveszt másokat. Ez különösen akkor megtévesztő, amikor olyasvalakiről van szó, aki szent tanítvány hírében áll, vagy pedig Tanításaim szakértőjeként ismert. Mindez gyűlöletet, nyugtalanságot eredményez és a reménytelenség érzését kelti.
Hogy megkaphassátok a Szentlélek Ajándékát, meg kell tisztítanotok a lelketeket és mentesítenetek kell a gőg bűnétől, különben sohasem kaphatjátok meg Őt. Amikor a Szentlélek jelen van, akkor, mint a tűz terjedni fog, és Isten Igéjét minden nyelven ismételten feleleveníti.
Ez magával hozza majd az elme, a test és a lélek gyógyulását, és a bölcsességet, mely egyedül csak Istentől jöhet. Ez a megtérést fogja terjeszteni világszerte.
Ezek lesznek azok a gyümölcsök, melyek által tudni fogjátok, hogy a Szentlélek hol van jelen. Minden lehetséges Ajándék sokasága, beleértve a Mennyei csodákat is, most mindenki javára az Igazság Könyvében lett kinyilvánítva – A Könyvben, mely ezekre az időkre volt megígérve, hogy az emberiség javát szolgálja. Fogadjátok azt szívetek jóindulatával és adjatok hálát Istennek az egyik utolsó Mennyei Ajándékért, a Nagy Nap előtt.
Jézusotok

Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal


EGYHÁZAMAT ÚJ FÉNYESSÉGBE ÖLTÖZTETEM
 
2013. május 15.
 
 
Béke legyen veled, kedvesem; engedd meg, hogy ily módon szóljak hozzád; töltsd be lelkedet az Én Lelkemmel; örvendezz! Mert Én Vagyok van veled; ne feledd, hogyan töltöm el lelkedet Bölcsességgel; csupán szeretetet kérek tőled, állhatatosságot és alázatot, hogy véghez vidd Művemet és a küldetést, amellyel megbíztalak;
 
Új fényességbe öltöztetem Egyházamat, várj és meglátod!
 
Gondoskodom Egyházamról és hatalommal ruházom fel; meggyógyítom; Leányom, ó kedvesem, ha csak tudnád, mily végtelen irántad való szeretetem, és mit érzek amikor belépek szívedbe! énekhez hasonló, amikor érzem Irántam való szeretetedet, állandó dallam; növeli a köztünk lévő barátságot; városom, megvigasztalódom és boldogság tölt el… halljad, sok megpróbáltatáson mentél keresztül, áldozathozatalon és csatán még azokkal szemben is, akiket melléd rendeltem; tanuld meg, hogy az egyetlen segítség Tőlem jön, és ez az égi segítség felemeli lelkedet megpróbáltatásaid idején; vigasztalást nyújt; megújít a te időd tüzes csatái ellen vívott küzdelmeidben és minden hamis váddal kapcsolatban, melyet Üzeneteim ellen felhoznak; azokkal szemben, akik tudásukkal és eszükkel kérkednek;
 
Ó, én Erősségem, jöjj sietve segítségemre, mentsd meg lelkemet és életemet tőlük!
 
Mondom neked, hagyd Rám azokat, akik a világból valók, te pedig élj szentül, békében és utasításaim szerint; emlékezzél: minden egyes napon felkenlek téged – nem olvastad: „Az ilyen áldást nyer az Úrtól, s irgalmat Istentől, oltalmazójától. Ez azok nemzedéke, akik Őt keresik, akik Jákob Istenének arcát keresik.”
 
Sanyargat az ellenség? hála nekik, Vassula, elnyered a Mennyei Királyságot; örvendezz tehát és légy boldog, mert nagy lesz jutalmad a Mennyben! Járd utadat, melyet kijelöltem számodra: a becsületesség és hűség ösvényét, és ha ellenségeid gonosz tetteikkel fenyegetnek, jöjj Hozzám és élvezd Édességemet, mert úgy ismernek Engem, hogy megvigasztalom a lelket a bajok idején.
 
Itt vagyok, hogy tanácsodat kérjem; tudom, hogy mivel mellettem állsz, nem kell félnem semmitől, és megkapok minden segítséget.
 
Légy az Én követem; mert minden, amit Nevemben teszel, olyan mintha Én kérném rajtad keresztül; és a kérés, melyet Nevemben intézel: a kiengesztelődés Velem, Istenetekkel; ez a te témád, hogy megdicsőíts Engem: Értem, a te Istenedért való munkálkodásod vezet téged megszentelődésedre; maradj Mellettem, dolgozz a szentség szellemében és ezáltal, istenfélelemmel eltelve, szolgálatod gyökeret ereszt Bennem, és embereket nyer meg Számomra, akiknek elméjét a világ istene elvakította;
 
arra figyelj, ami rád lett bízva; ne távolodj el Tőlem; hallgass Rám: a legfontosabb eleme annak, ami megalapozza a kegyelmet, az az isteninek kifejlődése, ami akkor történik, amikor Szentlelkem megérint téged, nemzedék; mondd meg nekik, hogy Szentlelkem elmenekül a hazug nyelvűektől, a kezektől, melyek ártatlan vért ontanak, a szívtől, mely gonosz terveket sző, azoktól, akik arra éreznek késztetést, hogy gonoszat cselekedjenek, a hamis tanúságtevőktől, kik szüntelenül hazudnak; azoktól, akik széthúzást szítanak a testvérek között; és hozzáteszem, azoktól, akiknek örömet okoz, ha rosszat művelnek; valóban, aki igazságtalanul cselekszik, sohasem lesz észrevétlen Előttem; ezért nemzedék, ne jöjj Elém, Teremtőd elé az Ítélet Napján vétkekkel; imádkozz, imádkozz, imádkozz, és szabadulj meg bűneidtől; ne gonosz cselekedetekre pazarold minden erődet; most kész vagyok lemosni bűneidet!
 
Vassula, ne feledd, hogy szavaid anyagias, korrupt világ előtt hangzanak el, és Szavam gyakran el lesz nyomva az érzékiség által, amely a világ szenvedélyeiből ered és valójában sötétség;
 
áldott, aki átölel Engem; átszellemiesül majd és lelke megismeri a boldogságot;
 
figyelmesen járj Velem; a Szeretet szeret téged; ic
http://ichtys.hu/index.php/140-2013-majus-15


Elfelejtettétek, hogy az irgalom és a harag is az Atyától jön?
2013. május 18.

Uram?
Az Én Békémet adom neked, drága leányom. Minden veled kapcsolatos tervem meg fog valósulni.
Napjaitokban súlyos bűnök, gyermekgyilkosságra irányuló kezdeményezések történnek kizárólag a béke és a fejlődés nevében. Gyilkosságok, csalások, korrupció, lázadások és hamis tanúskodások szemléletes képet mutatnak arról, mivé lett ez a nemzedék.
Atyám haragját már nem lehet visszatartani. Fenyegetően közeledik a föld halála. Amit ez a generáció elvetett, azt fogja learatni. Hevesebben fog tombolni a tűz annál, mint amilyet valaha emberi szem látott. A föld elemei meg fognak olvadni és fölemésztik a természetet, az embereket, állatokat, mindent!
Leányom, elkerülhetetlen ez a tűz. Szívem sír a szomorúságtól, de már csak ez lehet az egyetlen jóvátétel! Szüntelenül gyötrődöm és átszúrnak a Testem börtönébe zárt tövisek. Angyalaim arcukat kezükkel eltakarva sírnak, amint látniuk kell, miként fog elpusztulni ez a nemzedék, amikor Atyám felkiált: ’Elég!’ Ne mondjátok, hogy „ó, nagy az Úr könyörülete, meg fog bocsátani nekünk.” Elfelejtettétek, hogy az irgalom és a harag is az Atyától jön? Nekem mindenekelőtt kiengesztelődésre, és az összes egyház őszinte megtérésére van szükségem. Ha nevemben egybegyűltök, az meg fog dicsőíteni engem.
Segítsd, hogy egy legyen a Házam, Vassula! Oldaladon velem, nem kell félned! Ékesítsd fel Házamat, újítsd meg, teremts benne egységet! Kövesd az utat, melyet neked kijelöltem, tarts ki az egység mellett, és folytasd állhatatosan mindazt, amit neked adományoztam.
Mondd meg pásztoraimnak ezekben a gyülekezetekben, hogy Bennem keressék és találják meg örömüket, sehol máshol. Szegezzétek Rám a tekinteteteket! Ne forduljatok se jobbra, se balra! Kövessétek mindig Véráztatta Lábnyomomat, ti, Én pásztoraim és ti, Én munkatársaim e Műben! Haza foglak vinni benneteket kéz a kézben, mint két jó barát. Együtt sétálunk majd zafírokon dicsőségemben, diadalmasan Udvaraimban. Most hozzátok szólok Enyéim, barátaim, ti, akiknek szívét felkavarta a Hangom és Nemes Mondanivalóim, és akik bekapcsolódtatok a Szeretet-himnuszom, az Egység és a Kiengesztelődés művébe. Mondom nektek, Atyám megáldott titeket! Fenségesen és tündöklő ragyogásban fogtok Velem szárnyalni az égbe egészen a Trónomig. Ekkor Királyi Jogarommal lakóhelyetekre vezetlek benneteket Városomban, Királyságomban. Elhívtalak és őriztelek benneteket. Soha, egyetlen pillanatra sem vettem le rólatok a Szememet…
Tanítványom, János ragyogóan világító lámpás volt. Legyetek Jánosaim! Ti is világítsatok és ragyogjatok ebben a sötét világban, és ne várjatok emberi elismerést, ne jelentsen ez számotokra semmit, mint ahogy az én számomra sem jelent semmit. Ne törődjetek ti ezzel drága lelkeim, legyetek egyek és éljetek Egységben, amint megparancsoltam nektek. ic
http://ichtys.hu/index.php/90-2013-majus-18

P ü n k ö s d, a Szentlélek kiáramlása

2013. évben Pünkösd ünnepe május 19-20. napokon lesz. Ezt a keresztény ünnepet húsvét után az ötvenedik napon tartják. Görög nevének (πεντηκοστή, pentékoszté) a jelentése is 50, a magyar pünkösd szó ebből származik.
Pünkösd a kereszténység egyik legősibb ünnepe. Eredete az ókori Izraelig vezethető vissza.
A zsidóság az Egyiptomból való szabadulást, vagyis a zsidó húsvétot követő 49-50. napon az aratás befejezését ünnepelte meg. A "zsengét", az első termést áldozatként mutatták be Istennek. A történelem során ez a zsidó ünnep egyre fontosabb szerepet kapott. Az időszámításunk kezdetén már ehhez az időponthoz igazították a törvények kihirdetését is.

A keresztény pünkösd kialakulásának történetét a bibliában az apostolok cselekedeteiből ismerhetjük meg. Jézus Krisztus halálát és feltámadását, a húsvétot követő ötvenedik napon lángnyelvek szálltak le az apostolokra, s ezáltal megkapták a szentlelket, amint azt korábban Jézus megígérte nekik. Az apostolok tanítását a körülöttük különböző tájakról, más országokból, idegen népekből összegyűlt emberek mindegyike a saját nyelvén hallotta. Erre a csodára, görögül dialektosz utaló jeleket a zsidó tradícióban is megtalálhatunk. Az ősegyház ettől kezdődően sok hívet szerzett, sokan váltak kereszténnyé a megpróbáltatások ellenére is vállalva az üldöztetést.
Pünkösd időpontja nem állandó, minden évben máskor ünnepeljük május 10. és június 13. között. Ez abból adódik, hogy a húsvét sem állandó időpontra esik, pünkösdöt pedig a húsvéti ünneptől számítjuk. A keresztény húsvét mindig a tavaszi napéjegyenlőséget követően az első holdtölte után van.
Az apostolok cselekedetei 2. fejezet
1. Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, 2. hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. 3.Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. 4.Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. 5. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. 6. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. 7. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: "Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? 8. Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén: 9. pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, 10. Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, 11. zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól." 12. Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: "Mi akar ez lenni?" 13. Mások azonban gúnyolódva mondták: "Édes bortól részegedtek meg." 14. Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: "Zsidó férfiak, és Jeruzsálem minden lakója! Vegyétek ezt tudomásul, és figyeljetek szavaimra! 15. Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van. 16. Hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: 17. Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak, 18. még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak. 19. És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstfelleget. 20. A nap sötétté válik, és a hold vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja. 21. Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. .....folytatás

2013. május 18., szombat

Római Riport - 2013. május 18.

Moszkvában idén sem vonulhatnak a homokosok

Nem engedélyezi a május 25-re tervezett moszkvai homokos felvonulást az orosz főváros önkormányzata, amely szerdán értesítette döntéséről a rendezvény szervezőit.
Alekszej Majorov, az önkormányzat regionális biztonsági részlegének vezetője közölte, hogy a szervezők beadványát nem hagyták jóvá. A rendezvényt nem engedélyezik megtartani a Moszkva északkeleti részén lévő Szokolnyiki parkban sem, ahol nemrég - a londoni Hyde Park mintájára - kijelölték a szabad véleménynyilvánításnak fórumot biztosító helyet.
Majorov hangoztatta, a városi hatóságok továbbra is meg vannak győződve arról, hogy az ilyen megmozdulásokat a társadalom kedvezőtlenül fogadja, és a megrendezésüket célzó minden törekvést meghiúsítanak.
Oroszországban egyébként 1993-ig még bűnügyi tényállásként kezelték az homoszexualitást és nemrégiben száz évre betiltották Moszkvában a homoparádékat.
(harcunk.info )


A grúzok és a ratyiparádé

Tbilisziben, Grúzia fővárosában több ezer felháborodott ember vonult fel a melegekkel szemben, akik a Homofóbia Elleni Világnap alkalmából vonultak. Az ortodox keresztényeket a papok vezették a melegek ellen; némelyeknél csaláncsokrok voltak, ezekkel próbálták a melegeket megcsapkodni. Az utóbbiak közül legalább tizenhatan megsebesültek.
buzik
Nem Szodoma és Gomorra
A tüntetőknél lévő transzparenseken ilyenek voltak olvashatók: “Nekünk nem kell Szodoma és Gomorra” illetve “A demokrácia nem jogosít erkölcstelenségre”. A ratyik csak erős rendőri védelem alatt tudtak elmenekülni a buszokhoz, amiken jöttek. Tavaly igazából még csak nem is jöttek, lefújták a felvonulást a várható lakossági reakciók miatt.
buzik2
A rendőrség a két csoportot szétválasztotta, bár három melegfelvonulót őrizetbe vett a közlekedés akadályozása miatt.
Oroszországban szintén több erőszakos esemény jellemezte a felvonulásokat. Szent-Pétervárott az ellentüntetők például üvegekkel és kövekkel dobálták meg az egyik melegekkel teli buszt.
(Z. Ribka-Hollandia)

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

A világ örülni fog, mert a Rómában lévő Egyházammal együtt, a zsidó nemzetet lekaszabolják

Drága szeretett leányom, bizalmasan feltárom előtted Fájdalmam és Szomorúságom, mivel minden lelki gyötrelmet, amelyet az Olajfák Kertjében elszenvedtem, most újból átélek.
Akkor a fájdalmamat – melyet a gonosz váltott ki, aki látomásokat mutatott nekem a jövőről – a pogányság okozta, amely a ti időtökben végigsöpör majd a földön. Akkor felismertem – éppúgy, ahogyan az most is látható – a gyűlöletet a világban, mely irántam, Jézus Krisztus iránt létezik.
Szenvedésemet az a tény is súlyosbítja, hogy az emberiség még mindig nem értette meg teljesen azt az Áldozatot, melyet a lelkükért hoztam. Keresztre feszítésem azért volt, hogy megmentsek minden nemzedéket, beleértve a mai világ nemzedékét is. Nagy az Én Fájdalmam ebben az időben, és szenvedésem benned nyilvánul meg, leányom, és más áldozati lelkekben, hogy még a teljesen tönkretett lelkeket is megmenthessem közületek.
Keserű könnyeket sírok, és a Szívem hevesen dobog, amint a bűn egyre csak terjed a törvények által országaitokban, mely törvények kísértésbe kényszerítik majd az ártatlan lelkeket. Ezek a lelkek nemcsak azt fogják érezni, hogy a bűnt most már igazolni lehet – mivel országaik törvényei elnézik azokat –, de még azzal is vádolni fogják őket, hogy megszegik országuk törvényeit, ha támogatják Szent Szavamat.
Ó, mennyire megtévesztenek benneteket! Milyen messzire tévelyegtek el Tőlem! Mennyire megbántotok Engem! Azok, akik Szavam hirdetéséért felelősek, most hallgassanak meg: A ti kötelességetek, hogy mindenkor védelmezzétek Szent Szavamat. A fogadalmatok az, hogy úgy engedelmeskedjetek Szavaimnak és Tanításaimnak, ahogy azok Egyházam létrehozásakor voltak a Földön. Sohase térjetek el az Igazságtól. Készítsétek fel a lelketeket, mert hamarosan kényszeríteni fognak benneteket, szabad akaratotok ellenére, hogy a Szentségeken keresztül megtagadjatok Engem. Nektek mindenkor ébernek kell maradnotok az előtettek álló nagy változásokkal szemben.
Az egész emberiséghez szólok: Hívlak benneteket, hogy válaszoljatok Hangomra, az Igazság Hangjára, a Szeretet Hangjára, a Mesteretek Hangjára. Hamarosan látni fogtok Engem. Aztán a pókháló le lesz törölve a szemetekről, és akkor az Igazság világos lesz számotokra. Amikor Irgalmasságom Napja felvirrad, nektek tudnotok kell, hogy azt követően Második Eljövetelemre nagyon hamar sor kerül. És miközben Én arra vágyom, hogy mindnyájan forduljatok Hozzám, ugyanakkor szomorúan sírok is azokért a lelkekért, akik elvesznek Számomra.
Figyelmeztetnem kell azokat, akik megpróbálnak Engem megakadályozni a lelkek megmentésében: Meg foglak büntetni benneteket, ha továbbra is szembeszálltok Isten Szavával. Én nem ezekre az Üzenetekre utalok – bár elszomorít, hogy nem hallgattok Rám -, hanem Szent Szavam eltörlésére a nemzetetekben.
A világosság le fogja győzni a sötétséget. Isten Világossága életben tart benneteket. A sötétség elpusztít benneteket. Világosságom egyre fényesebb és fényesebb lesz, egészen addig, amíg száműzik Szent Eukarisztiámat. Aztán elhalványul. Akkor Egyházam összeomlik, és úgy tűnik, meghal. A világ örülni fog, a Rómában lévő Egyházammal együtt, mert a zsidó nemzetet lekaszabolják. Ez lesz a legnagyobb megtévesztés, ami az emberiséget éri, és akik elfogadják a pogányság eme gonosz formáját, azokat magával ragadja az ár. És miután a tűz végigsöpör a Földön, Egyházam újból fel fog támadni az Ő teljes dicsőséges formájában. Ez lesz a vég azon bűnösök számára, akik elutasítják Kezemet, de egyben az örök élet kezdete is azok számára, akik szeretnek Engem.
Jézusotok


Nekik azonnal meg lesz bocsátva, ha összeszedik a bátorságukat, és hívnak Engem, hogy segítsem ki őket nyomorúságukból

Drága szeretett leányom, neked tudnod kell, hogy minden bűnösnek, különösen azoknak, akik szörnyű dolgokat követtek el, Hozzám kell jönniük. Én a figyelmükre vágyakozom, és a Szívembe akarom vinni őket, mert szeretem őket. Nekik azonnal meg lesz bocsátva, ha összeszedik a bátorságukat, és hívnak Engem, hogy segítsem ki őket nyomorúságukból. Nekik sohasem szabad félniük Tőlem, mert Én a „Mindig-Irgalmas” vagyok. Ők közelebb állnak Hozzám, mint azok, akik azt állítják, hogy Engem képviselnek a Földön, de képmutatók, akárcsak a farizeusok voltak.
Nyújtsátok Felém kezeteket. Nem számít, hogy milyen tetteket követettek el, Én el foglak benneteket érni. Az Imám, melyet most nektek adok, a Szívembe fog hozni benneteket, bennetek fogok lakozni, és ti megmenekültök.
A Keresztes Imahadjárat 107. imája: Ments meg Engem a Pokol tüzétől
Én egy szörnyű bűnös vagyok, Jézus.
Tetteim által kétségbeejtő szenvedést okoztam másoknak.
Ennek eredményeként félre vagyok dobva.
Már sehol sem tűrnek meg engem a Földön.
Ments ki engem ebből a vadonból, és védj meg engem a gonosz markolatától.
Engedd meg, hogy bűnbánatot érezzek.
Fogadd el bűnbánatomat.
Tölts el engem Erőddel és segíts felemelkednem a kétségbeesés mélységéből.
Átadom Neked, drága Jézus, a szabad akaratomat, hogy cselekedj velem óhajod szerint, hogy így megmenekülhessek a Pokol tüzétől. Ámen.
Menj békében, gyermekem, mert Én soha nem hagyom el azokat, akik Irgalmasságomért könyörögnek.
Jézusotok

2013. május 17., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

A Szeretet csak Tőlem jön. A gyűlölet nem.

2013. május 16. csütörtök 15:30
Drága szeretett leányom, a Szeretet Ereje által lesz az, hogy az emberiség megmentésre kerülhet, és meg is lesz mentve. A Szeretet, amelyről beszélek, az Isten Szeretete, ami Isten gyermekeinek szívébe áramlik. Isten Szeretete jelen van minden gyermekének a szívében, beleértve azokat is, akik megtagadják Őt. Az egymás iránti szeretetetek fog fenntartani benneteket az előttetek álló megpróbáltatások alatt. Mutassatok szeretetet és könyörületességet felebarátotok iránt, és legyetek kedvesek a szegénnyel, a gyengével és a védtelennel szemben, és Tulajdonommá teszlek benneteket egy egész örökkévalóságon át.
Azok közületek, akik durván bánnak másokkal, akik fájdalmat okoznak azoknak, akik fölött uralkodnak, és akik rosszindulattal suttognak másokról, olyanok lesznek, mint egy üres edény, amely semmit sem tud Nekem felkínálni. Nektek követnetek kell mindig Tanításaimat. A Szeretet csak Tőlem jön. A gyűlölet nem.
Azok, akik azt mondják, hogy tisztelnek Engem, de rosszat beszélnek másokról, bár azt állítják, hogy megtartják Szavamat és őrzik a Nevemet – ők nem tisztelnek Engem. Ők megbántanak Engem, és szégyenük a Nagy Napon nyilvánvaló lesz. Soha, még egy percre se gondoljátok azt, hogy élni tudnátok a nélkül, hogy a szívetekben ne lenne mások iránt szeretet, mert ha nincs bennetek mások iránt szeretet, akkor megtagadjátok azt az Ajándékot, mely szabadon adatott Isten minden gyermekének. Ha valóban szerettek Engem, akkor szeretettel és tisztelettel fogtok bánni másokkal.
Amikor kegyetlenek vagytok másokhoz, rosszat mondotok róluk, vagy igazságtalanul bíráljátok őket, akkor visszautasítjátok a Szeretetet, amellyel megajándékoztalak benneteket. Ahol nincs szeretet, ott mindig gyűlölet van. A gyűlölet egy másik emberi lény iránt csak a Sátántól származhat. Ha megengeditek, hogy a gyűlölet megkeményítse a lelketeket, akkor eltávolodtok Tőlem, és mélységesen zaklatottak lesztek a lelketekben.
Amikor másokat szerettek az Én Nevemben, akkor ezt szavaitok, tetteitek és az irgalmasság cselekedetei által fogjátok tenni. Isten Szeretete, gyermekein keresztül – akik Akarata szerint élnek – megmentheti az emberiséget. A Szeretet legyőzi a gonoszt. A Sátán hatalma azonnal megsemmisül, ha azokkal szemben gyakoroltok szeretetet, akik rosszul bánnak veletek. Nektek keményen kell dolgoznotok – engedvén így, hogy a szeretet beborítson benneteket -, hogy ezt a nagy kegyelmet másokra is kiterjesszétek.
A Szeretet másokból szeretetet vált ki. A Szeretet életet hoz. A Szeretet megbocsátást hoz. A Szeretet elpusztítja a gonoszt. Szeretet nélkül a gonosz erősödni fog.
Jézusotok

Így tért jó útra az olasz abortuszkirály



Az olasz Antonio Oriente hosszú évekig híres, jól kereső és népszerű szülész-nőgyógyász volt, aki saját bevallása szerint mások magzatait ölte meg, ha erre kapott megbízást. A spanyol nyelvű és globális kitekintésű keresztény portál, a Religión en libertad összefoglalta a jó útra térő doktor tanulságos történetét.
A sokáig sikeres orvos felesége gyakorló katolikus, és mások gyermekeit gyógyító orvos volt, az orvos házaspárt viszont elkerülte a gyermekáldás, és nem tudták, miért, de sokáig nem törődtek az okokkal. Egészen addig éltek így, amíg maguk is nem kezdtek nagyon vágyni saját gyermekre.
Az apa is járni kezdett egy imakörbe, de csak akkor teljesült az orvos házaspár leghőbb vágya, amikor Oriente doktor valóban megbánta addigi magzatelhajtó tevékenységét, és írásos tanúságtételt adott át az imakör egyik tagjának, hogy élő szoborként mindig emlékeztesse nagy ígéretére. A testamentumban megfogadta, hogy amíg él, nemet mond a művi vetélések gyakorlatára.
Ettől kezdve megváltozott az élete, mert kollégáinak többsége elfordult tőle, jóval kevesebbet keresett, ám felesége rövid időn belül két fiúgyermekkel ajándékozta meg. Oriente doktor két fia ma már serdülő, apjuk-anyjuk pedig boldog szülő, de a művi vetélés egykori bajnoka egyáltalán nem sírja vissza foglalkozásának gyűlölt oldalát.
Helyette létrehozta a Katolikus Szülész-Nőgyógyászok Egyesületét, amelynek most alelnöke és kongresszusain mindig elmondja az új tagoknak jó útra térésének-megtérésének történetét. És ilyenkor nem szenvtelenül fogalmaz, mint abortuszt végző kollégái, hanem mindig így fog bele történetébe: eddig mások gyermekeit öltem meg.
st/Magyar Kurír

2013. május 16., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Isten, az Atya: Az Én Nagy Beavatkozásom elkezdődött, hogy megmentsem az emberiséget, és cselekedeteim gyorsasága mindenki számára nyilvánvaló lesz.
 

2013. május 15. szerda 16:40
Drága leányom, Isten Lelke most oly módon árad ki a Földre, mint még soha azelőtt.
Annak érdekében, hogy felkészítsem gyermekeimet az Új Paradicsomra, mely rájuk vár, beborítom őket az Igazság Lelkével. Néhányan tárt karokkal fogják azt fogadni, és hálásak lesznek ezekért az áldásokért. Mások el fogják utasítani, mivel nem akarják megnyitni a szívüket.
Az Én Nagy Beavatkozásom elkezdődött, hogy megmentsem az emberiséget, és cselekedeteim gyorsasága mindenki számára nyilvánvaló lesz. Az Általam, a Mindenható Atyátok által engedélyezett csodák széles körben el fognak terjedni, és beszélni fognak róla. Ez még több megtéréshez fog vezetni. Aztán, ahogy Szeretetem Lelke kiárad, a gonosznak és az ő seregének cselekedetei is növekedni fognak.
Kezem meg fogja állítani azok gonosz cselekedeteit, akik azzal próbálkoznak, hogy háborúkkal, betegségekkel, gyilkossággal és abortusszal sújtsák gyermekeimet. Kezem azokra is le fog csapni, akik kínozzák szeretett Fiam hűséges követőit, és akik megpróbálják megszüntetni az Ő jelenlétét a Szent Eukarisztiában.
Halljátok meg most Hívásomat. Minden gyermekemet Irgalmasságom felé fogom vonzani. Azok, akik elutasítják Fiamat, Engem utasítanak el. Azok, akik megsértik Fiamat, nem jöhetnek Hozzám. Azok, akik elvetik az Ő Tanításait és elferdítik az Igazságot, elutasítják Létezésemet. Nem lehet saját törvényeket létrehozni és ugyanakkor Nekem is engedelmeskedni. Az sem lehetséges, hogy elnézitek a bűnt, és ugyanakkor elvárjátok, hogy megláthassátok Arcomat is.
Ha a bűn nem csökken, meg fogom büntetni azokat a nemzeteket, amelyek felelősek a bűnökért, amelyekkel megbántanak Engem. Ahogy Szentlelkem továbbra is kiárad, így lesz a Beavatkozásommal is, hogy megakadályozza a bűn terjedését.
Mindezek a változások ugyanabban az időben lesznek láthatók. Nem sokkal azután, hogy Fiam minden kísérlete Egyházán és Tanítványain keresztül az Igazság terjesztése érdekében megtörtént, el fog jönni az a nap, amikor Fiam Nagy Irgalma leszáll az emberiségre. Aztán nem sokkal azután, eljön majd az Ítélet Napja.
Készüljetek gyermekeim, mert az a nap bármikor elérkezhet. Csak azokat lehet megmenteni, és lesznek megmentve, akik Parancsaimat megtartják és bűneik miatt bűntudatot mutatnak.
Szeretett Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten

Szép új világ - lánnyá műtötték át a csecsemőt


Tizenhat hónapos korában átműtötték, majd örökbe adták...
Nemileg nehezen volt beskatulyázható az a gyerek, aki nyolc éve született Amerikában, majd az orvosok lánnyá műtötték. Pedig még ők maguk is megállapították, hogy van pénisze. Az őt utólag örökbefogadó szülők most perlik az államot, mert szerintük semmi szükség nem volt a nemtisztázó beavatkozásra.
Az indokolatlan perek országában újabb különös perre bukkant a Gawker: két szülő azért perli Dél-Karolina államot, mert örökbe fogadott gyermekük nemét még csecsemőként műtéti úton megváltoztatták. Az amerikai szülők azt állítják, a most nyolcéves gyereknek semmi szüksége nem volt anno a műtétre, sőt az kifejezetten veszélyes is lehetett volna rá nézve.
A helyzet persze összetettebb: az M. C. monogramú gyerek olyan nemi jegyekkel született, ami alapján nem lehetett se fiúnak, se lánynak sem nyilvánítani. Születésekor elsőre fiút mondtak az orvosok a pénisze miatt, de aztán valamiért az az ötletük támadt, hogy 16 hónapos korában a gyereknek vissza kell térnie a műtőbe, hogy a péniszt eltávolítsák. Holott sürgősnek, sőt életmentőnek sem lehet mondani ezt a beavatkozást.
Mark és Pam Crawford már a műtét után fogadták örökbe a születése után állami gondozásba került gyereket (emiatt perlik a kórház mellett Dél-Karolinát is). A szülők szerint akkoriban senkit sem tájékoztattak az orvosok a műtét rizikóiról és okáról, ami Crawfordék szerint csak azért kellett, hogy a társadalom számára ne legyen kellemetlen a létezése. Az ügy ráadásul legkomolyabb fordulata, hogy a nyolcéves lány a szülők szerint fiúként viselkedik és azonosítja magát.
(velvet)
Lehetséges, hogy a kisbaba hermafroditának született, azaz hím ivarszerve is volt és női is, esetleg volt méhe és petefészke. A történet számmora arról szól, milyen érzéetlen és kíméletlen módon járnak el el ebben a történetben a szereplők. Az orvosok - egyáltalán nem világos, hogy mi alapján döntöttek úgy, hogy a kisbabát műteni kell -, aztán az állam, és most a szülők is, akik újra pellengérre állítják szegény gyereket, akinek ez egyáltalán semmilyen segítséget nem jelent, se a nemi identitásához, se a beilleszkedéséhez... Megtehették, hát megtették - de kinek jó ez? - szerk.

2013. május 15., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Azok, akik az Előttem lévő próféták által lefektetett Isteni Szót követték, voltak az elsők, akik leköptek Engem

2013. május 14. kedd 21:00
Drága szeretett leányom, a következőket azoknak a szolgáimnak mondom közületek, akik azért szenvednek, mert hisznek ezekben a Mennyei Üzenetekben.
Szenvedésetek nehéz ugyan, mégis tudnotok kell, hogy ti Ajándékommal vagytok megáldva, amelyet azért kaptatok, hogy segítsen megnyitni szemeteket az Igazságra. A durva bánásmód, amelyet majd el kell viselnetek, mert hűségesek vagytok ezekhez az Üzenetekhez, a hozzátok közelállók részéről fog érkezni. Különösen azon sok felszentelt szolgám fog a legtöbbet zaklatni benneteket, akik elutasítják, hogy ezen Szent Szavam által keressenek Engem. Benneteket gyalázni, ócsárolni, provokálni, kritizálni és gúnyolni fognak, és mégis ugyanezek az emberek vallják azt, hogy az Én Nevemben beszélnek.
Nektek éppúgy el kell viselnetek ezt a fájdalmat, ahogyan azt apostolaim és tanítványaim is elviselték. A földön töltött időm során, kidobtak Engem Isten Templomából. Tanítványaimat figyelmeztették, hogy tartsák magukat távol Tőlem, vagy az Egyházból való száműzetéssel szembesülnek, ha továbbra is Velem mutatkoznak. Amikor Szent Szavamat szólták és tanításaimat terjesztették, akkor megfenyegették és bizonyos esetekben megkorbácsolták őket. Nyilvánosan meghurcolták őket. Azok, akik az Előttem lévő próféták által lefektetett Isteni Szót követték, voltak az elsők, akik leköptek Engem. A haragjukat az a tény okozta, hogy Én az Igazságot mondtam, mert ők az Igazságot nem akarták hallani. Ez megrémisztette őket és kényelmetlen volt számukra.
Mennybemenetelem után a Szentlélekkel eltelt Apostolaimat sokan azok közül gyűlölték, akik részt vettek a templomi szertartásokon. És bár nagy volt a szenvedésük, s az ellenzék hangja hangosan üvöltött a jelenlétükben, de ennek nem volt jelentősége.
Semmi sem akadályozhatja meg Szavam terjedését. Egy hang sem lesz elég hangos ahhoz. Egy érv sem lesz elég hitelt érdemlő. Egy méreg sem lesz elég erős. Hatalmamat nem lehet meghódítani. Szentlelkem lelkek milliárdjait fogja Új Paradicsomom biztonságába vonzani. Az elégedetlenség minden hangja le lesz csendesítve, és minden ellenzék el lesz hallgattatva, mert Atyám beavatkozása biztosítani fogja, hogy minden tüskebokor és minden leomlott szikla, mely szétszórva hever az Igazság útján, megsemmisüljön.
Csak az Én Hangom fog megmaradni. Az lesz az egyetlen Hatalommal rendelkező Hang, mely fennmarad majd, és aztán a Nagy Nap el fog jönni.
Jézusotok

Csak fel kell nézni


Tanulságos történet héjáról, denvérről, darázsról - és persze az emberekről. Bizalomról és hitről...
A HÉJA                        
Ha beleteszel egy héját egy 180 *240 cm-es ketrecbe, aminek teljesen nyitva van a teteje, a madár  - annak ellenére, hogy tud repülni - teljesen bezártnak fogja érezni magát. Ennek oka, hogy a héja repülés előtt mindig 3-4 métert fut a földön. 

A DENEVÉR
A hétköznapi denevér, mely repked az éjszakában, figyelemre méltóan gyors teremtmény a levegőben, nem tud felszállni a földről. Ha leteszed a földre, mindössze annyit tud tenni, hogy ügyetlenül és kétség kívül, fájdalmasan ide-oda lépeget, míg el nem ér valamilyen enyhe magaslatot, ahonnan a levegőbe vetheti magát. Utána, mint egy fénycsóva, hirtelen elillan.

A DARÁZS
Ha egy darázs beleesik egy pohárba, addig marad ott, ameddig meg nem hal, feltéve, ha nem veszik ki. Soha nem látja a pohár tetejét a menekülés eszközének, de ragaszkodik ahhoz, hogy valamilyen módon az aljánál találjon kijáratot. Ott keres utat, ahol nincs, míg végül teljesen el nem pusztítja önmagát. 

EMBEREK
Sok mindenben hasonlítunk a héjára, a denevérre és a darázsra.  Megküzdünk minden problémánkkal és frusztrációnkkal, soha nem vesszük észre, hogy mindössze fel kell néznünk! Ez a válasz, a menekülési útvonal és a megoldás bármilyen gondra - csak nézz fel!
                              
                              A sajnálat visszanéz,
                              Az aggodalom körülnéz,
                              De a hit felfelé néz!

                              Élj egyszerűen,
                              szeress nagylelkűen,
                              törődj alaposan,
                              beszélj kedvesen, és bízzál Istenben, aki szeret minket.

Halálra ítélhetik az abortusz-horrorklinika szülészét


Egy philadelphiai orvost az esküdtszék bűnösnek talált háromrendbeli szándékos emberölésben. Az ügyészség halálos ítélet kért rá. A 72 éves Kermit Gosnell az elmúlt évtizedek során több ezer abortuszt végzett, munkatársai szerint közülük jónéhányat a Pennsylvania államban érvényes 24 hetes magzati korhatár felett – részletek csak erős idegzetőeknek!
Korábban három másik halott magzat ügyében elutasították a vádindítványt. A nemrég megkezdődött tárgyaláson viszont a magzatok meggyilkolása mellett Gosnell-t egy nepáli menekült gondatlan haláláért is bűnösnek mondták; az illetőt a stáb túladagolta nyugtatóval. Orvosként Gosnell évente átlagosan 1,8 millió dollárt, azaz mai árfolyamon több mint 400 millió forintot keresett.
A tárgyaláson a tanúk beszámoltak róla, ahogy az élve született magzatok gerincét Gosnell a saját szavaival ollóval "elnyisszantotta". Elhangzott, hogy az egyik, majdnem 30 hetes kisbaba mérete láttán Gosnell azzal viccelődött, hogy akár a buszhoz is kisétálhatna, és szó esett egy másikról, aki a művi vetélés után még 20 percig küzdött az életéért. Egy harmadik a vécében jött világra, és még mozgott, amikor a klinika egyik alkalmazottja átvágta a gerincét.
Az orvost a magzatok meggyilkolásában képzetlen stábja mellett felesége is segítette, aki utóbb szintén a férjére vallott. A klinikán meghamisították a beavatkozások dokumentációját, hogy úgy tűnjön fel, mintha az abortuszokra még az engedélyezett időn belül került volna sor. Gosnell nem tett vallomást, és a védelem tanúkat sem állított.

Ember maga?

Gosnell ügyvédje azzal érvelt, hogy a magzatok valójában halva születtek, és mozgásukat az izmok görcsös rángása okozta. A védelem rasszizmussal is megvádolta az ügyészeket, miszerint valójában az a problémájuk, hogy az orvos fekete.
Vádbeszédében az egyik ügyész azt tudakolta Gosnelltől: "Egyáltalán, ember maga? Nőket kezel, aztán kést vág a kisbabák hátába?" Az ügyész szerint a klinika futószalagszerűen működött, és a pácienseket semmibe vették.
A Philadelphia egyik nyugati, szegény negyedében található, a szegények körében népszerű klinikán a nyomozók az ügy felgöngyölítésekor, 2011-ben magzati maradványokat, köztük levágott lábakat találtak. A beszámolók szerint a bútorok véresek voltak, az orvosi eszközök mocskosak, és a helyiségekben macskák mászkáltak.

15 évig nem ellenőrizték

A vizsgálatok feltárták, hogy Pennsylvania állam hatóságai 15 éves késésben voltak az abortuszklinikák ellenőrzésével. Az egészségügyért felelős állami csúcstisztviselőt kirúgták, és azóta szigorúbb ellenőrzést vezettek be.
Az ügy az amerikai abortuszvitát is felszította, mivel mind a magzati jogok védelmezői, mind a női önrendelkezés hívei kapva kaptak az alkalmon. Az abortusz ellenzői szerint a történtek bepillantást engednek a művi vetélések csúf valóságába, a média pedig a liberális beállítottsága miatt nem tudósított az ügyről.
A másik oldal szerint viszont az eset épp arra világít rá, hogy mi történne, ha szigorítanának az abortusz szabályozásán: a bajba jutott nők pont Gosnelléhez hasonló, csak épp illegális klinikákon végeztetnék el a beavatkozást.
Az ügyben május 21-én hirdetnek ítéletet.
(index)

2013. május 14., kedd

Nevelődés a szolgálatra, gyógyulás

Az „utolsó idők”, vagy inkább a mai világváltozás embere számára nagy kihívást jelent az Igazság felismerése.  Azonban így volt ez az Úr Jézus idejében is, ezért az Ő Tanítása, szavai, minden tette és kijelentése mértékadó „lelki út” a mi számunkra.
Mielőtt Jézus eltávozott volna a tanítványai köréből, egy alkalommal így szólt: „Még sok mondanivalóm volna, nem vagytok azonban elég erősek hozzá. De amikor eljön Ő, az Igazság Lelke, elvezet titeket a teljes Igazságra.” (Jn.16/ 12-13.)
Az Igazság pedig, Isten Igazsága magasan fölötte áll minden földi igazságnak. Így valójában az ember nem is tudná megismerni azokat, és nem is volna képes az Úr Jézus által mutatott utat végigjárni a Szentlélek segítsége nélkül.
A Harmadik Isteni Személy folyamatosan támogatja az embert az Igaz Út végigjárásában. A Szentlélek a Híd Isten és az ember között: Bölcsességével tanít, rávezet az Igazságra, valamint Ajándékaival megnyitja az emberbe Isten által elrejtett képességeket, és az illető ezzel meghívást kap az Isteni Szeretettel és Hatalommal való együttműködésre, mint ahogy az, az apostoloknál is történt.
Szent Pál pontosan meg is fogalmazza, hogy a Szentlélek Ajándékai által milyen feladatokhoz ad Isten képességeket az embernek. Ezek pedig a következők: „A hívőket ezek a jelek fogják kísérni: Az Én Nevemben ördögöket űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vesznek majd a kezükbe, és ha valami halálos mérget isznak, nem árt meg nekik. Betegekre teszik a kezüket, és azok meggyógyulnak.” (Mk. 16 / 16-18.). Más helyen pedig ezt mondta Jézus: „Ő egyeseket apostolokká, ismét másokat prófétákká, ismét másokat evangélistákká, pásztorokká, és tanítókká tett. …” (Ef. 4 / 11.) Ahhoz, hogy az ember ezt a magasztos, feladatot jelentő elhívást Istennek tetsző módon tudja megvalósítani, ahhoz a Szentlélek folyamatos, „több szinten történő nevelésére” van szükség.
A felkészülés tehát folyamatos, bár hol több, hol kevesebb időt vesz igénybe. Ezt a tanítást, a léleknek ezt a belső útját, ami a mindennapi életünkbe van belefűzve, a Szentlélek vezeti, Isten által meghatározott módon, és 7 csoportba sorolt Ajándékai által segíti, és egyben biztosítja is a „spirituális vállalkozó” útjának végigjárását.
A legnagyobb feladatra való felkészülést azonban Maga az Úr Jézus személyesen vezeti, a Szentlélek által, valahogy úgy, mint ahogy a keresztényüldöző Saulból Szent Pált formált. Megtérése után elvonult a világtól, és az Úr Jézus három évig tanította, mielőtt Pál az apostoli küldetését megkezdte volna. Isten „nevelése” ma is ehhez hasonlóan történik.
Végül pedig eljön az áldott pillanat, amikor az Isteni Kegyelem a végleges felkenést megadja, és a kiválasztott megkapja a már működésbe állított Karizmák által az előbbi „küldetések valamelyikét”.
Mindez a folyamat, amit leírtam, a Karizmák fokozatos megnyílása idején kisebb-nagyobb feladatokkal, „gyakorlási lehetőségekkel”, olykor komoly próbákkal is együtt jár.
Hogy kézzelfoghatóbbá tegyem mondanivalómat, most a „gyakorlásra”, és a Szentlélek „folyamatos működésére” nézve hozok egy élő példát.
Nagyjából talán másfél évvel ezelőtt csatlakoztam a SZERETET FÖLDJE által szervezett gyógyító találkozásokhoz, amelyek a SZENT GELLÉRT KÖNYVESBOLT termében, (Bp. Kossuth L. u. 1.   T. 337-28-79.), minden hónap utolsó csütörtökjén, fél 7-kor kezdődnek.
A gyógyító alkalmak nyitottak.
Kezdetben nem voltunk sokan, Sipos Gyula vezetésével énekeltünk, imádkoztunk, tapasztalatainkat mondtuk el. A Szentlélek meghívása után elkezdődött a gyógyító imaszolgálat. Eleinte nem voltunk túl bátrak. Amíg 1-2 ember szeretetszolgálatot végzett, addig a többiek énekeltek, vagy imádkoztak. Lassan erősödött a kis csapat. Jobban megismertük és elfogadtuk egymást, feloldódott a hangulat. A nagyobb oldottságban elkezdtek eredmények születni, Isten Kegyelme apró kis „sikertörténetekkel” is erősített bennünket. Egyre bátrabbak lettünk, és egyre nagyobb eredmények születtek. Elkezdtünk örülni egymás örömeinek, főleg azoknak, amelyek e kis csoportunkból indultak ki. Imacsoportunk „tanult”, és erősödött a történetek által.
Ma már konkrét gyógyulási eseteket is elmondhatunk, amelyek bizonyítják az Úr dicsőséges munkáját és a Szentlélek gyógyító szeretetét szívünk fájdalmai, lelki megtorpanásunk, gondolati bezártságunk, és testi bajaink felett.
Mások történeteit meghagyom, hogy ők mondják el, én a magam által megtapasztaltakból mondok most egyet, amely mindig hálával és örömmel tölt el, amikor rágondolok.
Az történt, hogy valakinek az imacsoportunkból nagyon komoly övsömöre volt, Sem ülni, sem állni nem bírt huzamosabb ideig, néha még a fekvés is fájdalmas volt a bőrkiütés miatt. Nagyon erős gyógyszereket szedett. Egy alkalommal, amikor nem bírta már tovább, imát kért. (Itt kiemelném, hogy az ő kérése fontos volt, ugyanis, addig nem kérte, hogy imádkozzunk érte.)
Körülvettük, és közösen folytattuk tovább az imát, aminek sorrendjében éppen egy hálaadó ima következett. Ez alatt történt valami… Amikor az illető felemelkedett, közölte, hogy sokkal könnyebben van, és egyáltalán nem fáj semmije. Ez volt az a pillanat, amikortól egyáltalán nem szed egy szem gyógyszert sem. Meggyógyult. Több, mint fél éve történt mindez, az illetőnek azóta sem kellett egy szem gyógyszert bevennie, orvosi vélemény szerint is teljesen meggyógyult.
Hogy én mit éreztem a váratlan esetben, akkor, amikor mindez történt, azt nem igazán tudom elmondani, talán csak annyit, hogy olyan különösen erős, hatalmas szeretet-érzés járt át, ami még most is „előhívató”, amikor a történet eszembe jut. Mi ott valamennyien gyógyultunk.
Azt hiszem, ezek a megállapítások fontosak. Mert az egy pillanat alatt történő gyógyulások, amelyek nem térnek vissza, és közben örömöt hoznak, szeretetet erősítenek, békét adnak, és megváltozott életet indítanak el, azok biztos, hogy az Úr Jézustól származnak, mart a Vele való szeretetkapcsolatunk erősödik általa. Ez egy fontos jellemzője az Ő Isteni gyógyításának.
(Ez az eset pont nem ebben a közösségben történt, de azért tartom idetartozónak mégis, mert az az elfogadás, megerősítés, egy kis „bátorság-növelés”, amit a Szeretet földje „kihelyezett csoportjában” tapasztaltam, hozzájárult az eredményhez.)
A gyógyulások mellett köszönöm Istennek a kezdeményező embereket, akiknek feltétlen, és Istenhez kapcsolódó jó szándéka és elfogadása másoknak is erőt, bátorságot, és tiszta, megnyíló szeretet ad a továbblépésekhez. És köszönöm az elfogadó testvéreket is, ahol mindez megvalósítható.
Isten Áldása hasson át minden, Istenhez kapcsolódó ember munkáját!
2013. 05. 14.                                                                                     Sok szeretettel: M.G.Mária

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Az Én Igém a vég. Az Én Igém végleges. Nem létezhet más Ige.


2013. május 13. hétfő 16:38
Drága szeretett leányom, az Én maradék hadseregem nagyon gyorsan meg fog növekedni ebben az időben, és ötvennyolc nemzetben el fog el terjedni. Vezetők is lesznek köztetek, és nektek egyesülnötök kell bárhol is vagytok azáltal, hogy „Jézus az Emberiségért” imacsoportokat hoztok létre.
Először azokat tereljétek nyájatokba, akik követnek Engem és aztán azokat indítsátok el, akik mindenféle más tant követnek. Én sohasem kedveznék egy léleknek sem egy másikkal szemben. Azt szeretném, hogy ezt mondjátok el mindazoknak, akik nem hisznek Bennem, és Én megígérem nekik, hogy a Nagyfigyelmeztetés során az Igazság meg lesz mutatva számukra. Nehéznek fogják találni, hogy megtagadjanak Engem, mert Én oly módon fogom elárasztani majd a lelküket, hogy az meg fogja őket lepni, és sokkolni fogja őket. Szentlelkem le fog ereszkedni minden olyan nemzetre, ahol Imacsoportjaim létesültek.
Meg fogom sokasítani a csodák számát, melyeknek tanúi voltatok ott, ahol meggyógyítottam a szerencsétlen emberek elméjét, lelkét és testét és a köztetek lévő betegeket. Jelenlétem miatt fel fogtok Engem ismerni, melyet azokba fogok becsepegtetni, akik a pártfogásomat kérik. Ti valóban áldottak vagytok – ti, e generáció gyermekei, kik oly nagy számban lettetek kiválasztva, hogy Királyságomban az örök életnek örvendjetek, melynek soha nincs vége. Le fogjátok győzni a halált. A gonosz fel lesz falva kitartásotok ereje által, és a bűn többé már nem fog kárt tenni a lelketekben.
Gyermekeim, itt még sok a tennivaló. Engedjétek meg Nekem, hogy vezesselek benneteket a Keresztes Imahadjáratom imái által, mivel azok megnyitják majd a szemeteket az Igazságra. Mihelyt képesek vagytok már látni az Igazságot, tudni fogjátok a szívetekben, hogy mit kell tennetek. Egy jó tanács: amikor gorombán visszautasítanak benneteket, miközben az Igazságot mondjátok, csendben kell maradnotok. Imádkozzatok, hogy azok a lelkek szintén megkapják a kegyelmet, mely segít nekik abban, hogy elfogadják az Igazság Könyvét.
Az Én Igém a vég. Az Én Igém végleges. Nem létezhet más Ige. Senki nincs felhatalmazva arra, bárki is legyen az, hogy az Én Nevemben beszéljen 2010 novemberétől, azóta, hogy ez a küldetés elkezdődött, mert ők nem Tőlem jönnek. Azok a próféták, akik az előtt jöttek, és akik szintén az Én Nevemben beszélnek, áldottak, és Én továbbra is védelmezni fogom őket. Hangom ezeken az üzeneteken keresztül szól a világhoz. Szeretett Édesanyám, a Szeplőtelen Szűz Mária is beszél a látnokaihoz, és Én Küldetését újból megáldottam.
Tudnotok kell, hogy a Sátán hadseregéhez számos hamis próféta tartozik, akik édeskés hangon beszélnek. Nyugtatgató, szerető és álcázott üres ígéretekkel, ők pontosan az ellenkezőjét fogják mondani annak, mint amit Én mondok nektek. Tudnotok kell, hogy egyedül csak az Én Hangom fogja mondani nektek az Igazságot. Csak egyedül az Én hangom fogja elmondani nektek az eljövendő eseményeket, amelyek valóban bekövetkeznek. Senki másnak nem lehet megadni és nem is lesz megadva az a jogosultság, hogy az Én – Jézus Krisztus – képviseletemben, vagy szeretett Atyám képviseletében beszéljen.
Vigasztalódjatok ezen kinyilatkoztatással és ismerjétek fel, hogy egyedül csak a Szentháromság beszél ilyen tűzzel, Aki elnyeli a lelkeket, akikben nincs büszkeség, és tele vannak Irántam való alázatos szeretettel.
Jézusotok

Miasszonyunk a Béke Királynéja a következőket mondta Pedro Regis (brazil) látnoknak

3815; 2013. május 7.
Drága gyermekek, megpróbáltatás és halál jellemzik az Egyház jövőjét, de győzelem vár azokra a hívekre, akik túlélik a nagy üldöztetést. Szenvedek ezek miatt a rátok váró események miatt. Isten mindezt meg fogja engedni, hogy az Egyház újra olyanná váljon, amilyen egykor volt. Mikor minden már elveszettnek tűnik, megjelenik a hit embere. Az ő karizmája és szentsége vonzani fogja az elszakadtakat. Ez lesz az Én Szeplőtelen Szívem végső diadala. Bátorság. Ne hagyjátok abba az imát. Én együtt megyek veletek.
Bármi történjék is, soha ne távolodjatok el az igazságtól. Ma ezt az üzenetet hoztam nektek a Legszentebb Szentháromság Nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek Nekem, hogy újra összegyűjtselek benneteket. Megáldalak titeket, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek Nevében. Ámen. Béke legyen veletek.

3816; 2013. május 9.
Drága gyermekek, az emberiség a szenvedések által fog megtisztulni. Még hosszú, nehéz megpróbáltatásokkal teli évek állnak előttetek. Ti, akik hallgatok rám, nem kell félnetek. A hívő emberek nem fognak kudarcot vallani. Legyetek résen, hogy ne tudjanak titeket bolonddá tenni. A gonosz mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy eltérítsen titeket az igazságtól. Merítsetek erőt az imádságból, az Eucharisztiából, és az én Jézusom szavait hallgatva.
Fogadjátok meg kérésemet is, mert szentségre kívánlak vezetni benneteket. Ne álljatok karba tett kézzel. Menjetek bátran előre. Ma ezt az üzenetet hoztam nektek a Legszentebb Szentháromság Nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek Nekem, hogy újra összegyűjtselek benneteket. Megáldalak titeket, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek Nevében. Ámen.
Béke legyen veletek.

3817; 2013. május 11.
Drága gyermekek, Édesanyátok vagyok, és ti jól tudjátok, hogy egy anya mennyire szereti a gyermekeit. Ne hagyjátok, hogy az elbizonytalanodás távol tartson benneteket kéréseim elfogadásától. Szükségem van rátok. Meg szeretném mutatni elkülönült gyermekeimnek a Fiamhoz, Jézushoz vezető ösvényt. Tudom, hogy képesek vagytok segíteni nekem. Ne hátráljatok meg. Kérem, hogy ne engedjétek kialudni a hit lángját. Üzeneteim miatt üldözni fognak benneteket az emberek, de biztosak lehettek abban, hogy én és Jézus mindig szeretni fogunk titeket. Szeplőtelen Szívem végső győzelmekor meglátjátok majd a terveim szerint végzett munkátok gyümölcseit. Az én győzelmem a ti győzelmetek lesz. Bátorság. Amikor úgy látszik, hogy minden elveszett, akkor fog Isten nagy győzelme bekövetkezni. Végül az Egyház győzedelmeskedni fog. Félelem nélkül haladjatok előre. Ma ezt az üzenetet hoztam nektek a Legszentebb Szentháromság Nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek Nekem, hogy újra összegyűjtselek benneteket. Megáldalak titeket, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek Nevében. Ámen. Béke legyen veletek.
3818; 2013. május 13.
Drága gyermekek, Édesanyátok vagyok, és a Mennyből jöttem, hogy Fiamhoz, Jézushoz vezesselek titeket. Ti most a nagy szellemi küzdelem idejében éltek. Az Eucharisztia, a Rózsafűzér, a Szentírás, és a Gyónás azok a fegyverek, amelyeket ajánlok nektek ehhez a nagy harchoz. Kövessétek az utat, amit mutattam nektek, és győzedelmeskedni fogtok. A gonosz nagy lelki sérüléseket fog okozni sok lélekben, és sokan térnek le a megtérés útjáról. Legyetek éberek. Édesanyátok vagyok, aki szenved attól, ami rátok vár. Ha az emberek megfogadnák esdeklő kéréseimet, lelkileg meggyógyulnának. Hajtsátok imára térdeteket. Még sokat fogtok szenvedni. Hosszú a Kálváriához vezető út az emberiség számára. Azok, akik az igazság védelmére lettek kiválasztva, meghátrálnak félelmükben. A hit nagy válságba kerül. Gyorsan forduljatok meg.
Ma ezt az üzenetet hoztam nektek a Legszentebb Szentháromság Nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek Nekem, hogy újra összegyűjtselek benneteket. Megáldalak titeket, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek Nevében. Ámen. Béke legyen veletek.